Helyszín: Berar, Nuir, Zamurad, Puti, Florence, Jun Doo Temploma, Ifin, Erion
Dátum: 2287.20.20.- 2287.26.05.
Darton rendházának felavatása után kis csapatunk megkezdte a gorkok elleni akció kitervelését. Gondosan kimódoltuk hogyan fogjuk felkutatni őket és hogyan fosztunk meg legalább egy törzsfőnököt a fejétől. De haditervünk már Zamuradban összeomlott, ott ugyanis megtudtuk, hogy Putinál több ezer gork jött le a hegyről és egy maroknyi ember próbálja feltartóztatni az előrenyomulásukat. Így hát csatlakoztunk az utánpótláshoz és egy Arel pappal, két Krad lovaggal, egy Uwel lovaggal és tucatnyi íjásszal indultunk Puti felé. Már majdnem elértük az erődöt, amikor egy 100 fős gork horda ütött rajtunk lándzsákkal, hosszúkardokkal és csatabárdokkal felszerelkezve és a távolból már látszott még egy hasonló méretű csapat. Az íjászok hathatós közreműködésével és a harcosok csapásaitól számos gork fej hullt a porba, mégis túl nagynak bizonyult a túlerő. A gorkok gyenge asztrális védelmének hála egy varázslattal sikerült megfutamítani a maradékot, ezzel azonban azt kockáztattam, hogy fény derül a kilétemre, ami a pyarronita papok és lovagok jelenlétében beláthatatlan következményekkel járhatott volna. Már épp lóra pattantam volna, hogy meneküljek visszafelé, mikor Christon Estermont Arel Sólyomszív papja odalépett hozzám, hogy vegyem magamhoz Elawer lantját és adjam ki magam bárdnak. Ekkorra megérkeztek Puti védői is, így velük együtt vonultunk be az erődbe. A védők parancsnoka, egy Oroszlánszív lovag, felbuzdulva az általunk képviselt mágikus potenciáltól, vad tervezgetésbe kezdett a gork egység megbontását illetően, míg Christon magányos felderítőakcióra ment. Egy nap alatt elkészült a rajtaütés terve. Kis csapatunk a Christon által teremtett égi szekéren, én repülve, Elawer fénymágiájának támogatásával jutottunk el észrevétlenül a törzsfőnök sátrához. Ott kiváló harcosaink módszeresen irtani kezdték a törzsfőnök testőreit, míg az Arel pap és Elawer odafentről nyújtottak mágikus segítséget. Kloin és Erik tisztították az utat Tirion előtt, aki egyetlen csapással vágta le a gork törzsfőnök fejét. Miután a fejdíszét is magukhoz vették, már csak vissza kellet jutni a szekérhez. Már majdnem odaértek, mikor egy elemi erejű csapás miatt Tirion kis híján elvesztette bal karját. Így is sikerült azonban megközelíteni az égi szekeret és a már megszokott varázslattal riasztottam el a felbőszült gork hordát. Mérföldekre onnan szállt le az égi szekér, ahol elláttuk Tirion sebét és jól megérdemelt pihenőnket töltöttük, mikor feltűnt egy kisebb gork törzsfő. Kloin még a harc hevében élt, azonnal kalapácsot ragadott. A gork azonban két súlyos sebet ejtett rajta, megnehezítve ezzel a törpe dolgát. Ekkor Elawer egy jól irányzott lövéssel újrarendezte az erőviszonyokat, így Kloin már könnyedén földbe döngölte ellenfelét, újabb gork törzsi fejdísszel gazdagítva harci trófeáinkat. A győzelem mámorában tértünk vissza Puti erődjébe, ahol a védők örömujjongással és jó borral fogadtak bennünket. Másnap Tirion feláldozta Dartonnak a törzsfőnök csatabárdját, míg Christon Estermont és Tin egy rönkszentélyben áldoztak Arelnek. Később Christon felderítő útra indult, ahonnan visszatérve hozta a hírt: a gorkok szétszéledtek.
Nem volt már miért maradnunk, így a Tik-tik hágón át Nuir felé, onnan Jun Doo templomához vettük az irányt. Kloin, Elawer és én lent maradtunk a florence-i fogadóban, míg Tirion, Tin és Erik felmentek a templomba. Tirion gyógyulni vágyott, Tin, aki először ját ott csak ismerkedni akart a hellyel, így ők az egy aranyas szolgáltatást vették igénybe hat napon át. Erik azonban nem sajnálta a pénzt a templom nyújtotta gyönyörökre, 60 aranyat hagyott ott. Ezért cserébe Sutsi, egy alacsony termetű, alig 17 telet látott, fekete hajú, kreol bőrű, dús keblű lány leste minden kívánságát.
Miután Tirion karja rendbe jött, hazaindultunk Berarba, ahol néhány hetet pihenéssel töltöttünk. Ezalatt Tin és Kloin új székeket készítettek a Kalapácsba, Elawer egy freskó festésébe kezdett, Tirion azon szorgoskodott, hogy mihamarabb lehessen új abbit vértje, Erik a Sutsi által nyújtott gyönyöröket próbálta kipihenni, én pedig belevettem magam a démonológia tudományába. Pénzügyeinket is rendeztük, Elawer, Kloin, Erik és én fejenként öt aranyat fizettünk a Twindle bankháznak azért a szolgáltatásért, hogy ha bármelyikünk meghal, a többiek felvehetik a pénzét.
Hazaérkezésünk után közel három héttel, egy este különös dolog történt. A Kalapácsban vacsoráztunk Car társaságában, aki törött lábai ellenére is azt tervezgette, hogy visszatér Rowonba, a barbárokkal folytatott küzdelembe. A beszélgetés közepén egyszer csak Elawer felpattant és eltűnt a felfelé vezető lépcsőn. Tíz perccel később kiviharzott a fogadóból az istálló felé, ahonnan lovon távozott. Én persze aggódni kezdtem, de a többiek nem találták ezt nyugtalanítónak. Kloin és Tin gyorsan bele is merültek a Hordóval kapcsolatos ügyekbe, Kloin felajánlotta Tinnek, hogy társuljon be a kocsmába. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Elawer kisírt szemekkel és igen zaklatott állapotban ül az ágyamon. Előző este azért hagyta ott a társaságot, mert mestere Norian Dalen üzent neki:
Tanítványom!
Ez lesz az utolsó üzenet, amit egykori mesteredtől kapsz. Kérlek nagyon figyelj! Fontos, hogy mindent megjegyezz, amit mondani fogok!
Nagy dologra vállalkoztam és hibát követtem el…
Több hibát, ami jó emberek életébe került. Zyrist megölték és én sem fogom megérni a napfelkeltét. De még így is megérte, ha sikerül amit elterveztünk. Még nincs veszve minden. Te még helyrehozhatod a hibáimat és befejezheted a munkámat! A harmadik Áldozat haváig van idő.
Jó tanítvány voltál, számítok rád!
Félek, hogy a mágusaik hozzájutnak ehhez az üzenethez, ezért most nem mondhatom el mit kell tenned.
De egyetlen hűséges bajtársamnál hagytam egy ládát erre az esetre, amit illetéktelen nem tud kinyitni. Ő csak a nevedet ismeri, ezért el kell nyerned a bizalmát, ami nem lesz egyszerű, de ha sikerült megkapod tőle a hagyatékomat, amiből mindent meg fogsz tudni.
Ne bízz senkiben! Erion hatalmas és nagyon veszélyes!
Soha ne fedd fel a kártyáidat, csak ha teljesen biztos vagy a dolgodban! Ha egyszer a nyomodra akadnak, nem fogsz tudni elbújni előlük, nagyon vigyázz!! Nagyobb szükséged lesz a barátaidra, mint eddig bármikor volt, de egy hadsereggel sem győzheted le a gyilkosaimat. Ha bosszút akarsz állni, akkor szerezd meg a ládát és fejezd be a művet! Ne próbálj meg nyomozni utánam, csak magadra vonod a figyelmüket!
Életed legnehezebb feladata lesz, de tudom, hogy képes vagy rá!
Mentsd meg Erion Hercegnőjét!
Sok sikert!
Soha ne hagyjon el Alborne!
Mestered
Mindannyian támogatásunkról biztosítottuk Elawert, így rövid készülődés után útnak indultunk Ifinbe az erioni térkapu felé. Útközben megegyeztünk, hogy praktikus lenne álneveket használnunk. Tirionból Aurion lett, Erikből Rik, Elawerből Arlan, Kloinból Konrád, Tinből Garuk, én pedig az Amey névre tértem át. Az ifini könyvtárban Elawer utána nézett a mesterétől kapott dátumnak és Erion hercegnőjének, de nem kerültünk közelebb a rejtély megoldásához. A térkapun való utazás mindannyiunkat megviselt kissé, ráadásul az első percek is sokkolóak voltak Erion forgatagában. A nekünk megszokotthoz képest túl meleg volt, elképesztően zajos és a szagok olyan széles tárháza csapta orrba az érkezőket, hogy szinte szédítő volt. És az a rengeteg ember, egy egész más világba csöppentünk. Amint elhagytuk a kapuk közvetlen környezetét, utcagyerekek hada vett körül bennünket, ki a segítségét ajánlotta fel, ki pedig az erszényeinket szerette volna megkaparintani. Végül egy megbízhatónak tűnő gyereket fogadtunk fel, hogy vigyen bennünket egy jó fogadóba. Így kerültünk a Pillangó vendégházba a Vándorok kerületében. Szobát vettünk ki, Erik és én ott is maradtunk, Tirion és Kloin elindultak várost nézni, Tiin és Elawer pedig a kölyök segítségével megkeresték egyetlen erioni ismerősünket, Alric Lannistert. Ez igen jó ötletnek bizonyult, ú ugyanis azonnal rájött, hogy a kísérőnk egy helyi tolvaj banda kerítője és a Pillangó vendégház sem éppen a biztonságáról híres. Így miután Tirionék visszatértek a Nekropolisz felfedezéséből, átköltöztünk a Gályák kerületébe, A menedékbe, mely alapvetően shadoniaknak épült, Alric ajánlásával viszont jutányos áron kaptunk szobát öt hónapra. Aznap este Alric megpróbált ellátni bennünket néhány jó tanáccsal az erioni élethez, egész éjjel mesélt a városról, a törvényeiről és szokásokról és útmutatást kaptunk hogyan szerezhetünk munkát. Másnap belevetettük magunkat a város forgatagába. Elmentünk a Rivini Arénába, aminek már a puszta mérete is tiszteletet parancsoló. Belül nyolc különböző küzdőtéren mindenféle ember és lény harcát élvezhetik a nézők. Néhányat mi is megnéztünk, aztán késő délután útnak indultunk munkát keresni.
Alric tanácsára A vándor nevű helyre tértünk be. Alighogy elkezdtük a vacsoránkat, máris jöttek az ajánlatok. Végül egy polgár tíz aranyas előlegét fogadtuk el, ezért és a végén még 25 aranyért cserébe meg kellett ölnünk mindenkit, akik egy általa megjelölt pincében voltak. Az utcán négy őrszemet fedeztünk fel akiket Elawer segítségével Kloin és Tin kettesével intézett el. Erik a hátsó kijáratot őrizte, mi pedig behatoltunk. Láthatóan nem számítottak ránk, így kisebb sérülések után sikerült azt az egy tucat embert megölni, akik ott voltak. Miután végeztünk, visszatértünk a kocsmába, megkaptuk a megbízásért járó aranyakat és ittunk egy pohárkával. Közben azon tanakodtunk, hogyan tudnánk megtalálni Norian Dalen bizalmasát, Ardo Brexet a Falka vezetőjét, de mivel nem jutottunk közelebb a megoldáshoz, nyugovóra tértünk.

*Seyana*