Helyszín: Rowon, Temion, Penzi, Morrak-hegység – A Kárhozat Vadonja
Dátum: 2287.10.02.- 2287.11.16.
Néhány hónap jól megérdemelt pihenés után, a csapa úgy dönt, hogy Alestan naplójának egyik bejegyzését veszi elő:
„Utazásaim során az egyik legfájdalmasabb kudarcom a Kárhozat Vadonjának nevezett területhez kötődik. A Morrak-hegység délnyugati lejtőjén fekvő elvadult területet nevezik így a rowoniak. A helybéliek szörnyekről, démonokról és elveszett kincsekről suttognak, de a természet vadsága (és a vérmesebb állatok) távolt tartja őket a felfedezéstől. Mivel nincsenek összefüggő legendák és történetek a vidékkel kapcsolatban, ezért látogatásom előtt alaposan utánajártam a múlt eseményeinek és meglepő dolgokra bukkantam. A Kyr birodalom bukása után hatalmas csatákat vívtak ezen a részen, később pedig a területen megbomlott mágikus egyensúlyt akarták kihasználni mágusok és egyre újabb ütközetek helyszínéül választották a Morrak-hegység lankáit. A mágikus energiák tombolása annyira megváltoztatta a természet egyensúlyát, hogy a növényzet és az állatvilág is elvadult. Sajnos az asztrál világ tombolása azt eredményezte, hogy minden változás rosszindulatú, ezért érdemes vigyázni a vadon lényeivel.
A Penzi nevű kis faluból indultam útnak felderíteni a mocsarat. Hamar be kellett látnom, hogy ismereteim ellenére, egyedül nem sok esélyem van a lápba való behatolásra. Ezért egy helybéli vezetőt fogadtam, akivel -miután elűztem a babonás félelmeit- viszonylag könnyen sikerült közlekedni a mocsárban. Három nap mélyen sikerült bejutni, de ott eddig soha nem látott agresszivitást mutató krokodilok hada állta utunkat. Az első alkalommal épphogy sikerült túlélni a támadásukat, később ugyan már könnyebben boldogultunk velük, de mikor 15-20 darab készült körülvenni minket, nem volt választásunk kifelé kellett vennünk az irányt.
Kradtól kértem útmutatást, és meg is kaptam: egy hatalmas örvényt mutatott nekem.
Mivel sokadszorra sem sikerült átverekednünk magunkat a krokodilokon, ezért a mocsár nagyobb vízfolyásait térképeztem fel és ezek mentén próbáltam a látomásban látott örvényt keresni. Szinte körbejártuk a hatalmas területet a következő két hónap alatt, de nem találtam semmit. A vezetőm pedig nem volt hajlandó tovább hasztalanul próbálkozni a bejutással. Egyedül még tettem néhány kísérletet de még addig se jutottam, mint korábban. Se nagyobb vízfolyás vagy tó, se örvény.
Krad útmutatása nem lehet téves. Egy örvény vezet el a Kárhozat Vadonjának titkához...”
Temion egyik fogadójában a csapat összetalálkozott egy szakasznyi frissen avatott rowoni zsoldossal, akik Elawernek köszönhetően megtanultak egy fontos szabályt: „Soha ne köss bele kalandozókba!”
Penziben vezetőt fogadtak és nekivágtak a mocsárnak. A vezető útközben eltévedt ugyan, de végül is sikerült behatolniuk a vadon mélyebb régióiba. Az út persze nem volt veszélytelen, krokodilok hada, óriáskrokodil, hatalmas vérszívó moszkitók, és mérgező, embernél nagyobb szalamandraszerű lények törtek az életükre. És a mocsár bűzös gázai és gőzei se voltak könyörületesek a szervezetükhöz, a leküzdött teremtmények ellenére sem maradtak volna életben ha nincs Seyana orvostudománya és Darton kegye.
Az örvényt, amit Alestan hasztalan keresett Seyana találja meg az új vöröslunír tőre segítségéve, az asztrál világ örvénylik. Így eljutnak egy kör alakú kráterhez, melynek közepén egy piramisszerű kőépítmény áll. Leereszkednek, de mielőtt elérnék a közepét a vízben heverő páncélok és csontok vérszomjas csontvázakká állnak össze. Egy darabig hadakoznak velük, de egyhamar belátják, hogy a túlerő előbb-utóbb legyűri őket, ezért úgy döntenek, hogy az épület felé veszik az irányt. Szerencséjükre a csontvázak nem követik őket, a piramisba nem léphetnek be.
Hosszas vizsgálódás és töprengés után arra jutnak, hogy az építmény jó szándékkal épült, a benne lévő hatalmas lélekkristály úgy vonzza magához a lelkeket mint láng az éjjeli lepkéket. A kristályt övező rúnák pedig megakadályozzák, hogy a kristály magába zárja a lelkeket, így csak megtalálják a piramis feletti kaput, ami elvezeti az Elsődleges Anyagi síkon ragadt lelkeket vissza az Örök Körforgásba. A baj csak az, hogy valószínűleg el akarták pusztítani az egész építményt, ami ugyan nem sikerült, de az építményt megsüllyedt, a síkok közötti átjáró pedig belekerült a kizáró varázsba, közben pedig a lélekkristály is eltört. Így a kristály továbbra is magához vonzza a lelkeket és egyéb entitásokat, viszont a lelkek nem jutnak át a síkok közötti szakadáson, a hely erős mágikus kisugárzása és asztrális instabilitás pedig teljesen eltorzítja őket, lidércekké, szellemekké és egyéb gonosz teremtményekké változtatva előbb vagy utóbb mindent, amit már nem rendelkezik a személyes aura védelmével.
A csapat úgy gondolja, hogy ha megtörik a kizáró varázskört, akkor a hasadék hozzáférhetővé válik és előbb-utóbb megtalálják a lelkek, vagy legalábbis ami megmaradt belőlük...
Az egyetlen probléma csak az, hogy a rajzolatok évszázadokkal korábban készültek és felmérhetetlen mennyiségű manát koncentrálnak, ha valami hiba csúszik a megtörésbe, akkor az minden élővel végez a kráterben.
De Seyana keze a nagy nyomás ellenére sem remegett meg.
