Helyszín: Berar, Valthagor, Nuir, Uttar
Időpont: 2297.09.06 – 2297.10.15
Az hogy Gaia életben van, reményt adott, hogy még talán nem érkeztünk túl későn, még van mit megmenteni. Kiderült, hogy néhány mérföldre a közeli lakatlan vadon vannak.
Miközben megpróbáltuk megtalálni őket, több kézi készítésű hurokcsapdába is belefutottunk, úgy tűnt, hogy a gyerekek egészen jól elboldogultak az elmúlt hónapokban. Az erdőben töltött idő viszont nagyon kikezdte a bizalmukat, jó időbe telt, amíg hajlandóak voltak lejönni a fáról. De mindhárman éltek és egészségesek voltak. Hélia mindenre megtanította őket, ami túléléshez kellett Luigi úgy gondoskodott a kistestvéreiről, mintha az apjuk lett volna. A legnagyobb titokban vittük vissza őket a Kalapácsba, csak azokat avattuk be, akiket feltétlenül szükséges volt.
Amíg mi a gyerekekkel voltunk elfoglalva, Renzo sem tétlenkedett. Megszervezte az álomsíkos találkozót Claudiával. Bármilyen helyzetben is váltunk el tőle néhány éve, tudtuk, hogy kellenek szövetségesek, ha meg akarjuk menteni Berart, a Quironeát, Ynevet. Így este Kloin, Erik és Tin ellátogattak az álomsíkra Erik madara segítségével. Mi is sokat változtunk az a beriqueli évek alatt, de Claudia sokkal többet öregedett, mint indokolt lett volna. És az öröme sem volt felhőtlen, hogy újra láthat bennünket. Ugyanakkor az információink érdekelték, leginkább amit a síkkapukról tudtunk. Elmondtuk azt is, hogy Deccan-ban már teljesen átvették az irányítást a démonok, létrehozva egyfajta kollektív tudatot. Ő is hajlandó volt néhány dolgot megosztani velünk. Kiderült, hogy Nuir helyzete sem rózsás, Claudia szerint a túlélésre játszanak, mert Valthagor és csatlósai gyakorlatilag teljesen elszigetelik mindenkitől. Az átadott információk mellett azért azt is megosztotta, hogy nem tud bízni bennünk, így Tin kijátszotta az ütőkártyánkat és elmondta Claudiának, hogy tudjuk a démon igazi nevét. Az adu működött, Claudia azonnal elment, hogy utánajárjon, de ígérte, hogy másnap este visszatér.
Valóban visszatért és valóban utánajárt az információnak és már hitt nekünk. A deccani helyzettel kapcsolatban korábban is gyanította, hogy már nem ugyanazon az oldalon állnak, de a démoni megszállás megmagyarázta számára az eseményeket.
Eközben mi már azt terveztük, hogy a kis kaput meg kell semmisítenünk, mivel az emberek módszeres tönkretétele hosszú távon nagyon nagy bajokat okozhatna. A következő estén Claudia is megerősítette, hogy a kapu feltételezett helyén valóban valami nincs rendben, már három felderítője is eltűnt ott. Megtudtuk azt is, hogy több Gale típusú démon garázdálkodik azon a környéken. Az esték és az álomsíkos találkozások elteltével Claudia megenyhült irányunkban, hajlott rá, hogy higgyen nekünk és akár az együttműködést sem zárta már ki.
Annak érdekében, hogy a lehető legjobban fel tudjunk készülni a ránk váró feladatra, Erik is megpróbált információhoz jutni a „barátja” elméjébe zárt maradékából. Sajnos nem lettünk tőle nagyon boldogok, kiderült, hogy nagyon sok és nagyon sokféle démon garázdálkodik már az elsődleges anyagi síkon, a test nélküli álomsíkot megszálló lényektől a Gale-hez hasonló, nagyhatalmú entitásokig, amiket magunkban csak generálisokként értelmeztünk. Bár utóbbiakból szerencsére mindössze 5-6 lehet a környéken, ismerve Gale és Erik „barátjának” képességeit, mégis ezek lehetnek a legnagyobb akadályok számunkra.
A következő estén már Claudia szolgált számunkra információkkal. Uttarban hatalmas erőd épül egy zárt kupola alatt. Óriási kazamata rendszert is feltételeztek alatta. A kupola miatt a bejutás csak a föld alatt lehetséges. A felszínen nagyon nagy a mozgolódás, fényes nappal démonok mászkálnak a falakon, több száz lehet belőlük az építményben. Újabb felderítőket küldött a kis kapu feltételezett helyére is. A malom kívülről teljesen védtelennek tűnik, de ez nyilván csak a látszat, hiszen a kapu segítségével korlátlanul képesek a mi síkunkra jönni a démonok, bár szerencsékre az igazán nagy hatalmúaknak ez a kapu kevés. Ellana főpapnője nagyon örült, hogy magunkra vállaltuk ennek a kapunak az ügyét, még a segítségét is felajánlotta, hogy intéz egy térmágust, aki a malom közelébe tud juttatni bennünket.
Így a következő éjszakára már nem az álomsík látogatását időzítettük, hanem a síkkapu felszámolását. A térmágus segítségével kellően közel tudtunk jutni anélkül, hogy nagyobb feltűnést keltettünk volna. Legalábbis ezt hittünk. Néhány perc után azonban kiderült, hogy nem maradtunk észrevétlenek. A támadóink viszont annál inkább. Láthatatlan démonkutyák őrizték a malom környékét. Nem bizonyultak komoly ellenfélnek, de sietnünk kellett, ha ki akartuk használni a meglepetés erejét. További baj nélkül eljutottunk a malomig. Két épületet találtunk, az egyik szélkerekes, a másik vízkerekes, a kettő között fahíddal. A vizet szállító folyócskán kőhíd ívelt át. A démonölő csatabárd segítségével Tin érzékelte a démonokat az egyik épületben. Fekete, arctalan de emberszerű lények voltak. A kutyáknál több harci potenciállal bírtak, szerencsére gyorsan túljutottunk rajtuk. Mire azonban elértük a kőhidat, már várt ránk a következő entitás. Egész hasonlónak tűnt, mint Erik „barátja”, bár a hatalma annak közelébe sem ért. Viszont a harc felkeltette a figyelmét egy generális típusú förmedvénynek is. Az ő legyőzéséhez már a teljes csapat együttműködésére volt szükség és még így is szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy nagyobb baj nélkül megúsztuk. A gusztustalan démonkaput is sikerült megtalálnunk, amin át özönlöttek a világunkra a kis démonok. Gyorsan kellett cselekednünk, úgyhogy Tin bevetette a manacsapdát. A kapu viszont meg se rezzent tőle, csak ontotta magából a nem evilági teremtményeket. Nem volt más választásunk, a rúnákat kellett megtörni. Amíg én ezzel foglalatoskodtam, a többiek próbálták feltartani az egyre nagyobb számban érkező démonokat. A rúnák fölé görnyedve töltött éjszakák nem bizonyultak hiábavalónak, sikerült megtörni a varázst, ami a kaput működtette. Ugyanakkor sejtettük, hogy ezzel nem loptuk be magunkat a démonok szívébe (már ha egyáltalán van olyan nekik), így menekülőre fogtuk a dolgot. Tudtuk, hogy kellően távol kell kerülnünk ettől az átkozott helytől a térkapu biztonságos megnyitásához, így rohantunk. Nem sokon múlt, néhány szívdobbanással azelőtt sikerült átlépnünk a kapun, hogy az érkező generális és a csatlósai nekünk eshettek volna. Számos sérüléssel tértünk vissza Berarba, de az akció sikeresnek bizonyult, nem csak hogy megsemmisítettük a kaput, de likvidáltunk egyet a generálisokból is.
A másnapot regenerálódással töltöttük, de tudtuk, hogy a kapu elrontásával eldőlt az első dominó, úgyhogy bárhogy is tervezzük megoldani a helyzetet, gyorsan kell cselekednünk. Arra jutottunk, hogy az álomsík megszabadítása még kevés, el kell érnünk, hogy Nuir lélegzethez jusson a mindenhonnan érkező nyomás alól. Claudia is szimpatizált az ötlettel, hogy a következő lépésünk a Nuir körül állomásozó seregek szétzúzása legyen.
Éjjel Renzo új hírekkel szolgált. Az antysson már észrevehető a változás, a kapu lerombolásával folyamatosan tisztul az álomsík. Kloin viszont az uttari erődről is szeretett volna információt. Renzo Erik madarát használva jutott el odáig és nem jó hírekkel tért vissza. Egy asztrál síkurat láncoltak az erődhöz. Tudtuk, hogy ezzel egyedül nem boldogulunk így továbbra is Nuir felszabadítása maradt az elsődleges prioritás másnapra.
Nem tudtunk azonban foglakozni a kérdéssel, hajnalban Alfredo ébresztett bennünket azzal, hogy 12 megfigyelő eltűnt. Elawer azonnal megvizsgálta a helyszínt: egy férfi jelent meg éjjel a tetőn, megölte az emberünket. Egész éjjel csak figyelt, majd a hajnal első sugarai előtt elment és a holttestet is magával vitte.
Az antysson Kloin és Renzo kiderítették, hogy az éjjeli gyilkosok az alagútban vertek tanyát. Tervet eszeltünk ki, a város szélén bevárjuk, amíg éjjel megjelennek és lecsapunk rájuk. A Kalapácsba irányítottuk a kémhálózat minden tagját védelmi célból, mi pedig bevettük magunkat a házba. Kloin az antysson követte az eseményeket, de mire meglátta a bajt, már késő volt. A fejvadászok kijátszottak bennünket és észrevétlenül eljutottak a fogadóba. Mire odaértünk, már majd mindenkit megöltek, a kémeinket, a személyzetet, a gyerekeket. Gaia-t sehol nem találtuk, meglett viszont az egyik karja. Már csak Elawer mágiája segítségével nézhettük végig, a mészárlást. A szimpatikus mágia segítségével megtudtuk, hogy a kislány még él, tudtuk, csapdát állítanak nekünk ezzel és azt is tudtuk, hogy bele fogunk sétálni.
Ahhoz, hogy Nuir egy kis lélegzethez jusson, a határon állomásozó több ezres sereget kellett szétzilálni. Mivel minden perc számított, gyors és hatékony megoldást kellett találnunk. Azt is figyelembe akartuk venni, hogy igazából ezek megvezetett/megfélemlített emberek, így véráldozat nélkül akartunk a dolog végére járni. Rövid tanakodás után megszületett a látványos terv, melyben szerepelt Helion jégsárkánya és az én félelmet ébresztő sikításom. Mivel a sereg jobb meggyőződése ellenére állomásozott ott, már a jégsárkány látványa is félelmet ébresztett a szívekben, akinek pedig acélosabb akarata volt, a rettegés sikolya őket is elbátortalanította. Percek alatt sikerült elkergetni rengeteg embert, így visszatérhettünk a küldetésünk sokkal-sokkal fontosabb részéhez, az uttari erődbe történő behatolás megtervezéséhez.
Még aznap este megtudtuk Claudiától, hogy Nuir felkészül Valthagor szétzilálására. De mi nem akartunk rájuk várni. Tudtuk, hogy akkor van esélyünk Uttar ellen, ha a generálisoknak legalább egy részét még az erőd elleni támadás előtt megöljük. Így a másnap már az elnéptelenedett Valthagor város főterén ért bennünket. Nem akartunk a palotába behatolni, ki kellett csalogatni a démonokat. Tűzvészt szítottunk hát és meg is lett az eredménye. Négy tiszt jelent meg perceken belül, Muru fejszéje előtt azonban nem tudtak megállni. Sorra jöttek a nagyobb hatalmú démonok, de a csapat összehangolt támadásai elsöpörték mindent. Végül a fő célpont is megérkezett. Gale-t csak több ütemben lehetett legyőzni, az undorító csápjaival kezdve. Miután mindet levágtuk, az emberi porhüvelyt elhagyva a démonnal magával is meg kellett küzdenünk.
Miután sikerült legyűrnünk, a hóvirágban pihentük ki magunkat, így volt alkalmunk végre személyesen is találkozni Claudiával. Az antyssal ellentétben, itt már nem tudott úgy tenni, mintha nem hagytak volna nyomot rajta az elmúlt évek. Új információkkal is tudott szolgálni. Az asztrál síkúrról előadott elméletünket leellenőrizték, a térmágus, akinek az erőd mágikus védelmének a felderítése lett volna a feladata meghalt. Egy inkvizítorokból álló csapat vizsgálta ki az ügyet és megállapították, hogy a síkurat egy külső erő börtönözte oda és minden emberit elemészt. Megtudtuk azt is, hogy az inkvizítorok akciót terveznek az erőd felszabadítására és a foglyok kimenekítésére, amiben természetesen mi is benne akartunk lenni.
Az egyeztetésre egy nuiri kis kertészkunyhóban került sor. A kívülről egyszerű épület azonban belül dagadt a mágiától. A falakat borító rúnák szavatolták, hogy biztonságban és egyedül legyünk. Egy ötvenes, ősz hajú, sebhelyes férfi érkezett, balján Kyel gyűrűjével. Félix atyaként mutatkozott be és rögtön a tárgyra tért: inkvizítor csapat lesz, ehhez csatlakozhatunk és biztosítja a támogatást, hogy kiszabadíthassuk Gaiat és a papokat. Tin elmondott neki minden információt, ami a rendelkezésünkre állt az erődről. Félix atya szemrebbenés nélkül hallgatta végig a beszámolót, majd kis, fekete noteszéből megosztott velünk a tervet. Egyszerre fogunk érkezni egy, a főcsarnokhoz közeli helyen. Lesz asztrális védelem a síkúr ellen, de sokáig nem fogja bírni. Gaiat és a papokat külön helyen tartják fogva, így kettéoszlik a csapat. Pálcákat is fogunk kapni, amivel visszajuthatunk a kiindulási pontra, de Kyel papja figyelmeztetett, hogy a nagy mágikus hatások zavarhatják a működését. Miután megtudtuk a részleteket Félix atya késznek befejezettnek érezte a tárgyalást és elhagyta a kunyhót.
2 hét felkészülés után egy Nuir melletti inkvizítor kolostorban gyűlt össze újra a társaság. Mielőtt beléptünk a térkapuba, Claudia jött oda hozzánk és megsúgta, hogy 6 percünk van, utána mindenki halott lesz az erődben...
A díszes társaságot Félix atya vezette fekete vértben tollas buzogányával. Volt még egy Krad pap hatalmas drágaköves botjával, két Krad paplovag, egy Uwel lovag, egy Adron pap, Uwel papja, inkvizítorok és egy magitor is. Amint átértünk a kapun a varázshasználók azonnal elkezdték destabilizálni a manahálót. Az Adron pap jóvoltából mindenki megkapta asztrál fátylat. A csapat több részre oszlott, a legtöbben elmentek az erődben fogva tartott papok megmentésére, mi pedig Gaia keresésére indultunk. A szimpatikus mágia segítségével pontosan tudtuk merre menjünk. Egy hatalmas folyosón azonban ellenállásba futottunk. Sokan jöttek és egyre nagyobbak, de azért haladtunk előre. Mikor Gaia már csak 50 lábra volt tőlünk, előkerült a két még megmaradt generális is. Sikerült összehangolni a támadást és hamar legyőztük az elsőt. Eddigre megtaláltuk a kislányt is, viszont az időnk fogytán volt. Az utolsó generálisra már nem maradt idő, eltörtük a pálcát és sietve elhagytuk a helyszínt.
Egy furcsa szobába érkeztünk, ahol a fal minden pontján pulzáltak a rúnák. Nem értettük hová kerültünk, de nem volt alkalmunk nagyon gondolkozni, mivel a rúnák azonnal magukhoz ragadták Gaia testét. És sajnos nem hagyták érintetlenül, kiszívták belőle a démont, mire a teste földet ért már tudtuk, hogy nem Erik kislányát szabadítottuk ki az erődből. A berari hibánk még több áldozatot követelt.
Összeomlottunk. Két és fél órával később a szoba ajtaján kinyílt a kémlelőnyílás amin át a rubinszemű Adron pap azonnal varázslásba kezdett, majd szó nélkül eltűnt és megint egyedül maradtunk. Újabb négy óra telt el eseménytelenül, magunkba fordulva, amikor a rúnák kialudtak és térkapu nyílt, melyen át a Kalapácsba jutottunk.
Otthonunkban próbáltuk meg feldolgozni az elmúlt napok történéseit. Bár a világot sikerült megmenteni (legalábbis egyelőre) a síkok elpusztítójától, a saját lelkünket nem sikerült megmenteni, a lelkünk és a józan eszünk darabkáit adtuk a nagyobb jó érdekében.
Másnap este jutottunk új információkhoz Claudiától az antysson. Elárulta, hogy egyáltalán nem volt tervben a papok megmentése - azzal már rég elkéstek -, csak az asztrál síkurat akarták elszabadítani. Sikerült is nekik és a síkúr mindent és minden élőt elpusztított az erődben. Megtudtuk azt is, hogy egy hónap múlva várható az egyesített synemosi liga hajóhada, akik a földdel teszik egyenlővé az uttari erődöt és környékét.
A következő hetekben mindenki felejteni akart, erre jó alkalomnak tűnt a környéken maradt démonok levadászása. Kloin átvette Deccan irányítását és a berari papok nagy ellenérzésével városállamot alapított és a környékbeli városállamok többségével együtt belépett a Nuiri Államszövetségbe.
*Seyana*
