Helyszín: Déli vadon, ismeretlen sík
Dátum: 2288.08.20.– 2288.09.08. - ???
Ezután Reinhart, az Emír, annak vajákosa és a testőrei kíséretében bementünk a goblinok barlangjába. Az Emír jól leplezte érzelmeit - a vajákos arcán inkább a felismerés és az elismerés öröme tűnt fel, míg a testőrök csak elborzadtak -, de amint Reinhart további veszélyeket és szükséges vizsgálatokat említett, szó nélkül menekült ki az épülő táborba. Krad szolgája utánuk küldte Eriket, akit a dzsadok csak Kapitány néven emlegetnek és szólítanak, hogy fenntartsa az egyszerű emberek morálját, megelőzve egy esetleges lázadást. A tábor felépítésével és az őrség vezetésével is Eriket bízták meg.
Amíg Reinhart szent hatalmával a csata maradványait ellenőrizte, alkalmam volt négyszemközt beszélni Naszírral, a rejtőzködő dzsad boszorkánymesterrel. Több kis részletet is megtudok a múltjáról, és megerősítést nyerek, hogy mestere egy kráni vajákos volt. Valamint az őt üldöző démonról is hasznos tudást szerzünk.
Este parázs vitát folytattunk a goblinok kiírtásáról. Már Naszír is a sátrunkban aludt, mert fejére vérdíjat tűzött ki az Emír.
Másnap haditanács. A következő három napon Erik kivételével, de már kiegészülve Naszírral, átnézzük a teljes barlangrendszert, kivéve a fő járatot, amit Reinhart vizsgál meg. Újabb goblinokat pusztítunk el - Seyana már egyenesen szánalmat érez a sarokba szorult menekültek iránt -, és három mellékjáratot is elzárunk csapdákkal és illúziókkal.
A negyedik napon lementünk a főjáratba. Enyhén lejtős, a főterem végétől másfél mérföld hosszú főjárat egy barikádban végződik. Az egymásra hányt kövek és gerendák kilazítása után a két paplovag elsöpörte a goblin tákolmányt. A folytatódó járatban Reinhart eddig kék derengésben tetsző szent gömbjei vörösre váltanak. A természetesnek tűnő barlang lassan mívesen kimunkált folyosóvá válik, és nem sokkal tovább két ikerszobor állja el az utat.
Amikor közel merészkedtem hozzájuk, feléledtek és ránk támadtak. Tirion hősies küzdelemmel igyekszik feltartani őket. Az egyiket egy hirtelen nyíló hasadék nyeli el, majd Tirion nagy nehezen - Krad, Darton és Alborne áldásával - legyőzi a másikat. A kőszobrot darabokra zúzza a mágikus pallos. Ekkorra viszont új gólem jelenik meg az elnyelt szobor helyett - ugyanott. Reinhart meggyógyítja Tirion hasogató sebeit és így a Dartonita már könnyedén elbánik az új gólemmel.
Én a szobrok eredeti helyén maradtam őrködni, amíg a többiek tovább mentek.
Folytatva útjukat, egy szív alakú terembe értek. A gömbök újra kékek, nem jeleztek veszélyt. A terem közepén hat kőoszlop állt. Seyana és Reinhart elkezdik vizsgálgatni az egyiket. A többiek addig körbejárták a termet, amibe a másik két sarkába is vezetett járat - az egyik viszont már rég beomlott.
Reinhart fuvallatot kelt, ami lesöpri az egyik oszlopról a rárakódott port. Ugyanekkor Elawernek földbe gyökerezik a lába, a gömbök vörösre váltanak. Elawer egy azúr sárkánnyal nézett farkasszemet - amit a többiek is láttak, az áttetszővé váló falon keresztül. A sárkányt többen is megnézik - aki mintha látná őket -, majd gyorsan elhagyják a termet. Ezután gyorsan visszatértünk a táborba.
Az ötödik napon - mivel kiderült, hogy a kőgólemek nem épültek újra - már én is lementem. Elég unalmasan telt a nap nagy része. Reinhardt és Seyana az oszlopokat vizsgálták, Elawer a falat kutatta. Délután Seyana megérintette az egyik monolitot, feljajdult, és ezzel egy időben hirtelen felszállt a por az összesről. Furcsa fényben (kékben, sárgában, zöldben, aranyban, pirosban és fehérben) derengtek, és síron túli hang töltötte be a szív alakú termet. Megjelent az Azúr Sárkány az átlátszó fal mögött és cranta ősi nyelvén ezt mondta: “Adjatok nekem hat lelket és elárulom a kövek titkát.”
Ismét sietve hagytuk el a helyet, a történteket magunkban voltunk kénytelenek megvitatni, mert Reinhart magában gondolkodott az este.
Hatodik napja, hogy a barlangokban kutattunk. Reinhart elküldött minket, hogy megnézzük az épen maradt tovább vezető járatot. Tiriona nélkül csak óvatosan merészkedtünk előre. Elawer fénygömbjei csak fényt adnak, a veszélyt nem jelzik. Mondhatni féltünk: egy bárd, egy boszorkány és egy magitor társaságában ez elég furcsa - de én magam is arra gondoltam, hogy aligha futunk össze olyan veszéllyel, amit majd a tőrömmel hárítok el.
Visszafelé indultunk, amikor érkezett Tirion, mert Reinhart gömbjei veszélyt jeleztek. Így viszont már bátran tovább mentünk, és belefutottunk egy gusztustalan csápos hüllőbe, egy wessen-be.
Elawer figyelmeztetett minket, hogy az érintése a halállal egyenlő. A Dartonita méretes pallosával esett neki, majd a visszavonulás mellett döntöttünk. A szörnyeteg a csápjaival Tirion felé csapott, aki hirtelen leengedte a pallosát és várta a végzetet. Egy Csettintéssel sikerül kizökkenteni ebből az állapotból. A wessen már közel járt, így Seyana tűzzel támadt rá. A válasz nem maradt el, a csápok most a boszorkányra mutattak, és ő a falnak csapódva elalélt. Kapkodtam csak a fejem, és egyszer csak Naszír mutatta meg ismét hatalmát. Egy hatalmas villámot küldött a szörnyetegre. A dörgés kitöltötte a folyosókat, a kékes fény vakítóan hasított keresztül közöttünk. A bestia görcsben rángva terült el, és Tirion befejezte a munkát - újabb trófeát szerezve magának.
Visszatértünk a monolitokhoz. Eddigre Reinhart felfedte az elsők titkait. Hosszas kántálás után három oszlopot is derengésre bírt. Az kövek között fényes energianyaláb feszült ki. Eddigre már mi magunk is biztosak voltunk benne, hogy ez lesz a kapu a keresett hatodkori menedékbe.
Este megtudtuk, hogy eltűnt két dzsad. A kétely démonai közénk férkőztek, így éjjel Naszít és Elawer társaságában visszatértünk a mélybe - az őröket Erikkel játszottuk ki -, hogy az Élő történelem megmutassa, hogy mi is történt, amíg Reinhart egyedül volt: amikor Tiriont utánunk küldte, rögtön a Sárkány felé fordult, szólt hozzá, az pedig megjelent. Megjelent nekünk, és Elawer varázsa szertefoszlott.
Éjjeli kalandunkról egy rövid tanácskozás után beszámoltunk Reinhartnak, mert a titkol ölnek (de a hazugságok életet menthetnek). Krad szolgája tajtékzott - bár próbálta leplezni. Így dörgött ránk: “Pontosan elmondok mindent, amit tudnotok kell. Amit nem, annak oka van.”
Én magamat helyre is tettem, és ismét teljes bizalmamat élvezte onnantól kezdve. Reggelre pedig a két eltűnt is megkerült.
A hetedik napon Reinhart ismét az oszlopkaput tanulmányozta. Immár Erik is velünk tartott, és a wessen járatát végigjárva egy fekete savval elárasztott terembe jutottunk. Nagy nehezen mintát is gyűjtöttünk. Később a nagyon erős mérges savról kiderült, hogy kiválóan ég. Estére az Istenek felfedték a kapu titkát - így gondolta akkor Reinhart.
A nyolcadik napon közöltük az Emírrel, hogy eljött a tovább utazás ideje. A mélybe ereszkedés során sikerült elrémiszteni mégis a dzsadokat, ráadásul Elawer trükkjeire sem volt szükség - ugyanis Reinhart semmiképpen sem akarta, hogy az Emír velünk tartson. Őt pedig a dzsad istenek bölcsessége távol is tartotta az elkövetkezőktől.
Reinhart rúnákat írt a levegőbe, sorra felébresztette a monolit oszlopokat. Mikor az első oszlop véseteit kék derengés töltötte fel szél kelt a barlangban. A szellő egyre csak erősödött, mikor a második oszlop sárgán felizzott. Az egyre közeledő és erősödő morajlás semmi jót nem ígért. A harmadik oszlop zöld fényben kezdett ragyogni, ahogy a ragyogás erősödött a többi fény mintha tompult volna, majd újra erősödtek. A negyedik oszlopot arany fény vonta be és a barlangban egyre melegebb lett. A forró szél elviselhetetlen kezdett lenni, a kövek füstöltek mikor megmozdult lábunk alatt a föld. A hangok és fények kakofóniájában alig vettük észre hogy az ötödik monolit vörösen izzik. A leszakadó sziklák elől ugráltunk félre, amikor az utolsó oszlop villanása után egyszer csak minden elsötétült.
Lassan térünk magunkhoz, körülöttünk lezuhant sziklák – csoda hogy nem lapított minket agyon egyik sem. Az oszlopok majd’ mindegyike megsérült és már egyik sem világított. A barlangra szinte rá sem lehetett ismerni. Reinhart azonnal varázslatba kezdett, majd azon nyomban összerogyott. Tirion segíteni próbált de ő is ugyanígy járt.
A két paplovag eszméletlenül rogyott össze, és lassan eszmélünk, hogy valahol máshol vagyunk. Egy azúrkék, ocsmány képű, sörényes humanoid bestia támadt ránk, ordított és megindult. Erik egy halálos szúrással azonnal leterítette. A lényből kék pára szállt fel, a lény maga semmivé vált lassan, és Erikbe bújt a kékség. Szemei kékké váltak, megtántorodott, mi azonnal leütöttük és megkötöztük.
Nagy nehezen sikerült Tiriont magához téríteni, Reinhart viszont továbbra is eszméletlen. Naszírral és Elawerrel elindultam a barlang szájához, de a rossz levegő elgyengített. Visszatértem hát. Azok ketten hegynyi tüzes kőlényekről, bíborszín égről és hasonló őrültségekről számoltak be. Kétségbe estünk. Manát egyik varázstudónk sem érzett - egy idegen világon voltunk.
Hosszas vita után arról döntöttünk, hogy a romos állapotban lévő oszlopokat erővel kell feltölteni, így talán vissza tudunk térni az Istenek ege alá. Először Erik tenyerét vágtuk meg, és az első kőoszlophoz érintettük. Ahogy az oszlop újjáépült, Erik úgy öregedett. A kék pára kiszállt belőle, és csak nagy nehezen tudtuk leválasztani őt. Pontosabban egy aggastyánt, aki egykor életerős bajvívó volt.
Itt már nem láttunk visszautat. Tiriont nagy nehezen kibeszéltük az apátiából, hiszen az ő erejére is szükségünk volt, hogy ha el akartuk szakítani időben a következő embert a monolitoktól. Naszír, Elawer, Seyana, én magam és Tirion is adott a véréből, az életéből. A kapu felépült, de nem nyílt meg. Még jobban kétségbe estünk. Reinhart még mindig nem tér magához, bármivel is próbálkoztunk.
Félelemtől gyötörve másztunk ki a barlangból, és felmásztunk a hegy tetejére. Innen láttam meg a távolban egy hegy fölött lebegő piramist...
A csapat levegőért kapkodva ereszkedik szikláról-sziklára botladozva a hegyről, magukkal vonszolva a két mozgásképtelen alakot. Felettük a bíbor színű égen, lila villámok kergetőznek hang nélkül, a nap és a csillagok halvány emléknek rémlenek. A hegy aljában a feltörő láva táplálta fortyogó folyamokon keresztül vezet az út a fennsíkig, ahol csak remélhetik hogy a lebegő piramis a menedék amit kerestek. A torony méretű magma szörnyekre és az égen köröző hatalmas denevérszerű rémségekre nem is nézve nyomulnak a cél felé. Magányosan, Isteni pártfogás, vezető, szövetségesek és mágikus hatalom nélkül. Egyedül.
Dátum: 2288.08.20.– 2288.09.08. - ???
Ezután Reinhart, az Emír, annak vajákosa és a testőrei kíséretében bementünk a goblinok barlangjába. Az Emír jól leplezte érzelmeit - a vajákos arcán inkább a felismerés és az elismerés öröme tűnt fel, míg a testőrök csak elborzadtak -, de amint Reinhart további veszélyeket és szükséges vizsgálatokat említett, szó nélkül menekült ki az épülő táborba. Krad szolgája utánuk küldte Eriket, akit a dzsadok csak Kapitány néven emlegetnek és szólítanak, hogy fenntartsa az egyszerű emberek morálját, megelőzve egy esetleges lázadást. A tábor felépítésével és az őrség vezetésével is Eriket bízták meg.
Amíg Reinhart szent hatalmával a csata maradványait ellenőrizte, alkalmam volt négyszemközt beszélni Naszírral, a rejtőzködő dzsad boszorkánymesterrel. Több kis részletet is megtudok a múltjáról, és megerősítést nyerek, hogy mestere egy kráni vajákos volt. Valamint az őt üldöző démonról is hasznos tudást szerzünk.
Este parázs vitát folytattunk a goblinok kiírtásáról. Már Naszír is a sátrunkban aludt, mert fejére vérdíjat tűzött ki az Emír.
Másnap haditanács. A következő három napon Erik kivételével, de már kiegészülve Naszírral, átnézzük a teljes barlangrendszert, kivéve a fő járatot, amit Reinhart vizsgál meg. Újabb goblinokat pusztítunk el - Seyana már egyenesen szánalmat érez a sarokba szorult menekültek iránt -, és három mellékjáratot is elzárunk csapdákkal és illúziókkal.
A negyedik napon lementünk a főjáratba. Enyhén lejtős, a főterem végétől másfél mérföld hosszú főjárat egy barikádban végződik. Az egymásra hányt kövek és gerendák kilazítása után a két paplovag elsöpörte a goblin tákolmányt. A folytatódó járatban Reinhart eddig kék derengésben tetsző szent gömbjei vörösre váltanak. A természetesnek tűnő barlang lassan mívesen kimunkált folyosóvá válik, és nem sokkal tovább két ikerszobor állja el az utat.
Amikor közel merészkedtem hozzájuk, feléledtek és ránk támadtak. Tirion hősies küzdelemmel igyekszik feltartani őket. Az egyiket egy hirtelen nyíló hasadék nyeli el, majd Tirion nagy nehezen - Krad, Darton és Alborne áldásával - legyőzi a másikat. A kőszobrot darabokra zúzza a mágikus pallos. Ekkorra viszont új gólem jelenik meg az elnyelt szobor helyett - ugyanott. Reinhart meggyógyítja Tirion hasogató sebeit és így a Dartonita már könnyedén elbánik az új gólemmel.
Én a szobrok eredeti helyén maradtam őrködni, amíg a többiek tovább mentek.
Folytatva útjukat, egy szív alakú terembe értek. A gömbök újra kékek, nem jeleztek veszélyt. A terem közepén hat kőoszlop állt. Seyana és Reinhart elkezdik vizsgálgatni az egyiket. A többiek addig körbejárták a termet, amibe a másik két sarkába is vezetett járat - az egyik viszont már rég beomlott.
Reinhart fuvallatot kelt, ami lesöpri az egyik oszlopról a rárakódott port. Ugyanekkor Elawernek földbe gyökerezik a lába, a gömbök vörösre váltanak. Elawer egy azúr sárkánnyal nézett farkasszemet - amit a többiek is láttak, az áttetszővé váló falon keresztül. A sárkányt többen is megnézik - aki mintha látná őket -, majd gyorsan elhagyják a termet. Ezután gyorsan visszatértünk a táborba.
Az ötödik napon - mivel kiderült, hogy a kőgólemek nem épültek újra - már én is lementem. Elég unalmasan telt a nap nagy része. Reinhardt és Seyana az oszlopokat vizsgálták, Elawer a falat kutatta. Délután Seyana megérintette az egyik monolitot, feljajdult, és ezzel egy időben hirtelen felszállt a por az összesről. Furcsa fényben (kékben, sárgában, zöldben, aranyban, pirosban és fehérben) derengtek, és síron túli hang töltötte be a szív alakú termet. Megjelent az Azúr Sárkány az átlátszó fal mögött és cranta ősi nyelvén ezt mondta: “Adjatok nekem hat lelket és elárulom a kövek titkát.”
Ismét sietve hagytuk el a helyet, a történteket magunkban voltunk kénytelenek megvitatni, mert Reinhart magában gondolkodott az este.
Hatodik napja, hogy a barlangokban kutattunk. Reinhart elküldött minket, hogy megnézzük az épen maradt tovább vezető járatot. Tiriona nélkül csak óvatosan merészkedtünk előre. Elawer fénygömbjei csak fényt adnak, a veszélyt nem jelzik. Mondhatni féltünk: egy bárd, egy boszorkány és egy magitor társaságában ez elég furcsa - de én magam is arra gondoltam, hogy aligha futunk össze olyan veszéllyel, amit majd a tőrömmel hárítok el.
Visszafelé indultunk, amikor érkezett Tirion, mert Reinhart gömbjei veszélyt jeleztek. Így viszont már bátran tovább mentünk, és belefutottunk egy gusztustalan csápos hüllőbe, egy wessen-be.
Elawer figyelmeztetett minket, hogy az érintése a halállal egyenlő. A Dartonita méretes pallosával esett neki, majd a visszavonulás mellett döntöttünk. A szörnyeteg a csápjaival Tirion felé csapott, aki hirtelen leengedte a pallosát és várta a végzetet. Egy Csettintéssel sikerül kizökkenteni ebből az állapotból. A wessen már közel járt, így Seyana tűzzel támadt rá. A válasz nem maradt el, a csápok most a boszorkányra mutattak, és ő a falnak csapódva elalélt. Kapkodtam csak a fejem, és egyszer csak Naszír mutatta meg ismét hatalmát. Egy hatalmas villámot küldött a szörnyetegre. A dörgés kitöltötte a folyosókat, a kékes fény vakítóan hasított keresztül közöttünk. A bestia görcsben rángva terült el, és Tirion befejezte a munkát - újabb trófeát szerezve magának.
Visszatértünk a monolitokhoz. Eddigre Reinhart felfedte az elsők titkait. Hosszas kántálás után három oszlopot is derengésre bírt. Az kövek között fényes energianyaláb feszült ki. Eddigre már mi magunk is biztosak voltunk benne, hogy ez lesz a kapu a keresett hatodkori menedékbe.
Este megtudtuk, hogy eltűnt két dzsad. A kétely démonai közénk férkőztek, így éjjel Naszít és Elawer társaságában visszatértünk a mélybe - az őröket Erikkel játszottuk ki -, hogy az Élő történelem megmutassa, hogy mi is történt, amíg Reinhart egyedül volt: amikor Tiriont utánunk küldte, rögtön a Sárkány felé fordult, szólt hozzá, az pedig megjelent. Megjelent nekünk, és Elawer varázsa szertefoszlott.
Éjjeli kalandunkról egy rövid tanácskozás után beszámoltunk Reinhartnak, mert a titkol ölnek (de a hazugságok életet menthetnek). Krad szolgája tajtékzott - bár próbálta leplezni. Így dörgött ránk: “Pontosan elmondok mindent, amit tudnotok kell. Amit nem, annak oka van.”
Én magamat helyre is tettem, és ismét teljes bizalmamat élvezte onnantól kezdve. Reggelre pedig a két eltűnt is megkerült.
A hetedik napon Reinhart ismét az oszlopkaput tanulmányozta. Immár Erik is velünk tartott, és a wessen járatát végigjárva egy fekete savval elárasztott terembe jutottunk. Nagy nehezen mintát is gyűjtöttünk. Később a nagyon erős mérges savról kiderült, hogy kiválóan ég. Estére az Istenek felfedték a kapu titkát - így gondolta akkor Reinhart.
A nyolcadik napon közöltük az Emírrel, hogy eljött a tovább utazás ideje. A mélybe ereszkedés során sikerült elrémiszteni mégis a dzsadokat, ráadásul Elawer trükkjeire sem volt szükség - ugyanis Reinhart semmiképpen sem akarta, hogy az Emír velünk tartson. Őt pedig a dzsad istenek bölcsessége távol is tartotta az elkövetkezőktől.
Reinhart rúnákat írt a levegőbe, sorra felébresztette a monolit oszlopokat. Mikor az első oszlop véseteit kék derengés töltötte fel szél kelt a barlangban. A szellő egyre csak erősödött, mikor a második oszlop sárgán felizzott. Az egyre közeledő és erősödő morajlás semmi jót nem ígért. A harmadik oszlop zöld fényben kezdett ragyogni, ahogy a ragyogás erősödött a többi fény mintha tompult volna, majd újra erősödtek. A negyedik oszlopot arany fény vonta be és a barlangban egyre melegebb lett. A forró szél elviselhetetlen kezdett lenni, a kövek füstöltek mikor megmozdult lábunk alatt a föld. A hangok és fények kakofóniájában alig vettük észre hogy az ötödik monolit vörösen izzik. A leszakadó sziklák elől ugráltunk félre, amikor az utolsó oszlop villanása után egyszer csak minden elsötétült.
Lassan térünk magunkhoz, körülöttünk lezuhant sziklák – csoda hogy nem lapított minket agyon egyik sem. Az oszlopok majd’ mindegyike megsérült és már egyik sem világított. A barlangra szinte rá sem lehetett ismerni. Reinhart azonnal varázslatba kezdett, majd azon nyomban összerogyott. Tirion segíteni próbált de ő is ugyanígy járt.
A két paplovag eszméletlenül rogyott össze, és lassan eszmélünk, hogy valahol máshol vagyunk. Egy azúrkék, ocsmány képű, sörényes humanoid bestia támadt ránk, ordított és megindult. Erik egy halálos szúrással azonnal leterítette. A lényből kék pára szállt fel, a lény maga semmivé vált lassan, és Erikbe bújt a kékség. Szemei kékké váltak, megtántorodott, mi azonnal leütöttük és megkötöztük.
Nagy nehezen sikerült Tiriont magához téríteni, Reinhart viszont továbbra is eszméletlen. Naszírral és Elawerrel elindultam a barlang szájához, de a rossz levegő elgyengített. Visszatértem hát. Azok ketten hegynyi tüzes kőlényekről, bíborszín égről és hasonló őrültségekről számoltak be. Kétségbe estünk. Manát egyik varázstudónk sem érzett - egy idegen világon voltunk.
Hosszas vita után arról döntöttünk, hogy a romos állapotban lévő oszlopokat erővel kell feltölteni, így talán vissza tudunk térni az Istenek ege alá. Először Erik tenyerét vágtuk meg, és az első kőoszlophoz érintettük. Ahogy az oszlop újjáépült, Erik úgy öregedett. A kék pára kiszállt belőle, és csak nagy nehezen tudtuk leválasztani őt. Pontosabban egy aggastyánt, aki egykor életerős bajvívó volt.
Itt már nem láttunk visszautat. Tiriont nagy nehezen kibeszéltük az apátiából, hiszen az ő erejére is szükségünk volt, hogy ha el akartuk szakítani időben a következő embert a monolitoktól. Naszír, Elawer, Seyana, én magam és Tirion is adott a véréből, az életéből. A kapu felépült, de nem nyílt meg. Még jobban kétségbe estünk. Reinhart még mindig nem tér magához, bármivel is próbálkoztunk.
Félelemtől gyötörve másztunk ki a barlangból, és felmásztunk a hegy tetejére. Innen láttam meg a távolban egy hegy fölött lebegő piramist...
*Tin*
A csapat levegőért kapkodva ereszkedik szikláról-sziklára botladozva a hegyről, magukkal vonszolva a két mozgásképtelen alakot. Felettük a bíbor színű égen, lila villámok kergetőznek hang nélkül, a nap és a csillagok halvány emléknek rémlenek. A hegy aljában a feltörő láva táplálta fortyogó folyamokon keresztül vezet az út a fennsíkig, ahol csak remélhetik hogy a lebegő piramis a menedék amit kerestek. A torony méretű magma szörnyekre és az égen köröző hatalmas denevérszerű rémségekre nem is nézve nyomulnak a cél felé. Magányosan, Isteni pártfogás, vezető, szövetségesek és mágikus hatalom nélkül. Egyedül.
