A bánya

Helyszín: Nuir, Berar, Uttar
Dátum: 2289.17.19 – 2289.19.04

Nuirban a csapat pihenéssel tölti az idejét és a valthagori történéseket próbálják értelmezni. Vierit a bankház ügyei szólítják el.Erik pedig úgy dönt, hogy itt az ideje felmelegíteni egy régi kapcsolatot – hátha sikerül többet megtudni Morgena különös szektájáról. Ekkor kapják az üzenetet Berarból, hogy történt valami és szükség van rájuk.

A berari „titkosszolgálat”, mely létrehozásában fontos szerepet játszott a csapat, szépen fejlődött az évek során. A két egykori piti bűnöző, Ben és Húr sokat fejlődött a Berarban töltött első hetekhez képest, mikor is fő tevékenységük a Hordó padlásán tárolt szalonna és kolbász rendszeres dézsmálása és az „unokahúgok” rendszeres abajgatásából állt. Kloin atyai pofonjai és az új otthon, a bizalommal együtt, amit kaptak lehetővé tette hogy a város és a csapat szolgálata új értelmet adjon az életüknek. Teljes koncentrációval fogadták Erik, Kloin és a többiek okításait, képezték magukat, és amikor a források rendelkezésre álltak a szervezet is hasonló ütemben fejlődött, mint ők. A 2289-es évre a szervezet már nem csak Berart tartotta szemmel, hanem a környező városállamokba is biztonsággal merészkedhettek az ügynökök. Ben és Húr vezetése alatt 17 állandó ügynök tevékenykedett és számtalan helyről kapták rendszeresen az információikat. A megbeszélt feladatokat kifogástalanul végezték, illetve Dario kérésére többnyire fürkésző feladatokat láttak el. Húr elsősorban az újoncok képzésével foglalkozott, Ben pedig az új lehetőségeket hajszolta rendületlenül.
Egy ilyen lehetőséget hajszolva tűnt el – tudja meg a csapat Húrtól Berarban. Dario kérésére egy gyanús kereskedő uttari kapcsolatait leplezték le, amikor az egyik ügynök a csapat leírása alapján a galád Paras Dalip-ot vélte felfedezni. Ben azonnal kapott a lehetőségen és megpróbálta felderíteni a különös bányát Uttar délkeleti részében. Nem tért vissza 1 nap elteltével sem, amikor a vele tartó ügynök jelentette az eseményt.

A csapat úgy dönt, hogy azonnal a keresésére indul. Seyana beveti a varázserejét és hamar megállapítja, hogy Ben az eltűnése helyszínén található, jó néhány lábbal a föld alatt. Alaposan megfigyelik és felmérik a területet, lopóznak, nyomot olvasnak, kihallgatnak, Sayana még állati kémeket is bevet.A legkülönösebb, hogy a bányából hatalmas kőtömböket termelnek ki. Emberek és ogrék őrzik a felszínt, viszont a föld alatt torz lények dolgoznak a bányában egy vérmes ork törzs felügyelete alatt. Emberek, orkok, goblinok fura bőrrel, extra végtagokkal és félelmetes deformációkkal. Az egésznek nincs semmi értelme. És persze Bent sehol sem találják, de Seyana szerint a bányában van és fogoly lehet.
A boszorkány és a bárd összehangolt mágiájával észrevétlenül bejutnak a megfigyelés második napján a bányába az orkok szálláshelyére. Az oltár mögött találnak egy gyanús járatot, amin valószínűleg az áldozatok tetemeit dobják le a bánya egy mélyebb szintjére. Az ajtó jól őrzött, úgy okoskodnak, hogy valószínűleg ezen a lejáraton is eljuthatnak Benhez és az észrevétlenség most a legfontosabb. Sikerül is épségben leereszkedniük a mélybe. A rothadás átható bűze után nem meglepő, hogy ghoulok rontanak a táraságnak. Ami viszont meglepő, hogy Tin és Elawer is eszméletlenül terül el a földön egy perc után. Kloin elbír a dögökkel, de a többiek élete hajszálon függ így Seyana ajtót nyit a biztonságba, Kloin pedig felnyalábolja a testeket és visszavonulnak.

Seyana mindent bevet a gyógyulás gyorsítása érdekében. Kloin pedig így dönt, hogy itt az idő, hogy Elawer és Tin megtanuljon bánni a pajzzsal. A Kalapács udvarán pajzzsal védekező, tetőtől talpig bekötözött harcosokat buzogányával fáradhatatlanul csépelő törpe igazi látványosságot szolgáltat az arra tévedő járókelőknek. Kloin szakértelme és a tanítványok fogékonysága lehetővé teszi, hogy egy nap alatt elsajátítsák a pajzs használatához szükséges legalapvetőbb technikákat. Közben pedig kidolgozzák az élőholtak ellen használható taktikát is. Szerencséjükre senki nem észlelte a legutóbbi behatolási kísérletet így nem vár az újra próbálkozó csapatra semmilyen meglepetés. Az élőholtak pedig másodszorra már nem okoznak problémát a felkészült kalandozóknak. Még az elterelés gyanánt elengedett csirkék is megteszik a magukét.Seyana felismeri az élőholtakat bezáró varázsköröket így biztosítja a csapatot, hogy a továbbiakban nem kell tartani az üldözőktől. Hatalmas szerencséjére a lefelé vezető lépcsőn elhelyezett gyilkos rúnákat is időben felismeri és figyelmezteti az elől haladókat. Így sértetlenül jutnak le a felettébb különös legalsó szintre.A kazamatákban egy óriási fej nélküli ogreszerű gólem haladt a bejárat felé, hóna alatt két hatalmas torz ogre vagy ork testével. Szerencsére időben észrevették a közeledtét és bemenekültek az első szobába, amit találtak. A szoba valakinek a lakosztálya lehetett egykor, de a lerakódott porból és pókhálókból egyértelmű volt, hogy réges-régen nem használta senki. Elawer nem bírt ellenállni a kísértésnek, elemelt a szobából egy gyönyörűen megmunkált nyakéket. Mindig is a mágikus csecsebecsék voltak a gyengéi, amik ismeretlenek maradtak képességei előtt.
Az óriási gólem távoztával továbblopóztak és felderítették a termeket. Egy hatalmas szobában, ami tele volt torz lényekkel meg is találták Bent. Sajnos túl későn érkeztek és már nem tudtak segíteni rajta: elsőre emberinek tűnt, de a bőre szürke lett és kőkemény, amikor pedig sikerült magához téríteni egyértelmű volt, hogy Ben már menthetetlen. Kloin buzogánya kellett hozzá hogy megszabadítsák a szenvedésétől.
Sajnos nem sikerült észrevétlennek maradniuk, időközben egy hatalmas ghoul eszméletlen lármát csapott és a gólem is megérkezett fokozva a káoszt. Seyana már arra készült, hogy nem törődve a hely veszélyeivel megnyit egy árnyékajtót, amikor megjelent a kazamaták ura. A csapat először harcolni próbált ellene, de hamar világossá vált, hogy semmi esélyük. Életében – korokkal ezelőtt – bizonyára nagyhatalmú varázsló lehetett, akinek sikerült kijátszani a halált és visszatért folytatni őrült kísérleteit egy lícs formájában.
Mikor kiderült, hogy esélytelenek harcban, Seyana megpróbált inkább beszélni vele. A kyr szavak megtették a hatásukat, a lícs kíváncsisággal fordult a boszorkány elméje felé. Megkérdezte mit keres itt a csapat, mire Seyana elmondta az igazat, egy barátjukat jöttek megmenteni, de már későn érkeztek. A lícs nem akarta kockáztatni, hogy az eltűnt parti keresésére indulók felfedezzék rejtekhelyét, ezért különös varázst bocsátott Seyana-ra, aki „önként” átadta neki legbecsesebb kincsét, a családi medálját. A lícs nyilvánvalóvá tette, hogy ha visszatérnek, halottak. Seyana lelkileg összetörve, de épségben kivezette a csapatot a bányából.

Berarba hazatérve gyorsan kiderül, hogy Tint nagyon megviselte a lícs érintése, bőre szürkéssé vált, életereje rohamosan csappant. Seyana pedig nagyon aggódik, hogy a nagyhatalmú varázsló a medálon keresztül bármikor elérheti elméjét. Úgy döntenek, nincs más megoldás, Claudia segítségét kell kérni, így Nuirba utaznak. A csapat Seyana-t eszméletlenül utaztatja, nehogy a varázsló tudomást szerezzen hollétükről.
Claudia rögtön a csapat segítségére siet, hívat Tinhez egy specialistát, aki hamar helyrehozza egyébként maradandó sérüléseit. Claudia ezalatt Seyana elméjéből próbálja kiűzni a gonosz megszállót, sikerrel. Seyana fejéből távozik a lícs, bár a boszorkány úgy érzi elégedett mosoly kíséretében…

Valthagor árnyéka

Helyszín: Nuir, Mear, Rulien, Valthagor
Dátum: 2289.15.17 – 2289.17.18.

Berarban a dolgok többsége láthatóan rendben megy, a település lassan kinövi a mezővárosok méreteit. Az új hatalom erős, így a környék csendes, nem kalandozónak való. A többség nem is bírja sokáig…

Erik úgy gondolja, hogy a gyerekének az lesz a legjobb, ha nem tud az apjáról, ezért megkéri Heliát, hogy ennek megfelelően nevelje a sajátjai között. Ehhez jelentős összeggel hozzájárul. Seyana nem ért egyet, hosszan vitatkozik, de a döntésre ez nincsen hatással.

Claudia meghívja a társaságot Nuirba, hogy részt vegyenek egy új fogadó megnyitóján. A papnő ezúttal a szokásoshoz képest is többet tagadhatna le a korából, ha valaki tapintatlanul rákérdezne. Az eseményig mindenki intézi a dolgait. A megnyitó igen népszerű a környék vagyonosabb rétegeinek körében, és remek alkalom az újratalálkozásokra. Kloin Drungas a létesítmény társtulajdonosa két meg nem nevezett személy mellett, egyenlő arányban. Visszafogott lelkesedést mutat aziránt, hogy újra látja a kollégákat, és azt mondja, nem érdekli, mi történt a szétválás óta. Később azért Tirionnal és Erikkel elmerengenek kicsit a régi időkön. Éjfél körül utolsóként Elawer is megérkezik.
Kevéssel később Claudia egy privát helyiségben elárulja, hogy valójában miért hívta magához a társaságot, ismét feladattal bízná meg őket. Teljes titokban. Mindenki ösztönösen elfelejt rákérdezni a jutalomra. Valláspolitikai ügy, a szomszéd ország trónutódlásával, és emberáldozó egyházak rossz szemmel nézett térnyerésével kapcsolatos. Az indulás sürgős, pár órán belülre van szervezve a véletlen találkozás a lehetséges örökössel, aki eddig kevés érdeklődést mutatott minden iránt, amit nem lehet megverni, megdugni, vagy meginni. És az államközösség szempontjából mégis előnyös lenne nem hagyni elhullani. Amire most, hogy hazalátogatott, mégis minden esélye megvan. Claudia megkéri a jelenlévőket, hogy a bizalomépítésben segédkező álruhás ügynököket csak bizonyos határok között bántalmazzák, majd útjukra engedi őket. A tényleges indulás előtt már csak egy rövid nézeteltérést kell tisztázni (mivel mindenki azt hiszi, hogy Kloin is velük tart, ő viszont azt hiszi, hogy a többiek a pusztulás és káosz futárai, és mint ilyenek, veszélyesek a mindenkori környezetükre). Alkut ajánl fel, ami nem csekély összegről szól holdhónaponként (fentebb épp a felét neveztük jelentősnek), és Tin úgy dönt, hogy neki megér ennyit a törpe megnyugtató és egyben kellemes társasága.

A találkozásra egy erdő közepén, egy kereskedőúton kerül sor. A megbeszélt mellett terven felüli kellemetlen alakok társaságában. Az álruhás ügynököket sikerül minimális áldozat árán (legfeljebb 2-3 ember hal tűzhalált) megfutamítani, a másik csoport sem kitartóbb. Miután mindenki kifújja magát, észlelik, hogy a keresett személyleírás minden eleme tökéletesen ráillik a tetoválásra, amit azonban a várakozásokkal ellentétben Vieri visel… Két útitársa a retardált ám méretes kocsis, és a büdös, ám méretes farkas. A korábbi ismeretség apropóján nem nagyon akar hinni az isteni gondviselésben, és a véletlen összefutás lehetőségében. Átmenetileg azonban (mivel helyzete szorongatott), jelentős jutalom ígérete mellett felfogadja a társaságot, hogy menekülését segítsék (hiszen az általa megszemélyesített karaktert köztudottan nem látták szívesen otthonában, majd később életben sem). A későbbiekben persze körmönfont módon próbálkozik a kalandozók változatában ellentmondásokra lelni.
Ez (az együtt utazás) természetesen megegyezik az eredeti célokkal, így vonakodás nélkül belemennek az együtt utazásba. Első közös céljuk a megbízható emberekkel való találkozás. Ez nem jön össze a terveknek megfelelő formában, mivel a Gunnar birtokon titkos átjáró helyett előző kori kazamatába zárják őket, hogy ott szétválasszák, és mágikus szörnyekkel és csapdákkal megtizedeljék őket. A mágikus szörnyek kellemesebbik (?) változata a lentiek közül az egyszerű testrabló jószágok (szellemek és démonok). Tin és Tirion próbálja kitartóan lemészárolni a többieket, ennek eredménye ezúttal nincsen. Kellemetlenebbik fajtája a(z újfent) méretes és büdös bivalylények, akikkel mindössze hárman veszik fel a harcot Elawer támogatása mellett, a Seyana valamiért azt hiszi, hogy nem árthat ekkora jószágoknak. Míg Erik és Kloin ketten próbálnak elintézni egyet, addig Tirion egymaga száll szembe a másikkal. Bár méretes pallosa alatt lassan kiszenved, a hosszú harc közben a paplovag olyan sérüléseket szenved, amit gyakran szokás „élettel összeegyeztethetetlen” jelzővel leírni. Istene jelen van a harc közben, Seyana a hátráltató körülmények ellenére próbálja visszapakolni a szerveit a harc után, így életben marad, bár teste teljesen roncsolt. A következő napokban már nem tér magához. Áldozatával azonban lehetővé teszi, hogy a társaság tovább kísérje Vierit az útján.

A farkas az esemény után felfedi személyét (eddigre sejthető volt, hogy nem egyszerű ragadozó), és közli új céljaikat. Tiriont a keresésükre induló lovagok gyűrűjéből sikerül árnyékajtón át biztonságba helyezni, ők maguk pedig elmenekülnek. A következő nehézség Mear felé egy farmon éri őket, ahol közel két tucat orvgyilkos üt rajtuk. Mérgezett fegyvereik átmenetileg elintézik Tint, Vierit és Eriket is, maradandó módon a retardált kocsist. A többiek sokat elrendeznek, Kloin ezúttal célszerűségből megöl egyet, de a többséget így is kímélni igyekszik (ebből a szempontból mégis szerencsések azok, akiket ő csap le).

Ez után már mindenképpen vissza kell térniük Nuirba rendezni a soraikat és a gondolataikat. Tirion érthető módon nem akar látogatót fogadni, a hírek alapján maradandó károsodásai képtelenné teszik rá, hogy a paplovagok közt harcolhasson.

Még egy dolgot mindenképpen el kell rendezniük, az örökös Gale Mellark asszonyát, Effit a fogva tartóktól megszabadítani. Ugyanis csak ő képes visszaváltoztatni farkasból emberré a menekülő örököst. Erre ismét egy farmon kerül sor, ezúttal Rulienben. Minden eddiginél elszántabb orvgyilkosok már várják érkezésüket. Vierit azonnal ártalmatlanná teszik (szerencsétlen nem sok időt tölt ebben a két hónapban harcok alatt az eszméleténél, de szerencsésen mindig túléli), Erik sebei is súlyosak, de nagyobb problémát jelentenek a görcsök, amit a mérgek okoznak. Az épületben embertelen mészárlás nyomai várják a társaságot, a pincében Effi, és a fogvatartói. A nem régről ismerős testrablás áldozatai ezúttal: Kloin, és ismételt jelleggel Tin. Ismét sikertelenül próbálják lemészárolni sajátjaikat, bár Tin hosszan, és kitartóan próbálkozik, mind erővel, mind csellel. Ehhez képest az elvetemült papok marginális problémát jelentenek csak, bár kiiktatásukba Effi (aki szintén boszorkány…), majdnem belepusztul. Ám Seyana sikeresen életben tartja, így hamarosan felgyógyul.

*Kloin*

 
Miután sikerült Effit kiszabadítani és a kapott sebek is behegednek, a boszorkány visszaváltoztatja Galet, majd néhány órára megszűnik a külvilág számukra. Később a jogos valthagori elsőszülött busás jutalommal járó feladatot bíz a csapatra: Peetea, a fiatalabbik testvér koronázásának előestéjén nagyszabású bált rendeznek. Ide kellene bejutni Gale-lel és embereivel együtt és a főasztalt likvidálni. Úgy számol, hogy néhány főrangú Tharr papra lehet számítani, fejvadászokra, harcosokra, esetleg 1-2 elit testőrre. A kockázat nem kicsi, a csapat mégis úgy dönt, hogy vállalja, hisz Claudia megbízásában is Gale támogatása szerepel és ha még egy kisebb vagyon is jár érte… Egy nap van megtervezni az akciót, így megkezdődik a lázas készülődés. A bál estéjén egy kisebb sereg gyűlik össze és a mágusok már dolgoznak a térkapu megnyitásán. Mielőtt átlépnek a semmibe, az egyik katona alkarján különös tetoválást pillantanak meg. Egy pengét, ami Elawernek ismerős, de a rájuk váró feladat izgalma feledteti a jelenést. Egy darabig minden rendben zajlik, a térkapu stabilan működik, Elawer illúziója a mozdulatlanságba dermeszti a főasztalnál ülőket és testőreiket. Megkezdődik a módszeres mészárlás, Tharr papok vére színezi az ünnepi asztalt. Gale harcosai eközben likvidálják a bálon lévő fegyvereseket. Ám néhány perccel később hátborzongató és váratlan eseménysorozat veszi kezdetét. Gale, aki ekkorra már a főasztal mögött van, különös átalakuláson megy át. Hatalmas fekete gomolygássá változik. Amint a feketeség megjelenik, Seyana elkezdi rajzolni az árnyékajtót és a csapat azonnal elhagyja a helyszínt. Mielőtt belépnének a megjelenő ajtón, hátrapillantva még látják, amint a démoni sötét gomolygás által övezett Gale elkapja és széttépi öccsét, a trónörököst.

A csapat sokkolva érkezik meg a Hóvirág felső szobájába, nem nagyon tudják hová tenni a történteket. Elawernek eszébe ötlik a különös tetoválás, így elmegy utánanézni a könyvtárban. Közben a többiek megpróbálják értelmezni a közelmúlt és a bál eseményeit, amihez Elawer is csatlakozik új és nyugtalanító információival.

Mindenki számára tudott, hogy Valthagor régebbi királyság, mint Nuir. Az államközösség Valthagor ellensúlyozására jött létre annak idején. A királyságban sokáig tiltott volt bármilyen vallás gyakorlása is, virágzott adósrabszolgaság, különös, de gazdag ország volt. A nuiri államközösség erősödésével azonban Valthagor hanyatlásnak indult. Melark királyon úgy 20 éve csúnya betegség hatalmasodott el, és a közelmúltban nagyon leromlott a közel 90 éves király egészsége. Ekkortájt a Pentád segítő kezet nyújtott nem kevés anyagi támogatás formájában, cserébe nem kért mást, minthogy a Tharr legyen a hivatalos vallás. Nemesek egy csoportja érte el, hogy az üzlet létrejöjjön és azóta szabad vallásgyakorlás van Valthagorban, persze mindenki csak otthon imádkozhat szabadon. Városonként emeltek egy Tharr templomot, ám ezzel nem költözött béke a királyságba, számos konfliktus adódott a Tharr hívők és az egyházon kívüliek között. Mégis idővel a Háromfejű hívei vették át a fontos pozíciókat a királyságban, ezzel együtt az alacsonyabb rétegeket keményen sanyargatták és soha nem látott mértékben eltávolodott a nemesi és nem nemesi réteg, ami polgárháborús viszonyokhoz vezetett. Napjainkban is az átutazókat katonák őrzik és nem nagyon van lehetőség érintkezni a helyiekkel. Nuir természetesen tudta és látta mindezt, mégsem tett, nem tehetett semmit. Mivel a problémák az országhatáron belülre korlátozódtak, az államközösségnek nem volt alapja nyílt támadást indítani a királyság ellen. Nem sokkal ezelőtt azonban változni látszottak az események. A király közelgő halála felvetette az öröklés kérdését, hisz két fia van. Peetea, a fiatalabb fivér egész életében Melark jobb keze volt, végig a király mellett volt és segített. Az idősebb testvér, Gale azonban hamar elhagyta Valthagort egy kereskedő lányával és szerencsevadász lett belőle. P.sz. 2280-ban az öreg király kómába esett és Peetea ezt kihasználva a Tharr vallás élére állt, elősegítve ezzel a Háromfejű megerősödését a királyságban. Ekkor az ateisták úgy döntöttek, hogy megkeresik az elsőszülöttet és rábírják az uralkodásra. Abasziszban találtak rá, de eszébe sem volt hazatérni. A vita hevében vérig sértette az egyik legrégebbi nemest, akinek a fia fegyvervesztésig tartó párbajra hívta a trónörököst. A párbaj azonban nem az etikettnek megfelelően zajlott, Gale szíven szúrta az ifjút és nyomatékosította, hogy eszébe sincs királynak lenni. Az azóta eltelt években senki nem is hallott róla. Egy hónapja azonban felgyorsultak az események. Melark király meghalt és a temetésre haza érkezett tékozló fia is. A halotti toron a részeg Gale az asztalra pattanva kijelentette az összes nemes előtt, hogy nem akar király lenni. A tort követő hajnalon, 3 nappal ezelőtt, sikertelen merényletet követtek el ellene, de megúszta és eltűnt (mint később kiderült: Effi, a boszorkánya farkassá változtatta majd szétváltak, így hagyhatta el észrevétlenül az országot).

Nuir ekkor még mindig úgy gondolta, hogy nem avatkozhatnak be, ami Claudia szerint nagyon rossz döntés, hisz a valthagori nemesek egy jó része már Tharr és ezzel együtt Peetea ellen van. Ellana főpapnője azért kérte a csapat segítségét, mert a tudomására jutott, hogy Gale az államközösségben van. A kémhálózat néhány hete elkapott egy csapat gorviki gyilkost, akik a valthagori fejéért jöttek, hisz Gale egy tetemesebb kölcsönt vett fel gorvikiaktól, amit elfelejtett visszafizetni. Claudia szerint a felvett pénzösszeg nagysága arra enged következtetni, hogy Gale-nek mégiscsak vannak nagyszabású tervei. És az előző nap eseményei ezt valóban igazolják is. A történetet tovább színezi, hogy a Gale emberein látott tetoválás egy több száz éve letűnt legendás dél-quironeai Morgena szekta az Árnypenge szimbóluma. Így hát úgy tűnik, hogy két kyr isten csap össze a szomszéd országban.

A találgatások közepette üzennek Claudiának is és beavatják a történtekbe. A főpapnő tudomásul veszi a hallottakat és kéri a csapatot, hogy egyelőre ne tegyenek semmit, ha lehet kerüljék el Valthagort. Másnap Kloin megpróbálja meglátogatni Tiriont a dartonitáknál, de a paplovag senkit nem akar látni. 

*Seyana*

A meleg évszak mindenki életébe változásokat hozott. Tirion a rowoni rendházba zárkózott súlyos sérülése után. Testileg és lelkileg is megtörve. Vajon Darton képes lesz a gyógyulás útjára vezetni hű katonája megtört lelkét?
Erik apa lett. A felelősséget áthárította az első adandó alkalommal és most elutazott. Valthagor újdonsült árnyékát hajszolja és értékes információkat ígér. Csak annyit mondott, hogy itt az ideje felmelegíteni egy régi kapcsolatot.
Seyana egyedül maradt, Elawer északra készül. Az utóbbi időben a kapcsolatuk hónapról-hónapra átalakult. Lesz mit átgondolni kettőjüknek.
Tin is változásokon megy keresztül… Sok új gondolat és eszme született és fog születni a fejében. Kérdés, csak hogy ezek közelebb hozzák a csapathoz, vagy távolabb sodorják?
Kloin újabb gyökeret eresztett és ezzel a mostanival igazán elégedett lehet. Előkerültek a régi társak, majd kiderül kinek lesz jövedelmezőbb a találkozás.
Vierinek szoknia kell a nagyobb szabadságot. Merre tovább, ha az ember eléri amit korábban nem is remélhetett? Érdemes lesz a csapat közelében maradni?

Pihenés Nuirban, aztán vissza Berarba. Néhány nap nyugalom mindenkinek jót tenne.

Menedék

Helyszín: Déli vadon, Zamurad, Nuir, Ehios, Rowon, Berar
Dátum: 2289.08.14 – 2289.15.16.

A démon elleni küzdelem mindannyiunkat a végletekig kimerített. Reinhart a mágikus kifáradástól, Naszír a borzalmas varázs fenntartásától, Erik és Elawer pedig a démontól kapott sebektől veszítették el minden erejüket. A hatalmas kidőlt fa árnyékában kerestünk menedéket, elláttuk a sebeket és vigyáztunk Reinhartra, hogy álma nyugodt legyen. Miközben tehetetlenül várakoztunk megvitattuk a varázsló felbukkanását, a démon érkezését, Darton segítségét és gyorsan eljutottunk a legégetőbb kérdésig, mi legyen Naszír sorsa? Hosszú vitánkat Reinhart ébredése szakította félbe, aki miután Naszírt a csontok vizsgálatára küldte, egyértelműen kijelentette, egy ilyen ember nem való Ynev népei közé. Tin vállalta a torokmetszést, én viszont ragaszkodtam hozzá, hogy elmondhassam Naszírnak, mi következik. Így indultunk el Erikkel és Tinnel, hogy végrehajtsuk az „ítéletet”. Hamar rátaláltunk a csontok között kutakodó dzsadra, aki meglepő nyugalommal fogadta a döntést és csak annyit kért, hogy még utoljára fohászkodhasson istenéhez. Hagytunk neki néhány percet, majd Tin mögé lépett és vágott, ám ekkor különös dolgok történtek egyszerre: Naszír egyetlen csepp vére sem hullott, a dzsad egyszerűen eltűnt és felizzott a nyakunkban a Kapitány szimbólumának odaégett hege. Azonnal varázslatba kezdtem, hogy felkutassam a dzsadot, ám csak a távolodását érzékeltem, majd eltűnt az anyagi síkról. Arra jutottunk, a Kapitány nyúlt érte, hogy megmentsen bennünket a halni készülő boszorkánymester átkától. Hatalmas csalódással tértünk vissza a többiekhez, de őket kevésbé érintette meg Naszír eltűnésének története. Összeszedtük magunkat és tovább indultunk a völgy belseje felé, egészen a furcsa kő építményig.

Reinhart a legnagyobb körültekintéssel járt el, mindent alaposan megvizsgált, mielőtt közel merészkedtünk volna. A négy métere kő emelvény tetején egy apró épületfélét találtunk, melynek a négy égtáj felé voltak bejáratai. Az épületben egyetlen dolog volt, egy godoni oltár, rajta számos szimbólummal, melyek közül kettőt sikerült megfejtenünk: vér és hatalom. A Krad pap úgy vélte, ez a kettő kell a menedék bejáratának megnyitásához. A nap nagy része el is ment az oltár tanulmányozásával, így a közelben tábort vertünk. Reinhart az asztrálsíkot megvizsgálva biztonságosnak ítélte a helyet, így hamar nyugovóra tért. Mi pedig újabb hosszú vitába bonyolódtunk arról, hogy mi lesz, ha hazajutunk a dzsungelből. És Elawer legnagyobb bánatára, megpróbáltuk meggyőzni őt arról, hogy az elmúlt egy év történéseinek nagyon nem kellene egy legendáskönyv lapjairól visszaköszönniük.

A másnap reggel a tettek ideje volt, a hatalmat a kék lényektől kapott kristály biztosította, a vér Erik karjából serkent. Amint az „áldozatok” elérték a rúnákat az oltáron, megindult a föld. A néhány méteres kőépítmény szédületes gyorsasággal kezdett emelkedni és néhány szívdobbanás múlva már egy hatalmas piramis tetején találtuk magunkat. A kis építmény kapuján kilépve egy komplett gránitból épült város tárult a szemünk elé, kisebb-nagyobb házak, raktárépületek, kövezett utak és tíz méter magas városfal emelkedett ki a dzsungelből. Több mint egy év után megtaláltuk a Menedéket.

A város módszeres átvizsgálása hónapokig tartott. Csak oda mehettünk be, amit Reinhart előzetesen megvizsgált és engedélyezett. Minden házat és raktárépületet átnéztünk és elképesztő kincsekre leltünk. A godoni mágiáról hallottunk már, de soha nem tapasztaltuk még meg azt a hihetetlen hatalmat, amivel ők rendelkeztek. A város több ezer év után is teljesen önellátó volt, a bútorok úgy tűntek teljesen újak, a megfelelő ajtókat kinyitva, a megfelelő edényeket használva könnyedén tudtunk élelemhez és vízhez jutni, a szekrényekben pedig mindig volt minden, amire épp szükségünk volt. Éjjel világítottak a rúnák, így mindig volt elég fény a tájékozódáshoz, a városfal hatalmas boltíves kapuja kinyílt, ha elé álltunk és amint mindenki visszatért a falakon belülre, bezárult. A lakóépületek mellett találtunk két fegyver raktárat, az egyik a normál, a másik a mágikus fegyvereket rejtette. A kincstárban elképesztő mennyiségű arany és drágakövek sokasága volt felhalmozva, a könyvtárban pedig olyan írásokra bukkantuk, amikkel hetedkori emberek szinte soha nem találkozhatnak. A városban közösségi épület is készült, színházszerű elrendezéssel, találtunk egy zeneszobát, ahonnan soha nem látott hangszerek kerültek elő. Még egy alkimista labort is találtunk, bár az összes üvegcse üres volt. Egyetlen dolog hiányzott látványosan: a vallás. Semmilyen templomot, oltárt vagy bármilyen istenekre utaló tárgyat sem találtunk. Az utolsó szoba, amit átvizsgáltunk egy rúnákkal védett terem volt, amit azért pecsételtek le, hogy onnan ki ne jöhessen semmi. Odabent számos olyan tárgyra bukkantunk, amiknek Reinhart szerint saját akarata van, nyaklánc, kard, szobor, páncél, lándzsa és még jó néhány különös holmi, amik komoly veszélyt jelenthettek birtoklójukra. A közel négy hónapig tartó városnézésünk alatt egyetlen helyre nem sikerült bejutnunk, a piramisba, melynek tetején a bejárati oltár volt.

Amikor Reinhart teljesítettnek ítélte az expedíciónkat és a korábbi megegyezés szerint elosztottuk a talált kincseket, a Krad pap egy este nyomatékosan megkért bennünket, hogy ne terjesszük ezt a kalandot, az ő nevét soha ne hozzuk összefüggésbe a mi életünkkel és soha ne próbáljuk meg a jövőben felvenni vele a kapcsolatot. Másnap reggel hatalmas térkapu nyílt és Krad paplovagjai özönlötték el a vidéket, óriási ládáikkal. Megkezdődött a kincsek módszeres berakodása és este maga Reinhart kísért bennünket a hazavezető kapuhoz. „Emlékezetes kaland volt. Krad legyen veletek!” – így búcsúzott. Néhány szívdobbanással később pedig már a Pyarron melletti pusztán találtuk magunkat. Láttuk Akirt, aki minden erejével hatalmas távolságot átívelő térkapu fenntartásán fáradozott. A Krad táborban szállást és élelmet kaptunk, ám alighogy elfoglaltuk a számunkra rendelt sátrat egy paplovag érkezett az üzenettel, hogy valaki keres bennünket. A főnöki sátorban Ardo várt ránk.

Megtudtuk, hogy az eltelt több mint egy év ellenére még mindig nem térhetünk vissza a kalandozók városába, Akir eljuttat bennünket oda, ahová kérjük. A Falka vezetője a tanács háta mögött felvette a kapcsolatot az egyik godorai mágussal, aki a birodalmi ítélőszék elé juttatta az ügyet és a bűnösök ellen a birodalom veszélyeztetése miatt eljárás indult. Az érintett családok túlélőit a tanács próbálja felkutatni. Norian Dalenből hős lett, szobrot emeltek a tiszteletére abban a parkban, ahol a nemest leszúrta. Az is kiderült, hogy a godorai mágus segítsége nem volt ingyen, Ardo tartozik neki egy szívességgel, amit mi fogunk teljesíteni, ha eljön az ideje. Ardo a legtöbb dolgot a tanács tudta nélkül intézte, mivel elég nagy a felbolydulás a Falka vezetésében. Azok, akik Ardo halálában bízva a Falka vezető posztjára pályáztak egyre türelmetlenebbek és keselyűkként lesik a lehetőséget, ahol lecsaphatnak. Így természetesen a Reinhart féle küldetés is titok számukra, a farkaskölykök küldetéseit vezető táblán csak annyi szerepel Krad küldetés. Miután Ardo mindenről beszámolt, elé tártuk a kincseket, amiket a küldetés alatt szereztünk. A személyes tárgyakat, fegyvereket, vérteket, könyveket megtarthattuk, a többi pedig a Kacsába kerül.

Másnap reggel a Falka térmágusától megtudtuk, hogy Berarba nem tud eljuttatni bennünket a hatalmas távolság miatt, de a Tik-tik hágó környékén kiléphetünk a térkapuból. Jobb lehetőségünk nem lévén, átléptük a kaput, de nem várt dolgok sora kezdődött ezzel. Ekkora távolságra még soha nem utaztunk, elménk nehezen tudott küzdeni a megpróbáltatásokkal, többen el is ájultunk, és ami még rosszabb, elvesztettük egymást. A hágó közeli erdőségben zuhantunk ki az utazásból. Erik Elawerrel ért földet, Tin Tirionnal, én pedig egyedül. És ha a rosszullét és egymás elvesztése még nem lett volna elég, szinte azonnal jöttek a gorkok. A harcosok könnyedén elbántak Orwella teremtményeivel, ám én mágiám nélkül kiszolgáltatottá váltam. Hatalmas szerencsémre Tirion és Tin időben rám talált és röviddel később Erik és Elawer is megkerült. Az ismerős északi vidék nem túl szívmelengető köszöntője után nyakunkba vettük az erdőt és még estére elértük Zamuradot. Öt kirendelt Darton lovag vigyázta a falu nyugalmát, ahol friss vízzel és meleg ággyal köszöntöttek bennünket. Ám a pihenő nem tarthatott soká, egy felderítő hozta a hírt, hatalmas több száz fős gork sereg tart a falu ellen. Tirion azonnal elkezdte szervezni a védelmet, a falusiak pincéikbe menekültek és az óriási vérontás megelőzendőleg Erik vállalta, hogy párbajra hívja a gorkok bajnokát. Amikor a gork horda már szinte a fal alatt volt Elawerrel együtt mentek ki közéjük, aki ork tudásával próbálta megértetni szándékaikat. Nem is hiába, szinte azonnal megjelent egy hatalmas számtalan festéssel és tollal díszített gork, Elawer pedig belekezdett a bátorító nótába. A párbaj nem indult kedvezően, a gork egy elsöprő rohammal indított, de Erik állta a sarat. Többször lefegyverezte ellenfelét, ezzel megszégyenítve őt a társai előtt, majd a megfelelő pillanatban a jó helyre döfve végezte ki gork bajnokot. A vesztes horda elkotródott, Eriket pedig hősként ünnepeltük.

Két nappal később a Darton lovagoktól kapott lovakon indultunk újra útnak és a hágó felé vettük az irányt. Hét nappal később pedig már Nuir határában lovagoltunk. A város kapujánál az Ellana főpapnő várt ránk, így első utunk a templomba vezetett, ahol királyi bánásmódban volt részünk. Fürdőt vehettünk, tiszta ruhákat kaptunk és Ellana papnők lesték minden kívánságunkat. Claudia ebédet rendezett a tiszteletünkre és este részt vehettünk a minden évben megrendezésre kerülő bálon is. A Nuirban töltött napok alatt újra visszaszoktunk a civilizációhoz, meglátogattuk Derst, Elawer koncertet adott, minden olyan volt, mintha soha nem hagytuk volna el ezt a vidéket.

Nuir után Ehios felé vettük az irányt, meglátogattuk Tirion családját. Néhány napot eltöltöttünk a jó borok társaságában, aztán útjaink kettéváltak. Tirion Tinnel Rowon felé vette az irányt, ahol a dartonita komoly megtiszteltetésben részesült, újabb fokot lépett előre a hierarchiában.

Erik, Elawer és én Berarba indultunk. Több mint két éve nem láttuk az otthonunkat így izgalommal vártuk a hazatérést. Meglepetésekben nem volt hiány. Már a városba érve azonnal látható volt, hogy Berar szépen fejlődik és terjeszkedik, nem különben mint a fogadónk, amelynek új épülete és megnagyobbított istállója fogadott bennünket. A Kalapácsban már tudtak az érkezésünkről és a tiszteletünkre rendezett ünnepséggel vártak, ráadásul a hátsó teremben a Vitti család üldögélt. Órákig meséltük mi történt velünk és ők elmondták mi volt Berarban a távozásunk óta. Ám a meglepetések még mindig folytatódtak. Kiderült, hogy Róza nem várt Erikre, egy kereskedővel együtt hagyta el a várost, de itt hagyott valamit, illetve valakit. Egy kislányt, Erik kislányát Gaiat. A gyermeket Helia vette magához és nevelte sajátjaként. Az első találkozás apa és lánya között megmutatta, hogy Erik sebhelyes arca hatalmas szívet rejt. Ám mindenki hamar belátta, hogy Erik jelenleg nem tudna ellátni egy csecsemőt, így Helia legnagyobb örömére a kislány nála maradhatott.

A hatalmas utazások és hatalmas meglepetések után fáradtan rogytunk ágyainkba a mi Menedékünkben.

*Seyana*

Démon és angyal

Helyszín: Déli vadon
Dátum: 2289.08.11 – 2289.08.14.

A síkváltásból eszmélő kalandozók a rosszulléttel küzdve próbálták megállapítani érkezésük helyét. Bár semmi okuk nem volt kételkedni a Kapitány szavában - hogy hazajuttatja őket -, mégis a rengeteg megpróbáltatás és hányattatás hatására mindenki félve tapogatta a hideg köveket a nyirkos sötétségben. Reinhart fénygömbjeinek felrebbenésekor még mindig nem tudták elhinni, hogy hazaértek. Amíg a pap imádkozott maguk között megtalálták az eszméletlen, de látszólag sértetlen Tiriont. Az ima végén Reinhart kimondta, amire mindenki várt: Otthon vagyunk.

A fohászkodások, meditálás és az eltelt időn spekulálás alatt különös dolog történt a csapattal. A barlang azúr színű sárkánya egyenként próbálja megkísérteni a kalandozókat. A kék lényektől kapott kristályt kellett volna a barlang falához érinteni, cserébe pedig a karakterek hőn áhított kívánságait teljesítette volna a bebörtönzöttnek gondolt lény. Egyik karakter sem ingott meg, nem élt a sárkány kínálta lehetőséggel. Reinhart vezetésével indulnak el az ismerős visszaúton.
Közben Reinhartnak sikerül kideríteni a dátumot Yneven. Majdnem egy évig volt a másik síkon a csapat.
Mikor kiérnek a barlangból megtalálják az elhagyott és lerontott tábort. A falakon hatalmas karmok nyomai, gerendák kicsavarva a földből és mindent elkezdett újra bekebelezni a dzsungel. A tábor átvizsgálása során semmi használhatót nem kerül elő. Reinhart úgy dönt, hogy az első éjszakára megfelelő lesz ez a hely is.

A csapat hosszas vitázás után úgy dönt, hogy nincs más választásuk ki kell tálalni Reinhartnak, a Naszírt üldöző démonnal kapcsolatban. A pap reakciója hevesebb a vártnál, de nem tesz semmi meggondolatlant. Másnap reggel azt mondja, hogy csak a Menedék elérése juttathatja előnyhöz az embereket a démonnal szemben. A kevésbé jó emberismerők is érzik, hogy Reinhart viselkedése jelentősen megváltozott a csapattal kapcsolatban.

A környék felderítése közben a csapat megtalálja a túlélő zsadokat, a már jól ismert és segítőkész Juszufot és társát Abdult. Akik elmondják, hogy a távozásuk után néhány nappal a keresésükre indultak, de a dzsadok „papja” nem tudott mit kezdeni a kövekkel. Mikor fogytán volt az élelem, akkor a dzsadok egymás ellen fordultak, az emírről kiderült hogy hazudott és csak a zsákmányból tudta volna kifizetni az előre beígért zsoldot. Ezután több ember is meghalt, egy csoport megpróbált kitartani a táborban, de nem bírtak a dzsungellel. A túlélők egy fa tetején építettek kunyhót, megismerték a környéket, kiismerték a dzsungelt. Kezdetben 4-en voltak, de mire megtalálták őket csak ketten maradtak. Összegyűjtötték a használható fegyvereket és élelemmel is jól el vannak látva. Igazán hasznos tagjai lettek újra az expedíciónak. Ennek ellenére Reinhart valahogy nem örült a csatlakozásuknak. Pedig világos, hogy számára is öröm volt hogy legalább ők túlélték a kalandozó csapat eltűnését. Talán sejtette, hogy a dzsungelben több esélyük van a túlélésre…

A Menedékhez vezető utat egy mérgező, ismeretlen eredetű fekete folyadékkal teli barlangrész zárja el. Ahogy azt korábban kipróbálták az anyagok meg lehet gyújtani és ha lassan is, de elég.
Seyana egy vakmerő gondolattól vezérelve hatalmas ostobaságra szánja el magát: egyedül berepül a barlangba és meggyújtja a sötét tavat. Életét csak a vak szerencsének (vagy az Istenek odafigyelésének?) köszönheti, ugyanis az úton egy wessen sem került az útjába. Csak mikor visszaér a boszorkány gondol bele, hogy a szörnyű teremtmények a pillanat tört része alatt bénították le a kalandozókat a legutóbbi találkozáskor a barlangi folyosón. Egész testében remegve képzeli el, ahogy a szélként suhanó boszorkányt egy mentális csapással megbénítja - vagy csak megzavarja- a szűk folyosókon repülés közben egy wessen és irtózatos erővel csapódik a falnak, majd ami megmarad a vakmerő kalandozóból az a szörnyű teremtmény vacsorája lesz.

Két nap alatt elfüstölt a mérgező tó a barlangban. Ezalatt a csapat felkészül az útra, a kalandozók pedig terveket kovácsolnak a démon ellen. Ebben is - mint az utóbbi időben mindenben – Reinhart távolságtartó marad. Naszír azt javasolja, hogy azt a pár fegyvert ami használható a démon ellen ruházzák fel démoni rúnákkal. Ő ugyan nem tudja felrajzolni a szükséges rajzolatokat, de Seyana képes rá, és ketten egy mágikus fegyverből képesek olyan eszközt létrehozni, amely sokkal nagyobb kárt tesz Khrozagban mint az eredeti mágikus fegyver. A módszer azonban ellentéteket szít a csapaton belül. Reinhart nem avatkozik be, azt mondja hogy a módszer kétségtelenül működik, viszont a fegyverek így visszafordíthatatlanul démoni varázstárgyakká válnak – tehát a használatuk után mindenképpen meg kell szabadulni tőlük.
Hosszas huzavona után végül egy hosszúkardot és Erik egyik tőrkardját ruházzák fel a démon ellen hatásos varázzsal.

Elawer az estéket és nappalok egy részét is csendes meditálással és fohászkodással tölti. Az idegen sík tönkretette a mágikus hangszerét, ezért jelenleg képtelen újratölteni mágikus energiáit a csillagok segítségével. Így hát Alborne segítségét kéri és hitéből próbál erőt meríteni a dalnok. Elawer erőfeszítése nem marad eredmény nélkül, napról-napra több mágikus hangot sikerül megszólaltatnia hangszerével a csillagok alatt. Egy ilyen gyönyörű éjjelen a barlang előtt penget Elawer, amikor raptorok ólálkodnak a közelébe. Szerencsére ezúttal Naszír is a bárddal tartott, de a ravasz kis dögök így is meglepték a békésen üldögélőket. Nem sokon múlt, de a vajákos villámai végül elűzték a rosszindulatú kis dögöket.

Átjutva a barlangon, a Reinhart által leírt elvarázsolt völgy várja a csapatot. A sziklaszirtektől határolt, élettől burjánzó terület nagyban elüt a dzsungel vadságától, itt még az időjárás is mintha barátságosabb lenne. Az erdősávon túl, a tisztás közepén pedig valami kiemelkedik a sík tájból, így hát arra veszik az irányt.

Reinhart a démon támadásától tartva különösen óvatos volt, így időben észlelte hogy nincsenek egyedül. Egy nagy hatalmú élőhalott küldte a csapat ellen csontváz harcosait, majd mikor azok elbuktak egy hatalmas csontsárkányt uszított ellenük. Reinhart az élőholtat próbálta lokalizálni, majd elűzni míg a kalandozók a csontvázakkal voltak elfoglalva. Sajnos a csapatnak nagyobb gondot okoztak a sokoldalú mágikus teremtmények a vártnál, így Reinhartnak is be kellett segítenie. Ezért azonban nem maradt ideje befejezni a rituálét, elűzte ugyan az élőholtat, de nem sikerült megszabadítani végleg Ynevet a rémségtől.
A sárkány halálakor a csontok különös viselkedését nem sikerül figyelmeztető jelnek értelmezni, ezért a lény pusztulásakor elszabaduló energiák szétrepítik a csapatot.
A lehető legrosszabbkor érkezik Khrozagg, hogy beteljesítse az ígéretét a halandókon…

Reinhartnak lett volna egyedül egy csekélyke esélye, hogy felfedezze Khrozagg közeledtét, de az élőhalott elűzése időlegesen minden figyelmét lekötötte ezért Khrozagg néhány szívdobbanás alatt fogolyul ejti és démoni illúziót bűvöl a kalandozókra.
Elszabadul a káosz, minden érzéküket elrabolja a démon. Úgy játszik a kalandozókkal, hogy eddig bujkáló csontvázaknak látják egymást a Reinharthoz visszatérő harcosok. Mit sem sejtve esnek egymásnak…
Az őrület gyengülésével a reményvesztett kalandozók végül rájönnek, hogy nem lehet valóság amit látnak és hallanak, ezért óvakodva próbálnak rájönni a megtévesztés forrására. Nem kell sokat várni amíg Khrozagg igaz valójában is megjelenik. Közben Elawer végső elkeseredettségében az épp halálán lévő Tirionon próbál segíteni az idegen síkról kapott kristály használatával. Az ötlete életmentőnek bizonyul, bár nem teljesen az történik amit várt: Darton angyala érkezik és azonnal felveszi a harcot a démonnal.
Mikor Naszír az utolsó erejéből még beveti sötét tudományát a démon ellen, akkor sikerül annyira legyengíteni a démont, hogy Reinhart is kiszabadul a fogságából és a sötét angyalt támogatva avatkozik a harcba.
Az együttes erőfeszítések végül elégnek bizonyulnak, az angyal irgalmat nem ismerően pusztítja el démont.

A csapat remegve és vérezve húzódik egy kidőlt fa lombkoronájának védelmébe a csatatérré változtatott tisztásról. Eltart egy darabig amíg Reinhart összeszedi magát és megnyugtatja őket, hogy elhárultak a nem e világi veszedelmek.

Otthon - bármi áron

Helyszín: ismeretlen sík
Dátum: ???

A Kapitány utolsó kérése világos volt: a kék lények legnagyobb városának templomában található kristályt kérte a csapat hazajutásáért cserébe.

Az információgyűjtés és hosszas tanakodás után arra jutott a társaság, hogy csak végső esetben próbálják meg erőszakkal megszerezni a kívánt kristályt, a kék lények civilizáltságára és Zyraxa megölésének tényére alapozva próbálják békés úton megszerezni.

A terv jó volt, a világ őslakosai gyanakodva, de alapvetően barátságosan fogadták a csapatot. A tárgyalás jól alakult, olyannyira, hogy amikor szóba került a kapu akkor a kék lények még azt is felajánlották, hogy hazajuttatják a kalandozókat. A kínálkozó lehetőség ellenére a csapat a Kapitány haragjától tartva nem fogadta el az ajánlatot. Mikor a kristály szóba került, és a kék lények megtudták a látogatás okát, akkor a hangulat lényegesen megváltozott. Amikor pedig Tirion kijelentette, hogy a Kapitány így vagy úgy de mindenképpen meg fogja szerezni a legnagyobb energiaforrásukat, akkor a vezető a hatalmát a csapat ellen fordította és megpróbálta elküldeni őket. A Kapitány által adott medálok – Erikét kivéve – kitartottak, így nem sikerült a varázslat, de a kalandozók érezték, hogy nincs maradásuk, ezért távoztak. Erik elvesztette az eszméletét az elméjét védő amulett tönkremenetelekor, de állapota stabilnak tűnt. A városuktól nem messze telepedtek le, és tanakodtak, hogy mitévők legyenek.

A harcosabb beállítottságúak a behatolást tervezték, de Seyana és Naszír úgy döntöttek, hogy tesznek még egy próbát a kék lények vezetőjével és megpróbálják megértetni a helyzetük kilátástalanságát. A többiek kétkedve fogadták a tervet, de Seyana és Naszír, bízva abba hogy az idegenek megkímélik az életüket újra a vezető elé járultak. Elmondták a távoli világra jutásuk történetét és a Kapitánnyal kötött megállapodásokat.

Némi tanakodás után a kék lények vezetője a Kapitányhoz hasonlóan meglátta a lehetőséget az eltévedt kalandozókban. Úgy döntöttek, hogy a Kapitány megkaphatja a kristályukat, ha a csapat segít megszerezni a második legnagyobb kristályt. A csapat megkönnyebbülten vállalta a feladatot. A kék lényeg rangidőse és két legjobb harcosa Ardo, Bajusz és Maximus alakját magukra öltve indultak útnak a csapattal, hogy behatoljanak a leghatalmasabb sárkányúr erődjébe és megszerezzék a kristályát.

Az erőd a világban dúló ádáz harcok ellenére sem maradt őrizetlen, a föld és a tűz elemi síkjának félelmetes teremtményeik őrzik a bejáratokat és egy nagyobb csapat sárkánylénnyel is meg kellett birkózniuk a lehető legkevesebb feltűnés mellett. A behatolás többé kevésbé a terveknek megfelelően alakul, amikor elérnek az idegenek igazi célpontjához.

Az őslakók közül egy, a sárkányok érkezésekor elárulta a saját népét, és kiadta a kék lények összes titkát a világra törő gonosznak. A vezető csak az „Áruló” néven nevezi a bosszújuk célpontját. A csapat feladata a terem biztosítása, amíg az idegenek leszámolnak népük árulójával. A harc vad és fordultos volt, az őslakosok kemény küzdelemben felülkerekedtek az Árulón, a csapatnak pedig sikerült életben maradnia a megidézett tűzlények kereszttüzében.

Az Áruló eleste az egyik idegen harcos életébe került, de a másik is súlyosan megsérült. Végül saját akaratából úgy dönt, hogy felszerelésének és a saját erejét is feláldozza azért, hogy esélyt adjon a sárkányút legyőzéséhez. A vezető vonakodva, de elfogadja az áldozatot. A csapat tagjait is felgyógyítva indulnak a trónterem felé. Megtalálják a keresett kristályt, de a vezető megidézi a trónterembe idézi a sárkányurat, kezdetét veszi a végső harc.

A sárkányúr hatalma legyűrte volna a csapatot és a kék lények vezetőjét külön-külön, de együtt sikerült túlélni az elkeseredett küzdelmet.

A sárkányút legyőzése után a vezető a biztonságba teleportálja a csapatot. Mikor visszaérnek már Erik is magához tért és teljesen rendbe jött.

A regenerálódás és az elesettek meggyászolása után kezdetét veszi az ünneplés. A kék lényeg befogadják a számukra idegen kalandozókat. A vezető pedig az egyezségnek megfelelően átadja a kristályukat. És egy ajándékot is ad, egy nagyon hasonló csak méretében sokkal kisebb kristályt melyről azt mondja, hogy nyugodtan magukkal vihetik Ynevre, nem fog bajt okozni de hasznukra lehet még. A csapat megkönnyebbülve, ugyanakkor izgatottan indul vissza a lebegő piramisba.

Mikor visszaérnek Tirion megkéri Seyanát, hogy botjának teljes hatalmát felhasználva változtassa Darton angyalává. Seyana eleget tesz a kérésnek, Tirion átváltozik és közben kifakul a valóságból. Nyomtalanul tűnik el, a kapcsolatot nem tudják felvenni vele, csak a medálja marad utána. A Kapitány is csak annyit tud mondani, hogy már nincs ezen a síkon.

A kristály átadása után a Kapitány megtartja a szavát, és hazajuttatja Ynevre a csapatot. Mielőtt azonban megnyitná a kaput, figyelmezteti a kalandozókat – úgy hogy Reinhart ne szerezzen tudomást róla -, hogy megérkezésük óta egy gonosz lény lesi minden mozdulatukat. Még a piramisba is megpróbált behatolni, de nem járt sikerrel. A Kapitánytól kapott amulettek és fegyverek pedig sugároztak annyi hatalmat, hogy ne próbáljon meg a csapatra támadni.

A csapat a kapu másik oldalán, - a legnagyobb megkönnyebbülésükre – végre Yneven tér magához.

Részlet Elawer Darin Utazás az ismeretlenbe c. regényéből:

Harmadik fejezet:

A harmadik próbatétel következik. A csapat fáradtan kétségektől gyötörve telepedik le a lebegő piramis már- már oly megszokott szobájában. Körülöttük a világ felbolydult. Dúlnak a harcok mióta a sárkánykirályt elemésztette Taroin pusztító haragja a fekete angyal képében. A lovagot azóta is büszkeség és tiltott vágyódás tölti el, hogy újra magára önthesse e magasztos álruhát. Ő gondolkodás nélkül követi a Kapitány minden utasítását, meg van győződve, hogy ez az egyetlen út, hogy haza jussunk.

Látták a feladatot. Szinte már rutinszerűen nézték, ahogy a Kapitány beavatja őket a próba részleteibe. A világ felbolydult. A sárkányurak a koncon marakodnak. Hatalmas a zűrzavar, szinte semmi sem biztonságos odakinn. Most mégis az őslakosok ellen kell fordulniuk. A szétszórt kolóniák egyikéből kell elhozni a legnagyobb kristályt. A kolónia egy búra alatti külön világ. Növényekkel, állatokkal, épületekkel… élettel, akárcsak otthon. A lakók a draeneiok, akik valaha az egész világot uralták. Ma már szinte csak öregek és gyerekek élnek a kolóniákon és a sárkányok szemében jelentéktelenségüknek köszönhetik életüket. A feladat egyszerű, de az ellenfél most nem lelketlen hódítók, hanem az életükért és kultúrájukért küzdő őslakosok. Fejlettebbek erősebbek, mint az emberek. Csak a sárkánykirály volt képes leigázni őket. Elméjük hatalma ésszel fel nem fogható és testi erejük is jóval meghaladja a csapat képességeit. De mégsem ez az, ami elgondolkoztatja az utazókat, hanem a lelkiismeret és együttérzés. A fejükben motoszkáló otthon kitalált törvény: Az ellenségem ellensége a barátom?!Megfogalmazódik a Miért? Mily szép is az emberei szabad akarat. A lehetőség, hogy eldönthetjük, mit tegyünk. Tudatosan rosszat vagy szabadon a jót. Mily csodálatos az élet…

-Haza!- Mormolja Alewar s bámul a külvilágba. Kinn cikázó villámok, tűzdémonok és megannyi ésszel fel nem fogható teremtmény. –Nem tudom eldönteni, hogy ez a kaland áldás, vagy átok. Olyan hatalommal bírunk mely otthon szinte felfoghatatlan.
-Otthon?- vág közbe Tan. Fogalmunk sincs, hogy mi van otthon és egyáltalán, hogy jutunk haza! Ha választani kell átok ez. Megtesszük, amit a kapitány kér, és végre elhagyjuk ezt az istentelen földet.- Az asztalra csap és tüzes tekintettel néz Rainildra.
-Menjetek. Én nem tudok veletek tartani.- egyenesedik fel a pap és halkan elvonul a teremből.
-Sürget az idő-szól fennhangon Tan- Meg kell terveznünk, hogyan szerezzük meg a kristályt. Nincs vesztegetni való időnk.
-Biztos, hogy helyes, amit teszünk?- Kérdi Seylea halkan. Ki a Kapitány? Mit akar tőlünk? Nem jelent ez veszélyt ránk vagy a mi világunra? Lehet Rainild haza tud vinni minket és nem kell elvégeznünk a 3. feladatot!
-Lehet! Ez a kulcsszó-vág közbe Taroin. el kell végeznünk, amit mond és hazajutunk. Eddig is megtartotta a szavát ezután is meg fogja. Nincs más esélyünk. Vagy elfelejtetted, hogy ha ő nincs, mint itt pusztultunk volna! A feladatot meghallgattuk és elfogadtunk. A kristályt elhozzuk, ez biztos.
-Csatlakozom!-helyesel Alewar. Ez nem a mi világunk Itt nincs jó és rossz. Csak az a cél, hogy hazajussunk! Hogy ezt hogyan érjük el, nem számít. Nem fogok morális válságba sodródni azért, amit ebben a világban teszek!
- Elhozzuk! De nincs megadva, hogy hogyan- emelkedik fel az asztaltól Nisszar. Talán odaadják…
-Én is erre gondoltam- fordul felé Taroin. Menjünk oda és beszéljünk velük. Rám biztosan emlékeznek, hiszen segítettem nekik… még a barlangban.- s a bajsza alatt büszkén mosolyog
A csapat tagjai egyetértően pillantanak egymásra. Nem akarnak a draeneiok ellen harcolni,ha van rá mód, hogy békés úton szerezzék meg a kristályt.
-És mi a B terv? Ha a kristály az energiaforrásuk és a nélkül halálra vannak ítélve-kérdi Seylea.
-A kapitány szerint nélküle is képesek túlélni. Az elméjük hatalmát segít ugyan visszanyerni, de az nélküle is megy. Maximum nem olyan gyorsan.-válaszol Tan
-Lehet tudunk adni valamit cserébe. Mondjuk másik kristályt. Egy kisebbet. Tényleg Seylea, van ebben a világban még ilyen kristály?-kérdi Nisszar
-Gyűjtsük össze a kérédseinket! Ha már eleget akarunk tudni, megkérdezem a varázsbotot.-válaszol Seylea.
-Mondjuk ha egyszerűen odamegyünk, lemondunk a meglepetés erejéről, ha mégis harcolnunk kell.-kezdi meg a beszédét Taroin. De ennek ellenére ezt bevállalom és a békés utat választom. Ha nem jön össze, majd kitaláljuk mit teszünk. Mondjuk el mi kell nekünk, és hallgassuk meg ők mit szeretnének cserébe.

A csapat hosszasan gondolkozott még a megoldáson. Felmérte a draeneiok képességeit. Megtudták, hogy sok kristály van még, de az a legnagyobb, amit el kell hozniuk. Egyetértettek, hogy a békés utat próbálják meg és bármi máshogy történik, visszatérnek a piramisba és új tervvel állnak majd elő. Azt feltételezik, hogy szót érthetnek az őslakókkal. Így reményekkel, de kérdésekkel tele útnak indultak. Saylea képessé tette őket a repülésre és arra, hogy értsék az idegenek beszédét. A kis csapat össze-vissza cikázott a szürke égen. Szinte csak a lila villámok fényénél pillantották meg egymást. Repültek! Fantasztikus érzés. Féltek, de ugyanakkor szabadnak érezték magukat, mint a madár. Talán mindannyiuk fejében átvillant egy gondolat, hogy álmodnak. És nem csak ezt a repülést, hanem mindent. És mindez csak egy játék, amit végig kell játszani…s ha nyernek hazajutnak.

Seylea mikor már elég közel voltak üzent az őslakóknak, mintegy bejelentve a furcsa idegenek érkezését s így megteremtve a lehetőséget a tárgyalásra. Nem messze a burától értek földet majd lassan a kékesen derengő gömb felé vették az irányt. Kisebb tanácstalanság után egy kapu nyílt nem messze mellettük, amin egy küldöttség lépett elő.

7 draenei lépett ki a búrából. 4 nőstény 2 fiatal és egy idősebb hím. Testüket csodaszép idegen anyagból kovácsolt páncél borította. Kék füleik hosszúak tekintetük mint egy prédáját pásztázó nagymacskáé. Alakjuk, mint az embereké de lábuk patákban végződik. Tiszteletet parancsoló harcias népnek tűnnek. Szemmel láthatóan a nőstények agresszívabbak a hímek nagyobbak de megfontoltak. Az egyik fiatal hím karja a másiknak a lába átlátszó kékesen dereng. Mintha szellemkar lenne mely csupán illúzió. Ám e kar képes tartani egy döbbenetes csatabárd szerű fegyvert melynek darabjai szinte össze sem érnek, hanem valami láthatatlan energia tartja egyben őket. Kinek a lába átlátszó az szintúgy egyenesen jár és biztosan támaszkodik e lábra roppant testével. Az öreg méltóságteljes. Kezében egy bot melynek csúcsán egy darabka kristály ragyog. Pont olyan, mint amilyet a csapat el akar vinni… csak jóval kisebb annál, szinte egy szilánk.

A delegáció kisebb megdöbbenést kelt. Készültek rájuk de élőben találkozni egy ilyen lénnyel teljesen más. A tanácstalanság érződik a levegőben s bár alig telik el pár másodperc az idő mintha ólomlábakon cammogna. Talán mindkét oldalon jelen van ez a tanácstalanság, de mivel egyikük sem ismeri a másik kultúráját talán ez fel sem fedezhető.

-Üdvözlet nektek!- töri át a csendet az öreg dreanei.A hangja teljesen hátborzongató és nem emberi, de mégis mindenki érti , hogy mit mond.
-Üdvözlet nektek. Békével jöttünk!-válaszol szinte azonnal Taroin.
-Ti öltétek meg a sárkányt?-kérdezi kíváncsian az öreg.
-Igen, mi szabadítottuk meg a világotokat a bestiától.
-Hümm. A lebegő piramis ura segített nektek?
-Igen, tőle kaptuk a fegyvert, ami át tudta szúrni a sárkány bőrét.- Majd Taroin elmesélte a fegyver történetét.
-És valóban elpusztult?
-Igen, biztosak vagyunk benne.
Az öreg a csapatot méregeti, míg a többi draenei elismerő sugdolózásba kezd.
-Gyertek be, legyetek a vendégeink. –Int az öreg és egy újabb kaput nyit a botjával a burán.

A csapat sorban belép a kis kolóniába és szemük elé tárul egy másik világ teljes valójában:

Furcsa épületek, s még furcsább állatok és növények. Zöld minden és tele élettel. Teljesen más, mint a külső kopár parázsló kőtenger. Gyermekek kacagása hallik, kik megbújva, de egyre bátrabban közelednek az idegenek felé. Kevés a hely, de mégis ismerős a kíváncsiság a játékok a szeretet mely körülveszi őket. Sosem jártak itt, de ahogy befele haladnak , a lakók úgy terelik őket, hogy az irány egyértelmű. Hirtelen feltűnik a már ismert delegáció, akik egy másik irányból ugyanoda tartanak, ahova a tömeg tereli a kis csapatot.

Egy tágas kis liget, melynek tetejét vékony oszlopok tartják. Középen párnák, körbe rendezve. Az öreg a párnák felé int, s ez a gesztus egyértelmű. A csapat helyet foglal s melléjük telepszik a két fiatalabb hím és az öreg. Érdekes illatú és színű frissítővel kínálják a vendégeket. Aki belekóstol meglepően felfrissül, mint testileg mind szellemileg. Az emberek kíváncsian kémlelnek körbe. Evrik a nőstényeket méregeti, Nisszar a kristály lehetséges helyét kutatja, a tobbiek ámulva nézik ezt az idegen világot és közben mindannyiukban felerősödik a honvágy.

Egy rövid udvarias párbeszéd után az Taroin elmondja miért is jöttek a daeneiok közé
-Szükségünk van a legnagyobb kristályotokra. És bármit megteszünk cserébe, hogy megkaphassuk.

Erre azonban már a 4 nőstény kivont fegyverrel rohan a földön ülők felé és a két hím is felpattan. Egyedül az öreg erélyes rendre utasítása menti meg a helyzetet és a csapat életét. Majd miután fújtatva és dühösen a nőstények a helyükre ballagtak az öreg csupán ennyit mondott:
-soha nem kaphatjátok meg.
Erre a válaszra senki sem számított. A tanácstalanság kissé úrrá lett a csapaton. De az öreg folytatja
-Nektek kell a kristályunk vagy a legebő vár urának?
-Nekünk-válaszolta Taroin . Cserébe a kapitány hazajuttat minket a mi világunkba.
-Tudjuk honnan jöttetek. A kapun keresztül. Jártatok már nálunk. Mi is haza tudunk juttatni titeket.

Erre a mondatra mindenki szemében a megdöbbenés látható s záporoztak a gondolatok: Csak nem az emberi menedék? Ők is hazajuttathatnak? Mit tesz majd a kapitány? Mi lesz Rainilddal?
-Beszélhetnénk egymás közt?-kérdezi Seylea kissé félve.

Az öreg int és a dreaneiok elhagyják a termet. Egyedül maradtak s olyan döntést kell meghozniuk, ami tényleg a sorsukat fogja befolyásolni és az életükbe is kerülhet.
-Most mit teszünk?-Néz körbe Seylea kérdőn
-Mit tesz a kapitány, ha elfogadjuk az ajánlatukat? Kérdi Tan
-Mindenképp el kell vinnünk a kristályt. Nem futamodhatunk meg. Nem beszélve arról, hogy a kapitánynál van Rainild is-érvelt Alewar.
-Tényleg a pap! Vajon mi lenne, ha elfogadnánk az ajánlatot-játszott el a gondolattal Taroin

Egyszer csak Seylea mély révületbe esik és hosszasan bámult maga elé. Majd a többiek ébresztgetésére hirtelen felriad majd elmondja mi történt vele.
-Megkérdeztem a botot, mi lenne, ha elfogadnánk a draeneiok ajánlatát. Először is elmennénk egy kapun keresztül az oszlopokhoz ahol a 3 daenei elkezdené megnyitni az átjárót. Ekkor megjelenne a Kapitány Rainilddal és mi mindannyian azt éreznénk a legfontosabbnak, hogy végezzünk a draeneiokkal. a harcban Alewar és Nisszar életét vesztené. Mi többiek visszamennénk a faluba, hogy megszerezzük a kristályt. Legyilkolnánk mindenkit, de a túlerő minket is felmorzsolna. Végül megjelenne, a kapitány elvinné a kristályt és a fegyvereinket s mind itt ragadnánk ezen a förtelmes helyen. A kapitány tudja mit teszünk és ne enged el minket
-Akkor nincs sok választásunk. Teljesítenünk kell az egyességet, amit a kapitánnyal kötöttünk. Tehát szükségünk van a kristályra-állpítja meg Nisszar
-Meg kell próbálnunk felajánlani valamit és békés úton megszerezni a kristályt.-zárta le a beszélgetést Tan.

A draeneiok visszatértek és folytatódott a beszélgetés, mely során kiderült, hogy ez az ezen a világon fellelhető legnagyobb kristály. A nagyokat a sárkány használta fel, de nem lehet tudni, hogy mire. Megtudták, hogy mindezt, amit a kupola alatt látnak, közvetve a kristálynak köszönhetik és hajdanán az egész világuk ilyen volt. A sárkány pusztulása megteremtette a lehetőséget, hogy újra visszaszerezzék a világukat. Erre azonban még van idejük és kivárnak, míg a sárkányurak gyengítik egymást. A nagy kristályok most a sárkányuraknál vannak, akik hadban állnak egymással a hatalomért. Kis puhatolózás után Taroin újból a draeneioknak szegezte a kérdést:
-Nekünk szükségünk van a kristályotokra és jobban jártok, ha velünk tárgyaltok ezügyben nem pedig a lebegő vár urával. Így van esélyetek kapni valamit cserébe.

Talán a megfogalmazás vagy maga a kristály szóba kerülése okozta, de a vendéglátók ismét ingerülten reagáltak Taroin kijelentésére. Utólag belegondolva magam a mondtat valóban szerencsétlenül került tálalásra.

A 2 fiatal hím azonnal felpattan és dühös morgásuk egyáltalán nem megnyugtató. Most az öreg sem lép rögtön közbe csak feszült másodpercek után mordulja el magát.
-Nem adjuk a kristályt!
-A lebegő vár ura megszerzi a kristályt. Ha odaadjátok, tudunk segíteni nektek!-győzködi Tarion
-A lebegő vár ura egyszer már megpróbálta elvenni a kristályt! Akkor sem sikerült neki és később sem fog!- Förmed rájuk az öreg majd a botjával a csapat felé sújt.

Mindenki nyakában a kristály felragyog és aranyszínű aura veszi körül őket. De Evrik kristálya elpattan és rögtön ájultan eseik össze.
-Mit tettetek vele?- kiáltott rájuk Alewar
-Menjetek amíg még megtehetitek!- válaszolt az öreg, de szemmel láthatóan látszott rajta, hogy nem így tervezte a rendreutasítást.

A csapat Evriket támogatva elhagyja a kolóniát majd attól 200 méterre telepedik le, hogy megbeszélje a történteket. Mindenki érzi, hogy a tárgyalás nem épp úgy sikerült, mint ahogy tervezték. És ha vissza akarnak ide térni, akkor a fegyvereiket is használniuk kell majd.
-Ez bárhogy is nézzük patthelyzet!-rúgott a porba Nisszar
-Ők nem adják a kristályt, nekünk az a kristály kell. Szép szóval :nem sikerült! így el kell vennünk erővel-állapította meg Alewar.
- Én nem vagyok hajlandó harcolni ellenük!-jelentette ki Seylea
-Mi lenne, ha elvennénk a sárkányuraktól kettőt és felajánlanánk a nagy kristályért cserébe?-tette fel a kérdést Nisszar
-Semmi sem biztosítja, hogy elcserélnék a kristályt!-vágta rá Tan
-Én is szívesebben harcolnék a sárkányok ellen de nem hiszem, hogy egy több ezres sárkányseregtől egyszerűbb elvenni a kristályt mint egy csapat nőtől és gyerektől-válaszolt Taroin
- Ha a kapitánynak nem sikerült nekünk sem sikerülhet-förmedt rá Seylea

A csapat egy hosszú veszekedésbe kezdett, aminek eredményeként 2 részre szakadtak. Taroin,Alewar és Tan a dreaneiok elleni támadásban látta az egyetlen ésszerű lehetőséget. Ha a sárkányok ellen vonulunk és szereznek kristályt az sem garancia, hogy a dreabeiok ellen nem kell majd harcolniuk. Másrész nem lehet tudni mennyi idő telik el otthon, amíg itt körülményesen járnak el. Felmerült az is, hogy egy sárkányúr seregét uszítják a kolóniára és a zűrzavarban megszerzik a kristályt. De ez mid-mind időigényes és veszélyes. S a csapatnak ideje van a legkevesebb.

Válaszul Seylea megmutatta, hogy a kapitány hogyan próbálta megszerezni a kristályt:

Ő először felajánlotta, hogy megszabadítja a világot a sárkánytól a kristályért cserébe. De a dreaneiok nem mentek bele ezért mágikus párharcba kezdett velük. Elég sok dreanei eszméletét vesztette, de végül a kapitány megfutamodott a túlerővel szemben.

Míg a látottak Seyleat és Nisszart egy lehetséges békés megoldás keresésére ösztönözték, addig a többieket megerősítették az elképzelésükben:

A kapitány nem árt senkinek. Ő nem ont ki életet legyen az bármilyen! Az úgymond piszkos munkát mással végezteti, akinek nem ütközik morális gátba mások megölése.- Ekkor mindenki kissé elszégyellte magát, de folytatták az okfejtést.- A dreaneiok a kapitány „támadása” által csak elájultak. Seylea víziójában nem a kapitány büntetné meg a csapatot, hanem úgy intézné a dolgot, hogy mások büntessék meg a kalandozókat az árulásért. Hármójuk következtetése: A kapitány azt akarja, hogy harcoljunk és vegyük el erővel a kristályt, mert ő ezt nem teheti meg. Nem azért mert nem tudná, hanem mert nem teheti. Persze ártatlanok lemészárolása nem megoldás de ha ez az egyetlen és gyors lehetőség ezt kell választanunk.
-Visszamegyek és beszélek velük!- némította el a kibontakozott vitát Seylea.
- Nem mehetünk vissza! A békés tárgyalás lehetősége elúszott!-vágta rá Tan - Azonnal megtámadnak és megölnek. Nélküled pedig mi is védtelenek leszünk
-Nem akarnak tárgyalni, azzal pedig, hogy te mennél a lehető legnagyobb kockázatot vállalod-győzködte Seyleat Alewar.
-Akkor majd megyek én- állt közéjük Nisszar
-Megyünk mindketten-állt mellé Seylea.
-És mégis mit akarnál mondani még nekik?-kérdezte cinikusan Alewar
- Nem tudom…Talán az igazat- válaszolta Seylea őszintén kissé elcsukló hangon
-Persze! A világuk romlásban, kultúrájuk a pusztulás szélén. Valami idegen lénynek pedig kell az utolsó valami való energiaforrásuk és mindezt odaadják a két szép szemünkért!-ez minden ötletetek?-folytatta Alewar
-Nem tudom, de a harc sem megoldás! Csak hadd próbáljam meg!-könyörgött Seylea és úgy nézett, mint aki tudja, hogy mit csinál.
-Nem akarom azt mondani majd , hogy én megmondtam!De csinálj, amit szeretnél, úgysem tudlak megakadályozni, ha egyszer valamit a fejedbe vettél-mondta Alewar aggódva majd leült az eszméletlen Evrik mellé és ápolni kezdte.

Seylea és Nisszar elindultak a kupola felé. Seylea üzent, hogy újra tárgyalni szeretnének. Erre egy hatalmas arc képe nyomódott felülről a kupolába és az üzenetet a kupolába továbbította harsogó hangon. Ez kissé meglepett mindenkit, de a két bátor önjelölt követ tovább közeledett a kolónia felé. Pár tétlen perc után ismét rés nyílt a kupolán és az ismerős delegáció állt meg a bejáratnál, de nem lépett ki. Erre Seylea belekezdett.

Elmondta az expedíciót. Azt, hogy mit kerestek, hogy csupán véletlenül kerültek ide és nem akartak erre a világra jönni. Azt, hogy egyetlen reményük a lebegő piramis volt melynek ura megmentette az életüket és ők cserébe megtették azt, amit kért. Nem tudták miért kellett megtenniük, de cserébe a kapitány is megtartotta a szavát. Adott vizet és ételt majd meggyógyította a barátjukat. Most pedig azt ígérte hazajuttatja őket a kristályért cserébe. Nem akarnak rosszat és ártani, ők csak haza akarnak jutni.

A dreaneiok meghallgatták Seylea meséjét és az öreg így szólt:
-Segítünk nektek!-Majd intett, hogy térjenek vissza a kupolába

A jelre a többiek is összeszedték magukat és Evriket és visszasétáltak a kolóniába. Minden szempár őket figyelte s bár nem olyan barátságosan, mint az elején, de nyoma sem volt támadó szándéknak. Egy kis épületben kaptak menedéket ahol arra vártak, hogy milyen megoldást találnak ki a deaneiok. Közben Evriket ápolni kezdték Alewar pedig emberi muzsikával mulattatta a kicsiket.

Kisvártatva jött az öreg.
-Hamarosan a legnagyobb sárkányúr hadba indul 2 másik ellen. A várában, ami hajdan a mi fővárosunk volt van egy kristály, ami majdnem akkora mint a miénk. Ha a csata elkezdődik, a várat nem őrzik annyira. Be tudunk menni, hiszen jól ismerjük a titkos bejáratokat és elhozzuk a kristályt. Ha sikerrel járunk, megkaphatjátok a miénket.

A csapatból senki sem kérdezett. Örültek, hogy a dreaneiok ellen nem kell küzdeniük. Hogy ők most mégis miért segítenek, az mindenkit érdekelt, de senki sem mert kérdezni. Valahogy egy nagy kő esett le a szívükről és úgy érezték, hogy bármit is takarjon ez a segítségnyújtás, valószínűleg ezzel járnak a legjobban.
-Hamarosan indulunk - folytatta az öreg- A barátotoknak itt gondját viselik-mutatott Evrikre.

A csapat nem is beszélte meg a történteket. Tudták, hogy ez az egyetlen módja, hogy majd hazajussanak. A lovag megigazította a páncélját. Seylea és a többiek feltöltötték a botot energiával és készültek a nagy ütközetre.

Egy fertály óra múlva jött az öreg a két fiatal hímmel. Az öreg varázsolt és mindhárman emberi alakot öltöttek, ezzel is még jobban megteremtve a bizalmat a jövevényekkel.
-Mi veletek tartunk! Mindig kövessetek minket- Kezdte az öreg és máris egy átjárót nyitott a botjával melybe azonnal eltűntek. A kalandozók is szép sorjában beléptek a tükörszerű kapuba, mely egy kietlen szürke helyre vezetett… vissza a kénköves forró, idegen világba.

Egy nagy hely lábánál találták magukat melyet tüzetesebben szemügyre véve átjárók távoli hidak kőépületek tarkítottak. Ez egy város. Egy rég elfeledett város melyet a szürke por a kénköves füst és az idő tépázott meg… de tekintélye így is kiterjed az egész vidékre. Egy barlang szájánál az öreg megérintette a földet és felvázolta a barlangban leselkedő veszélyt. A bejutást egy sárgólem fogja nehezíteni. A draeneiok elbánnak vele az embereknek pedig minden más támadást meg kell akadályozniuk. Óvatosan indul a csapat, de lassan térdig gázolnak a sárban és iszapban és förtelmes bűz terjeng az egész járatban. Később a járat építetté vált s annak két oldalán haladnak tovább. Seylea,Tan és Tarion az egyiken míg Seylea és Alewar a másikon
-Készüljezek, Jön valami-figyelmeztette őket az öreg miközben a kezét a falra tapasztotta.

A draeneiok leugrottak avízbe mely már derékig ért és védekező alakzatba álltak. Egyszer csak egy óriási hullám terítette be a fél járatot melynek nyomában egy szinte az egész járatot kitöltő lény folyt szembe a betolakodókkal. Egy óriási sár gólem sodródott. A draeneiok azonnal harcba kezdtek, de a párkányon készenlétbe állók is hamarosan belekapcsolódtak a harcba. Kinyúló csápok száguldottak feléjük melyek rohamját első ízben sikeresen visszaverték. Seylea egy lég elementállal űzte vissza őket míg Alewar és Nisszar sikeresen lelőtte a csápokat. Tan látva, hogy Seylea és Tarion jobban boldogul átugrott a másik párkányra, hogy a Alewaréknak segítsen ám az ugrás során a vízbe esett. A vízben azonban kellemetlen meglepetés érte. Valmi megmagyarázhatatlan lény melyet nem látott csak a körülötte kidudorodó vizet, támadt rá. Majd egy ugyanilyen lény emelkedett ki Tarionék oldalán is melyre a lovag azonnal rávetette magát. Nisszar Tan segítségére sietett, de ezzel magára hagyta Alewar aki képtelen volt egyedül ellenállni minden csáp támadásának. Az egyik teljesen telibe találta és mellkasig ellepte úgy, hogy mozdulni sem tudott. A fura vízi szörnyek elleni harcban Tan és Tarion is úgy látszott vesztésre állt és mindkettő a vízbe merült. Seylea egy varázslattal emelte ki Tan a vízből és a párkányra dobta. Majd a lovag segítségére sietett. Alewar időközben nem bírta tovább a szorítást és elvesztette az eszméletét és testét lassan bekebelezte a massza. Miután Tarion is talpra állt sikeresen harcba szállt lénnyel. A másik lény pedig Nisszar és Seylea intézte el miután egy lég elementállal visszaszorították a sár gólem csápjait. Ezzel Alewar is megszabadult a fogságból, de ugyanúgy eszméletlenül feküdt a párkányon. A lovag bődületes erővel csapta szét a vízi szörnyet és együttes erővel a másikat is sikerült elpusztítatni. Időközben az elementálok a draeneiok sikeresen elpusztították a gólemet, ami egy hatalmas robbanással semmisült meg beterítve mindent és mindenkit.

A nehéz harc után a sebesülteket ellátják és mágiával lehelnek beléjük új életet. Majd a csapat tovább indul és a kanyargó járatokban jut előre, míg hosszú gyaloglás után végre egy meredek emelkedőhöz érnek melyen a csatorna lé csordogál. A csapat elindult felfelé a csúszós köveken, de közben hárman is visszacsúsznak és sebződnek a járat alján. Már- már úgy tűnik, ez az akadály kifog a csapaton, de a draeneiok segítségével sikerül áthidalni és az emelkedő vége előtt egy kicsivel stabilan megpihenni. Az öreg ismét felvázolja az ellenállást a következő teremben: 5 csoprotban sárkányok állnak őrt. A lényeg, hogy a lehető legrövidebb idő alatt egyszerre üssenek rajtuk, hogy ne tudjanak értesíteni senkit. A 3 draeneia bevállal 3 csoportot, a másik kettőt pedig a kalandozók osztják el egymás között. A lovag angyali alakot ölt Seylea varázslatával és elintéz az egyik csoportot, míg a többiek a lehető leggyorsabban elintézik a legnagyobb csoportot.

A draeneiok a vezényszóra várnak, míg Seylea sötét angyallá varázsolja a lovagot. Teste megnő, fekete szárnyai kitárulnak haja ébenfekete lesz és arcvonásai is kissé megváltoznak. De még mielőtt a többiek feleszmélhetnének az angyal egy óriási szárnycsapással a terembe löki magát és ráront a neki kijelölt csoportra. Az öreg haragra gerjed a meggondolatlanság miatt és rögvest elteleportál a két harcossal. A többiek pedig azonnal támadásba lendülnek. Seylea láthatatlanná teszi Tant, aki azonnal a kijelölt cél felé rohan. Alewar és Nisszar pedig 2 varázsló sárkányt vesznek célba és lőnek.

Tarion reptéből zúzza semmivé a neki kijelölt csoport varázslóját olyan erővel, hogy a 4 másik sárkány szinte hanyatt esik a lendületétől. Alewar a második lövésével leteríti a varázslót majd új célpontot keres. Tan meglepetésként éri el az egyik harcos sárkányt és harcba bocsátkozik vele. Hamarosan a másik varázsló is fűbe harap és Tan ellenfele is jobb létre szenderül. A lovag pedig nagyobbnál nagyobb ütéseket mér az őt körbe álló sárkányokra. Egy harcos a nyílvesszők irányába rohan kivont fegyverrel, de szerencsétlenségére azonnal egy nyílvessző találja telibe és lendületével a járatba esik és a lejtő alján ér földet. Alewar a járat tetejéről kivégzi a sárkány harcost. Seylea segít Tannak , hogy legyűrje az ő ellenfelét majd együttes erővel mindeni a lovagot körben álló erősen megtépázott sárkányokat pusztítja el. Mire a csapat végez a draeneiok is elvégzik a rájuk bízott feladatot. A testeket eltüntetik és egy varázslat segítségével a vér is eltűnik a kövekről. A csapat visszavonul és felgyógyítja a szerzett sérüléseket, majd újult erővel ismét tovább indul.

A csapat tovább halad az útvesztőben teremről teremre jutnak míg az öreg ismét megálljt parancsol.
- Ami előttünk áll az a kapu őrzője. Egy hatalmas magmagólem és 2 kutyája. A ti feladatotok, hogy a kutyákat lefoglaljátok, amíg mi megküzdünk a gólemmel. Nincs sok időnk! Ha készen álltok támadjatok, a következő teremben vannak!-szólt az öreg majd a draeneiokat maga mellé gyűjtötte

Seylea varázslataival védelmet biztosított a kis csapatnak majd a terembe rontottak. A varázslónő azonnal 2 jégfarkast teremtett melyeket a két közeledő kutyára uszított. Alewar és Nisszar azonnal lőni kezdtek és Tarion felreppent a terembe, hogy onnan sújtson alá. A vesszők és az energianyaláb találtak és Tarion is óriásit sújtott a kutyára. A farkasok nekik estek és óriási gőzfelhőbe borította összecsapásuk a termet. Közben a Gólemre támadtak a draeneiok és hatalmas harc kezdődött. Villództak a fények és hatalmas dördülések hallatszottak. Tarion az egyik kutyát pusztította el, míg a másik lávát zúdított Seyleara és a többiekre. De szerencsére még időben el teleportáltak onnan. Végül Tarion a másik kutyát is halálra súlytotta.

A nagy magma szörny és a daeneiok ádáz küzdelmet folytatnak. A csapat épp segíteni akar, ám az elpusztított kutyák folyékony lávává válva lassan a egy pontba kezdenek gyűlni. S az összegyűlt lávából egy lény kezd kiemelkedni. A csapat azonnal támadásba lendül, de a lény csak nő és nő. Seylea egy víz elementállal teríti be, ám ez csak hatalmas párát és ködöt eredményez. A ködön Tarion süvít át és tör le egy darabot az összeállni készülő magma gólemből. Ám az fura kezeivel egy hatalmasat üt a fekete angyalra, mely bődületes erővel csapódik a sziklába. Seylea ismét egy vízelementállal próbálkozik, ami már hatásosabbnak bizonyul. Süvítés és gőz közepette gyengül gólem, s végül Tarion által végzi be, aki magához térve bődületes erővel súlyt le rá. Amint a gőz eloszlik, szabad az út a nagy gólem is megsemmisült s int az öreg, hogy tovább.

A folyosón mintha a falba nyitna a draenei egy átjárót, majd sietve betessékel mindenkit. Egy sötét kockában találják magukat, de rövidesen kékes derengő fény lengi be a termet. A kék lények a kristály köré gyűlnek. A kalandozók is próbálnak a képességeikhez mérten felkészülni a következő akadályra.
-Most jön az áruló , de sajnos már tud rólunk – Kezdi az öreg . A hangjában bizonytalanság és félelem hallatszott.

A kalandozók e mondat hallatán rájöttek miért segítenek nekik a kék lények. Bosszút akartak állni egy árulón. Komoran néznek maguk elé és megpróbálnak felkészülni az ismeretlenre.
-Az áruló a miénk, ne avatkozzatok bele a harcba csak állítsatok meg mindent, ami ránk támad a teremben! Tüzes lesz!- mormolja maga elé az öreg és kilép a falból.

A következő terem téglalap alakú melynek közepén egy lávató áll s abban egy kis sziget. A szigeten oszlopok és valamiféle oltár. A teremben elszórva láva tavacskák vannak. A hőmérséklet iszonyatosan magas. Semmi pára és a levegő szinte éget.

A szigeten ott áll az áruló draenei s amint a csapat belép a 3 lény egy hatalmas ugrással a sziget felé veszi az irányt. A két fiatalabb hímet egy csapással a lávába üti az áruló, de az öreg sikeresen megveti a lábát és harcba száll. Később mint a villám vágódik ki a 2 fiatal hím is a lávából és becsatlakozik a harcba.

A csapatnak nincs sok ideje nézelődni. Az egyik láva tavacskából 2 szalamandra szerű lény figyeli őket. Alewar és Nisszar azonnal lőnek. Tarion, aki pedig a terembe repült nagy sebességgel támad az egyik szalamandrára. Hirtelen az plafon felől egy tűzgömb csapódik a kalandozók közé és az embereket a robbanás szétdobja. Seylea és Tan majdnem a lávába zuhan de a párkányon sikerül megkapaszkodniuk. Seylea azonnal tűz ellen védő aurát varázsol maguk köré, ami hasznosnak bizonyul, mert azonnal 2 tűzgolyó száguld a csapat felé. Majd a lávából hirtelen 2 tűzsárkány emelkedik, akik és azonnal tüzet fú a csapatra. A védő aura egy szempillantás alatt megsemmisül és mindenki súlyos égési sérüléseket szenved. Időközben az együttes támadások sikeresek és az egyik szalamandrát sikerül megölniük. Tarion, aki szintúgy csúnya sebeket szerzett a másikra veti magát, Tan pedig a segítségére siet. Nisszar és Alewar pedig együttesen semmisítik meg az egyik sárkányt. A másik tüze pedig Seylea védőauráján veszíti erejét. A következő pillanatban újabb tűzgolyó csapódik a Nisszarék közé s ezzel a védőaura végzetesen meggyengül. Végre sikerül legyőzni a másik sárkányt is, de a szalamandra a lávában kereket old. Így van idő szétnézni a teremben és az emberek végre elindulnak a bejárattól annak közepe felé, jobbról kerülve a tavat. A draeneiok harca nem éppen bíztató, minden szövetségesük a földön és az áruló az oltáron állva egy varázslat közepén tart. Aleawar fittyet hányva az öreg utasítására, azonnal egy aranyló nyílvesszővel kínálja meg. S ez olyan hatásos, hogy a kék lény leesik az oltárról. Ez azonban végtelen haragra gerjeszti és egy fekete tűz féle anyagot zúdít az emberekre. Ő nemcsak, hogy megégnek de semmisé válik minden varázslat, amit Seylea alkotott. A lovag a földre zuhan és teljesen összetöri magát. A többiek összeégve alig lélegezve térnek magukhoz a hirtelen sokk után. De ez az idő elég volt arra, hogy a 2 szövetséges talpra álljon, és újult erővel szálljon harcba.

Tan láthatatlanná válik mivel észreveszi a szalamandrát, ahogy kinéz az egyik lávatavacskából, és felé rohan. Egy közeli tóból azonban 3 tűz elementál emelkedik és lőni kezdik a csapatot. Seylea erre mindenkit Tan kivételével a bejárathoz teleportál megmentve életüket. Ott újra angyali alakot ad Tarionnak, miközben a többiek az elementálokat lövik. Amit Tarion felrepült egy újabb tűz ellen óvó aurát alkot Seylea utolsó erejéből majd támadásba lendülnek. Tan közben meglepi a szalamandrát, de az ismét sikeresen alábukik a lávába. A többiek ádáz küzdelemben legyőzik az elementálokat, de összeégnek és legyengülnek a harc végére mikor is a szalamandra újból feltűnik. Tarion ráveti magát és mindenki utolsó erejéből támadásba lendül. A szárnyas lovag végül kiemelve a bestiát a lávából a levegőben zúzza szét a dögöt. Amint földet ér ő és mindenki más is fejében hallja az öreg draeneia keserves kérését:
-Segítsetek!

Amint odapillantanak a 2 megmaradt draenei kezükkel lefogva tartják sakkban az árulót, szemmel láthatóan utolsó erejükkel. A csapat mindent egy lapra tesz fel! Bár nehéz célozni Alewar mégis azonnal lő, és talál. Nisszar is lő és ő is talál. Tarion pedig óriási lendülettel lecsapja az áruló fejét a helyéről mintha csak egy labdát ütne arrébb. Az azonnal a lávába repül és a fejetlen test rángatózva ernyed el a draeneiok szorításában.

Az öreg eltünteti a halott draenei testét majd tovább indul a csapat. A terem végében leülnek megpihenni, de szemmel láthatóan mindenki ereje végére ért. Érdekes jelenet játszódik le a draeneiok között. A fiatal hím a az öreg botja elé térdel, kezét ráteszi s hamarosan lába elhalványul s lassan az élet is elszáll belőle majd a teste szintúgy eltűnik az öreg kristálya pedig kihúny.

A kalandozók fejében ismét záporoznak a gondolatok. Végül is őmiattuk áldozták fel magukat? Micsoda fegyelem és önzetlenség! Vajon az emberek is képesek így viselkedni?
-Indulunk!-szól az öreg komoran és előre megy.

A csapat követi, de mindenki tudja bármi lesz a következő teremben nem sok eséllyel néznek szembe vele. A következő egy óriási terem alig 3 méteres belmagassággal, de nagysága nyomasztó. A teremben csupán egy trón áll azon a nagy kristállyal, ami valóban szinte ugyanakkora, mint amit a kapitány akar. Az öreg a kristályhoz megy és varázsol, melynek hatására hirtelen mindenki meggyógyul és testileg szellemileg felfrissül. Majd az öreg újra a kristály felé fordul.
-készüljetek! Hamarosan itt lesz a sárkány úr!

Most már tudja mindenki, hogy nem a kristályért jöttek. Olyan feladat előtt állnak, amiből lehet, nem kerülnek ki élve. Ha itt veszítik életüket lelkük elvész az ismeretlenben. De mégsincs választásuk, harcolniuk kell és minden áron túlélni. Az idő lassan kopog a rideg kőfalakon. A csendbe távoli lánccsörgés és sikítások teszik még iszonyatosabbá. Lassan helyezkednek el a hatalmas teremben és a jelre várnak. Amit lehet erejükből Seylea varázsbotjába töltenek. Az öreg befejezi a kántálást és mintha a tér repedne meg a sárkányúr akarata ellenére itt találja magát és rögtön kezdetét veszi a mindent eldöntő összecsapás.

Amint a hatalmas bestia megjelenik Alewar és Nisszar azonnal lőni kezdenek a Seylea által létrehozott biztonságosnak vélt tűztől védő aurából. Sajnos ez nem volt olyan biztonságos, mint hitték, mert a sárkány fekete lángja elsöpri az aurát és súlyos sérüléseket okoz mindhármuknak. A draenei és Tarion rögtön közelharcba bocsátkozik a sárkányúrral míg Tan keresve a lehetőséget takarásból támad. Hatalmas csapások záporoznak és látható , hogy az öreg blokkolja az istentelen nyelven elhangzó valamennyi varázslatot, de ezzel teljesen kimeríti magát. A sárkány bőre pedig bírja a hatalmas csapásokat. Seylea egy földből kivágódó tüskével próbálja átszúrni a bestiát, ami érezhetően megzavarja és sebezhetőbbé teszi. Viszont a kívánt hatást nem éri el. A sárkánynak sikerül egy hatalmas csapással az öreg draenait messze repítenie majd egy varázslattal mozgásképtelenné tennie. A kőből kivágódó fekete massza tartja fogva immár az öreget. A sárkány pedig tűzzel és csapásaival teljesen legyengíti Tariont. Alewar a trón mögé bújva s onnan újra és újra lőve próbálja gyengíteni míg Nisszar energiagömbjeivel próbálja sebezni. Seylea újjabb tüskével próbálja sakkban tartani még erősebb varázslattal, de sajnos ez sem volt hatásos és nem üti át a sárkánypikkelyt, de lehetőséget teremt, hogy Tarion támadásba lendüljön és Tan is megtalálja a réseket. Közben Seylea az öregnek segít, aki végre kiszabadul és egy nagy támadásra készül.

Hirtelen a sárkányúr egy farok csapásával a falnak csapja Tant, aki azonnal eszméletét veszti. Seylea a segítségére siet, de már nincs hatalom a botban, amivel segíteni tudna. Miközben azonban Seylea Alewar mellet rohan el ő saját életerejéből tölt a botba, hogy megmentse bajtársát, majd fedező tüzet biztosít. Tan a gyors segítségtől megmenekül, de képtelen tovább harcolni, Nisszar minden energiáját felemésztette, Seylea varázsereje elfogyott Tarion pedig már csak védekezik. Ekkor az öreg támadásba lendül, és hatalmas csapással sújt le a sárkányra, akit teljesen megrendíti a támadás, de nem pusztul el. Visszatámad és sorozatos csapásokkal a végletekig kimeríti az öreget . Tarion még próbálkozik, de egy óvatlan pillanatban egy ütéstől végleg földre kerül.

Alewar látja, hogy nincs sok hátra a csapatnak, de valószínűleg a sárkánynak sem így merész lépésre szánja rá magát. Seyleához rohan és maradék életerejét a botba töltve így szól:
-Gyorsíts fel és erősítsd meg a támadásaimat!

Seylea elkeseredett pillantással megérinti az íjászt, a bot felvillan és Alewar számára szinte megáll az idő. Felhúzza az íjat és lő, egyenesen a fenevad jobb szemébe, majd újra lő, újra a bal szembe. ekkor fordul csak szembe vele a bestia, de az íjász újból támad. Mintha lelassult volna a világ, mindent jobban lát és hall. Most a jobb szemében landol az aranyszín nyílvessző majd újratölt és az előzőt követi egy következő. Ordítás hallik és a bestia levegőt vesz, hogy pusztító tüzével döntsön romlásba mindent és mindenkit. De egy nyílvessző újra talál és a sárkányúr elvesztve egyensúlyát elterül a véres kövön és a szájából fekete tűz irányíthatatlanul ömlik szerte a teremben.

Alewart elérik a lángok de Seylea időben rántja le az ifjút a földre ak,i eszméletlenül és megégve koppan a szürke kövön. Az öreg draenei pedig egy végső csapással bevégzi a leghatalmasabb sárkányúr sorsát.

Szólni senki sem tud, csupán az öreg draenei inti őket a kristály felé. Egy villanás és máris a kolónián találják magukat a kristállyal együtt.

*Elawer*

Valamit, valamiért

Helyszín: ismeretlen sík
Dátum: ???

Számba vettük a lehetőségeinket és a felszereléseket, amik hasznosak lehetnek ezen a világon. Tin magához vette Reinhart mithrill láncingét és lunír kardját, mithrill tőrét pedig Tirionnak adta. Erik kék lunír hárítótőre Elawerhez került. Más hasznos fegyver nem lévén, ezeken kívül csak az elménk erejében bízhattunk, ez volt az egyetlen dolog, ami ezen a síkon is ugyanúgy működött. Így indultunk útnak a barlangból, Reinhartot Tin és Tirion, Eriket Elawer és Naszír cipelték. Mire levánszorogtunk a hegyről már mindenkinél jelentkeztek a gyengeség tünetei. Ott álltunk a lila égbolt alatt, a villámok folyamatosan cikáztak felettünk, amerre a szem ellátott vulkánok magasodtak, és lávafolyamok tarkították a tájat, amikből időnkét tűzlények nőttek ki, majd süllyedtek vissza. Fölösleges holmiainkat hátrahagyva indultunk el egyetlen reményünk, a piramis felé. Éhesek, szomjasak és fáradtak voltunk, mégsem mehettünk nyílegyenesen előre. Ide-oda kanyarogtunk, hogy kikerüljük a mindenütt hömpölygő lávát és a hatalmas tűzlényeket. De még így sem sikerült sérülés nélkül elérnünk a következő hegyet. Egy kisebb magmapatak állta utunkat, kikerülni nem tudtuk, és ugrás közben Elawer megcsúszott és majdnem elnyelte a tűztenger. A következő hegy is egy vulkán volt, de ennek oldalában sikerült megpihennünk egy kicsit. Közben Tin feljebb mászott és megpróbálta felmérni a piramishoz vezető út következő szakaszát. A felderítésről persze nem jó hírekkel tért vissza. A tornyos lebegő piramis egy fennsík fölött van, már nem is messze tőlünk, de a fennsík nem üres.


Kétembermagas kőszörnyek kisebb forgószeleket keltve cikáznak rajta. Hosszú ideig figyeltük a mozgásukat, hogy felfedezzük benne a rendszert. Egyetlen furcsaságra figyeltünk fel: soha nem közelítik meg egymást. Ezt kihasználva kezdtük meg a manőverezést a fennsík közepe felé. Egy darabig nagyon jól haladtunk, de egyszer az egyik szörny úgy tűnt észrevett bennünket és nem örül nekünk. Tirion azonnal előhúzta a pallosát és már harci pörgésben várta a lényt. Első csapásával egy óriásit suhintott a kőbe és fegyvere azonnal kettétört. A válasz sem késlekedett, a kőkéz lendült és Tirion aléltan rogyott össze. Ebben a pillanatban éreztem, hogy itt a vég, de Tin elkiáltotta magát: Földre! Az ötlet bevált, ha mozdulatlanok maradtunk a szörny nem érzékelt bennünket. Némi várakozás után elsuhant a forgószéllel, de pechünkre Reinhart lábán keresztül vezetett az útja. Miután biztos távolba került stabilizáltam Tirion és a Krad pap állapotát, ellenőriztem Eriket és szomorúan vettem tudomásul, hogy megint romlott az arány a járóképesek hátrányára. Beláttuk, hogy taktikát kell váltani, így Tin és Elawer előreindultak a piramishoz felderíteni, míg Naszír és én a sebesültjeinkkel maradtunk. Kigondoltuk a taktikát, mozdulatlanok maradunk, hogy ne vonjuk magunkra a kőszörnyek figyelmét, és ha mégis egy erre tartana, akkor mi ketten elcsaljuk az eszméletlenek közeléből, majd mi is mozdulatlanná dermedünk. Közben a felderítőink gond nélkül elérték a lebegő piramist. Naszír a kőlényeket figyelte, én pedig barátainkat, hogy mire jutnak.

Már hosszú percek óta álldogáltak a piramis árnyékában, amikor az egyik pillanatban egyszerűen eltűntek. Fogalmunk sem volt mi történhetett, megegyeztünk Naszírral, hogy várunk egy darabig. Egy óra elteltével üzentem Tinnek, de semmi válasz. Újabb fél órával később úgy döntöttünk, hogy mi is útnak indulunk. Elképesztően lassan haladtunk, hisz három eszméletlen társunkat kellett mozgatni. Legalább négy órán át tartott mire a piramis árnyékába kerültünk. Próbáltuk nyomokat keresni, de semmi, mintha a föld nyelte volna el őket. Naszírral számba vettük a lehetőségeket, hogy mit csinálhattak és arra jutottunk, hogy talán az elme erejével csináltak valamit, így küldtem egy üzenetet a piramisnak. Az ötlet bevált, mi is eltűntük, hogy egy furcsa teremben bukkanjunk fel újra. A falak arany színűek voltak, a padló feketemárvány és a falakon körbe mindenütt domborművek. De ajtó sehol. Újra megpróbáltam kapcsolatba lépni Tinnel és szerencsére most választ is kaptam, bár elég kurtát: várjunk. Így hát újra ellenőriztük eszméletlen barátaink állapotát és vártunk. Közben megnéztem a domborműveket, de semmi ismerőset nem sikerült felfedezni rajtuk.

Alig fertályóra várakozás után megnyílt az egyik fal és Elawer lépett be rajta Tinnel együtt. Gyorsan nekikezdtünk megvitatni az elmúlt órák történéseit, elmeséltük hosszú órákon át tartó vánszorgásunkat a fennsíkon, mikor kiderült, hogy ők bizonyosan kevesebb, mint egy órája vannak a piramisban. Minél többet gondolkoztunk ezen, annál biztosabbá vált, máshogy telik az idő ebben az építményben, mint körülötte. Emellett felfedeztünk még egy üdítő furcsaságot, elmúlt a gyengeségünk és légszomjunk mióta a piramisban vagyunk. Már csak a mardosó éhség és a csillapíthatatlan szomjúság maradt. Tin és Elawer is megosztotta velünk mit tapasztaltak idebent, meséltek a folyosókról, amiken jártak és az elme erejével nyíló ajtókról. Mivel a piramis hatalmasnak tűnt kívülről, biztosak voltunk benne, hogy még nem fedeztük fel minden részét. Nekiindultunk hát a folyosóknak, de állandóan visszatértünk az első szobába. Hogy az eszméletlen társainknak is hasznát lássuk, Eriket és Tiriont egy-egy szobában fektettük le, míg Reinhartot egy folyosón. Ennek segítségével már viszonylag gyorsan összeállt a „térkép”, összesen két szoba és néhány folyosó van, mindenhonnan számos ajtó vezet egy terembe vagy folyosóra és bizonyos ajtók nem ugyanoda nyílnak az egyik irányból, mint a másikból. Miután mindent körbejártunk, tanácstalanul kóboroltunk egyik helyről a másikra, próbálván rájönni, hogy hogyan lehet felfelé jutni, hisz ez egy piramis, biztosak voltunk benne, hogy vannak még felsőbb szintjei. Mialatt próbáltunk rájönni a megoldásra, Naszír tőrével megpiszkálta az egyik szobában a domborműveket. Mire ráüvöltöttem, hogy fejezze be, már késő volt, a feketemárvány padlólap eltűnt a lába alól és csak a vakszerencsének köszönhette, hogy nem zuhant le azonnal. Amíg ő negyven láb magasságban lógott, én ugrottam, hogy segítsek neki, de az én erőm kevés volt. Végül Tin és Elawer segítségével sikerült visszahúzni és üvöltve számon kérni botor tettét. Mire újra a hiányzó padlólapra pillantottunk, már nem hiányzott többé. Újabb képességét ismerhettük meg az építménynek.

Amint napirendre tértünk a történtek felett, újra elkezdtük a folyosókat róni és kerestük a megoldást a feljutásra, amikor egyszercsak megnyílt a fal és egy hófehér, felfelé vezető lépcső tárult fel előttünk. Azonnal üzentem Tinnek, de nem kaptam választ. Így Naszírral és a magatehetetlen Reinharttal elindultunk felfelé egy elég kicsi vörös terembe, ahol a többiek már vártak ránk. Kiderült, hogy újabb üzenetet küldtek a piramisnak, amiben azt kérték, hogy vezessen a gazdájához. Borzasztó mérges lettem, amiért Tin nem válaszolt az üzenetemre és kifejeztem aggályaimat afelől, hogy ő tárgyaljon a gazdával. Még javában vitatkoztunk, amikor megnyílt az egyik fal és egy újabb szoba tárult fel előttünk. A falak mentén polcok sorakoztak, rajtuk számos könyvvel, a középen álló asztalon kis üvegcsék sokasága, az egyik sarokban pedig hangszerek álltak. Felettébb úgy tűnt, hogy ez a szoba nekünk készült.

Már épp szóvá is tettem volna ezt, amikor hihetetlen dolog történt, a polcok közül kilépő emberben Kradra ismertünk. Közös nyelven szólalt meg és azonnal tisztázta, hogy ő nem Krad, bár hatalmát tekintve egészen hasonló. Azért ebben az alakban jelent meg, mert a valódi külsejével nem tudnánk mit kezdeni. Elmondta, hogy ez a piramis valami hajóféle, amivel világok között képes utazni és azért van itt, mert dolga van. Amikor a segítségét kértük a hazajutáshoz, azt állította segít, mert bár nagyon hatalmas, az idő komoly ellensége ezen a síkon. Ezért ha mi segítünk, ő is segít. Amikor szóba került, hogy ebben a legyengült állapotban nem nagyon lehetünk hasznára, hat arany medál jelent meg előttünk az asztalon. Azt mondta, ezt mindig viseljük ezen a síkon. Amint felvettük, azonnal éreztük jótékony hatását, fizikai állapotunk azonnal rendbejött, Erik és Tirion is erejük teljében tértek magukhoz. A piramis gazdáját mégsem lett volna ildomos Kradnak nevezni, valódi nevét pedig nem árulta el, így mivel az építményt bárkának nevezte, mi őt Kapitánynak. Szóvá is tettük a Kapitánynak, hogy rettenetesen szomjasak vagyunk, mire megjelent hat pohár az asztalon, olyan kicsi, amiben a toroni kerítésszaggatót mérik, de mégiscsak víz volt. De nem volt ám ingyen, azt a feladatot kaptuk, hogy tisztítsuk meg a fennsíkot a kőlényektől, mert rettentően zavarja az ittlétük. Hogy esélyünk is legyen, hat tárgy jelent meg az asztalon, a Kapitány pedig eltűnt. Mindenki könnyen megtalálta a neki szánt fegyvert. Elawer egy soha ki nem fogyó íjat kapott, Tirion egy, a pallosra hasonlító kétkezes fegyvert, Erik egy hosszú egykezes kardot, Tin egy rövidebb kardszerű fegyvert, Naszír pedig egy rövid pálcát, amivel robbanó töltetet lehet kilőni, és ha kifogyna, akkor az elméjéből vagy az életerejéből utántölthető. Utoljára maradt egy embermagas bot, valamiféle kristállyal a tetején. Amint a kezembe vettem, azonnal éreztem mire való: bármire. Egy varázsbot, amivel bármilyen hatást létre lehet hozni és hasonlóan újratölthető, mint Naszír pálcája.


Új fegyvereinkkel és az arany medálokkal Reinhartot hátrahagyva elindultunk, hogy teljesítsük a feladatot. Két-három tucat kőszörny várt ránk odalent. Minden fegyverünkről kiderült, hogy rendkívül hasznos és egy fertályóra alatt sikerült kiüríteni a fennsíkot. Mire visszatértünk a piramisba, változott a berendezés, egészen hasonlított egy fogadóra. Az asztalon víz, bor és sör várt ránk, oldalt fürdő. Étel azonban sehol. Nem sokkal később a Kapitány is megérkezett és azt mondta, hogy most már megismerkedtünk a fegyvereinkkel, úgyhogy jöhet a próba, ami során kiderül, hogy hasznosak vagyunk-e neki. Ablakot nyitott a piramis falán és találomra rábökött egy 15 láb magas magmaóriásra, melynek megölése a próbatétel. Így hát újra elhagytuk a piramist és célba vettük a hatalmas tűzlényt. A próba majdnem halálosnak bizonyult és bár végül sikerült legyőznünk, rádöbbentem, hogy mennyire nem tudom használni a bármire képes varázsbotomat.

A piramisba visszatérve terített asztal várt ránk és jutott idő a pihenésre is. Bár nem tudtuk meghatározni a napok folyását, úgy tűnt a Kapitány másnap reggel jelent meg legközelebb. Kiálltuk a próbát, így megszületett az alku. A Kapitány meggyógyítja Reinhartot, ezért cserébe nem kell mást tennünk, mint megölni egy sárkányt, aki romba döntötte ezt a világot, melynek eredeti lakói a kék lények, akiknek egyikével ideérkezésünkkor találkoztunk. Egy sárkány megöléséhez azonban szükség van a megfelelő fegyverre, így előbb azt kellett megszereznünk. A Kapitány megmutatta, hogy egy kristálymezőre vezet az utunk, ahol az ott élő ködlények legnagyobbikát kell megölnünk, akinek a testéből halálakor egy fekete kő fog kiesni, azt kell elhoznunk. Két jótanácsot kaptunk a küldetéshez, a ködlények távolról nagyon veszélyesek, és amikor meghalnak, beszippantják azt, ami a közelükben van.

Nekiláttunk hát megtervezni a feladat végrehajtását és úgy döntöttünk, hogy amennyire lehet, megközelítjük a kristálymezőt, ott pedig a láthatatlanság leplébe burkolózva, lopózva keressük meg a legnagyobb ködlényt és megöljük. A nem éppen aprólékosan kidolgozott tervünk szinte azonnal romba dőlt. Útközben belefutottunk egy lávalénybe, ami tűzgolyókat lövellve próbált ártalmatlanná tenni bennünket. A célzófegyverek és a víz erejével sikerült legyőzni és tovább haladhattunk.


A kristálymezőt alighogy elértük, az egyik ködlény azonnal kiszúrt bennünket és támadott. Úgy tűnt a saját testéből lő ki ránk egy sötét darabot, ami csíkot húzott egészen az áldozatig. A bot segítségével láthatatlanná tettem valamennyiünket, így Tin és Tirion a közelébe férkőztek és bár Tint egy csapásra leterített, sikerült megölni. Ám a halálakor valóban elkezdte beszippantani a környezetét, Tirion és az eszméletlen Tint is. Kötelekkel sikerült kihúznunk őket, viszont senki nem akart többé a közelükbe menni. Miután Tin magához tért, egy darabig baj nélkül tudtunk haladni, mindaddig, amíg fel nem bukkant egy másik ködlény. Mi elbújtunk egy hatalmas kristály mögé, míg Elawer láthatatlanul kiállt és elkezdte lőni a lényt. Sajnos nem sikerült lóvá tennünk a láthatatlansággal, egy fura sötét dolog kezdett Elawer felé áramlani és lemosta róla a varázslatomat. Néhány szívdobbanással később már jött is a sötét anyag és harcképtelenné tette Elawert, de ezt a lényt is sikerült legyőzni és haladhattunk tovább. Baj nélkül feljutottunk a mező közepén álló dombra, ahol meg is találtuk a ködlények legnagyobbikát. Gyors tervezés után több oldalról indítottunk támadást a lény ellen, ám ez kevésnek bizonyult. Amikor már úgy tűnt, sikerül legyőzni, szétfolyt a földön, hogy máshol emelkedjen ki belőle vagy épp szétesett és több kisebb lényként támadt ránk, folyamatosan lövöldözve testéből a sötét anyagot. A küzdelem során Naszír, Erik és én is eszméletünket vesztettük, míg a többiek kemény küzdelemben legyőzték a lényt és sikerült megakadályozniuk, hogy beszippantson bennünket. A varázsbot segítségével életet leheltek belém, így a sötét kővel együtt vissza tudtunk teleportálni a fennsíkra.

A Kapitány is teljesítette az alku rá eső részét, mire visszatértünk, Reinhart szétzúzott lába már újra ép volt. Magához vette a követ és úgy tűnt több napra eltűnt. Ezalatt nekünk sikerült regenerálódnunk és vártuk az elkerülhetetlent. A Kapitány következő megjelenésekor egy hatalmas lándzsát hozott magával, ami képes arra, hogy áthatoljon a sárkány bőrén. Újra ablakot nyitott és a piramis falán és megmutatta, hová kell mennünk. Láttuk a hegynyi erődöt, ahol számtalan kisebb sárkány élt és megmutatta a hátsó bejáratot, amit egy óriás magmalény őriz, és amin át a mi utunk is vezet. Láttuk a barlangban a folyosókat, ahol harcos és varázsló sárkányok őrizték a rendet és láttuk az utat, amin át eljuthatunk áldozatunkig, a hatalmas őssárkányig. A feladat szerint a sárkányban lévő tojást kell elhozni neki. Miután kiadta az utasítást, a Kapitány eltűnt.

Azt hiszem fel sem fogtuk igazán, hogy mire vállalkoztunk, mert számtalanszor vesztünk össze azon, hogy induljunk-e már, készen állunk-e már a feladatra. Tudtam, hogy még mindig nem használom jól a botot, ezért amellett kardoskodtam, hogy maradjunk még és alaposan gondoljuk át mit fogunk csinálni. Hosszú órák meddő próbálkozása végül úgy tűnt meghozza gyümölcsét. Kezdtem rájönni, hogyan működik a bot. A segítségével sikerült információkat nyernünk a sárkányok képességeiről is, és kezdett összeállni a terv. Úgy döntöttünk, hogy a bejáratot őrző magmalényt egy vízelementál megidézésével tesszük ártalmatlanná, a sárkányok övezte folyosókon pedig az érzékelhetetlenség leplében próbálunk átjutni. A hatalmas sárkány megölésére, úgy döntöttünk a legjobb megoldás, ha a repülni képes Tiriont közvetlenül a szíve elé teleportáljuk. Az ötleteket teszteltük is, és próbáltuk optimalizálni az erőforrásainkat.

Többnapos tervezés után indultuk útnak. A lávafolyamokon való átkelés ezúttal sem ment zökkenőmentes. Sikerült egy, a lávafolyamból épp kikelő magmalénybe botlanunk, így éles helyzetben is kipróbálhattam a vízelementál megidézését. A kísérlet sikeres volt, mindkettő egy hatalmas gőzfelhő kíséretében, óriási robajjal vált semmivé. Ezután már könnyen rátaláltunk az őssárkányt rejtő hatalmas barlangrendszer hátsó bejáratához. A tizenöt láb magas magmalény ellen egy hasonló méretű vízelementált idéztem. Percekig nem láttunk a feltörő gőztől, de amint eloszlott, megpillantottuk a kővé dermedt magmalényt. A többiek megpróbálták szétaprítani, de túl nagy falatnak bizonyult, így gyorsan továbbmentünk. A barlang bejáratánál kezdtem újra varázslatba, láthatatlanná, hallhatatlanná és kiszagolhatatlanná válva léptünk be. Egészen messzire jutottunk, amikor két páncélos sárkány állta utunkat.




Elawer és Naszír lemaradtak, hogy távolról lőjenek, míg a többiek előresiettek, hogy kardélre hányják az őröket. Néhány szívdobbanás alatt sikerült is ártalmatlanná tenni mindkettőt és folytattuk utunkat. Beljebb a barlangban láttuk a rabszolgasorsba kényszerített kék lényeket, de nem volt időnk a segítségükre sietni. Már egészen közel jártunk az őssárkány barlangterméhez, amikor három varázslósárkány állta utunkat. A taktika ugyanaz volt, mint korábban és bár sokkal nehezebb dolgunk volt, sikerült túljutni rajtuk.

Amikor már csak egy ugrásra voltunk a hatalmas terem bejáratától, kezdődhetett Tirion átalakítása. A piramisbeli teszteléshez képest ötszörös erővel álltam neki az átalakításnak, aminek következtében, a dartonita hatalmasra nőtt, óriási fekete szárnyai lettek és egészen ijesztő nevetésbe kezdett. Amikor az átalakulás véget ért, beléptünk a terembe.

A sárkány azonnal észrevette a jelenlétünket és cselekedett. Az utolsó pillanatban kezdtem Tirion teleportálásába, mielőtt a hatalmas szájból elképesztő méretű tűzcsóva lövellt ki. A nyakunkban lógó arany medál a lehető legtöbbet semlegesített a tűzből, de én még így is eszméletemet vesztettem. Közben Tirion megjelent a sárkány szíve előtt és egy határozott mozdulattal döfte lándzsáját a dobogó szervbe. Mialatt a lény kilehelte lelkét és Tirion felvágta hasát a tojásáért, a többiek engem próbáltak újra életre kelteni. Amikor ez sikerült, azonnal belefogtam a varázslatba, hogy kikerüljünk a barlangból, de nem sikerült, a varázslat nem jött létre. Nagyon sok energiát elpazaroltam, mert nem gondoltam arra, hogy a sárkánytojás mágikus mozgatása lehetetlen. Így újra felvettük álcánkat, elindultunk kifelé, Tirion pedig repülve haladt előttünk. Az őssárkány halála azonnal kiderült és a felbátorodott kék lények azonnal megpróbáltak fogvatartóik felé kerekedni. Tirion hatalmas erőt érzett magában és beszállt a küzdelembe, jónéhány sárkányt átküldve a másvilágra. Mi eközben próbáltuk elérni a kijáratot, de egyre több sárkány került az utunkba. Mielőtt harcba keveredtünk volna velük, kiteleportáltam mindannyiunkat a barlangon kívülre, Tirionnak pedig üzenetet küldtem, hogy amilyen gyorsan csak tud, jöjjön utánunk. Mire újra együtt volt a csapat, Tirionról elmúlt a varázs, a sárkányokat pedig riadóztatták és mindenki a mi keresésünkre indult, élükön néhány magmalénnyel. Azonnal cselekedtünk. Tirionnak újra szárnyakat adtam és mielőtt két magmaszörny közé szorultunk volna egy pillanat alatt eltűntünk és a fennsíkon bukkantunk fel legközelebb. Néhány perc múlva Tirion is csatlakozott és együtt mentünk fel a piramisba.

Rövidesen a kapitány is megjelent, csinált valamit Reinharttal, majd a tojással együtt eltűnt. Amikor Reinhart magához tért, Tin azonnal leteremtette, amiért ide juttatott bennünket. Elmeséltük neki a síkkapus utazás óta történteket, ő pedig beszélt az őssárkányokról. Megmutattuk neki a fegyvereinket és hosszú órákon át beszélgettünk, mielőtt a Kapitány visszatért és megszületett az újabb és remélhetően utolsó alku. Segít bennünket hazajuttatni, ha a kék lények városából elhozunk neki egy kristályt…

*Seyana*