Dátum: 2286.15.02-15.17.
A koronás élmények tisztázása után Prexben töltenek egy éjszakát, másnap pedig visszaindulnak Gubkarhoz, ahol beszámolnak a történtekről.
Seyana tanulással töltött napjai a végéhez érnek, persze a mester még marasztalná, de ennyi Seyanának is bőven elég volt az alkímia fortélyaiból egyszerre, szeretné már kipróbálni tudását a gyakorlatban is. De ígéretet tesz, hogy még egyszer visszatér és folytatja a tanulmányait.
A többiek kitörő örömmel fogadják a híreket, már mindenki nagyon hazavágyik. Igaz a csapatból kevesen mondhatják el magukról, hogy van igazi otthonuk, de abban mind egyetértenek, hogy Berart nyugodtan tekinthetik a közös otthonuknak. Mindenki igen kíváncsi már, milyen lett a csapat fogadója.
Úgy döntenek, hogy a Tik-tik hágón keresztül Nuir felé veszik az irányt. Lapakon keresztül Tulába jutnak, ahol megdöbbentő hírek fogadják őket. A falusiak kétségbeesve fordulnak hozzájuk amikor megjelennek a település határában. Az északra lévő favágótelep dolgozóit és a környékbelieket brutális módon meggyilkolták és megcsonkított testeiket akkor halásszák ki a folyóból, amikor odaérnek. Felajánlják a segítségüket a falusiaknak. Mágiájuknak köszönhetően kiderítik, hogy vérszomjas gorkok mészárolták le a helybélieket. A vízpart mentén északnak indulnak, hogy megállítsák a fenevadakat.
A favágótelep romokban hever és egy túlélőt sem találnak, de ahogy észak felé elhagyják a helyszínt gorkokba ütköznek. Egy rövid és kegyetlen csata után meghátrálásra kényszerítik a támadóikat, de már tudják hogy a forrásnál szívósabb és agresszívabb ellenfelek várják őket, mint egy erdei rablóbanda.