Helyszín: Nuir, Berar, Uttar
Dátum: 2289.19.19 – 2289.20.20
A Gubkarnál tett látogatásunk sikertelensége Eriket indulásra sarkallta, nem tudtam lebeszélni arról, hogy útnak induljon. Mindig megy a saját feje után... Nuirba visszatérve búcsú nélkül hagyta ott a Hóvirágot, de legalább abban megegyeztünk, hogy egy hónap múlva Berarban találkozunk és ha nem lesz ott, a keresésére indulhatok. Ám Erik széke még szinte ki sem hűlt, amikor Claudia érkezett hozzánk egy ajánlattal. Azt állította, hogy újdonsült „ismerősünk”, az élőholt varázsló segítségével talán rendbe lehetne hozni a különös varázstárgy okozta károkat, ám a szolgálat nincs ingyen: a varázsló korábbi otthonába kell elzarándokolnunk (ahová ki tudja miért, ő maga nem tud vagy nem mer visszatérni) és onnan valamit elhoznunk. Sokat nem tépelődtünk, hisz Erik élete a tét, így bár megfogyatkozott csapattal, de útnak indultunk. Berarban csatlakozott hozzánk Patex is és a néhány nap pihenő alatt, amit ott töltöttünk Kloinnak sikerült meggyőznie arról, hogy épp itt az ideje szorosabbra fűzni a kapcsolatomat a kis bagollyal, aki immár hetek óta velünk van. A szertartást elvégeztem és a Vili nevet adtam kis barátunknak.
Hamarosan útnak is indultunk és alig néhány héttel a katakombás kaland után, újra Uttarban találtuk magunkat. Patex korábbi felderítése leszűkítette a keresési területet egy nagyobb hegyre, aminek oldalában természetesen egy útonálló banda tanyázik. A barlangrendszeren belül viszont fogalmunk sem volt, hogy merre lehet a varázsló otthona. Mivel az egyetlen ismert bejárat a gazemberek tanyáján keresztül vezetett, Vili segítségével kezdődött meg a felderítés. A kis bagolynak igen komoly feladata volt, a barlangrendszerben számtalan járat, beomlott folyosó és egyéb útvesztő nehezítette a feltérképezést. Egy ízben még egy, a bagoly számára hatalmas denevérrel is meg kellett küzdenie, de nem hiába ragadozó madár, egy jól irányzott csőrös támadással leterítette az állatot. A folyosók berepülése során egy nagyobb goblin kolóniára is sikerült rábukkanni, viszont a keresett helynek nyomát sem találta. Hosszú órák után már csak egyetlen felderítetlen szakasz maradt, így azt gondoltuk, az kell nekünk. Nem is teketóriáztunk soká, még az éj leple alatt nyílt a kapu a barlang egy megfelelő pontjára, de sajnos túl közel a goblinokhoz. Alig léptük át a kaput, Kloinnak máris ártalmatlanná kellett tennie két arra kóborlót. A testüket magunkkal vittük és a lehető leggyorsabban elhagytuk a goblinlakta folyosókat. Amikor biztos távolba értünk, a goblin hullákat elhagytuk és nekiveselkedtünk az ismeretlen terület felfedezésének.
Néhány zsákutca és kis kerülők után úgy tűnt sikerült megtalálni a helyes irányt. Egy furcsa terem bejáratához érkeztünk, melynek a túlsó végében megmunkált boltív meredezett. Nem ez volt azonban az egyetlen árulkodó jel: a terem mindkét oldalán különös nyílások, járatok voltak. Gonosz és a legkevésbé sem baráti szándékkal érkező lények megjelenését vártuk a lyukakból és nem is kellett csalódnunk. Amint beléptünk a terembe és megroppantak a csontok a talpunk alatt, már hallottuk is a neszezést. Gyorsan elértük a boltívet, ott azonban megtorpantunk, a bejárat tele volt rajzolva rúnákkal. Amíg én a rajzolatokkal bajlódtam, Elawer bűbájjal, Kloin buzogánnyal próbálta feltartani a savat köpő vörös csótányféléket. Némi vizsgálódás után biztonságosnak ítéltem az áthaladást, a kapun túl a fura lények már nem követtek bennünket. Voltak helyettük fura kőszobrok, a hideg veríték is kivert a gondolatra, hogy ezek megmozdulnak, láttunk már ilyet. Ráadásul újdonsült társunk, Patex kezdett egyre furcsábban viselkedni, az Uttarban szinte otthonosan mozgó ember arcára kiült a páni félelem, alig hittük el, hogy ő ilyen. De mivel nem tudtunk vele mit kezdeni, tovább mentünk. Újabb furcsa termek következtek, furcsa kőkupacokkal, mintha kőszobrok összezúzott maradékai lettek volna. Aztán csendes folyosó páncélcsörgéstől lett hangos, gyönyörűen megmunkált Kyr páncélban gólemek jelentek meg. A fegyveres harc nagyon kétes kimenetelű lehetett volna, de szerencsére a hasadék elnyelte őket, így folytathattuk az utat. Egy négyszög alakú terembe jutottuk, ahonnan két járat vezetett ki és egy beomlott. Volt még egy „újonnan vájt járat” is, azt tippeltük, valami nagyon nagy érkezett ott és törte át a tömör kőfalat. Gyorsan továbbindultunk, kiválasztottuk azt a járatot, amelyiken a páncélosok érkeztek. Láttunk termeket, amikben a különös páncélok garmadája várakozott, hogy valaki felöltse, majd megtaláltuk a raktárat. Hatalmas terem, hosszú polcrendszerrel, ládákkal, dobozokkal. Alig indultunk el a polcsorok mentén, amikor árnypárducok támadtak ránk. Gyorsan kiderült, hogy a fényt nagyon rosszul viselik, így összehangolt támadással sikerült ártalmatlanítani őket. A raktárból másik út nem vezetett, így visszafordultunk és a négyszög alakú termet a másik járható folyosón hagytuk el. Közben a hátunk mögül újabb páncélcsörgés hallatszott, megszaporáztuk hát a lépteinket. Nem sokkal később hatalmas, hosszúkás terem következett, két oldalt oszlopokkal, a túlsó végén egy kapunak kinéző rajzolattal és a padlótól plafonig rúnákkal. Alig léptünk be a terembe, amikor a kapu elkezdett világítani és néhány rúna is életre kelt. Közben újabb árnypárducok kerültek elő az oszlopok mögül és visszafelé sem volt menekülés, egy páncélos gólem érkezett és zárta el a kijáratot. Miközben próbáltuk tartani magunkat a támadásokkal szemben, egyre több rúnasor kezdett világítani és Patex még különösebben kezdett viselkedni. Olyan képességekről tett tanúbizonyságot, amikről fogalmunk sem volt, lebegett a föld fölött, furcsa meditatív állapotba került, ráadásul villámpáncélt öltött magára. Alighogy az utolsó rúnasor is működésbe lépett, a terem végében lévő térkapu megnyílt és kijött a kapu őrzője, Patex pedig egy szemvillanás alatt eltűnt. Gyorsan kiderült, hogy a varázsló miért nem képes visszatérni korábbi otthonába, a kapuőr ugyanis immunisnak bizonyult a mágiára, minden rá irányzott mágikus támadás visszaütött és létrehozóján fejtette ki hatását. Kloin és a többiek próbálták legyűrni, de nagyon strapabírónak bizonyult. Amikor már nem láttam más megoldást, futásnak eredtem és nagy levegőt véve átléptem a még mindig működő kapun. Alig léptem azonban át, Patexbe botlottam, aki a varázsló hangján szólt hozzám és a nyakamat megmarkolva nyomott vissza a kapun. Jeleztem a többieknek, hogy hagyják a kapuőrt és azonnal jöjjenek ők is. Amint mindenki beért, a kapu bezárult.
Ekkor jutott időnk egy kicsit megnézni hová kerültünk. A legfurcsább helyre, ahol valaha jártunk (beleértve még a Kapitány időtorzító piramisát is). Egy szobában voltunk. De egy szobától azt várja az ember, hogy a padló síkja egy idő után belefut a fal síkjába. Na itt ilyen nem volt, ahol a padló véget ért, kezdődött a nagy semmi. Egészen elképesztő volt, akármerre néztünk, mindenfelé a semmi volt, tele csillagokkal. Elawer nagyon élvezte a helyzetet, ennyi csillagot még sosem láttunk. A „szobából” egy keskeny padlócsík vezetett tovább a semmibe. A varázsló-Patex utasítására elindultunk ezen a folyosón és le-fel, jobbra-balra mentünk, bár sem a tér, sem az idő nem volt megfogható ezen a helyen. Egy nagyobb padlókockán álltunk meg végül, ahonnan két lépcső vezetett felfelé. A varázsló kiadta az utasítást: ő küzd a nagy ellenfelével (aki megakadályozta, hogy eddig visszatérjen otthonába), mi pedig ártalmatlanítjuk a kreatúráit és semmi esetre sem mehetünk arra helyre, ahol ő lesz. Ezzel elindult a bal oldali lépcsőn, mi pedig vártunk a jelre. Nem kellett soká várnunk, mi is nekiindulhattunk a jobb oldali lépcsőnek. A lépcső tetején lévő nagyobb padlórész valószínűtlenül messze volt a másiktól, ahol a varázsló harcolt, a lépcsők távolságából adódóan sokkal közelebb kellett volna lennie. Messze volt, de így is jól kivehettük, hogy fura árnyék lények kezdenek felmászni arra a padlórészre. Nem tudtuk mit csináljunk, de a parancs értelmében maradtunk és nem is kellett sokáig tétlenkedünk, a varázsló egy pillanat alatt átvarázsolta az árnyakat a mi padlódarabunkra. Az árnyékördögök nem voltak túl erősek (még nekem is sikerült megölnöm egyet a tőrömmel), de nagyon sokan voltak, voltak pillanatok, amikor Kloint hatan vették körül. Gyorsan apadt a számuk, de még nem fogytak el, amikor megjöttek a „nagytestvéreik”. Ezek már úgy néztek ki mintha harcosok lennének, és ráadásul néhány mágiahasználót is hoztak magukkal. Ádáz csata kezdődött, mindenki próbálta irtani őket, amivel csak tudta, de közben mi is kaptuk számosan a sebeket. A harcosok támadtak, a varázslóik pedig sötét árnykupolák alá bújtak és onnan osztották az áldást. Az utolsó mágiahasználójuk különösen megnehezítette Kloin dolgát, de végül sikerült legyűrni. De itt még nem volt vége, egy hatalmas árnyszörnyetegnek is útjában voltunk. Több méter magas volt és leginkább egy vaddisznóra hasonlított. A törpét nézte ki elsőnek, aki próbálta tartani a monstrumot. Közben Vieri a hasa alá feküdt és ott szurkálta, én pedig a mágikus tüzet hívtam segítségül. Hosszú küzdelem volt, Kloin és Vieri is majdnem a szörnyeteg alatt maradtak, de végül sikerült felül kerekedni. Amint lett egy szusszanásnyi időnk, átnéztünk a másik padlólapon zajló ádáz küzdelemre. Hihetetlen erőkkel mentek egymásnak, villámok cikáztak, a távolból is érezni lehetett a sistergő mágia szagát. Az egyik pillanatban még úgy tűnt, hogy a varázslónk marad alul, de aztán fordult a kocka. Nem nézhettük azonban sokáig az eseményeket, ahogy a harc elején az árnyéklények a mi padlónkon termettek, úgy termettünk mi is azon a helyen, a varázsló minden maradék mágikus energiánkat elszívta és Kloin buzogányát is eltulajdonította, majd valami hatalmas energiával ellenfelét a fegyverbe börtönözte. Véget ért a csata.
A varázsló kimerülten esett össze, majd amikor kicsit összeszedte magát elhagytuk a csatateret és rövid séta után egy kényelmes szobában találtuk magunkat. Túl sok szó nem esett köztünk, de azért történt egy s más. Először is kicsit kipihentük magunkat a varázsló pedig az eddig a háta mögött lebegő buzogányt vizsgálgatta. Ezután Kloin elvesztett fegyvere helyett választhatott másikat a varázsló készleteiből. Természetesen egy kiváló kalapácsra esett a választása. Majd a varázsló megköszönte a segítséget és felajánlotta a régi-új buzogányt, hogy elvihetjük, ha elbírunk vele. Elsőként Kloin nyúlt érte, ám nem tudta elemelni az asztalról. Elawer is próbálkozott, ám neki sem sikerült. Végül nekem sikerült megacélozni az akaratomat és magamhoz venni a fegyvert. Meglepően jól simult a kezembe bár fogalmam sem volt hogyan kell bánni egy buzogánnyal. A kíváncsiság azonban győzött, a fegyver az övembe került, a házigazdánk pedig eltüntetett bennünket otthonából, a barlangrendszerbe érkeztünk és Patexet is ott találtuk.
Fogalmunk sem volt mennyi idő telhetett el, amíg a varázslónál vendégeskedtünk, nagyon szerettünk volna már hazamenni, de sem a haramiákon, sem a goblinokon nem volt kedvünk átvágni magunkat, a mágikus energiák pedig teljesen kiapadtak a harcban. Így jobb híján a barlang egy biztonságosnak tűnő folyosóján vertünk tábort és kétnapos pihenő után nyitottam az árnyékkaput. Sosem kellemes az utazásnak ez a módja, de most különösen ijesztő volt, alig indultunk el az úton, amikor a többiek eltűntek mögülem és a buzogányba zárt alak jéghideg érintését éreztem a vállamon. Ha a múltban átélt események nem acélozták volna meg az akaratom valószínűleg ott maradunk mindannyian, de így sikerült visszaparancsolnom a lelket börtönébe és baj nélkül elértük a Hóvirágot. Az érkezésünk után azonnal ellenőriztem Erik hollétét és arra is fény derült, hogy jó néhány napot töltöttünk a felszín alatt, 7 nap után jutottunk újra a napvilágra.
Mint nuiri tartózkodásaink mindegyikén, Claudia most is megjelent nálunk. Természetesen már tudott a fejleményekről és láthatóan örült, hogy sikerült átugrani ezt az akadályt is. Újdonsült fegyveremet is megnézettem vele, elborzadt ugyan tőle, de azt mondta, ha tudom uralni, akkor nagyon jó hasznát vehetem. Mielőtt távozott volna, félrehívott és adott egy tekercset, amit egy nyugalmas helyen használva érkezni fog a segítség Erik számára.
Mivel még 5 napunk volt hátra a berari találkozóig Erikkel, lóval indultunk útnak. Útközben Kloin megtanított a buzogány használatának alapjaira és minden akaratomat latba vetve próbáltam megzabolázni Konrádot, a fegyverembe zárt lelket. Az egyik esti táborozáskor Elawer balga módon úgy gondolta, hogy ő is kézbe veszi a buzogányt. Konrád azonban már csak engem fogad el gazdájának, így a bárdot nemes egyszerűséggel lángba borította. Az eseményeket látva Elawert pofon, Konrádot pedig földhöz vágtam, hogy mindenki tudja, hol a helye.
A találkozó előtt egy nappal értünk Berarba és csak remélhetem, hogy Erik is baj nélkül ideér.
Dátum: 2289.19.19 – 2289.20.20
A Gubkarnál tett látogatásunk sikertelensége Eriket indulásra sarkallta, nem tudtam lebeszélni arról, hogy útnak induljon. Mindig megy a saját feje után... Nuirba visszatérve búcsú nélkül hagyta ott a Hóvirágot, de legalább abban megegyeztünk, hogy egy hónap múlva Berarban találkozunk és ha nem lesz ott, a keresésére indulhatok. Ám Erik széke még szinte ki sem hűlt, amikor Claudia érkezett hozzánk egy ajánlattal. Azt állította, hogy újdonsült „ismerősünk”, az élőholt varázsló segítségével talán rendbe lehetne hozni a különös varázstárgy okozta károkat, ám a szolgálat nincs ingyen: a varázsló korábbi otthonába kell elzarándokolnunk (ahová ki tudja miért, ő maga nem tud vagy nem mer visszatérni) és onnan valamit elhoznunk. Sokat nem tépelődtünk, hisz Erik élete a tét, így bár megfogyatkozott csapattal, de útnak indultunk. Berarban csatlakozott hozzánk Patex is és a néhány nap pihenő alatt, amit ott töltöttünk Kloinnak sikerült meggyőznie arról, hogy épp itt az ideje szorosabbra fűzni a kapcsolatomat a kis bagollyal, aki immár hetek óta velünk van. A szertartást elvégeztem és a Vili nevet adtam kis barátunknak.
Hamarosan útnak is indultunk és alig néhány héttel a katakombás kaland után, újra Uttarban találtuk magunkat. Patex korábbi felderítése leszűkítette a keresési területet egy nagyobb hegyre, aminek oldalában természetesen egy útonálló banda tanyázik. A barlangrendszeren belül viszont fogalmunk sem volt, hogy merre lehet a varázsló otthona. Mivel az egyetlen ismert bejárat a gazemberek tanyáján keresztül vezetett, Vili segítségével kezdődött meg a felderítés. A kis bagolynak igen komoly feladata volt, a barlangrendszerben számtalan járat, beomlott folyosó és egyéb útvesztő nehezítette a feltérképezést. Egy ízben még egy, a bagoly számára hatalmas denevérrel is meg kellett küzdenie, de nem hiába ragadozó madár, egy jól irányzott csőrös támadással leterítette az állatot. A folyosók berepülése során egy nagyobb goblin kolóniára is sikerült rábukkanni, viszont a keresett helynek nyomát sem találta. Hosszú órák után már csak egyetlen felderítetlen szakasz maradt, így azt gondoltuk, az kell nekünk. Nem is teketóriáztunk soká, még az éj leple alatt nyílt a kapu a barlang egy megfelelő pontjára, de sajnos túl közel a goblinokhoz. Alig léptük át a kaput, Kloinnak máris ártalmatlanná kellett tennie két arra kóborlót. A testüket magunkkal vittük és a lehető leggyorsabban elhagytuk a goblinlakta folyosókat. Amikor biztos távolba értünk, a goblin hullákat elhagytuk és nekiveselkedtünk az ismeretlen terület felfedezésének.
Néhány zsákutca és kis kerülők után úgy tűnt sikerült megtalálni a helyes irányt. Egy furcsa terem bejáratához érkeztünk, melynek a túlsó végében megmunkált boltív meredezett. Nem ez volt azonban az egyetlen árulkodó jel: a terem mindkét oldalán különös nyílások, járatok voltak. Gonosz és a legkevésbé sem baráti szándékkal érkező lények megjelenését vártuk a lyukakból és nem is kellett csalódnunk. Amint beléptünk a terembe és megroppantak a csontok a talpunk alatt, már hallottuk is a neszezést. Gyorsan elértük a boltívet, ott azonban megtorpantunk, a bejárat tele volt rajzolva rúnákkal. Amíg én a rajzolatokkal bajlódtam, Elawer bűbájjal, Kloin buzogánnyal próbálta feltartani a savat köpő vörös csótányféléket. Némi vizsgálódás után biztonságosnak ítéltem az áthaladást, a kapun túl a fura lények már nem követtek bennünket. Voltak helyettük fura kőszobrok, a hideg veríték is kivert a gondolatra, hogy ezek megmozdulnak, láttunk már ilyet. Ráadásul újdonsült társunk, Patex kezdett egyre furcsábban viselkedni, az Uttarban szinte otthonosan mozgó ember arcára kiült a páni félelem, alig hittük el, hogy ő ilyen. De mivel nem tudtunk vele mit kezdeni, tovább mentünk. Újabb furcsa termek következtek, furcsa kőkupacokkal, mintha kőszobrok összezúzott maradékai lettek volna. Aztán csendes folyosó páncélcsörgéstől lett hangos, gyönyörűen megmunkált Kyr páncélban gólemek jelentek meg. A fegyveres harc nagyon kétes kimenetelű lehetett volna, de szerencsére a hasadék elnyelte őket, így folytathattuk az utat. Egy négyszög alakú terembe jutottuk, ahonnan két járat vezetett ki és egy beomlott. Volt még egy „újonnan vájt járat” is, azt tippeltük, valami nagyon nagy érkezett ott és törte át a tömör kőfalat. Gyorsan továbbindultunk, kiválasztottuk azt a járatot, amelyiken a páncélosok érkeztek. Láttunk termeket, amikben a különös páncélok garmadája várakozott, hogy valaki felöltse, majd megtaláltuk a raktárat. Hatalmas terem, hosszú polcrendszerrel, ládákkal, dobozokkal. Alig indultunk el a polcsorok mentén, amikor árnypárducok támadtak ránk. Gyorsan kiderült, hogy a fényt nagyon rosszul viselik, így összehangolt támadással sikerült ártalmatlanítani őket. A raktárból másik út nem vezetett, így visszafordultunk és a négyszög alakú termet a másik járható folyosón hagytuk el. Közben a hátunk mögül újabb páncélcsörgés hallatszott, megszaporáztuk hát a lépteinket. Nem sokkal később hatalmas, hosszúkás terem következett, két oldalt oszlopokkal, a túlsó végén egy kapunak kinéző rajzolattal és a padlótól plafonig rúnákkal. Alig léptünk be a terembe, amikor a kapu elkezdett világítani és néhány rúna is életre kelt. Közben újabb árnypárducok kerültek elő az oszlopok mögül és visszafelé sem volt menekülés, egy páncélos gólem érkezett és zárta el a kijáratot. Miközben próbáltuk tartani magunkat a támadásokkal szemben, egyre több rúnasor kezdett világítani és Patex még különösebben kezdett viselkedni. Olyan képességekről tett tanúbizonyságot, amikről fogalmunk sem volt, lebegett a föld fölött, furcsa meditatív állapotba került, ráadásul villámpáncélt öltött magára. Alighogy az utolsó rúnasor is működésbe lépett, a terem végében lévő térkapu megnyílt és kijött a kapu őrzője, Patex pedig egy szemvillanás alatt eltűnt. Gyorsan kiderült, hogy a varázsló miért nem képes visszatérni korábbi otthonába, a kapuőr ugyanis immunisnak bizonyult a mágiára, minden rá irányzott mágikus támadás visszaütött és létrehozóján fejtette ki hatását. Kloin és a többiek próbálták legyűrni, de nagyon strapabírónak bizonyult. Amikor már nem láttam más megoldást, futásnak eredtem és nagy levegőt véve átléptem a még mindig működő kapun. Alig léptem azonban át, Patexbe botlottam, aki a varázsló hangján szólt hozzám és a nyakamat megmarkolva nyomott vissza a kapun. Jeleztem a többieknek, hogy hagyják a kapuőrt és azonnal jöjjenek ők is. Amint mindenki beért, a kapu bezárult.
Ekkor jutott időnk egy kicsit megnézni hová kerültünk. A legfurcsább helyre, ahol valaha jártunk (beleértve még a Kapitány időtorzító piramisát is). Egy szobában voltunk. De egy szobától azt várja az ember, hogy a padló síkja egy idő után belefut a fal síkjába. Na itt ilyen nem volt, ahol a padló véget ért, kezdődött a nagy semmi. Egészen elképesztő volt, akármerre néztünk, mindenfelé a semmi volt, tele csillagokkal. Elawer nagyon élvezte a helyzetet, ennyi csillagot még sosem láttunk. A „szobából” egy keskeny padlócsík vezetett tovább a semmibe. A varázsló-Patex utasítására elindultunk ezen a folyosón és le-fel, jobbra-balra mentünk, bár sem a tér, sem az idő nem volt megfogható ezen a helyen. Egy nagyobb padlókockán álltunk meg végül, ahonnan két lépcső vezetett felfelé. A varázsló kiadta az utasítást: ő küzd a nagy ellenfelével (aki megakadályozta, hogy eddig visszatérjen otthonába), mi pedig ártalmatlanítjuk a kreatúráit és semmi esetre sem mehetünk arra helyre, ahol ő lesz. Ezzel elindult a bal oldali lépcsőn, mi pedig vártunk a jelre. Nem kellett soká várnunk, mi is nekiindulhattunk a jobb oldali lépcsőnek. A lépcső tetején lévő nagyobb padlórész valószínűtlenül messze volt a másiktól, ahol a varázsló harcolt, a lépcsők távolságából adódóan sokkal közelebb kellett volna lennie. Messze volt, de így is jól kivehettük, hogy fura árnyék lények kezdenek felmászni arra a padlórészre. Nem tudtuk mit csináljunk, de a parancs értelmében maradtunk és nem is kellett sokáig tétlenkedünk, a varázsló egy pillanat alatt átvarázsolta az árnyakat a mi padlódarabunkra. Az árnyékördögök nem voltak túl erősek (még nekem is sikerült megölnöm egyet a tőrömmel), de nagyon sokan voltak, voltak pillanatok, amikor Kloint hatan vették körül. Gyorsan apadt a számuk, de még nem fogytak el, amikor megjöttek a „nagytestvéreik”. Ezek már úgy néztek ki mintha harcosok lennének, és ráadásul néhány mágiahasználót is hoztak magukkal. Ádáz csata kezdődött, mindenki próbálta irtani őket, amivel csak tudta, de közben mi is kaptuk számosan a sebeket. A harcosok támadtak, a varázslóik pedig sötét árnykupolák alá bújtak és onnan osztották az áldást. Az utolsó mágiahasználójuk különösen megnehezítette Kloin dolgát, de végül sikerült legyűrni. De itt még nem volt vége, egy hatalmas árnyszörnyetegnek is útjában voltunk. Több méter magas volt és leginkább egy vaddisznóra hasonlított. A törpét nézte ki elsőnek, aki próbálta tartani a monstrumot. Közben Vieri a hasa alá feküdt és ott szurkálta, én pedig a mágikus tüzet hívtam segítségül. Hosszú küzdelem volt, Kloin és Vieri is majdnem a szörnyeteg alatt maradtak, de végül sikerült felül kerekedni. Amint lett egy szusszanásnyi időnk, átnéztünk a másik padlólapon zajló ádáz küzdelemre. Hihetetlen erőkkel mentek egymásnak, villámok cikáztak, a távolból is érezni lehetett a sistergő mágia szagát. Az egyik pillanatban még úgy tűnt, hogy a varázslónk marad alul, de aztán fordult a kocka. Nem nézhettük azonban sokáig az eseményeket, ahogy a harc elején az árnyéklények a mi padlónkon termettek, úgy termettünk mi is azon a helyen, a varázsló minden maradék mágikus energiánkat elszívta és Kloin buzogányát is eltulajdonította, majd valami hatalmas energiával ellenfelét a fegyverbe börtönözte. Véget ért a csata.
A varázsló kimerülten esett össze, majd amikor kicsit összeszedte magát elhagytuk a csatateret és rövid séta után egy kényelmes szobában találtuk magunkat. Túl sok szó nem esett köztünk, de azért történt egy s más. Először is kicsit kipihentük magunkat a varázsló pedig az eddig a háta mögött lebegő buzogányt vizsgálgatta. Ezután Kloin elvesztett fegyvere helyett választhatott másikat a varázsló készleteiből. Természetesen egy kiváló kalapácsra esett a választása. Majd a varázsló megköszönte a segítséget és felajánlotta a régi-új buzogányt, hogy elvihetjük, ha elbírunk vele. Elsőként Kloin nyúlt érte, ám nem tudta elemelni az asztalról. Elawer is próbálkozott, ám neki sem sikerült. Végül nekem sikerült megacélozni az akaratomat és magamhoz venni a fegyvert. Meglepően jól simult a kezembe bár fogalmam sem volt hogyan kell bánni egy buzogánnyal. A kíváncsiság azonban győzött, a fegyver az övembe került, a házigazdánk pedig eltüntetett bennünket otthonából, a barlangrendszerbe érkeztünk és Patexet is ott találtuk.
Fogalmunk sem volt mennyi idő telhetett el, amíg a varázslónál vendégeskedtünk, nagyon szerettünk volna már hazamenni, de sem a haramiákon, sem a goblinokon nem volt kedvünk átvágni magunkat, a mágikus energiák pedig teljesen kiapadtak a harcban. Így jobb híján a barlang egy biztonságosnak tűnő folyosóján vertünk tábort és kétnapos pihenő után nyitottam az árnyékkaput. Sosem kellemes az utazásnak ez a módja, de most különösen ijesztő volt, alig indultunk el az úton, amikor a többiek eltűntek mögülem és a buzogányba zárt alak jéghideg érintését éreztem a vállamon. Ha a múltban átélt események nem acélozták volna meg az akaratom valószínűleg ott maradunk mindannyian, de így sikerült visszaparancsolnom a lelket börtönébe és baj nélkül elértük a Hóvirágot. Az érkezésünk után azonnal ellenőriztem Erik hollétét és arra is fény derült, hogy jó néhány napot töltöttünk a felszín alatt, 7 nap után jutottunk újra a napvilágra.
Mint nuiri tartózkodásaink mindegyikén, Claudia most is megjelent nálunk. Természetesen már tudott a fejleményekről és láthatóan örült, hogy sikerült átugrani ezt az akadályt is. Újdonsült fegyveremet is megnézettem vele, elborzadt ugyan tőle, de azt mondta, ha tudom uralni, akkor nagyon jó hasznát vehetem. Mielőtt távozott volna, félrehívott és adott egy tekercset, amit egy nyugalmas helyen használva érkezni fog a segítség Erik számára.
Mivel még 5 napunk volt hátra a berari találkozóig Erikkel, lóval indultunk útnak. Útközben Kloin megtanított a buzogány használatának alapjaira és minden akaratomat latba vetve próbáltam megzabolázni Konrádot, a fegyverembe zárt lelket. Az egyik esti táborozáskor Elawer balga módon úgy gondolta, hogy ő is kézbe veszi a buzogányt. Konrád azonban már csak engem fogad el gazdájának, így a bárdot nemes egyszerűséggel lángba borította. Az eseményeket látva Elawert pofon, Konrádot pedig földhöz vágtam, hogy mindenki tudja, hol a helye.
A találkozó előtt egy nappal értünk Berarba és csak remélhetem, hogy Erik is baj nélkül ideér.
*Seyana*
