Helyszín: Nuir,Berar
Dátum: 2286.27.06.-27.19.
Nuirban hosszas tanakodás után úgy döntenek, hogy levelet írnak Gubkarnak amihez rajzokat is mellékelnek a talált különös mithril szerkezetről. Majd visszaindulnak Berarba.
A kis városállam látványosan fejlődik Dario döntése nyomán, a pyarroniták vasfegyelemmel veszik át az irányítást. Hamarosan elkészül a város új Krad temploma, állandó iskolát indítanak, ahol szerzetesek tanítják írni és olvasni a gyerekeket. Továbbá egy kórház is a lakók rendelkezésére áll. A bírói hivatal élére egy fiatal Dreina pap kerül és Dario új tanácsadója is az Aranyúrnő rendjébe tartozik. A déli lejtőkön narancsligetek telepítésével próbálkoznak. A Twindle bankház pedig ígéretéhez híven hamarosan elkészül az olaj feldolgozására alkalmas gazdaság kiépítésével. A bankház egy képviseletet is nyit Berarban, de ez egyenlőre még csak a város számára nyújt szolgáltatásokat.
Az egyik esős őszi este Adron szolgája látogat el a Kalapácsba. Rövid vizsgálódás után kiselőadást tart a mágiáról a fogadó vendégeinek, majd megszünteti Elawer mágikus képeit a falakon. Tirion úgy látja, hogy ez a megfelelő alkalom megszabadulni a tárgytól ami majdnem Seyana vesztét okozta. Nem kell csalódnia, ugyanis Plehanov testvérnek azonnal felkelti az érdeklődését a kyr eszköz, amikor pedig Elawer az útinaplóját is a rendelkezésre bocsátja, amiben részletesen beszámol a történésekről, akkor a pap végleg felhagy a szándékával, hogy megtisztítja Uttart a sötét praktikákat űzőktől és a tárgyra fordítja minden figyelmét.
Még aznap, Vieri felkeresi a csapatot és a segítségüket kéri. A bérvarázsló aggasztó felfedezést tett: Az alagutat felügyelő két gárdaparancsnok családját néhány napja túszul ejtették ismeretlen fegyveresek az otthonaikban, arra kényszerítik őket, hogy két nap múlva rést nyissanak az alagút védelmén, azzal, hogy az alagútba induló karavánokat kíséret nélkül engedjék útnak. A raoi és berari oldalon a parancsnokok nem tudnak arról, hogy a másik is hasonlóan reménytelen helyzetben van, ezért arra számítanak, hogy ha el is követik a mulasztást, nem lehet belőle nagyobb baj, ugyanis a másik oldalon minden az előírásoknak megfelelően történik. A bérvarázsló biztosítja Vierit, hogy az információkat úgy sikerült megszereznie, hogy sem a támadók, sem a két parancsnok nem szerzett tudomást róla.
Attól tartanak, hogy merénylet készül, ezért Erik és Kloin még aznap éjjel átvizsgálják az alagutat de semmi gyanúsat nem találnak. Seyana közben a gárda tagjaitól próbál információkat szerezni, de semmi használhatót nem sikerül megtudnia. Elawer és Vieri pedig felkeresik a parancsnokok otthonát. Saját szemükkel győződnek meg róla, hogy a házakban nem csak a családok tartózkodnak jelenleg, de a vizsgálódásuk közben őket is kiszúrják.
Másnap Erik és Kloin átmegy a raoi oldalra, hogy lefüleljék a nyugatról érkező merénylőket.
Este Vieri beszél az Adron pappal, de nem tud róla, hogy a pap előző nap már hallott a helyzetről és még a segítségét is felajánlotta, de Tirion biztosította róla, hogy minden rendbe van, ezért nem is nagyon jut sehova a beszélgetés. Szerencsére Seyana tisztában van ezzel és megkéri Plevanovot, hogy segítsen életeket menteni. A pap azonnal indul és óvó leplet bocsát Berarra és vérmágiát érzékel a közelben. Azonnal indulnak is a forrásához, ami a csapat meglepetésére nem a kapitányok házaiból származik, hanem egy harmadik helyről. Az Adron pap egy gyors ima után, gyakorlatilag puszta kézzel intézi el a házban lapuló fejvadászokat. Mint később kiderül, a vérmágiával alkotott tetoválásaikból felszabadított mana okozta a vesztüket, mire Vieri odaért gyakorlatilag elevenen elégtek. A pap visszamegy a Kalapácsba, a csapat pedig a túszokat próbálja megtalálni, de rá kell jönniük, hogy ez a csapat nem azért volt itt, hogy a kapitányokat sakkban tartsa. Még éjjel segítséget kérnek Dariótól, hogy másnap együttes erővel szabadítsák ki a családokat, még Plehanovot is megkérik, hogy segítsen a mentőakcióban. Sajnos mikor másnap lerohanják a házakat csak a család és a támadók hűlt helyét találják. Miután a kapitányok a megadott napon elmentek otthonról, a fejvadászok a családokkal együtt elhagyták a házakat.
A kapitányok elkövetik a mulasztásokat, de sem támadó zsoldos csapat, sem robbanóanyaggal megrakott szekerek nem érkeznek. A családjaikat holtan találják meg nem messze Berartól az erdőben.
2010. március 30., kedd
2010. március 15., hétfő
A hóhatár felett
Helyszín: Berar, Nuir, Puti, Tataku bércei között
Dátum: 2286.22.03.-27.05.
Berarban megnyugodni látszanak a kedélyek, Rex és a kísérete visszamegy Sinemosba Tirion pedig megérkezik Nuirból.
Elawer felcsapja Alestan naplóját és hosszas tanulmányozás után talál egy érdekes fejezetet egy elveszett kyr helyről, valahol magasan a Tatakuban, amit "Csaillagfigyelő" néven nevez a napló. Kincsek és titkok reményében indulnak útnak.
Nuirban beszerzik a mászáshoz szükséges felszerelést, Putiban pedig vezetőt is kerítenek és nekivágnak az útnak. Gork szállásterületen keresztül közelítik a hegyláncot, majd egy kisebb összecsapás után inkább a hegyek közé menekülnek a túlerő elől. A vezető visszaindul a lovakkal, de nem éri el Putit soha.
Az expedíció első hónapja még könnyebb terepen zajlik, jó tempóban haladnak, a nehézséget inkább a hegyekben élő szárnyas óriáskígyók jelentik. Párban vadásznak és a környéken meglehetősen ritka embert egyértelműen prédának tekintik. Az első találkozás a szörnyekkel Tirion hőskölteménybe illő akciójával kezdődik, de kis híján a halálával végződik, szerencsére Seyana időben engedi szabadon a hatalmát. Értékes tapasztalatok birtokában a következő találkozásokat már szinte sérülés nélkül ússzák meg.
A túra második szakaszában már nem tudják kikerülni a mászást, meredek sziklafalakon araszolnak felfelé nap mint nap. A szárnyas kígyóknak így könnyű célpontot nyújtanak. Egy ilyen támadás során nem várt segítséget kapnak egy Arel paptól. Alonso is ugyanazt a csúcsot mászta épp meg annak reményében, hogy a hegytetőn talál egy igen ritka virágot, ami csak és kizárólag hegycsúcsokon él meg. A csapat a kérdésére csak annyit mondott el, hogy kirándulnak. Ezért Alonso az első adandó alkalommal otthagyta őket, a mászó felszerelésüket pedig az előző napi pihenő párkányára dobta vissza.
Néhány nap múlva egy párkányon megtalálják Alonso eltört íját és felszerelésének egyéb darabjait. Beljebb egy barlangot is felfedeznek, ami padlótól plafonig ragadós hálóval van beterítve. Kicsalogatni nem sikerül semmit, bemenni pedig nem akarnak ezért úgy döntenek, hogy begyújtják a hálót. A lobbanás után megérkeznek a lakók, egy óriási pók és három kisebb miket kisebb nehézségek árán sikerül feldarabolniuk. A barlangban megtalálják Alonso összeégett tetemét, Tirion még aznap eltemeti a pórul járt Arel papot.
Két hónap és egy nap után, a hegy északi oldalán megtalálják a romos épületegyüttest, amit a sziklába vájtak, nem is olyan messze a csúcstól. A helyen nyüzsögtek a szellemek, a korábbi lakók megszállottsága és őrülete hívta őket „életre”.
A hely átkutatása után nyilvánvalóvá válik, hogy csillagok tanulmányozásával foglalkoztak, és valami nagyon rosszat jósoltak meg, amit aztán képtelenek voltak elfogadni.
Néhány eredeti, Kyr Birodalomból származó aranyon és ezüstön kívül egy mithril szerkentyűvel térnek vissza Nuirba, minek rendeltetését egyelőre nem sikerült kideríteni. Mikor mágiával próbálták kifürkészni a tárgy eredetét, akkor az kis híján Seyana életébe került, ezúttal Tirion menti meg az óvatlan boszorkányt.
Labels:
alestan naplója,
berar,
második évad,
nuir,
puti,
tataku
2010. március 4., csütörtök
A csontbrigád
Helyszín: Berar
Dátum: 2286.21.16.-22.02.
Kloint a visszaúton ugyan megtámadja három gazfickó, de a törpe különösebb nehézség nélkül bánik el velük. A haramiák fegyverei azóta már a Kalapács falát díszítik. Helia és a kis Lepito pedig majd csak az ünnepségre ér haza.
Úgy tűnik, hogy a Kobrák fenyegetése elmúlt, ezért a megnyitóig következő napokban a fogadójukat csinosítgatják és forgalmát próbálják fellendíteni. Hamarosan már személyzet is szorgoskodik Berar legújabb fogadójában.
Darióék attól tartanak, hogy a megnyitóig nyílt támadás fogja érni Berart, most hogy a Kobrák akciója kudarcba fulladt. Ezért felderítőket küldenek ki minden irányba, hogy időben fel tudjanak készülni ha nagyobb fegyveres csapat indul a város vagy az alagút ellen. A félelmük végül megalapozatlan marad, a megnyitó napjáig nem közelíti meg Berart nagyobb csapat és a Viharfalók sem mutatkoznak.
Az ünnepségen Berar köszönetet mondd a bankháznak , aztán ez viszont is megtörténik és Rex Twindle bejelenti, hogy további beruházásokat is tervez a bankház Berarban. Méghozzá úgy gondolják, hogy érdemes lenne a megtermelt olajbogyókat helyben feldolgozni.
A megnyitó rendben zajlik, egészen addig amíg a raoi oldal nem jelentkezik be az egyik fél órás ellenőrzésnél. Próbálják felvenni velük a kapcsolatot, de nem érkezik válasz egyik üzenetre sem. Vieri, a bankház embere úgy gondolja, hogy a válasz hiánya és az, hogy nem érkezett semmilyen vészjelzés, arra utal hogy végeztek a pszi használóval. Ez viszont azt jeleni, hogy a támadók vagy nagyon veszélyesek, vagy belső segítségük volt. Mindenesetre az alagút biztonsága forog kockán, és mivel már az ünnepség javában tart, a szomszédos városállamok képviselőivel, kereskedő és bankházak embereivel és egyéb befolyásos személyekkel, nem lenne szerencsés vakon lefújni a megnyitót az ünneplés közepén. Az eredeti terv szerint, a vendégek hamarosan elindulnak az alagútban fél úton található pihenőig, ahol egy lakoma várja majd őket, aztán pedig mulatozás hajnalig. Vieri ezért a csapat segítségét kéri, hogy a vendégeket megelőzve siessenek a másik oldalra és vizsgálják ki a történteket, adott esetben pedig figyelmeztessék a veszélyre a közeledő embereket.
Így hát a csapat, Vieri és két testőr társaságában a feltűnés nélkül elindulnak az átjárón, megelőzve a vendégeket. Amikor félúton, a természetes barlangban kialakított pihenőhöz érnek, lopózva közelítenek és megdöbbentő történések szemtanúi lesznek.
Egy csapat ütött rajta a fogadóban tartózkodókon, a katonák holtan hevernek, a személyzetet pedig foglyul ejtették. A behatolók pedig lőporos hordókat hordanak a fogadóba, a barlang falához. Azt tervezik, hogy felrobbantják és beomlasztják az alagutat az ünneplőkkel együtt. Seyana üzenetet küld Carnak a veszélyről, aztán pedig megpróbálnak behatolni az épületekbe. Vieri és az egyik testőr az istállók felől közelítenek, a többiek pedig a fogadó felől. A nagyobb csapatot észreveszik ugyan, de még így is sikerül meglepni a merénylőket. Véres harc bontakozik ki, ahol hősies küzdelemben sikerül végezni a támadókkal. Az egyik testőr fejét veszti a harcban, a túszok is életüket vesztik és a csapatból is többen jó néhány sebet szereznek, de végül sikerül megakadályozni a hordók felrobbanását.
A harc végeztével Seyana azonnal üzen Vittiéknek a történtekről. Ezek után a vendégek nem érhetik el a fogadót ezért a varázsló segítségével eljátszanak egy robbanást és az azt követő alagútomlást a vendégsereg előtt, majd kimenekítik őket az alagútból. Az aljas merénylet hallatán a vendégek mind megerősítik Berart és a Twindle bankházat a támogatásukról.
A hordók elszállítása után megtörténik a pihenő rendbetétele, és másnap megindul a forgalom az átjárón.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)