Az új kezdet

Helyszín: Berar, Deccan
Időpont: 2297.10.18 – 2298.17.10

Mire mindenki visszatért Berarba, már javában folyt az újjáépítés. Azt is megtudtuk, hogy Dario lemondott és elhagyta a várost. Mivel a tanács javára mondott Berar államformája városállammá változott.

A Kalapácsba visszatérve egy üzenet várt bennünket Berar utolsó uralkodójától:
Sosem fogok megbocsátani, de Berar a tiétek. Én elmegyek, ti pedig rohadjatok el Orwella poklában. 
Üdv, D.
 
A királyi család új intézője Gianluca élénken érdeklődött, hogy mivel sikerült így megharagítanunk Dariot, de természetesen nem mondhattuk el az igazat.

Gaia értelmetlen halála erősen rányomta a bélyegét Erik hangulatára, amit az ittmaradt démonok módszeres kiirtásával akart megoldani.
Kloin megszállta Deccant. Helion pedig Tin segítségével telektulajdonos lett Berarban és megkezdte a manufaktúrája kiépítését.

*Seyana*

A szabadság ára

Helyszín: Berar, Valthagor, Nuir, Uttar
Időpont: 2297.09.06 – 2297.10.15

Az hogy Gaia életben van, reményt adott, hogy még talán nem érkeztünk túl későn, még van mit megmenteni. Kiderült, hogy néhány mérföldre a közeli lakatlan vadon vannak.
Miközben megpróbáltuk megtalálni őket, több kézi készítésű hurokcsapdába is belefutottunk, úgy tűnt, hogy a gyerekek egészen jól elboldogultak az elmúlt hónapokban. Az erdőben töltött idő viszont nagyon kikezdte a bizalmukat, jó időbe telt, amíg hajlandóak voltak lejönni a fáról. De mindhárman éltek és egészségesek voltak. Hélia mindenre megtanította őket, ami túléléshez kellett Luigi úgy gondoskodott a kistestvéreiről, mintha az apjuk lett volna. A legnagyobb titokban vittük vissza őket a Kalapácsba, csak azokat avattuk be, akiket feltétlenül szükséges volt.

Amíg mi a gyerekekkel voltunk elfoglalva, Renzo sem tétlenkedett. Megszervezte az álomsíkos találkozót Claudiával. Bármilyen helyzetben is váltunk el tőle néhány éve, tudtuk, hogy kellenek szövetségesek, ha meg akarjuk menteni Berart, a Quironeát, Ynevet. Így este Kloin, Erik és Tin ellátogattak az álomsíkra Erik madara segítségével. Mi is sokat változtunk az a beriqueli évek alatt, de Claudia sokkal többet öregedett, mint indokolt lett volna. És az öröme sem volt felhőtlen, hogy újra láthat bennünket. Ugyanakkor az információink érdekelték, leginkább amit a síkkapukról tudtunk. Elmondtuk azt is, hogy Deccan-ban már teljesen átvették az irányítást a démonok, létrehozva egyfajta kollektív tudatot. Ő is hajlandó volt néhány dolgot megosztani velünk. Kiderült, hogy Nuir helyzete sem rózsás, Claudia szerint a túlélésre játszanak, mert Valthagor és csatlósai gyakorlatilag teljesen elszigetelik mindenkitől. Az átadott információk mellett azért azt is megosztotta, hogy nem tud bízni bennünk, így Tin kijátszotta az ütőkártyánkat és elmondta Claudiának, hogy tudjuk a démon igazi nevét. Az adu működött, Claudia azonnal elment, hogy utánajárjon, de ígérte, hogy másnap este visszatér.
Valóban visszatért és valóban utánajárt az információnak és már hitt nekünk. A deccani helyzettel kapcsolatban korábban is gyanította, hogy már nem ugyanazon az oldalon állnak, de a démoni megszállás megmagyarázta számára az eseményeket.

Eközben mi már azt terveztük, hogy a kis kaput meg kell semmisítenünk, mivel az emberek módszeres tönkretétele hosszú távon nagyon nagy bajokat okozhatna. A következő estén Claudia is megerősítette, hogy a kapu feltételezett helyén valóban valami nincs rendben, már három felderítője is eltűnt ott. Megtudtuk azt is, hogy több Gale típusú démon garázdálkodik azon a környéken. Az esték és az álomsíkos találkozások elteltével Claudia megenyhült irányunkban, hajlott rá, hogy higgyen nekünk és akár az együttműködést sem zárta már ki.
Annak érdekében, hogy a lehető legjobban fel tudjunk készülni a ránk váró feladatra, Erik is megpróbált információhoz jutni a „barátja” elméjébe zárt maradékából. Sajnos nem lettünk tőle nagyon boldogok, kiderült, hogy nagyon sok és nagyon sokféle démon garázdálkodik már az elsődleges anyagi síkon, a test nélküli álomsíkot megszálló lényektől a Gale-hez hasonló, nagyhatalmú entitásokig, amiket magunkban csak generálisokként értelmeztünk. Bár utóbbiakból szerencsére mindössze 5-6 lehet a környéken, ismerve Gale és Erik „barátjának” képességeit, mégis ezek lehetnek a legnagyobb akadályok számunkra.
A következő estén már Claudia szolgált számunkra információkkal. Uttarban hatalmas erőd épül egy zárt kupola alatt. Óriási kazamata rendszert is feltételeztek alatta. A kupola miatt a bejutás csak a föld alatt lehetséges. A felszínen nagyon nagy a mozgolódás, fényes nappal démonok mászkálnak a falakon, több száz lehet belőlük az építményben. Újabb felderítőket küldött a kis kapu feltételezett helyére is. A malom kívülről teljesen védtelennek tűnik, de ez nyilván csak a látszat, hiszen a kapu segítségével korlátlanul képesek a mi síkunkra jönni a démonok, bár szerencsékre az igazán nagy hatalmúaknak ez a kapu kevés. Ellana főpapnője nagyon örült, hogy magunkra vállaltuk ennek a kapunak az ügyét, még a segítségét is felajánlotta, hogy intéz egy térmágust, aki a malom közelébe tud juttatni bennünket.

Így a következő éjszakára már nem az álomsík látogatását időzítettük, hanem a síkkapu felszámolását. A térmágus segítségével kellően közel tudtunk jutni anélkül, hogy nagyobb feltűnést keltettünk volna. Legalábbis ezt hittünk. Néhány perc után azonban kiderült, hogy nem maradtunk észrevétlenek. A támadóink viszont annál inkább. Láthatatlan démonkutyák őrizték a malom környékét. Nem bizonyultak komoly ellenfélnek, de sietnünk kellett, ha ki akartuk használni a meglepetés erejét. További baj nélkül eljutottunk a malomig. Két épületet találtunk, az egyik szélkerekes, a másik vízkerekes, a kettő között fahíddal. A vizet szállító folyócskán kőhíd ívelt át. A démonölő csatabárd segítségével Tin érzékelte a démonokat az egyik épületben. Fekete, arctalan de emberszerű lények voltak. A kutyáknál több harci potenciállal bírtak, szerencsére gyorsan túljutottunk rajtuk. Mire azonban elértük a kőhidat, már várt ránk a következő entitás. Egész hasonlónak tűnt, mint Erik „barátja”, bár a hatalma annak közelébe sem ért. Viszont a harc felkeltette a figyelmét egy generális típusú förmedvénynek is. Az ő legyőzéséhez már a teljes csapat együttműködésére volt szükség és még így is szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy nagyobb baj nélkül megúsztuk. A gusztustalan démonkaput is sikerült megtalálnunk, amin át özönlöttek a világunkra a kis démonok. Gyorsan kellett cselekednünk, úgyhogy Tin bevetette a manacsapdát. A kapu viszont meg se rezzent tőle, csak ontotta magából a nem evilági teremtményeket. Nem volt más választásunk, a rúnákat kellett megtörni. Amíg én ezzel foglalatoskodtam, a többiek próbálták feltartani az egyre nagyobb számban érkező démonokat. A rúnák fölé görnyedve töltött éjszakák nem bizonyultak hiábavalónak, sikerült megtörni a varázst, ami a kaput működtette. Ugyanakkor sejtettük, hogy ezzel nem loptuk be magunkat a démonok szívébe (már ha egyáltalán van olyan nekik), így menekülőre fogtuk a dolgot. Tudtuk, hogy kellően távol kell kerülnünk ettől az átkozott helytől a térkapu biztonságos megnyitásához, így rohantunk. Nem sokon múlt, néhány szívdobbanással azelőtt sikerült átlépnünk a kapun, hogy az érkező generális és a csatlósai nekünk eshettek volna. Számos sérüléssel tértünk vissza Berarba, de az akció sikeresnek bizonyult, nem csak hogy megsemmisítettük a kaput, de likvidáltunk egyet a generálisokból is.

A másnapot regenerálódással töltöttük, de tudtuk, hogy a kapu elrontásával eldőlt az első dominó, úgyhogy bárhogy is tervezzük megoldani a helyzetet, gyorsan kell cselekednünk. Arra jutottunk, hogy az álomsík megszabadítása még kevés, el kell érnünk, hogy Nuir lélegzethez jusson a mindenhonnan érkező nyomás alól. Claudia is szimpatizált az ötlettel, hogy a következő lépésünk a Nuir körül állomásozó seregek szétzúzása legyen.
Éjjel Renzo új hírekkel szolgált. Az antysson már észrevehető a változás, a kapu lerombolásával folyamatosan tisztul az álomsík. Kloin viszont az uttari erődről is szeretett volna információt. Renzo Erik madarát használva jutott el odáig és nem jó hírekkel tért vissza. Egy asztrál síkurat láncoltak az erődhöz. Tudtuk, hogy ezzel egyedül nem boldogulunk így továbbra is Nuir felszabadítása maradt az elsődleges prioritás másnapra.
Nem tudtunk azonban foglakozni a kérdéssel, hajnalban Alfredo ébresztett bennünket azzal, hogy 12 megfigyelő eltűnt. Elawer azonnal megvizsgálta a helyszínt: egy férfi jelent meg éjjel a tetőn, megölte az emberünket. Egész éjjel csak figyelt, majd a hajnal első sugarai előtt elment és a holttestet is magával vitte.

Az antysson Kloin és Renzo kiderítették, hogy az éjjeli gyilkosok az alagútban vertek tanyát. Tervet eszeltünk ki, a város szélén bevárjuk, amíg éjjel megjelennek és lecsapunk rájuk. A Kalapácsba irányítottuk a kémhálózat minden tagját védelmi célból, mi pedig bevettük magunkat a házba. Kloin az antysson követte az eseményeket, de mire meglátta a bajt, már késő volt. A fejvadászok kijátszottak bennünket és észrevétlenül eljutottak a fogadóba. Mire odaértünk, már majd mindenkit megöltek, a kémeinket, a személyzetet, a gyerekeket. Gaia-t sehol nem találtuk, meglett viszont az egyik karja. Már csak Elawer mágiája segítségével nézhettük végig, a mészárlást. A szimpatikus mágia segítségével megtudtuk, hogy a kislány még él, tudtuk, csapdát állítanak nekünk ezzel és azt is tudtuk, hogy bele fogunk sétálni.

Ahhoz, hogy Nuir egy kis lélegzethez jusson, a határon állomásozó több ezres sereget kellett szétzilálni. Mivel minden perc számított, gyors és hatékony megoldást kellett találnunk. Azt is figyelembe akartuk venni, hogy igazából ezek megvezetett/megfélemlített emberek, így véráldozat nélkül akartunk a dolog végére járni. Rövid tanakodás után megszületett a látványos terv, melyben szerepelt Helion jégsárkánya és az én félelmet ébresztő sikításom. Mivel a sereg jobb meggyőződése ellenére állomásozott ott, már a jégsárkány látványa is félelmet ébresztett a szívekben, akinek pedig acélosabb akarata volt, a rettegés sikolya őket is elbátortalanította. Percek alatt sikerült elkergetni rengeteg embert, így visszatérhettünk a küldetésünk sokkal-sokkal fontosabb részéhez, az uttari erődbe történő behatolás megtervezéséhez.
Még aznap este megtudtuk Claudiától, hogy Nuir felkészül Valthagor szétzilálására. De mi nem akartunk rájuk várni. Tudtuk, hogy akkor van esélyünk Uttar ellen, ha a generálisoknak legalább egy részét még az erőd elleni támadás előtt megöljük. Így a másnap már az elnéptelenedett Valthagor város főterén ért bennünket. Nem akartunk a palotába behatolni, ki kellett csalogatni a démonokat. Tűzvészt szítottunk hát és meg is lett az eredménye. Négy tiszt jelent meg perceken belül, Muru fejszéje előtt azonban nem tudtak megállni. Sorra jöttek a nagyobb hatalmú démonok, de a csapat összehangolt támadásai elsöpörték mindent. Végül a fő célpont is megérkezett. Gale-t csak több ütemben lehetett legyőzni, az undorító csápjaival kezdve. Miután mindet levágtuk, az emberi porhüvelyt elhagyva a démonnal magával is meg kellett küzdenünk.

Miután sikerült legyűrnünk, a hóvirágban pihentük ki magunkat, így volt alkalmunk végre személyesen is találkozni Claudiával. Az antyssal ellentétben, itt már nem tudott úgy tenni, mintha nem hagytak volna nyomot rajta az elmúlt évek. Új információkkal is tudott szolgálni. Az asztrál síkúrról előadott elméletünket leellenőrizték, a térmágus, akinek az erőd mágikus védelmének a felderítése lett volna a feladata meghalt. Egy inkvizítorokból álló csapat vizsgálta ki az ügyet és megállapították, hogy a síkurat egy külső erő börtönözte oda és minden emberit elemészt. Megtudtuk azt is, hogy az inkvizítorok akciót terveznek az erőd felszabadítására és a foglyok kimenekítésére, amiben természetesen mi is benne akartunk lenni.
Az egyeztetésre egy nuiri kis kertészkunyhóban került sor. A kívülről egyszerű épület azonban belül dagadt a mágiától. A falakat borító rúnák szavatolták, hogy biztonságban és egyedül legyünk. Egy ötvenes, ősz hajú, sebhelyes férfi érkezett, balján Kyel gyűrűjével. Félix atyaként mutatkozott be és rögtön a tárgyra tért: inkvizítor csapat lesz, ehhez csatlakozhatunk és biztosítja a támogatást, hogy kiszabadíthassuk Gaiat és a papokat. Tin elmondott neki minden információt, ami a rendelkezésünkre állt az erődről. Félix atya szemrebbenés nélkül hallgatta végig a beszámolót, majd kis, fekete noteszéből megosztott velünk a tervet. Egyszerre fogunk érkezni egy, a főcsarnokhoz közeli helyen. Lesz asztrális védelem a síkúr ellen, de sokáig nem fogja bírni. Gaiat és a papokat külön helyen tartják fogva, így kettéoszlik a csapat. Pálcákat is fogunk kapni, amivel visszajuthatunk a kiindulási pontra, de Kyel papja figyelmeztetett, hogy a nagy mágikus hatások zavarhatják a működését. Miután megtudtuk a részleteket Félix atya késznek befejezettnek érezte a tárgyalást és elhagyta a kunyhót. 

2 hét felkészülés után egy Nuir melletti inkvizítor kolostorban gyűlt össze újra a társaság. Mielőtt beléptünk a térkapuba, Claudia jött oda hozzánk és megsúgta, hogy 6 percünk van, utána mindenki halott lesz az erődben...
A díszes társaságot Félix atya vezette fekete vértben tollas buzogányával. Volt még egy Krad pap hatalmas drágaköves botjával, két Krad paplovag, egy Uwel lovag, egy Adron pap, Uwel papja, inkvizítorok és egy magitor is. Amint átértünk a kapun a varázshasználók azonnal elkezdték destabilizálni a manahálót. Az Adron pap jóvoltából mindenki megkapta asztrál fátylat. A csapat több részre oszlott, a legtöbben elmentek az erődben fogva tartott papok megmentésére, mi pedig Gaia keresésére indultunk. A szimpatikus mágia segítségével pontosan tudtuk merre menjünk. Egy hatalmas folyosón azonban ellenállásba futottunk. Sokan jöttek és egyre nagyobbak, de azért haladtunk előre. Mikor Gaia már csak 50 lábra volt tőlünk, előkerült a két még megmaradt generális is. Sikerült összehangolni a támadást és hamar legyőztük az elsőt. Eddigre megtaláltuk a kislányt is, viszont az időnk fogytán volt. Az utolsó generálisra már nem maradt idő, eltörtük a pálcát és sietve elhagytuk a helyszínt.
Egy furcsa szobába érkeztünk, ahol a fal minden pontján pulzáltak a rúnák. Nem értettük hová kerültünk, de nem volt alkalmunk nagyon gondolkozni, mivel a rúnák azonnal magukhoz ragadták Gaia testét. És sajnos nem hagyták érintetlenül, kiszívták belőle a démont, mire a teste földet ért már tudtuk, hogy nem Erik kislányát szabadítottuk ki az erődből. A berari hibánk még több áldozatot követelt.
Összeomlottunk. Két és fél órával később a szoba ajtaján kinyílt a kémlelőnyílás amin át a rubinszemű Adron pap azonnal varázslásba kezdett, majd szó nélkül eltűnt és megint egyedül maradtunk. Újabb négy óra telt el eseménytelenül, magunkba fordulva, amikor a rúnák kialudtak és térkapu nyílt, melyen át a Kalapácsba jutottunk.
Otthonunkban próbáltuk meg feldolgozni az elmúlt napok történéseit. Bár a világot sikerült megmenteni (legalábbis egyelőre) a síkok elpusztítójától, a saját lelkünket nem sikerült megmenteni, a lelkünk és a józan eszünk darabkáit adtuk a nagyobb jó érdekében.

Másnap este jutottunk új információkhoz Claudiától az antysson. Elárulta, hogy egyáltalán nem volt tervben a papok megmentése - azzal már rég elkéstek -, csak az asztrál síkurat akarták elszabadítani. Sikerült is nekik és a síkúr mindent és minden élőt elpusztított az erődben. Megtudtuk azt is, hogy egy hónap múlva várható az egyesített synemosi liga hajóhada, akik a földdel teszik egyenlővé az uttari erődöt és környékét.


A következő hetekben mindenki felejteni akart, erre jó alkalomnak tűnt a környéken maradt démonok levadászása. Kloin átvette Deccan irányítását és a berari papok nagy ellenérzésével városállamot alapított és a környékbeli városállamok többségével együtt belépett a Nuiri Államszövetségbe.

*Seyana*

Otthon

Helyszín: Tarin, Erigow, Ifin, Berar
Dátum: 2297.08.02– 2297.09.05.

Az utolsó állomás előtt

Vége a harcnak. Már csak belül tombol. 
Futólépés, páncélcsörgés, csatabárd koppan pajzsnak a távolban. Még a törpe vezényszavakat is beleképzelik a szélbe.

199 szívdobbanás és itt vannak (a harc utáni lázban 299 is lesz). Az élőfém páncélok még mindig összekötik a kalandozók tudatát. Meg is lódul a kommunikáció. Mit csináljunk? Kik jönnek? Ez olyan mint Weila koronái. Akkor most miket lehet megtudni egymásról? És a páncéloktól?
Helion megszólítja az élőfém entitást ("Meséljetek az aquirokról!") és az elméjére zúdított tudás mennyisége maga alá temeti. Seyana is nyomozásba kezd, a démonokról próbál minél többet megtudni. A páncéloknak kevés tudásuk van erről, de kitűnő hatékonysággal rakják össze azt, ami ott lapul a fejekben. Seyana belső monológban sikít fel - a Síkjáró egy démoncsászár.
Erik felfedez egy csomagot az elméjében, aminek a felnyitása teljesen lesokkolja. Eközben Tin újabb bizonyítékot szerez, hogy Erik és a démonok között semmilyen élő kapcsolat nincs már.
Tin észbe kap, megvizsgálja a valóságot: 11 szívdobbanás telt el. 12, 13, csettint Helionra és Erikre, majd visszabújik a saját valóságába. Elméjét mint könyvtárt és meditációs szobát használja, rendszerez minden tudást, amit hallott, olvasott, amit tanítottak neki és amit tapasztalt Darton kultuszáról, szakrális hatalmáról. Kezdve a Tirionnal folytatott beszélgetésektől, a másik síkon átéltekkel, a megjelent angyalokkal és a Döntnökkel való találkozásokkal, a Páriák temetőjében tanultakra, a sok ellentmondásra, amit Corrano atya és a rowoniak tanítása között van egészen azokig az ellentmondásokig, miszerint az orkoknak is van lelkük.
..., 42, 43, 44, ...
Tin Kloint szólítja meg és végigbeszélik a bórogi expedíció hasznát. Még a hajón sikerül szétosztani a zsákmányt. Miután mindenki kivette a neki legkedvesebbnek számító kincset, összeraktak pár hasznos és értékes varázstárgyat, hogy pótolják a Falkától kölcsönvett, de megsemmisült tárgyakat. Még extra dolgokat is küldtek, hogy nagy legyen az öröm a Kacsában. A maradékot pedig úgy ahogy van átadták Santuccinak, hogy adja el jó áron...
 
[...]

Mire négyfelől megérkezik a 60 fős törpe rohamcsapat, mindenre készen állnak. Csak arra nem, hogy előbb a az osztagban lévő papok, majd sorra mindenki leborul előttük - azaz a páncélok előtt. Isteni entitásokat hoztak el Tarinba Beriquelről.
Tisztelettel vezetik el a kalandozókat, és nem is kell sokáig várakozniuk, hogy a legmagasabb tarini papi méltóságok celebrálta ceremónián a páncélok búcsút vesznek ideiglenes hordozóiktól és egy gyűrűvé olvadva vigyék el őket.
A szakrális eseményt nem sokkal egy világi is követi, bár Tarin királya nem jelenik meg személyesen. A kalandozók mindegyikét megadományozzák egy medállal, ami egyben egy passzus. Mint Tarin bajnokai bármikor meglátogathatják a törpék királyságát, Tarin és az Északi Szövetség bármikor a segítségükre lesz. Ezen felül a megígért fegyvereket és még ajándékot is kapnak.
Erik egyenesen a páncéloktól kap egy jutalmat, egy élőfémből készült új kézfejt.

[...]

Amíg készülnek a páncélok és fegyverek Elawer elutazik Erigowba, felkeresi a Legendák Tornyát és számtalan bálon, fogadáson vesz részt. Újabb csodálókkal és szövetségesekkel gyarapítja kapcsolatrendszerét. Visszatértében híreket is hoz: Toron aligha nem lépni készül a dél-quironeia-i kérdésben. A másik fő hír pedig legendás dél-ynevi Oroszlánszív rangidős lovagjairól szól - nem látták nyomukat már jó ideje, lehet, hogy északra készülnek?
Kloin az Antysson, Renzo-n keresztül szerez információkat a eddig történtekről. Valthagorban először a Tharr hitűek ellen, aztán már a pyaroniták ellen is vallási polgárháborút indított a "Morgena kultusz". Uttar teljesen az Árnypenge uralma alatt van. A környező államokban is (Alabat, Eldar) vallási nyugtalanság majd polgárháború ütötte fel a fejét. Ma már ezek a városok is egy Nuir ellenes szövetség részei. Csupán Deccan áll ki nyíltan Valthagor ellen, rendszeresen tanácskozásra hívja az elégedetlenkedőket.
Az Alagút és a parti út egyaránt veszélyes, karavánok tűnnek el, azok, ahol van köztük pyar pap.
Az Álomsík is jó egy éve elkezdett elromlani. Valthagor déli részéről kiindulva "sötét fellegek" lepik el, megmérgezik az emberek álmát, a lakosság ideges, paranoiás, nyugtalan - egyre nagyobb területen. Ez utóbbit Seyana és Kloin közösen végiggondolja. Arra jutnak, hogy van egy nyitott kapu, ami folyamatos összeköttetést nyújt egy külső síkra. Ezen csak fizikai test nélküli démonok képesek átjönni, ők mételyezik meg az álmokat. Viszont a nyitott kapu lehetővé teszi, hogy erőfeszítés nélkül itt legyen bármelyik démon a másik síkról.

[...]

Elkészülnek végre az ajándékok. A legfontosabb egy fekete lakkozott láda, amiben egy meteoracélból kovácsolt kard, Balzamont Végzete pihen. Az instrukció: zúzd össze a ládát és vedd kézbe a kardot. Egyszer és utoljára.
Egy kisebb dobozt is kapnak, a király ajándékát. Tarin Fényét, egy ököl nagyságú 130 karátos kék gyémántot.

[...]

Térkapukkal Tarinból Erenbe, onnan Erigowba majd Erionba utaznak, ahonnan rögvest Ifinbe. Itt Renzo már leszervezte a helyi Szürkecsuklyásokkal a találkozót egy tavernába. Megtudják, hogy Valen és Rao is Árnypenge ellenőrzés alatt áll már és azt, hogy minden mágiahasználót begyűjtenek.
Kloin megbízza a Szürkecsuklyást, hogy küldessen 500 zsoldost Rowonból Berarba, az előleget drágakövekben teszi le. Ezután egy térmágust rendelnek és Berarba, a susnyásba nyittatnak egy kaput.
A csapat meghúzza magát, csak Tin és Elawer megy előre. De még a legügyesebb lopakodókat is lekapcsolja a berari titkosszolgálat, hamar Hur kapitány, illetve Alfredo elé kerülnek.
Alfredo két éve vette át Kalapács intézői posztját, miután apjának mindkét lába odaveszett a démonok elleni harcban. Nemsokára egyszerű ügynökből a titkos társaság vezetője lett és miután Kloin embereit is felvette magához, ő Berar katonai vezetője.
Tőle tudják meg, hogy mi történt pontosan azon a napon, amikor Erikből kiűzettetett a démon. Három 4-5 fős csapat támadt Berarra. Rátámadtak a Kalapácsra, de az erősen védett volt, itt súlyos áldozatok árán, de kitartottak. Rajtaütöttek a palotán is. Darionak nem esett baja, a berari papok hamar a segítségére siettek, aztán a Kalapács támadóit is ők takarították el.
Viszont Vitti és Hélia házához már későn értek oda...
Alfredo és igazából mindenki értetlenül áll a támadás előtt. Nem tudják még csak elképzelni sem az okát a mai napig. Viszont rájöttek, hogy számtalan megszállott van a környéken. Berarba is megpróbáltak beszivárogni, de eddig sikertelenül.
Az Alagút őrsége egytől egyig az, de őket szoros megfigyelés alatt tartják, illetve szép lassan tizedelik őket furcsa balesetek. A Twindle bankház dél-quironeia-i érdekeltségeit (így a közeli fiókokat és az Alagutat) kivásárolta a deccani kereskedelmi szövetség – valthagori kötődés.
Valthagornak 2500 fős mezei hada van, nagyrészt sorozott. A mágiahasználókat pedig Uttarba hurcolják.
Deccan puhatolgatja a semleges államok véleményét, rendszeres tanácskozásokat tartanak.
A helyi viszonyokról kiderül, hogy Alfredo Kloin összes emberét foglalkoztatja, felduzzadt a személyzet a bordélyban, a Kalapácsban, a Hordőban és a lovászatban is. Az Olajfa fogadót is megvette már, és a katonákon kívül további 50 embert foglalkoztat a titkosszolgálatban. Ez el is viszi már a gazdasági tevékenység összes hasznát, főleg, hogy Nuirral és úgy általában is erősen korlátozott a kereskedelem. A környékbeli változások kapcsán egyre inkább kétségbeesetten látják a helyzetet és Alfredo egy teljes evakuáción gondolkodik már.

A megbeszélés után a kalandozók felkeresik a Vitti birtok romjait. Elawer varázslatai felfedik a múltat, és kiderül, hogy Helia mindhárom gyermeke túlélte a rajtaütést, de Helia utolsó leheletével menekülésre küldi őket.

*Tin*

Hazafelé

Helyszín: Beriquel, Nyugati óceán, Tarin
Dátum: 2296.04.02– 2297.08.01.

Teljes Dérvár felbolydult, amikor az Északi utazó felbukkant a távolban. Én magam el sem mertem hinni, hogy itt az esély, végre hazamehetünk. A kikötésre az egész város kivonult, mindenki kíváncsi volt, kiket hoz ez alkalommal a hajó.
Legnagyobb meglepetésünkre nem egy tarini expedíció masírozott le az óceánjáróról, hanem 4-5 tucat törpe kalandor, a erion legnagyobb klánjának zászlója alatt. Nem sokkal az után, hogy az ellátmányt is lepakolták, az utasokért felelős elsőtiszt keresett fel bennünket. Nem volt túl barátságos, de hajlandó volt átadni az üzenetünket a kapitánynak.
Másnap este Mónus kapitány feltűnt tisztjeivel és a hajó gnóm gépészével a Vaskoronában. Bár nem úgy tűnt, hogy akár a legkisebb mértékben is tudomást vennének rólunk, vacsorájuk végeztével a kapitány félrehívott bennünket, így átadhattuk neki Ragon levelét. Mint kiderült régi és közeli barátokról lévén szó, gondolkodás nélkül elfogadta a kérést és biztosította számunkra a hazautat, lényegesen jobb körülmények között, mint idefelé.

Másnap reggel átköltöztünk a hajóra, saját zárható, raktárral rendelkező lakosztályunkba.
Én azonnal felkerestem a hajó varázslóját, egyrészt, hogy felajánljam a segítségemet a javítási munkálatok során, másrészt, hogy rábírjam, fogadjon tanítványává a hosszú hajóút idejére. Kiderült, hogy nagyon magányos varázslónak lenni ezen a hajón, az előző út óta sokkal öregebbnek, megviseltebbnek és kicsit őrültebbnek láttam. De végtére is nagyon örült neki, hogy megoszthatja a társaságát velem, így már az indulás előtti hetekben gyakorlatilag a mesterem lett.
Ahogy tudtam segítettem neki a karbantartó munkálatokban, közben pedig mint a száraz szivacs szívtam magamba a tudásának minden cseppjét.

Úgy tűnt, minden rendben alakul, ám az indulás előtti este csomagot és egy levelet kaptunk. Ferdinánd ajándékát, mely három mithrill alkarvédő volt, gyönyörű törpemunka. Kloin azonban mást is talált. Az egyikben elrejtve egy apró híl üzenetre lelt: az egyik hajóval érkezett törpe visszaszállt a hajóra.
Ragon korábban már figyelmeztetett bennünket, hogy már a hajón is számíthatunk attrocitásokra, így Elawer rögtön megvizsgálta a ládát. Megtudtuk, hogy a csomag kora délután érkezett a hajóra, ám a matróztól, aki hozzánk hozta volna elvették és a hajó gyomrába vitték, mélyen a vízvonal alá. Ott emberek vártak, akik átvizsgálták a ládika tartalmát. A Dérkirály pecsétjével ellátott levelet egy varázstárgy segítségével olvasta el, egy rosszarcú törpe. Úgy tűnt semmi gyanúsat nem találtak, így a csomag végül eljutott hozzánk, szerencsére a titkos üzenetet nem fedezték fel.
Ez azonban felvetett egy komoly problémát. Ha a hajón a törpék ellenünk dolgoznak, akkor nem áll jól a szénánk. Tudott volt, hogy a kapitány parancsára bármikor bárkit az óceánba vethetnek, így félő volt, hogy ha a kapitánnyal esetleg történik valami, mi is könnyen repülhetünk. Elkezdünk hát gondolkozni, hogyan védjük ki a bajt.

Másnap reggel az Északi utazó felszedte a horgonyt és kifutottunk. Egész Dérvár kivonult megnézni a nem mindennapi eseményt. Ám nem örült mindenki egyformán a távozásunknak. Amint elhagytuk a kikötőt, a vulkán hatalmas robajjal tört ki. Bár sem a várost, sem a hajót nem fenyegette közvetlen veszély, tudtuk, Rufiót már soha nem írhatjuk fel a jó kapcsolataink listájára.

Nem sokkal indulás után meghívtuk a kapitányt vacsorára. Kellemesen elcsevegtünk vele, ám eljött a pillanat, amikor elő kellett hozakodnunk a problémánkkal. Mint kiderült, fogalma sincs arról, hogy rajtunk és a legénységen kívül más is lenne a hajón, sőt ezt teljesen elképzelhetetlennek tartja.
Mégis kiviharzott a szobából és megparancsolta, hogy ne hagyjuk el a helyiséget, ne engedjünk be senkit csak az ő személyes tiszti szolgáját. Teltek-múltak az órák, semmilyen információt nem kaptunk, bár a felfordulás zaja néha beszűrődött.
Három nap telt el ebben az áldatlan állapotban, amikor a kapitány szolgája kisírt szemekkel érkezett. Elmondta, hogy találtak egy hullát, aki nem a legénység tagja. Amikor a kapitány lement megnézni, hatalmas robbanás történt. Nem halt meg, de súlyosan megsérült, válságos állapotban van.
Tudtuk, hogy ez nagyon rossz ránk nézve, így azonnal elküldtük két üzenettel. Az első a kapitány orvosainak, hogy talán én segíthetek, a második pedig a varázslónak, hogy szükségünk van a segítségére. Ám egyik üzenet sem ért célba. Kicsit később beállított az utasokért felelős első tiszt, számos fegyveres törpe és az összevert tiszti szolga – a szolgát bántalmazó törpe személyében felismertük azt a rosszarcú alakot, aki vezette az ajándékuk átvizsgálását. Közölték, hogy a hajón a varázslón kívül én vagyok az egyetlen, aki ezt a merényletet megvalósítsa, így házi őrizetben maradunk, amíg bebizonyítják a bűnösségemet. Kezdtek kicsúszni a kezünkből a dolgok, leginkább a saját életünk. Tudtuk, ha nem mentjük meg a kapitány életét, nyerünk egy jegyet az óceánba. Azonnal üzentem a varázslónak, hogy szükségünk van rá. A legkedvesebb tanítványának szinte azonnal megjelent és megígérte, hogy elvisz a kapitány szobájába. Meg is vizsgáltam és megállapítottam, hogy képes vagyok visszahozni, de idő kell hozzá. Nem volt más megoldás, el kellett lopnunk.
A mester nagyon vonakodott, ezzel nem csak bennünket, de őt is halálos veszélybe sodorjuk. De meggyőztem, hogy ha az elsőtiszt ledobat a hajóról, korán véget ér bimbózó kapcsolatunk. A szobánkban azonnal megkezdtem az előkészületeket, de legalább egy napra volt szükségem. Ismét kellett a mester segítsége. Nem tudom mit csinált, de senki nem jött, hogy rajtunk keresse a hajó első emberét.
Egy nap alatt elkészült a főzet, a kapitány felébredt. Elmondtunk neki mindent és ő is megosztotta velünk, hogy látott valakit a robbanás előtt, egy törpét. Megosztottuk vele a gyanúnkat az elsőtiszttel kapcsolatban.
Kérte, hogy szóljunk a varázslónak. Félrevonultak egy időre, majd a varázsló eltűnt, mi pedig elindultunk. Soha nem láttam még ilyen mérgesnek egy törpét. Útközben megkapta a fegyvereit és csatlakozott hozzánk a legénység egy jó része. A hídra mentünk, ahol visszavette a parancsnokságot és elfogatta a helyettesét. Néhány nappal később 11 embert lógattak fel a fedélzeten és több törpét állítottak a pallóhoz. Az elsőtisztet a kapitány saját kezűleg ölte meg a legénység szeme láttára.

Néhány nappal később újra együtt vacsoráztunk. Nem volt nagy ünneplés, senki sem örült igazán, de így kellett történnie. Pár nap múlva eljött hozzánk Santucchi is, akivel megbeszéltük a holmijaink sorsát, az eladásra szánt dolgokat és a csomagot, amit a Falkának küldünk. Innentől szinte eseménytelenül telt az utunk, mindenki elfoglalta magát, tanult, gyakorolt. Én a legtöbb időmet a mester mellett töltöttem. Minden napért hálás vagyok, amit együtt töltöttünk. Végre egy igazán tapasztalt öreg róka keze alatt ismerhettem meg a bennem rejlő lehetőségeket. Szavai fényt gyújtottak elmémben, iránymutatása segítségével olyan dolgokat vittem véghez a saját kezemmel, amiről korábban álmodni sem mertem.
Nem mondom, hogy könnyű dolgom volt, mert mindig nagyon kemény volt. De végig az én érdekeimet tartotta szem előtt, csupán a lehető legrövidebb idő alatt akarta kihozni a legtöbbet belőlem. Én pedig ittam tudásának minden cseppjét. 

Ahogy közeledtünk a kontinens felé, Kloin megpróbálta elérni az álomsíkot. A toll, amit Eriktől kapott, nagy segítségére volt, de a Hóvirág túl messzinek bizonyult, még az álomsíkon is.
Másnap este Erikkel és a szoborral együtt próbálkoztak. Morgena madarával már eljutottak Nuirig, ahol Renzo beszámolt Kloinnak az otthoni eseményekről. Nem áll jól a helyzet otthon, háborús állapotok uralkodnak az államszövetségben.

Az utazás hatodik hónapjának végén kinyitottuk a levelet, melyet a Visszatérők Királyságának tanácsa írt nekünk. Nem volt rövid iromány, több oldalon keresztül hálálkodtak és ecsetelték a helyzet történelmi jelentőségét. A teendőinket ehhez képest egész röviden letudták.
Megtudtuk, hogy nem a szokásos tarini kikötőben fogunk megállni, hogy kerüljük ezzel is a feltűnést, kapunk egy csónakot éjszaka, azzal kell eljutnunk a partig Tarin legnyugatibb részén. Ha minden igaz ott már várni fognak ránk egy titkos törpe társaság tagjai, akik önkéntes száműzetésben élnek a hegyekben, arra várva, hogy valaki meghozza a hírt Beriquelről. Ha mégsem várnak ránk, akkor induljunk a hegyek felé, vágjuk le az orkokat, akik esetleg utunkba kerülnek és előbb vagy utóbb meg fognak bennünket találni. Jussunk el Montbar tábornokig, akinek oda kell adni a következő levelet. Ő lesz az, aki el tudja juttatni a ládát a királyig.
A levél végén biztosítottak bennünket arról, hogy a fizetségünk leírhatatlan lesz, kincsek és Tarin vendégszeretete életünk végéig.

Több mint egy év hajózás után eljött a nagy éjszaka. Elbúcsúztam a varázslótól, megígértem, hogy ha Erionban járok, mindenképp meglátogatom, és folytathatja a képzésemet. Biztosított róla, hogy addig sem fog új tanítványt fogadni.
A kapitány személyesen felügyelte a csónak vízre rakását. Néhány óra elértük a partot, Ynev partjait.

Hosszú út volt, sok minden történt velünk, de visszatértünk.
Amint partot értünk kerestünk egy biztos helyet és kibontottuk a következő levelet. Ragon levelét. Így kezdődött: MENEKÜLJETEK! Aztán összefoglalta a tanács levelét. Ez egy csapda, írta. A hegyi vadászok története és küldetése túl széles körben ismert a törpék között, így akik megakadályoznánk a Tarinba jutásunkat, azok is tudnak róla és nincs más dolguk, mint figyelni a hegyi vadászokat, illetve a vezetőjüket. Ő úgy számított, hogy még egy csónak ereszkedik le utánunk, amivel a rosszakaróink szállnak partra és riasztják a társaikat. Ragon szerint be kellene várnunk a hegyi vadászokat, megölni őket és úgy beállítani, mintha orkok tették volna, majd szívódjunk fel úgy egy évre és ha már lecsillapodtak a kedélyek, akkor keressünk fel egy megbízható törpét (néhány nevet is mellékelt), hogy rajtuk keresztül juttassuk el a csomagot Tarinba. Arról is írt, hogy az Északi szövetség ellenségei is tudhatnak a történetről, és bármikor ránk küldhetik az itteni orkokat és ki tudja még kiket. A levél végén leírta, hogy tudja, hogy ez már-már árulásnak hangzik, de higgyük el, hogy ez a törpe nép érdeke.

Ott voltunk tehát egy csomaggal és két utasítással, ami teljesen ellent mondott egymásnak.
Megvitattuk a kérdést, és arra jutottunk, hogy nincs egy évünk erre a küldetésre. Égető szükség van arra, hogy mihamarabb Berar felé vegyük az irányt, így úgy döntöttünk, hogy mivel egyik verzió sem kevésbé veszélyes, a gyorsabbat választjuk és megkeressük Montbar tábornokot.
A tanács levelének megfelelően elindultunk a hegy felé és nem sokkal később éreztük, hogy bekerítenek. Kloin ugyan eldobta a hajítóbárdját, de szerencsére gyorsan kiderült, hogy csak a hegyi vadászok találtak ránk, Karno kapitány és öt embere. A vadászok szinte azonnal térdre vetették magukat amikor megtudják hogyan érkeztünk, hihetetlen izgalom lett úrrá rajtuk. Ám a kapitány nagyon gyanakvó volt, sokat kérdezett, de amikor mindenre tudtunk válaszolni, azonnal elindultunk, hogy elvezessen bennünket Montbar tábornokhoz.
Erőltetett menetben haladtunk a hegynek felfelé és napnyugta előtt nem sokkal el is értük a vadászok táborát. Azonnal a vezérük elé vittek bennünket, akivel bezárkóztunk a kis raktárába, hogy senki ne lehessen szem és fültanúja a beszélgetésünknek.
Átadtuk a neki szánt levelet, amit hosszan olvasott, majd azonnali indulást rendelt el. Figyelmeztettük, hogy lehetnek olyanok, akik nem akarják, hogy mi és a csomag valaha célba érjünk, de mint általában a törpék most sem hallgattak ránk.
Hihetetlen sebességgel számolták fel a tábort, éjközépre mindenki indulásra készen állt, nagyjából 60 törpével indultunk útnak. A tábornok elvezetett bennünket egy titkos járatok kapujához, ami csak azért készült, hogy ha egyszer elérkezik a pillanat, akkor ezen keresztül el lehessen jutni Tarinba. Néhány napig bolyongtunk a titkos törpe járatokon keresztül, amikor a tábornok bejelentette, hogy elértük Tarin kapuját. Mi csak egy tömör sziklafalat láttunk, de ő biztos volt benne, hogy ez az a hely. A nyakában lógó amulett helyét kereste a tömör falon, amit végül meg is talált és feltárult egy apró ajtó. A törpék ettől teljesen elérzékenyültek, nagytöbbségük még sohasem járt Tarinban.

Az esti táborozáshoz egy hatalmas barlangtermet választottak, volt ott egy tó is és a kürtőn át besütött a hold fénye. A tábornok kiküldte a felderítőket és megkezdődött a táborozás. Úgy tűnt nyugodt éjszakánk lesz, ám egyszer csak hangok szűrődtek be az egyik járatból, harc hangjai. Nem sokkal később már látszott, hogy aquir fajzatokat próbál visszatartani egy maroknyi törpe. Közben a másik járatból egyetlen törpe tért vissza és számolt be az iszonyatról, ami a társaival végzett, majd ő is kiszenvedett.
A tábornok hátrahagyott nekünk néhány törpét és a többivel elindult, hogy a hegyi vadászok segítségére siessen. De nem állt jól a helyzet, a korcsok mögött érkeztek nagyobb aquirok, amik már a hatalomszavak használatára is képesek voltak, és meg is tették. Amikor az első od szó megrezegtette a manahálót, furcsa dolog történt. Hangot hallottunk a fejünkben, mint később kiderült mindannyian, mindannyian más hangot, de mindenkinek ugyanazt mondta: két perc múlva a törpék halottak és egy percre rá mi is, hacsak nem nyitjuk ki azonnal a ládát. Tudtuk, hogy ez lehet csapda is, de nem volt más esély, az aquirokkal nem vehettük fel a versenyt.
A láda segített, megmutatta, melyik rúnát kell megtörni, hogy ki tudjuk nyitni. Amint felpattant a teteje, hatalmas világosság támadt, majd hirtelen visszatért a sötétség. A ládában csak a mélységet lehetett látni és valami ezüstösen fortyogó valamit, ami a következő szívdobbanásban ránk is robbant. Az ezüstös anyagból jutott mindannyiunkra.
Égető hideg érzés volt az első pillanatban, aztán már kellemes meleg. És éreztük, ahogy az elménk összekapcsolódik, éreztük egymás gondolatait, mint annak idején Weila koronáinak viselésekor. Aztán megszólalt a hang is, próbált megnyugtatni.
Az ezüstös anyag nem volt más, mint a legendás élő fém. Élő fém páncéldarabokat kaptunk, tökéletes lett a látásunk, megvédtek a hatalomszavaktól, rengeteg információt tudtak az aquirokról és lehetővé tették, hogy szavak nélkül kommunikáljunk egymással.
Amíg mi a páncélokkal ismerkedtünk a törpék száma egyre fogyatkozott. A páncélok szerint a törpék már menthetetlenek voltak, de Montbar tábornokra szükségünk volt. Megkezdtük az előrenyomulást, de nem tudtuk megmenteni a hegyi vadászokat és a tábornokot sem. Rajtuk nem volt páncél, így a hatalomszavak szép lassan felőrölték őket. De nem csak a mágiájukkal volt a baj, még két az eddigieknél is hatalmasabb aquir érkezett. Hatalmukkal városokat söpörhetnek el, de mi megálltunk előttük, hála a páncéloknak.

Soha eddig nem tapasztalt harcnak voltam a részese. Még most sem fogtam fel teljesen, hogy pontosan mi is történt velünk ezalatt az örökkévalóságnak tűnő pár perc alatt.
Mire sikerült megölni az utolsó aquir fajzatot is, a törpékből semmi nem maradt.
 

*Seyana*