2011. január 29., szombat

Darton bővülő birodalma

Helyszín: Berar, Nuir, Rowon, Berar
Dátum: 2287.19.07.- 2287.20.19.

A Hordó vezetése által Berarba telepített és speciálisa kiképzett ügynökök nem tétlenkednek: tanúi voltak annak, hogy a rendház munkálatait irányító lovagot megvesztegeti az egyik szabóság vezetője, hogy a rendház elkészültével az ő műhelyüket részesítsék előnybe a dartoniták. Ezen felbuzdulva, a két bennfentes is megkeresi az intézőt, és 20 aranyat adnak neki azért, hogy a székhelyüket Berarba helyező lovagok biztosan értesüljenek a Hordó nyújtotta szolgáltatásokról…

Két nap pihenés után, Kloin kivételével mindenki Nuirba indul, Tirion találkozik Geddon Bachettivel; Seyanát egy papnő oktatja tovább a rúnavetés fortélyaira, Erik elkíséri; Tin pedig megkísérli pénzé tenni a varázslótól zsákmányolt ismeretlen eredetű könyvet; Elawer pedig hatalmas koncertet készít elő Nuirban.Kloin a Hordót próbálja felfuttatni és a Kalapács ügyeit igazgatja.

Geddon Bachetti elvállalja a berari rendház vezetését és Tirionnal Rowonba indul. Arra kéri Tiriont, hogy barátai akik szintén meg vannak hívva a szertartás utolsó napjára, kísérjék el újdonsült feleségét, mert tart tőle hogy esetleg támadás fogja érni őket az úton. Ugyanis Geddon Alessisben vezetette az ottani rendházat, mikor is elszerette egy alvilági figura fiatal és gyönyörű dzsad kedvesét, de tartva az apja haragjától inkább elszöktek a városból, nehogy a dartonitákon álljon bosszút a dühös férj és csalódott apa, aki mellesleg az egész várost a markában tartotta. Így szöktek Nuirba és házasodtak össze végül. A történetet Tiriontól hallva a csapat vállalja a kíséretet. Két datonita lovag is velük tart, akik a rowoni ünnepség után, az újdonsült zászlósúrral Berarba költöznek. Öt nappal Tirionék után indulnak Rowonba.

Tin nuiri kapcsolatait felhasználva pénzzé teszi a könyvet. Egy titkos papokból álló szervezet fizet 2500 arany értékben drágakövekkel és váltókkal. A szervezés annyira profi, hogy a csapatnak még attól se kellett tartania, hogy rablók fosztják ki őket.
Elawer koncertje hatalmas sikert arat, az államszövetségből mindenki jelen van aki számít. A nemes bárd a koncert bevételét az árvák oltalmazására fordítja.
Két nap múlva útnak indulnak Rowon felé. Az utazás eseménytelenül telik, egészen az utolsó napig. Már Rowon határain belül vannak, amikor éjszakai pihenőhelyük előtt támadás éri őket. De a dzsad gyilkosok nem okoznak gondot a kalandozóknak, csak a két paplovag sérül meg súlyosabban.

Rowonban az avató ceremónia érdekes tapasztalat mindenkinek, megismerik a dartoniták egyik komoly szertartását. És Tirion meglepetésére Geddon felszentelése után, rá is sort kerítenek és a Rend Védelmezői közé választják és átadják neki a varjúszárnyat formázó új szent szimbólumát. Aztán pedig hatalmas mulatozásba torkollik az összejövetel.
A legnagyobb meglepetés pedig amikor megérkezik egy gyaloghintóban Carone Vitti. Mindkét lábát eltörte egy esésben, mikor kilőtték alóla a lovát, ezért úgy döntött felfüggeszti a háborúskodást egy időre, és mikor hallotta a berari kinevezés hírét, csatlakozik a hazaindulókhoz.
Gyakorlatilag ugyanott, ahol korábban megtámadták őket, újra jönnek a dzsadok, ezúttal nem becsülték alá a kíséretet. Íjászok, fejvadászok, ajzószertől tomboló harcosok és vajákosok egész serege üt rajta a kis csapaton. Tirion és Geddon tartja a frontot. A bárd közben egy sötétségburokkal levédi a szekér környékét, a belépőket pedig Erik veszi kezelésbe de Seyana tűzoszlopai és Elawer nyílvesszői is hatásosnak bizonyulnak. Tin pedig a sötétségből ki és beugrálva semlegesíti az íjászokat és boszorkánymestereket. A harc végére mindenki súlyos sérülésekkel tele kapaszkodik fel a hintóra.

A fáradalmak kipihenése után megtörténik a szentély felavatása. Szinte egész Berar jelen van, még a papok is képviseltetik magukat. Disznóvágással és ökörsütéssel hálálják meg a dartoniták, hogy Berarban felépíthették Darton legújabb evilági erősségét.
Geddon Bachettin kívül öt paplovag, két pap, kilenc lovag és 5 apród veszi birtokba a rendházat, és persze a berari dartoniták bármikor szívesen látják tiszteletbeli zászlósurukat, Tirion Aurelius Foncettit, barátaival egyetemben.

2011. január 8., szombat

Angyal és démonok

Helyszín: Reak, Berar
Dátum: 2287.18.12.-2287.19.06.

A varázsló sírboltja/műhelye kifosztása után megérdemelt pihenésére indul a kis csapat. Elawer egy takaros fogadóban szerez három szobát nekik, és pár nap türelemre kéri őket, mivel Alric Lannister még nem épült fel. Pontosabban még csak alig tért magához. Elawerre nem emlékszik ugyan, de ezt a környezet a baleset utóhatásának tartja. Később, amikor már többet magánál van, Elawer elmondja neki az igazságot, ami után a lovag igaz hálával felel. Azt továbbra is csak remélik, hogy nem kell levágni a kezét…
Eközben Seyana szorgalmasan bújja a varázsló naplóját. Legfőképpen Kloin örömére, egyre-másra találja benne az érdekes dolgokat. A varázslónak volt egy tornya. Az egyik széljegyzetben pedig egy Aggar Rives nevű szabóra bukkan, akinek Reak Öreg Piacán van az üzlete. Talán üzletelt a varázslóval? Netán tudja, hogy hol a torony?
Erik és Seyana kiderítik, hogy a mondott helyen már nincsenek szabók, de csakugyan van egy Rives család a városban. Bár azt mondják, hogy kontárokkal dolgoztatnak, a testvérek felkeresik őket. Puhatolóznak, körbenéznek, és alkut ajánlanak. Este Tirion és Tin társaságában Seyana újra a családhoz megy tárgyalni. Tin kérdezősködik – a műhelybe menet a házat is feltérképezi –, Tirion pedig komoly átéléssel játssza az urat, akinek nevében a boszorkány egy hadseregre való marhabőr béléses kabátot rendel.
Ennek örömére a Rives család vacsorával vendégeli meg újdonsült vevőit. A beszélgetés lassan döcög, Tirion szinte csendben falatozik, Tin leginkább azt mérlegeli, hogy a pár szolgával és segéddel könnyen elbánnak majd, hogy ha erővel és fenyegetéssel kell a Rives család titkát Fernandoból kiszedni. Seyana pedig elég esetlen a „kihallgatásban”. Végül ő maga kérdez rá Aggar Rivesre, aki Fernando feleségének a nagyapja. Az derül ki róla, hogy vén korára mindenféle mesékkel szórakoztatta a gyermekeket. Köztük Fernando fiát.
Másnap reggel Seyana az előleg nélkül keresi fel a Rives házat (a csapatnak nem is lenne annyi pénze), és behízelgi magát a kisfiúhoz, hogy az elmondhassa neki a papa meséit. Késő délután szó esik egy toronyról is…
Seyana rábeszéli a csapatot, hogy járjanak utána a történetnek. Felmennek a város fölötti szirtre, de ott semmit sem találnak. Végül a boszorkány és a dartonita addig ügyeskednek, amíg rálelnek az illúzió mögé rejtett sziklakiszögellésre és a toronyra. Ami előtt sokáig tanácstalanul állnak – varázsjelek százai borítják az ajtót. Hat jel tűnik ki, ebből kettőt ismer is a tudós nő: Otthon, Haza. A további tanakodásnak Tirion veszi elejét, az egyik rúnát megérinti és feltépi az ajtót. A csapat a toronyban találja magát. A mennyezet a végtelenbe vész, szerte kisebb-nagyobb kőszikla darabok, gomolygó köd. Morgás. Öt félelmetes hiéna tűnik fel. Tirion amulettje megerősíti a nyilvánvalót, démoni teremtmények.
A hiénák támadásba lendülnek. Tin az egyiket lelőné (egy időre az eltalált dög meg is torpan), a három harcos pedig előrelendül. A paplovag ajkát zengő imák hagyják el, és a Sötét Úr megerősíti nem csak szolgája, hanem a többiek akaratát is. Az első démonkutyát Kloin csapja le. A mágikus buzogány sújtása után a dög a földre kushad, panaszosan nyüszít, majd összehúzza magát. Bőre közben szürkévé válik és megkeményedik. Tirion pallosával bepörög, és mindkét rávetődő ellenfelét messzire hajítja a rúnázott penge lendülete. Az egyik dög szintúgy kővé válik, a másik hullámzó éjfekete borzalommá. Erik tőrkardjával az ajtónál megbújni igyekvő társai elé áll.
Bár a hiénák nem fáradnak, látszik némi remény, hogy legyűrhetőek. Amikor viszont az egyik kővé vált démonfajzat szemüregében elakad Erik kardja, Tin kérleli Seyanát, hogy csak avatkozzon be. Tűzoszlopok csapnak fel, és a megégetett dögök lassan magmahúsú, lángoló veszedelemmé válnak. Erik tőrkardja még mindig a szeméből áll ki az egyiknek, ami lángol, és a fegyver lassan kezd átizzani. Most már három kalandozó próbál a hátsó sorban túlélni. Az egyik lávahiéna tüzes köpetet robbant rájuk, a másik pedig csóvát fúj Tirionon át.
Kloin levágja – immár végleg – az elsőt, ami porrá omlik. A második ölés a dartonitáé, a magmahiénát kettévágja, ami szétrobbanó, fröcsögő lávaként teríti be őt és a közelebb állókat. Erik a kardja nélkül fedezi testvérét. A harmadikat Tirion szintúgy kettéhasítja pallosával, a fekete hullámzásból árnyak rebbennek minden irányba. Kloin a pajzsával terít le örökre egy újabbat, az utolsót pedig Tirion zúzza szét pallosával.
Hirtelen az ajtó előtt találják magukat. Ugyanabban a formációban, ahogy az imént, és a sebek is valóságosak. Erik kardja a lába előtt hever, forró még. Az ajtó viszont nyitva, így bátran bemennek.
Seyana minden rúnát megvizsgál, ha nem veszélyes, a többiekre hagyja a kutatást. A torony közepén egy meredek lépcső vezet fel. A dolgozószint lehet. Rengeteg „kincs”, vonzó és taszító. Seyana két vaskos kódexet enged meg elvenni és egy mitril tőrt. Tin talál 150 veretlen aranyérmét és egy titkos rekeszt. A rekeszben egy „varjútojás”. Éjfekete. Tirion szerint a Kárpiton túlról. Más nem is meri megfogni, így a paplovag egyik szütyűjében tűnik el.
Még egy szinttel följebb egy különös helység várja a kalandozókat. A lépcsővel szemben egy ajtó, a rúnákkal teleírt padlón hat varázskör. Az elsőben egy öregember, a másodikban egy démonian rút keselyű, a harmadikban a belépéskor megismert hiéna (bár ezen nincs ezüst nyakörv, mint az őrzőkön volt), a következőben egy nagy halom izomszerű massza, majd egy üres kör, végül az utolsóban egy kupac sötét por.
Az öregember kérleli a kalandozókat, hogy szabadítsák ki. Maynardként mutatkozik be, és a varázsló foglyának mondja magát. Furcsa mód Tinnek és Eriknek is ismerős. Belépni nem mernek, kételyek és az öregember jajveszékelése gyötri a csapatot. Visszavonulnak tanácskozni a dolgozószobába. Amíg a többiek vitatkoznak, Seyana keze tőrére téved, elréved, majd összeesik. Füléből és orrából vér folyik. A csapat kimenekül a toronyból.
Seyana másnap reggel tér magához. A kalandozók tábort bontanak és visszatérnek Reakba.
Elawer is csatlakozik hozzájuk. Közli a jó hírt, hogy a lovagnak megmentették a kezét. És bár még sok idő amíg felépül, most már biztosan megmarad.
Az új hónap első napján Kloin száz és egyedik születésnapját már Berarban ünneplik.
Már Berarban vannak, amikor az egyik éjjel szörnyű vihar támad. Igazi ítéletidő. Aki nem részegen fetreng valahol, azt félelem tölti meg. A Kalapácsban éjszakázók rettegve bújnak az ágyuk alá. Tirion aznap éjjel házioltárán Dartonnak kínálta a sötét tojást. Hogy mi is történt a titkos szentélyben, azt csak ő tudja és a Sötét Angyal.

*Tin*