Helyszín: ismeretlen sík
Dátum: ???
Számba vettük a lehetőségeinket és a felszereléseket, amik hasznosak lehetnek ezen a világon. Tin magához vette Reinhart mithrill láncingét és lunír kardját, mithrill tőrét pedig Tirionnak adta. Erik kék lunír hárítótőre Elawerhez került. Más hasznos fegyver nem lévén, ezeken kívül csak az elménk erejében bízhattunk, ez volt az egyetlen dolog, ami ezen a síkon is ugyanúgy működött. Így indultunk útnak a barlangból, Reinhartot Tin és Tirion, Eriket Elawer és Naszír cipelték. Mire levánszorogtunk a hegyről már mindenkinél jelentkeztek a gyengeség tünetei. Ott álltunk a lila égbolt alatt, a villámok folyamatosan cikáztak felettünk, amerre a szem ellátott vulkánok magasodtak, és lávafolyamok tarkították a tájat, amikből időnkét tűzlények nőttek ki, majd süllyedtek vissza. Fölösleges holmiainkat hátrahagyva indultunk el egyetlen reményünk, a piramis felé. Éhesek, szomjasak és fáradtak voltunk, mégsem mehettünk nyílegyenesen előre. Ide-oda kanyarogtunk, hogy kikerüljük a mindenütt hömpölygő lávát és a hatalmas tűzlényeket. De még így sem sikerült sérülés nélkül elérnünk a következő hegyet. Egy kisebb magmapatak állta utunkat, kikerülni nem tudtuk, és ugrás közben Elawer megcsúszott és majdnem elnyelte a tűztenger. A következő hegy is egy vulkán volt, de ennek oldalában sikerült megpihennünk egy kicsit. Közben Tin feljebb mászott és megpróbálta felmérni a piramishoz vezető út következő szakaszát. A felderítésről persze nem jó hírekkel tért vissza. A tornyos lebegő piramis egy fennsík fölött van, már nem is messze tőlünk, de a fennsík nem üres.
Kétembermagas kőszörnyek kisebb forgószeleket keltve cikáznak rajta. Hosszú ideig figyeltük a mozgásukat, hogy felfedezzük benne a rendszert. Egyetlen furcsaságra figyeltünk fel: soha nem közelítik meg egymást. Ezt kihasználva kezdtük meg a manőverezést a fennsík közepe felé. Egy darabig nagyon jól haladtunk, de egyszer az egyik szörny úgy tűnt észrevett bennünket és nem örül nekünk. Tirion azonnal előhúzta a pallosát és már harci pörgésben várta a lényt. Első csapásával egy óriásit suhintott a kőbe és fegyvere azonnal kettétört. A válasz sem késlekedett, a kőkéz lendült és Tirion aléltan rogyott össze. Ebben a pillanatban éreztem, hogy itt a vég, de Tin elkiáltotta magát: Földre! Az ötlet bevált, ha mozdulatlanok maradtunk a szörny nem érzékelt bennünket. Némi várakozás után elsuhant a forgószéllel, de pechünkre Reinhart lábán keresztül vezetett az útja. Miután biztos távolba került stabilizáltam Tirion és a Krad pap állapotát, ellenőriztem Eriket és szomorúan vettem tudomásul, hogy megint romlott az arány a járóképesek hátrányára. Beláttuk, hogy taktikát kell váltani, így Tin és Elawer előreindultak a piramishoz felderíteni, míg Naszír és én a sebesültjeinkkel maradtunk. Kigondoltuk a taktikát, mozdulatlanok maradunk, hogy ne vonjuk magunkra a kőszörnyek figyelmét, és ha mégis egy erre tartana, akkor mi ketten elcsaljuk az eszméletlenek közeléből, majd mi is mozdulatlanná dermedünk. Közben a felderítőink gond nélkül elérték a lebegő piramist. Naszír a kőlényeket figyelte, én pedig barátainkat, hogy mire jutnak.
Már hosszú percek óta álldogáltak a piramis árnyékában, amikor az egyik pillanatban egyszerűen eltűntek. Fogalmunk sem volt mi történhetett, megegyeztünk Naszírral, hogy várunk egy darabig. Egy óra elteltével üzentem Tinnek, de semmi válasz. Újabb fél órával később úgy döntöttünk, hogy mi is útnak indulunk. Elképesztően lassan haladtunk, hisz három eszméletlen társunkat kellett mozgatni. Legalább négy órán át tartott mire a piramis árnyékába kerültünk. Próbáltuk nyomokat keresni, de semmi, mintha a föld nyelte volna el őket. Naszírral számba vettük a lehetőségeket, hogy mit csinálhattak és arra jutottunk, hogy talán az elme erejével csináltak valamit, így küldtem egy üzenetet a piramisnak. Az ötlet bevált, mi is eltűntük, hogy egy furcsa teremben bukkanjunk fel újra. A falak arany színűek voltak, a padló feketemárvány és a falakon körbe mindenütt domborművek. De ajtó sehol. Újra megpróbáltam kapcsolatba lépni Tinnel és szerencsére most választ is kaptam, bár elég kurtát: várjunk. Így hát újra ellenőriztük eszméletlen barátaink állapotát és vártunk. Közben megnéztem a domborműveket, de semmi ismerőset nem sikerült felfedezni rajtuk.
Alig fertályóra várakozás után megnyílt az egyik fal és Elawer lépett be rajta Tinnel együtt. Gyorsan nekikezdtünk megvitatni az elmúlt órák történéseit, elmeséltük hosszú órákon át tartó vánszorgásunkat a fennsíkon, mikor kiderült, hogy ők bizonyosan kevesebb, mint egy órája vannak a piramisban. Minél többet gondolkoztunk ezen, annál biztosabbá vált, máshogy telik az idő ebben az építményben, mint körülötte. Emellett felfedeztünk még egy üdítő furcsaságot, elmúlt a gyengeségünk és légszomjunk mióta a piramisban vagyunk. Már csak a mardosó éhség és a csillapíthatatlan szomjúság maradt. Tin és Elawer is megosztotta velünk mit tapasztaltak idebent, meséltek a folyosókról, amiken jártak és az elme erejével nyíló ajtókról. Mivel a piramis hatalmasnak tűnt kívülről, biztosak voltunk benne, hogy még nem fedeztük fel minden részét. Nekiindultunk hát a folyosóknak, de állandóan visszatértünk az első szobába. Hogy az eszméletlen társainknak is hasznát lássuk, Eriket és Tiriont egy-egy szobában fektettük le, míg Reinhartot egy folyosón. Ennek segítségével már viszonylag gyorsan összeállt a „térkép”, összesen két szoba és néhány folyosó van, mindenhonnan számos ajtó vezet egy terembe vagy folyosóra és bizonyos ajtók nem ugyanoda nyílnak az egyik irányból, mint a másikból. Miután mindent körbejártunk, tanácstalanul kóboroltunk egyik helyről a másikra, próbálván rájönni, hogy hogyan lehet felfelé jutni, hisz ez egy piramis, biztosak voltunk benne, hogy vannak még felsőbb szintjei. Mialatt próbáltunk rájönni a megoldásra, Naszír tőrével megpiszkálta az egyik szobában a domborműveket. Mire ráüvöltöttem, hogy fejezze be, már késő volt, a feketemárvány padlólap eltűnt a lába alól és csak a vakszerencsének köszönhette, hogy nem zuhant le azonnal. Amíg ő negyven láb magasságban lógott, én ugrottam, hogy segítsek neki, de az én erőm kevés volt. Végül Tin és Elawer segítségével sikerült visszahúzni és üvöltve számon kérni botor tettét. Mire újra a hiányzó padlólapra pillantottunk, már nem hiányzott többé. Újabb képességét ismerhettük meg az építménynek.
Amint napirendre tértünk a történtek felett, újra elkezdtük a folyosókat róni és kerestük a megoldást a feljutásra, amikor egyszercsak megnyílt a fal és egy hófehér, felfelé vezető lépcső tárult fel előttünk. Azonnal üzentem Tinnek, de nem kaptam választ. Így Naszírral és a magatehetetlen Reinharttal elindultunk felfelé egy elég kicsi vörös terembe, ahol a többiek már vártak ránk. Kiderült, hogy újabb üzenetet küldtek a piramisnak, amiben azt kérték, hogy vezessen a gazdájához. Borzasztó mérges lettem, amiért Tin nem válaszolt az üzenetemre és kifejeztem aggályaimat afelől, hogy ő tárgyaljon a gazdával. Még javában vitatkoztunk, amikor megnyílt az egyik fal és egy újabb szoba tárult fel előttünk. A falak mentén polcok sorakoztak, rajtuk számos könyvvel, a középen álló asztalon kis üvegcsék sokasága, az egyik sarokban pedig hangszerek álltak. Felettébb úgy tűnt, hogy ez a szoba nekünk készült.
Már épp szóvá is tettem volna ezt, amikor hihetetlen dolog történt, a polcok közül kilépő emberben Kradra ismertünk. Közös nyelven szólalt meg és azonnal tisztázta, hogy ő nem Krad, bár hatalmát tekintve egészen hasonló. Azért ebben az alakban jelent meg, mert a valódi külsejével nem tudnánk mit kezdeni. Elmondta, hogy ez a piramis valami hajóféle, amivel világok között képes utazni és azért van itt, mert dolga van. Amikor a segítségét kértük a hazajutáshoz, azt állította segít, mert bár nagyon hatalmas, az idő komoly ellensége ezen a síkon. Ezért ha mi segítünk, ő is segít. Amikor szóba került, hogy ebben a legyengült állapotban nem nagyon lehetünk hasznára, hat arany medál jelent meg előttünk az asztalon. Azt mondta, ezt mindig viseljük ezen a síkon. Amint felvettük, azonnal éreztük jótékony hatását, fizikai állapotunk azonnal rendbejött, Erik és Tirion is erejük teljében tértek magukhoz. A piramis gazdáját mégsem lett volna ildomos Kradnak nevezni, valódi nevét pedig nem árulta el, így mivel az építményt bárkának nevezte, mi őt Kapitánynak. Szóvá is tettük a Kapitánynak, hogy rettenetesen szomjasak vagyunk, mire megjelent hat pohár az asztalon, olyan kicsi, amiben a toroni kerítésszaggatót mérik, de mégiscsak víz volt. De nem volt ám ingyen, azt a feladatot kaptuk, hogy tisztítsuk meg a fennsíkot a kőlényektől, mert rettentően zavarja az ittlétük. Hogy esélyünk is legyen, hat tárgy jelent meg az asztalon, a Kapitány pedig eltűnt. Mindenki könnyen megtalálta a neki szánt fegyvert. Elawer egy soha ki nem fogyó íjat kapott, Tirion egy, a pallosra hasonlító kétkezes fegyvert, Erik egy hosszú egykezes kardot, Tin egy rövidebb kardszerű fegyvert, Naszír pedig egy rövid pálcát, amivel robbanó töltetet lehet kilőni, és ha kifogyna, akkor az elméjéből vagy az életerejéből utántölthető. Utoljára maradt egy embermagas bot, valamiféle kristállyal a tetején. Amint a kezembe vettem, azonnal éreztem mire való: bármire. Egy varázsbot, amivel bármilyen hatást létre lehet hozni és hasonlóan újratölthető, mint Naszír pálcája.
Új fegyvereinkkel és az arany medálokkal Reinhartot hátrahagyva elindultunk, hogy teljesítsük a feladatot. Két-három tucat kőszörny várt ránk odalent. Minden fegyverünkről kiderült, hogy rendkívül hasznos és egy fertályóra alatt sikerült kiüríteni a fennsíkot. Mire visszatértünk a piramisba, változott a berendezés, egészen hasonlított egy fogadóra. Az asztalon víz, bor és sör várt ránk, oldalt fürdő. Étel azonban sehol. Nem sokkal később a Kapitány is megérkezett és azt mondta, hogy most már megismerkedtünk a fegyvereinkkel, úgyhogy jöhet a próba, ami során kiderül, hogy hasznosak vagyunk-e neki. Ablakot nyitott a piramis falán és találomra rábökött egy 15 láb magas magmaóriásra, melynek megölése a próbatétel. Így hát újra elhagytuk a piramist és célba vettük a hatalmas tűzlényt. A próba majdnem halálosnak bizonyult és bár végül sikerült legyőznünk, rádöbbentem, hogy mennyire nem tudom használni a bármire képes varázsbotomat.
A piramisba visszatérve terített asztal várt ránk és jutott idő a pihenésre is. Bár nem tudtuk meghatározni a napok folyását, úgy tűnt a Kapitány másnap reggel jelent meg legközelebb. Kiálltuk a próbát, így megszületett az alku. A Kapitány meggyógyítja Reinhartot, ezért cserébe nem kell mást tennünk, mint megölni egy sárkányt, aki romba döntötte ezt a világot, melynek eredeti lakói a kék lények, akiknek egyikével ideérkezésünkkor találkoztunk. Egy sárkány megöléséhez azonban szükség van a megfelelő fegyverre, így előbb azt kellett megszereznünk. A Kapitány megmutatta, hogy egy kristálymezőre vezet az utunk, ahol az ott élő ködlények legnagyobbikát kell megölnünk, akinek a testéből halálakor egy fekete kő fog kiesni, azt kell elhoznunk. Két jótanácsot kaptunk a küldetéshez, a ködlények távolról nagyon veszélyesek, és amikor meghalnak, beszippantják azt, ami a közelükben van.
Nekiláttunk hát megtervezni a feladat végrehajtását és úgy döntöttünk, hogy amennyire lehet, megközelítjük a kristálymezőt, ott pedig a láthatatlanság leplébe burkolózva, lopózva keressük meg a legnagyobb ködlényt és megöljük. A nem éppen aprólékosan kidolgozott tervünk szinte azonnal romba dőlt. Útközben belefutottunk egy lávalénybe, ami tűzgolyókat lövellve próbált ártalmatlanná tenni bennünket. A célzófegyverek és a víz erejével sikerült legyőzni és tovább haladhattunk.
A kristálymezőt alighogy elértük, az egyik ködlény azonnal kiszúrt bennünket és támadott. Úgy tűnt a saját testéből lő ki ránk egy sötét darabot, ami csíkot húzott egészen az áldozatig. A bot segítségével láthatatlanná tettem valamennyiünket, így Tin és Tirion a közelébe férkőztek és bár Tint egy csapásra leterített, sikerült megölni. Ám a halálakor valóban elkezdte beszippantani a környezetét, Tirion és az eszméletlen Tint is. Kötelekkel sikerült kihúznunk őket, viszont senki nem akart többé a közelükbe menni. Miután Tin magához tért, egy darabig baj nélkül tudtunk haladni, mindaddig, amíg fel nem bukkant egy másik ködlény. Mi elbújtunk egy hatalmas kristály mögé, míg Elawer láthatatlanul kiállt és elkezdte lőni a lényt. Sajnos nem sikerült lóvá tennünk a láthatatlansággal, egy fura sötét dolog kezdett Elawer felé áramlani és lemosta róla a varázslatomat. Néhány szívdobbanással később már jött is a sötét anyag és harcképtelenné tette Elawert, de ezt a lényt is sikerült legyőzni és haladhattunk tovább. Baj nélkül feljutottunk a mező közepén álló dombra, ahol meg is találtuk a ködlények legnagyobbikát. Gyors tervezés után több oldalról indítottunk támadást a lény ellen, ám ez kevésnek bizonyult. Amikor már úgy tűnt, sikerül legyőzni, szétfolyt a földön, hogy máshol emelkedjen ki belőle vagy épp szétesett és több kisebb lényként támadt ránk, folyamatosan lövöldözve testéből a sötét anyagot. A küzdelem során Naszír, Erik és én is eszméletünket vesztettük, míg a többiek kemény küzdelemben legyőzték a lényt és sikerült megakadályozniuk, hogy beszippantson bennünket. A varázsbot segítségével életet leheltek belém, így a sötét kővel együtt vissza tudtunk teleportálni a fennsíkra.
A Kapitány is teljesítette az alku rá eső részét, mire visszatértünk, Reinhart szétzúzott lába már újra ép volt. Magához vette a követ és úgy tűnt több napra eltűnt. Ezalatt nekünk sikerült regenerálódnunk és vártuk az elkerülhetetlent. A Kapitány következő megjelenésekor egy hatalmas lándzsát hozott magával, ami képes arra, hogy áthatoljon a sárkány bőrén. Újra ablakot nyitott és a piramis falán és megmutatta, hová kell mennünk. Láttuk a hegynyi erődöt, ahol számtalan kisebb sárkány élt és megmutatta a hátsó bejáratot, amit egy óriás magmalény őriz, és amin át a mi utunk is vezet. Láttuk a barlangban a folyosókat, ahol harcos és varázsló sárkányok őrizték a rendet és láttuk az utat, amin át eljuthatunk áldozatunkig, a hatalmas őssárkányig. A feladat szerint a sárkányban lévő tojást kell elhozni neki. Miután kiadta az utasítást, a Kapitány eltűnt.
Azt hiszem fel sem fogtuk igazán, hogy mire vállalkoztunk, mert számtalanszor vesztünk össze azon, hogy induljunk-e már, készen állunk-e már a feladatra. Tudtam, hogy még mindig nem használom jól a botot, ezért amellett kardoskodtam, hogy maradjunk még és alaposan gondoljuk át mit fogunk csinálni. Hosszú órák meddő próbálkozása végül úgy tűnt meghozza gyümölcsét. Kezdtem rájönni, hogyan működik a bot. A segítségével sikerült információkat nyernünk a sárkányok képességeiről is, és kezdett összeállni a terv. Úgy döntöttünk, hogy a bejáratot őrző magmalényt egy vízelementál megidézésével tesszük ártalmatlanná, a sárkányok övezte folyosókon pedig az érzékelhetetlenség leplében próbálunk átjutni. A hatalmas sárkány megölésére, úgy döntöttünk a legjobb megoldás, ha a repülni képes Tiriont közvetlenül a szíve elé teleportáljuk. Az ötleteket teszteltük is, és próbáltuk optimalizálni az erőforrásainkat.
Többnapos tervezés után indultuk útnak. A lávafolyamokon való átkelés ezúttal sem ment zökkenőmentes. Sikerült egy, a lávafolyamból épp kikelő magmalénybe botlanunk, így éles helyzetben is kipróbálhattam a vízelementál megidézését. A kísérlet sikeres volt, mindkettő egy hatalmas gőzfelhő kíséretében, óriási robajjal vált semmivé. Ezután már könnyen rátaláltunk az őssárkányt rejtő hatalmas barlangrendszer hátsó bejáratához. A tizenöt láb magas magmalény ellen egy hasonló méretű vízelementált idéztem. Percekig nem láttunk a feltörő gőztől, de amint eloszlott, megpillantottuk a kővé dermedt magmalényt. A többiek megpróbálták szétaprítani, de túl nagy falatnak bizonyult, így gyorsan továbbmentünk. A barlang bejáratánál kezdtem újra varázslatba, láthatatlanná, hallhatatlanná és kiszagolhatatlanná válva léptünk be. Egészen messzire jutottunk, amikor két páncélos sárkány állta utunkat.
Elawer és Naszír lemaradtak, hogy távolról lőjenek, míg a többiek előresiettek, hogy kardélre hányják az őröket. Néhány szívdobbanás alatt sikerült is ártalmatlanná tenni mindkettőt és folytattuk utunkat. Beljebb a barlangban láttuk a rabszolgasorsba kényszerített kék lényeket, de nem volt időnk a segítségükre sietni. Már egészen közel jártunk az őssárkány barlangterméhez, amikor három varázslósárkány állta utunkat. A taktika ugyanaz volt, mint korábban és bár sokkal nehezebb dolgunk volt, sikerült túljutni rajtuk.
Amikor már csak egy ugrásra voltunk a hatalmas terem bejáratától, kezdődhetett Tirion átalakítása. A piramisbeli teszteléshez képest ötszörös erővel álltam neki az átalakításnak, aminek következtében, a dartonita hatalmasra nőtt, óriási fekete szárnyai lettek és egészen ijesztő nevetésbe kezdett. Amikor az átalakulás véget ért, beléptünk a terembe.
A sárkány azonnal észrevette a jelenlétünket és cselekedett. Az utolsó pillanatban kezdtem Tirion teleportálásába, mielőtt a hatalmas szájból elképesztő méretű tűzcsóva lövellt ki. A nyakunkban lógó arany medál a lehető legtöbbet semlegesített a tűzből, de én még így is eszméletemet vesztettem. Közben Tirion megjelent a sárkány szíve előtt és egy határozott mozdulattal döfte lándzsáját a dobogó szervbe. Mialatt a lény kilehelte lelkét és Tirion felvágta hasát a tojásáért, a többiek engem próbáltak újra életre kelteni. Amikor ez sikerült, azonnal belefogtam a varázslatba, hogy kikerüljünk a barlangból, de nem sikerült, a varázslat nem jött létre. Nagyon sok energiát elpazaroltam, mert nem gondoltam arra, hogy a sárkánytojás mágikus mozgatása lehetetlen. Így újra felvettük álcánkat, elindultunk kifelé, Tirion pedig repülve haladt előttünk. Az őssárkány halála azonnal kiderült és a felbátorodott kék lények azonnal megpróbáltak fogvatartóik felé kerekedni. Tirion hatalmas erőt érzett magában és beszállt a küzdelembe, jónéhány sárkányt átküldve a másvilágra. Mi eközben próbáltuk elérni a kijáratot, de egyre több sárkány került az utunkba. Mielőtt harcba keveredtünk volna velük, kiteleportáltam mindannyiunkat a barlangon kívülre, Tirionnak pedig üzenetet küldtem, hogy amilyen gyorsan csak tud, jöjjön utánunk. Mire újra együtt volt a csapat, Tirionról elmúlt a varázs, a sárkányokat pedig riadóztatták és mindenki a mi keresésünkre indult, élükön néhány magmalénnyel. Azonnal cselekedtünk. Tirionnak újra szárnyakat adtam és mielőtt két magmaszörny közé szorultunk volna egy pillanat alatt eltűntünk és a fennsíkon bukkantunk fel legközelebb. Néhány perc múlva Tirion is csatlakozott és együtt mentünk fel a piramisba.
Rövidesen a kapitány is megjelent, csinált valamit Reinharttal, majd a tojással együtt eltűnt. Amikor Reinhart magához tért, Tin azonnal leteremtette, amiért ide juttatott bennünket. Elmeséltük neki a síkkapus utazás óta történteket, ő pedig beszélt az őssárkányokról. Megmutattuk neki a fegyvereinket és hosszú órákon át beszélgettünk, mielőtt a Kapitány visszatért és megszületett az újabb és remélhetően utolsó alku. Segít bennünket hazajuttatni, ha a kék lények városából elhozunk neki egy kristályt…
Dátum: ???
Számba vettük a lehetőségeinket és a felszereléseket, amik hasznosak lehetnek ezen a világon. Tin magához vette Reinhart mithrill láncingét és lunír kardját, mithrill tőrét pedig Tirionnak adta. Erik kék lunír hárítótőre Elawerhez került. Más hasznos fegyver nem lévén, ezeken kívül csak az elménk erejében bízhattunk, ez volt az egyetlen dolog, ami ezen a síkon is ugyanúgy működött. Így indultunk útnak a barlangból, Reinhartot Tin és Tirion, Eriket Elawer és Naszír cipelték. Mire levánszorogtunk a hegyről már mindenkinél jelentkeztek a gyengeség tünetei. Ott álltunk a lila égbolt alatt, a villámok folyamatosan cikáztak felettünk, amerre a szem ellátott vulkánok magasodtak, és lávafolyamok tarkították a tájat, amikből időnkét tűzlények nőttek ki, majd süllyedtek vissza. Fölösleges holmiainkat hátrahagyva indultunk el egyetlen reményünk, a piramis felé. Éhesek, szomjasak és fáradtak voltunk, mégsem mehettünk nyílegyenesen előre. Ide-oda kanyarogtunk, hogy kikerüljük a mindenütt hömpölygő lávát és a hatalmas tűzlényeket. De még így sem sikerült sérülés nélkül elérnünk a következő hegyet. Egy kisebb magmapatak állta utunkat, kikerülni nem tudtuk, és ugrás közben Elawer megcsúszott és majdnem elnyelte a tűztenger. A következő hegy is egy vulkán volt, de ennek oldalában sikerült megpihennünk egy kicsit. Közben Tin feljebb mászott és megpróbálta felmérni a piramishoz vezető út következő szakaszát. A felderítésről persze nem jó hírekkel tért vissza. A tornyos lebegő piramis egy fennsík fölött van, már nem is messze tőlünk, de a fennsík nem üres.
Kétembermagas kőszörnyek kisebb forgószeleket keltve cikáznak rajta. Hosszú ideig figyeltük a mozgásukat, hogy felfedezzük benne a rendszert. Egyetlen furcsaságra figyeltünk fel: soha nem közelítik meg egymást. Ezt kihasználva kezdtük meg a manőverezést a fennsík közepe felé. Egy darabig nagyon jól haladtunk, de egyszer az egyik szörny úgy tűnt észrevett bennünket és nem örül nekünk. Tirion azonnal előhúzta a pallosát és már harci pörgésben várta a lényt. Első csapásával egy óriásit suhintott a kőbe és fegyvere azonnal kettétört. A válasz sem késlekedett, a kőkéz lendült és Tirion aléltan rogyott össze. Ebben a pillanatban éreztem, hogy itt a vég, de Tin elkiáltotta magát: Földre! Az ötlet bevált, ha mozdulatlanok maradtunk a szörny nem érzékelt bennünket. Némi várakozás után elsuhant a forgószéllel, de pechünkre Reinhart lábán keresztül vezetett az útja. Miután biztos távolba került stabilizáltam Tirion és a Krad pap állapotát, ellenőriztem Eriket és szomorúan vettem tudomásul, hogy megint romlott az arány a járóképesek hátrányára. Beláttuk, hogy taktikát kell váltani, így Tin és Elawer előreindultak a piramishoz felderíteni, míg Naszír és én a sebesültjeinkkel maradtunk. Kigondoltuk a taktikát, mozdulatlanok maradunk, hogy ne vonjuk magunkra a kőszörnyek figyelmét, és ha mégis egy erre tartana, akkor mi ketten elcsaljuk az eszméletlenek közeléből, majd mi is mozdulatlanná dermedünk. Közben a felderítőink gond nélkül elérték a lebegő piramist. Naszír a kőlényeket figyelte, én pedig barátainkat, hogy mire jutnak.
Már hosszú percek óta álldogáltak a piramis árnyékában, amikor az egyik pillanatban egyszerűen eltűntek. Fogalmunk sem volt mi történhetett, megegyeztünk Naszírral, hogy várunk egy darabig. Egy óra elteltével üzentem Tinnek, de semmi válasz. Újabb fél órával később úgy döntöttünk, hogy mi is útnak indulunk. Elképesztően lassan haladtunk, hisz három eszméletlen társunkat kellett mozgatni. Legalább négy órán át tartott mire a piramis árnyékába kerültünk. Próbáltuk nyomokat keresni, de semmi, mintha a föld nyelte volna el őket. Naszírral számba vettük a lehetőségeket, hogy mit csinálhattak és arra jutottunk, hogy talán az elme erejével csináltak valamit, így küldtem egy üzenetet a piramisnak. Az ötlet bevált, mi is eltűntük, hogy egy furcsa teremben bukkanjunk fel újra. A falak arany színűek voltak, a padló feketemárvány és a falakon körbe mindenütt domborművek. De ajtó sehol. Újra megpróbáltam kapcsolatba lépni Tinnel és szerencsére most választ is kaptam, bár elég kurtát: várjunk. Így hát újra ellenőriztük eszméletlen barátaink állapotát és vártunk. Közben megnéztem a domborműveket, de semmi ismerőset nem sikerült felfedezni rajtuk.
Alig fertályóra várakozás után megnyílt az egyik fal és Elawer lépett be rajta Tinnel együtt. Gyorsan nekikezdtünk megvitatni az elmúlt órák történéseit, elmeséltük hosszú órákon át tartó vánszorgásunkat a fennsíkon, mikor kiderült, hogy ők bizonyosan kevesebb, mint egy órája vannak a piramisban. Minél többet gondolkoztunk ezen, annál biztosabbá vált, máshogy telik az idő ebben az építményben, mint körülötte. Emellett felfedeztünk még egy üdítő furcsaságot, elmúlt a gyengeségünk és légszomjunk mióta a piramisban vagyunk. Már csak a mardosó éhség és a csillapíthatatlan szomjúság maradt. Tin és Elawer is megosztotta velünk mit tapasztaltak idebent, meséltek a folyosókról, amiken jártak és az elme erejével nyíló ajtókról. Mivel a piramis hatalmasnak tűnt kívülről, biztosak voltunk benne, hogy még nem fedeztük fel minden részét. Nekiindultunk hát a folyosóknak, de állandóan visszatértünk az első szobába. Hogy az eszméletlen társainknak is hasznát lássuk, Eriket és Tiriont egy-egy szobában fektettük le, míg Reinhartot egy folyosón. Ennek segítségével már viszonylag gyorsan összeállt a „térkép”, összesen két szoba és néhány folyosó van, mindenhonnan számos ajtó vezet egy terembe vagy folyosóra és bizonyos ajtók nem ugyanoda nyílnak az egyik irányból, mint a másikból. Miután mindent körbejártunk, tanácstalanul kóboroltunk egyik helyről a másikra, próbálván rájönni, hogy hogyan lehet felfelé jutni, hisz ez egy piramis, biztosak voltunk benne, hogy vannak még felsőbb szintjei. Mialatt próbáltunk rájönni a megoldásra, Naszír tőrével megpiszkálta az egyik szobában a domborműveket. Mire ráüvöltöttem, hogy fejezze be, már késő volt, a feketemárvány padlólap eltűnt a lába alól és csak a vakszerencsének köszönhette, hogy nem zuhant le azonnal. Amíg ő negyven láb magasságban lógott, én ugrottam, hogy segítsek neki, de az én erőm kevés volt. Végül Tin és Elawer segítségével sikerült visszahúzni és üvöltve számon kérni botor tettét. Mire újra a hiányzó padlólapra pillantottunk, már nem hiányzott többé. Újabb képességét ismerhettük meg az építménynek.
Amint napirendre tértünk a történtek felett, újra elkezdtük a folyosókat róni és kerestük a megoldást a feljutásra, amikor egyszercsak megnyílt a fal és egy hófehér, felfelé vezető lépcső tárult fel előttünk. Azonnal üzentem Tinnek, de nem kaptam választ. Így Naszírral és a magatehetetlen Reinharttal elindultunk felfelé egy elég kicsi vörös terembe, ahol a többiek már vártak ránk. Kiderült, hogy újabb üzenetet küldtek a piramisnak, amiben azt kérték, hogy vezessen a gazdájához. Borzasztó mérges lettem, amiért Tin nem válaszolt az üzenetemre és kifejeztem aggályaimat afelől, hogy ő tárgyaljon a gazdával. Még javában vitatkoztunk, amikor megnyílt az egyik fal és egy újabb szoba tárult fel előttünk. A falak mentén polcok sorakoztak, rajtuk számos könyvvel, a középen álló asztalon kis üvegcsék sokasága, az egyik sarokban pedig hangszerek álltak. Felettébb úgy tűnt, hogy ez a szoba nekünk készült.
Már épp szóvá is tettem volna ezt, amikor hihetetlen dolog történt, a polcok közül kilépő emberben Kradra ismertünk. Közös nyelven szólalt meg és azonnal tisztázta, hogy ő nem Krad, bár hatalmát tekintve egészen hasonló. Azért ebben az alakban jelent meg, mert a valódi külsejével nem tudnánk mit kezdeni. Elmondta, hogy ez a piramis valami hajóféle, amivel világok között képes utazni és azért van itt, mert dolga van. Amikor a segítségét kértük a hazajutáshoz, azt állította segít, mert bár nagyon hatalmas, az idő komoly ellensége ezen a síkon. Ezért ha mi segítünk, ő is segít. Amikor szóba került, hogy ebben a legyengült állapotban nem nagyon lehetünk hasznára, hat arany medál jelent meg előttünk az asztalon. Azt mondta, ezt mindig viseljük ezen a síkon. Amint felvettük, azonnal éreztük jótékony hatását, fizikai állapotunk azonnal rendbejött, Erik és Tirion is erejük teljében tértek magukhoz. A piramis gazdáját mégsem lett volna ildomos Kradnak nevezni, valódi nevét pedig nem árulta el, így mivel az építményt bárkának nevezte, mi őt Kapitánynak. Szóvá is tettük a Kapitánynak, hogy rettenetesen szomjasak vagyunk, mire megjelent hat pohár az asztalon, olyan kicsi, amiben a toroni kerítésszaggatót mérik, de mégiscsak víz volt. De nem volt ám ingyen, azt a feladatot kaptuk, hogy tisztítsuk meg a fennsíkot a kőlényektől, mert rettentően zavarja az ittlétük. Hogy esélyünk is legyen, hat tárgy jelent meg az asztalon, a Kapitány pedig eltűnt. Mindenki könnyen megtalálta a neki szánt fegyvert. Elawer egy soha ki nem fogyó íjat kapott, Tirion egy, a pallosra hasonlító kétkezes fegyvert, Erik egy hosszú egykezes kardot, Tin egy rövidebb kardszerű fegyvert, Naszír pedig egy rövid pálcát, amivel robbanó töltetet lehet kilőni, és ha kifogyna, akkor az elméjéből vagy az életerejéből utántölthető. Utoljára maradt egy embermagas bot, valamiféle kristállyal a tetején. Amint a kezembe vettem, azonnal éreztem mire való: bármire. Egy varázsbot, amivel bármilyen hatást létre lehet hozni és hasonlóan újratölthető, mint Naszír pálcája.
Új fegyvereinkkel és az arany medálokkal Reinhartot hátrahagyva elindultunk, hogy teljesítsük a feladatot. Két-három tucat kőszörny várt ránk odalent. Minden fegyverünkről kiderült, hogy rendkívül hasznos és egy fertályóra alatt sikerült kiüríteni a fennsíkot. Mire visszatértünk a piramisba, változott a berendezés, egészen hasonlított egy fogadóra. Az asztalon víz, bor és sör várt ránk, oldalt fürdő. Étel azonban sehol. Nem sokkal később a Kapitány is megérkezett és azt mondta, hogy most már megismerkedtünk a fegyvereinkkel, úgyhogy jöhet a próba, ami során kiderül, hogy hasznosak vagyunk-e neki. Ablakot nyitott a piramis falán és találomra rábökött egy 15 láb magas magmaóriásra, melynek megölése a próbatétel. Így hát újra elhagytuk a piramist és célba vettük a hatalmas tűzlényt. A próba majdnem halálosnak bizonyult és bár végül sikerült legyőznünk, rádöbbentem, hogy mennyire nem tudom használni a bármire képes varázsbotomat.
A piramisba visszatérve terített asztal várt ránk és jutott idő a pihenésre is. Bár nem tudtuk meghatározni a napok folyását, úgy tűnt a Kapitány másnap reggel jelent meg legközelebb. Kiálltuk a próbát, így megszületett az alku. A Kapitány meggyógyítja Reinhartot, ezért cserébe nem kell mást tennünk, mint megölni egy sárkányt, aki romba döntötte ezt a világot, melynek eredeti lakói a kék lények, akiknek egyikével ideérkezésünkkor találkoztunk. Egy sárkány megöléséhez azonban szükség van a megfelelő fegyverre, így előbb azt kellett megszereznünk. A Kapitány megmutatta, hogy egy kristálymezőre vezet az utunk, ahol az ott élő ködlények legnagyobbikát kell megölnünk, akinek a testéből halálakor egy fekete kő fog kiesni, azt kell elhoznunk. Két jótanácsot kaptunk a küldetéshez, a ködlények távolról nagyon veszélyesek, és amikor meghalnak, beszippantják azt, ami a közelükben van.
Nekiláttunk hát megtervezni a feladat végrehajtását és úgy döntöttünk, hogy amennyire lehet, megközelítjük a kristálymezőt, ott pedig a láthatatlanság leplébe burkolózva, lopózva keressük meg a legnagyobb ködlényt és megöljük. A nem éppen aprólékosan kidolgozott tervünk szinte azonnal romba dőlt. Útközben belefutottunk egy lávalénybe, ami tűzgolyókat lövellve próbált ártalmatlanná tenni bennünket. A célzófegyverek és a víz erejével sikerült legyőzni és tovább haladhattunk.
A kristálymezőt alighogy elértük, az egyik ködlény azonnal kiszúrt bennünket és támadott. Úgy tűnt a saját testéből lő ki ránk egy sötét darabot, ami csíkot húzott egészen az áldozatig. A bot segítségével láthatatlanná tettem valamennyiünket, így Tin és Tirion a közelébe férkőztek és bár Tint egy csapásra leterített, sikerült megölni. Ám a halálakor valóban elkezdte beszippantani a környezetét, Tirion és az eszméletlen Tint is. Kötelekkel sikerült kihúznunk őket, viszont senki nem akart többé a közelükbe menni. Miután Tin magához tért, egy darabig baj nélkül tudtunk haladni, mindaddig, amíg fel nem bukkant egy másik ködlény. Mi elbújtunk egy hatalmas kristály mögé, míg Elawer láthatatlanul kiállt és elkezdte lőni a lényt. Sajnos nem sikerült lóvá tennünk a láthatatlansággal, egy fura sötét dolog kezdett Elawer felé áramlani és lemosta róla a varázslatomat. Néhány szívdobbanással később már jött is a sötét anyag és harcképtelenné tette Elawert, de ezt a lényt is sikerült legyőzni és haladhattunk tovább. Baj nélkül feljutottunk a mező közepén álló dombra, ahol meg is találtuk a ködlények legnagyobbikát. Gyors tervezés után több oldalról indítottunk támadást a lény ellen, ám ez kevésnek bizonyult. Amikor már úgy tűnt, sikerül legyőzni, szétfolyt a földön, hogy máshol emelkedjen ki belőle vagy épp szétesett és több kisebb lényként támadt ránk, folyamatosan lövöldözve testéből a sötét anyagot. A küzdelem során Naszír, Erik és én is eszméletünket vesztettük, míg a többiek kemény küzdelemben legyőzték a lényt és sikerült megakadályozniuk, hogy beszippantson bennünket. A varázsbot segítségével életet leheltek belém, így a sötét kővel együtt vissza tudtunk teleportálni a fennsíkra.
A Kapitány is teljesítette az alku rá eső részét, mire visszatértünk, Reinhart szétzúzott lába már újra ép volt. Magához vette a követ és úgy tűnt több napra eltűnt. Ezalatt nekünk sikerült regenerálódnunk és vártuk az elkerülhetetlent. A Kapitány következő megjelenésekor egy hatalmas lándzsát hozott magával, ami képes arra, hogy áthatoljon a sárkány bőrén. Újra ablakot nyitott és a piramis falán és megmutatta, hová kell mennünk. Láttuk a hegynyi erődöt, ahol számtalan kisebb sárkány élt és megmutatta a hátsó bejáratot, amit egy óriás magmalény őriz, és amin át a mi utunk is vezet. Láttuk a barlangban a folyosókat, ahol harcos és varázsló sárkányok őrizték a rendet és láttuk az utat, amin át eljuthatunk áldozatunkig, a hatalmas őssárkányig. A feladat szerint a sárkányban lévő tojást kell elhozni neki. Miután kiadta az utasítást, a Kapitány eltűnt.
Azt hiszem fel sem fogtuk igazán, hogy mire vállalkoztunk, mert számtalanszor vesztünk össze azon, hogy induljunk-e már, készen állunk-e már a feladatra. Tudtam, hogy még mindig nem használom jól a botot, ezért amellett kardoskodtam, hogy maradjunk még és alaposan gondoljuk át mit fogunk csinálni. Hosszú órák meddő próbálkozása végül úgy tűnt meghozza gyümölcsét. Kezdtem rájönni, hogyan működik a bot. A segítségével sikerült információkat nyernünk a sárkányok képességeiről is, és kezdett összeállni a terv. Úgy döntöttünk, hogy a bejáratot őrző magmalényt egy vízelementál megidézésével tesszük ártalmatlanná, a sárkányok övezte folyosókon pedig az érzékelhetetlenség leplében próbálunk átjutni. A hatalmas sárkány megölésére, úgy döntöttünk a legjobb megoldás, ha a repülni képes Tiriont közvetlenül a szíve elé teleportáljuk. Az ötleteket teszteltük is, és próbáltuk optimalizálni az erőforrásainkat.
Többnapos tervezés után indultuk útnak. A lávafolyamokon való átkelés ezúttal sem ment zökkenőmentes. Sikerült egy, a lávafolyamból épp kikelő magmalénybe botlanunk, így éles helyzetben is kipróbálhattam a vízelementál megidézését. A kísérlet sikeres volt, mindkettő egy hatalmas gőzfelhő kíséretében, óriási robajjal vált semmivé. Ezután már könnyen rátaláltunk az őssárkányt rejtő hatalmas barlangrendszer hátsó bejáratához. A tizenöt láb magas magmalény ellen egy hasonló méretű vízelementált idéztem. Percekig nem láttunk a feltörő gőztől, de amint eloszlott, megpillantottuk a kővé dermedt magmalényt. A többiek megpróbálták szétaprítani, de túl nagy falatnak bizonyult, így gyorsan továbbmentünk. A barlang bejáratánál kezdtem újra varázslatba, láthatatlanná, hallhatatlanná és kiszagolhatatlanná válva léptünk be. Egészen messzire jutottunk, amikor két páncélos sárkány állta utunkat.
Elawer és Naszír lemaradtak, hogy távolról lőjenek, míg a többiek előresiettek, hogy kardélre hányják az őröket. Néhány szívdobbanás alatt sikerült is ártalmatlanná tenni mindkettőt és folytattuk utunkat. Beljebb a barlangban láttuk a rabszolgasorsba kényszerített kék lényeket, de nem volt időnk a segítségükre sietni. Már egészen közel jártunk az őssárkány barlangterméhez, amikor három varázslósárkány állta utunkat. A taktika ugyanaz volt, mint korábban és bár sokkal nehezebb dolgunk volt, sikerült túljutni rajtuk.
Amikor már csak egy ugrásra voltunk a hatalmas terem bejáratától, kezdődhetett Tirion átalakítása. A piramisbeli teszteléshez képest ötszörös erővel álltam neki az átalakításnak, aminek következtében, a dartonita hatalmasra nőtt, óriási fekete szárnyai lettek és egészen ijesztő nevetésbe kezdett. Amikor az átalakulás véget ért, beléptünk a terembe.
A sárkány azonnal észrevette a jelenlétünket és cselekedett. Az utolsó pillanatban kezdtem Tirion teleportálásába, mielőtt a hatalmas szájból elképesztő méretű tűzcsóva lövellt ki. A nyakunkban lógó arany medál a lehető legtöbbet semlegesített a tűzből, de én még így is eszméletemet vesztettem. Közben Tirion megjelent a sárkány szíve előtt és egy határozott mozdulattal döfte lándzsáját a dobogó szervbe. Mialatt a lény kilehelte lelkét és Tirion felvágta hasát a tojásáért, a többiek engem próbáltak újra életre kelteni. Amikor ez sikerült, azonnal belefogtam a varázslatba, hogy kikerüljünk a barlangból, de nem sikerült, a varázslat nem jött létre. Nagyon sok energiát elpazaroltam, mert nem gondoltam arra, hogy a sárkánytojás mágikus mozgatása lehetetlen. Így újra felvettük álcánkat, elindultunk kifelé, Tirion pedig repülve haladt előttünk. Az őssárkány halála azonnal kiderült és a felbátorodott kék lények azonnal megpróbáltak fogvatartóik felé kerekedni. Tirion hatalmas erőt érzett magában és beszállt a küzdelembe, jónéhány sárkányt átküldve a másvilágra. Mi eközben próbáltuk elérni a kijáratot, de egyre több sárkány került az utunkba. Mielőtt harcba keveredtünk volna velük, kiteleportáltam mindannyiunkat a barlangon kívülre, Tirionnak pedig üzenetet küldtem, hogy amilyen gyorsan csak tud, jöjjön utánunk. Mire újra együtt volt a csapat, Tirionról elmúlt a varázs, a sárkányokat pedig riadóztatták és mindenki a mi keresésünkre indult, élükön néhány magmalénnyel. Azonnal cselekedtünk. Tirionnak újra szárnyakat adtam és mielőtt két magmaszörny közé szorultunk volna egy pillanat alatt eltűntünk és a fennsíkon bukkantunk fel legközelebb. Néhány perc múlva Tirion is csatlakozott és együtt mentünk fel a piramisba.
Rövidesen a kapitány is megjelent, csinált valamit Reinharttal, majd a tojással együtt eltűnt. Amikor Reinhart magához tért, Tin azonnal leteremtette, amiért ide juttatott bennünket. Elmeséltük neki a síkkapus utazás óta történteket, ő pedig beszélt az őssárkányokról. Megmutattuk neki a fegyvereinket és hosszú órákon át beszélgettünk, mielőtt a Kapitány visszatért és megszületett az újabb és remélhetően utolsó alku. Segít bennünket hazajuttatni, ha a kék lények városából elhozunk neki egy kristályt…
*Seyana*
