Helyszín: Beriquel
Dátum: 2295.19.05– 2296.04.02.
A csapat már induláshoz készülődött, mikor megjelent Ragon és egy utolsó kihívást ajánlott. Egy szentélyt kellett volna kitisztítani, ahol átállt törpék is lehettek. Azonban rövid tanakodás után kiderült, hogy senkinek nem fűlik a foga igazán a dologhoz, így Ragon kissé csalódottan távozott.
Pár nappal később a csapat útra kelt, magához véve minden információt, utasítást és kelléket, ami a tarini küldetéshez szükségeltetik. Természetesen mindenki könnyes búcsút vett mindenkitől.
Az utazás visszafelé hamar rémálommá vált, mivel a Seyana árnyékajtóin való - viszonylag nyugodt és békés - közlekedés most felkeltette a bosszúra szomjazó Síkjáró figyelmét. A fenyegetés, amit Erik kapott úgy látszik mégsem üres átkozódás volt. Kis szerencsével, hosszas rettegés árán végül a csapat visszajutott a Jégóriások falujába. Ahol egy kevés pihenés után úgy döntöttek, hogy elkísérik Heliont a mester tornyához.
A toronynál a mester helyett csak egy furcsa, állig felfegyverzett elfet találtak, aki meghátrálásra kényszerítette a kalandozókat. Lényéből eddig soha nem tapasztalt fenyegetést tapasztaltak, úgyhogy hamar elvetették a szemtől-szembeni konfrontációt.
A következő napok táborozással teltek. Helion megpróbálta felvenni a kapcsolatot Lucienttel, de választ egyszer sem kapott. Erik visszatért a toronyhoz és hirtelen felindulásból párbajra hívta az elfet. A párbaj rövid és csúf volt - Erik Seyanával az oldalán büszkeségétől és bal kézfejétől megfosztva tért vissza.
Az események hatására a csapaton úrrá lett a letargia, amin az sem sokat változtatott, hogy végül feladták a várakozást és visszaindultak az óriásokhoz, majd pedig Dérvárba.
A kalandozóknak Vaskoronában meleg fogadtatásban volt részük. Este a klánok magukhoz hívatták őket, ahol átadták a Visszatérők Királyságából hozott üzenetet, ezzel végleg rendezve adósságukat.
Amikor újra a felszínre értek mélységi vadászok támadtak rájuk, akik közül ejtettek egy foglyot. A támadás és később a fogolytól szerzett információk megerősítették a Dérkirály gyanúját, miszerint a Bregg klán örököse áruló és a szürke törpék kezére játszott hogy magához ragadja a hatalmat. Az információk birtokában a Dérkirály felkeresi a klánokat – amire már sok-sok éve nem volt példa. A kockázat nagy, de megérte: mikor néhány nap elteltével a Dérkirály újra a felszínre érkezik, már bírja a klánok támogatását.
Elawer, Tin és Kloin felkeresték Rúfiót a félreértések tisztázása végett. A beszélgetés a felületes szemlélő számára rendben zajlott, annak végeztél azonban a tűzmágus egy félelmeset erejű főnixet küldött Seyana ellen, hogy így álljon bosszút Elaweren, amiért félrevezette.
Erik, Helion és Seyana túlélték a hatalmas robbanást. Elawer majdnem elvesztette szerelmét. Az érzelmes és indulatok a tetőfokra hágtak. Dérvár ebből mindössze csak a tüzet érzékelte.
Néhány nap múlva a kalandozók újra találkoztak a Dérkirállyal, aki elmondta, hogy az árulóknak vége és hamarosan helyreáll a rend a föld alatt.Ferdinánd közbenjárásával az egyik törpe kovács készített egy mitrill kezet Eriknek, valamelyest enyhítve borús kilátásain. Az egyik délután Helion halálra vált arccal került elő és elmesélte miként üzeni neki a mestere még utoljára, mielőtt utolérte a sorsa, amit az elfek szent gyilkosa teljesített be.
A következő hónapok gyorsan elteltek, mígnem egy tavaszi napon feltűnt a láthatáron a hajó. A kalandozó búcsút vettek a Dérkirálytól és lélekben már újra Yneven jártak.