Epilógus

.....

Az örökség

...

Ardo és a Falka

Helyszín: Berar, Erion,
Időpont: 2299.31.16 – 2300.01.02

Szinte mindenünket oda kellett adni, de a dolgaink egy jó részét sikerült visszaszerezni Massimo Gottitól. Tin tőre és a személyes holmijaink ára nem volt túl nagy, de a Shandin haragjáért súlyos árat fizettünk és biztos vagyok benne, hogy nem csak mi…

Már épp azon voltam, hogy megosztom a többiekkel mire készülök, amikor Ardo hangja szólalt meg a fejemben. Soha nem történt még ilyen, így biztosan tudtam, hogy fontos dolgok fognak történni.
Másnap estére várt bennünket a szobájában. Ide csak hárman mehettünk. Szomorú, hogy megfogyatkozott a társaság, volt idő, amikor kétszer ennyien voltunk bejáratosak a Kacsa hátsó helyiségeibe. Mielőtt másnap hajnalban elindultunk, Eriket beavattam a gondolataimban, miszerint eljött az idő, hogy utána járjunk a családi történetnek.

Az évszázad utolsó estéje már Ardo szobájában ért bennünket.
Gyorsan a lényegre tért, éjközépkor találkozik a Mesterrel és mi is mehetünk. Az izgatottságomat nehezen lehetne szavakban leírni, egy pillanatra még a szüleimet is elfelejtettem. Kiderült, hogy 75 éve találkozott vele utoljára, de azt nem árulta el ki vagy mi a Mester. Arra is fény derült, hogy nem puszta jó szándékból ajánlotta fel nekünk ezt a lehetőséget. Nem bízik senkiben, már Maximoban is megrendült a bizalma. A boszorkányok nélkül a Falka nem olyan erős és túl sok a szervezkedés a falakon belül is. Ardo bízik benne, hogy bennünket még nem fertőzött meg a Kacsán belüli intrika.

Az éjközép közeledtével a pincébe mentünk. Nem kellett soká várnunk, néhány perc múltán a padló elkezdett örvényleni. Ardo sem tudta mi fog történni, de jobb ötletünk nem lévén, beléptünk. Egy erdőben találtuk magunkat, de nem olyanban, amihez akár hasonlót is láttunk volna valaha. Hatalmas fenyőszerű fák, meleg nap és hideg szél, ismeretlen állatvilág. Az óriási fák kijelöltek egy ösvényt, így hát elindultunk.
Egy nagy tisztásra jutottunk, aminek a közepén egy élénkvörös, zöld színű fa állt. Illetve mozgott. Ardo közelebb indult hozzá, bennünket pedig türelemre intett. A Falka vezére körbejárta a fát és beszélt hozzá. Néhány perc telt el így, aztán mi is mehettünk.
Bemutatta nekünk a fát, mint a Mestert. Mindannyiunkkal kapcsolatot teremtett, de egyikünknek sem sikerült beszélni vele. Ami nekünk néhány perc körbejárásnak tűnt, Ardonak órákig tartó beszélgetés volt, így hamarosan elhagytuk a Falka ötödik alapítóját és elindultunk vissza az ösvényen. Séta közben megtudtuk mit mondott a Mester.

Amikor Ardo megsérült az amundok elleni harcban, nem szabadott volna életben maradnia. Mégis élt, ha alig is. Az egyik félisteni fattyú átkozott fegyvere sebezte szinte halálra. Csupán erős akaratának köszönhette, hogy rövid ideig kitartott a Kékarcútól származó rontás ellen. Ez keltette fel a figyelmét az akcióról tudomást szerző néhány ős-öreg dzsennek. Ardo szerencséjére (vagy szerencsétlenségére) meglátták a lehetőséget a helyzetben, hogy gúnyt űzzenek a ősi ellenségükből Amhe Ramunból. Ezért Ardo tudatát egy merész kísérlettel felébresztették, így magukhoz hasonlóvá tették. Igaz, hogy Ardo hatalma egy tiszta-vérű újszülött dzsennét sem közelítette meg, valamint a teste sem lett alkalmas od befogadására. Mégis a felébredt tudatával szembe tudott szegülni a Kék Hold Urának rontásával és a nyers életösztöne életben tartotta. A dzsenneket nem érdekelte, hogy az állapot nem fenntartható és hogy bár az átok nem gyűri le, de a seb attól még végzetes és gyógyíthatatlan marad. Nekik elég volt, hogy további borsot törhettek az ősellenségük orra alá...

Arról is kifaggattuk, hogy a Mester miféle szerzet. Kiderült, hogy egy átlényegült óelf. A fajháborúk idején Megtartóként a béke mellett „harcolt” és nem volt hajlandó beszállni az oktalan öldöklésbe. Az aquirok fogságába került és egészen ott is volt, amíg Ardo és barátai egy akcióban ki nem szabadították. Komoly viszontagságok árán, de sikerült őt visszajuttatni az elfek birodalmába. Mire a történet véget ért, a hatalmas fákkal szegélyezett ösvény is elfogyott, visszajutottunk az örvénylésbe. Beléptünk.

A pincehelyiség azonban már nem volt üres. Zmed állt előttünk egy aranyszín mellvértben, dzsenn szablyával a kezében.

Azonnal egy hatalomszót mondott Ardora és térdre kényszerítette. Dzsenn tudásom kevésnek bizonyult, hogy minden szavát értsem, de ami biztos, hogy valami szégyenének hívta és valami kutyának. Egyikünk sem tudta felvenni a versenyt az ősi mágiával, csak Erik maradt talpon, köszönhetően az élő fémnek. És az öcsém kiállt a dzsenn ellen. Nem sokon múlt, de sikerült legyőznie.
Amint Ardonak sikerült kiszabadulnia mágia okozta bénultságból, azonnal cselekedett. A testet Liumra bízta, bennünket pedig maradásra intett, amíg ő megteszi, amit meg kell.

Mint kiderült a legtöbb dzsenn nem az a kísérletezgető fajta, az egyik frakciójuk nagyon nem örülne, ha kiderülne, hogy bármelyik ember lehetne hozzájuk hasonlatos. Zmed ezért épült be a Falkába, hogy felmérje az Ardon végbement változásokat és eltüntesse a nyomát az esetnek. Egyszer már éppen a terve utolsó fázisához ért, amikor a csapat Gubkar segítségével úgy-ahogy meggyógyította. Ez újfent csak komplikációkat okozott, ugyanis feltűnés nélkül nem tudta felderíteni ezt a számára ismeretlen vonalat. A türelme akkor fogyott el végleg, amikor az Ardo elleni puccs zátonyra futott. Pedig a tanács többségét sikeresen ellene hangolta. Nem is értette igazán, hogy sikerülhetett ennyire félre nagyszabású terve, ami megfosztott volna Ardót mindentől ami számára fontos mielőtt megöli…

Másnap délben tértek vissza a tanács tagjai, Norát megölték, a boszorkányok visszatérnek a Kacsába, sikerült leszámolni az intrikákkal.
Mielőtt Ardo elment volna jól megérdemelt pihenésére, annyit még elárult, hogy hamarosan visszatér a sivatagba az amund fattyak ellen.

*Seyana*