Mindig van lejjebb

Helyszín: Beriquel
Dátum: 2294.22.18– 2294.27.14.

A mélységi erőd kifosztása után a kalandozók az újdonsült társaikkal tartanak, még "mélyebbre". A Dérvárba visszatérés már nem foglalkoztatja őket, sokkal inkább a dicsőség, ami a Tooma pap, Tráin szerint vár rájuk.

Az ősi, egész Bórogot behálózó térkapu rendszer nyomait szinte lehetetlen vállalkozás felderíteni. Mégis, az újonnan visszaszerzett varázsamulettel Gutrek, aki Kadal papja, sikerrel vezeti céljához a csapatot.

A kapu közelébe települt (vagy telepített?) "kisebb" démonúrról viszont sejtésük sincs. Így hát amikor a területére érnek, a meglepetés erejével és ijesztő módszerességgel küldi ellenük csontvázseregeit. A kezdeti meglepettség után a kalandozók végeznek a rájuk törő csapatokkal, s egy védő állásba rendezkednek be. Innen indulnak tovább a törpék felderíteni.
Erik kapitány új feketelunír tőre pótolhatatlan segítségnek bizonyul a harcokban, mágiabontó képességének köszönhetően. Soraik rendezése után előtérbe is kerül ez a "gonosz" fegyver, valamint Seyana buzogányba ágyazott entitása is, Konrád. Darton papja ugyanis nem hajlandó tovább megtűrni ezen istentelen tárgyak jelenlétét. Szent szimbólumát Kloinnak adja megőrzésre, így addig amíg a Loandar testvérek meg nem szabadulnak legféltettebb kincseiktől, Darton áldása nélkül kell hogy boldoguljon a csapat. 

A démon a törpék távollétét kihasználva a pihenőkre támad, persze nem közvetlenül, megint csak a csatlósait küldi, de most nagyobb számban. Eredményt így sem sikerül elérnie.
A visszatérő felderítők, némi pihenés után előállnak egy tervvel, miszerint a kapucsarnokhoz vezető három járaton egy időben kell hogy támadást indítsanak. Rövid tanakodás és felkészülés után a három csapat megkezdi a behatolást.
Erik kapitány halálos sebet kap egy csontvázmágus fagylövedékétől, amit az Útitársa torol meg, majd felismervén a másik démonban a riválisát, megindul hogy egymaga végezzen vele. Vesztére, mivel az sikeresen csapdába csalja, s ha nincsenek a többiek, bizony odavesznek mind a ketten.
A kalandozók ádáz harcok árán jutnak el a központi terembe, ahol keserves lassúsággal, de felőrlik a csontvázak seregeit, magával a démonnal pedig Tin végez. Nagy meglepetésükre Eriket ájultan találják a démon saját szubdimenziójában, látszólag sértetlenül. De a küldetés sikerült, a csarnok kipurgálását Gutrek azonnal el is kezdi.

Később, a megegyezés szerint mind a feketelunír tőr, mind pedig Konrád, a Hallgatag Úr legnagyobb megelégedésére száműzetik erről az anyagi síkról. A kiszabaduló entitás, Kloinon próbál fogást keresni, de hiába, az acélos törpe akarat erősebbnek bizonyul. A buzogány emléke viszont még sokáig izzó sebként égeti Seyana oldalát...

*Erik*

 

A tegnapi harc mindenkit eléggé kimerített, kit testileg, kit lelkileg viseltek meg jobban a történtek. Seyana látszólag nagyon feldúlt, Elawer próbálkozása a megnyugtatására inkább csak olaj a tűzre, bár lehet nem kellett volna felhoznia a Konráddal kapcsolatos kétségeit. Abban szerencsére mindenki egyetért, hogy a törpékkel kell tartanunk, így a következő napok a készülődés jegyében telnek.

Tin már majdnem végzett a visszamaradt csontok eltakarításával, amikor hirtelen megremeg a föld a lábunk alatt. A kapunál Gutreket félig eszméletlen találjuk, valami olyasmit motyog, hogy “hív...ősök, elfeledett tudás… Kadal áldása”. Magához térve megerősíti, a kapu működik!

A törpék persze azonnal indulnánk, de Tin nyugalomra inti őket, hiszen neki még szüksége van egy napra amíg a Dartonnak szentelt temető elkészül.

Másnap Gutrek aktiválja a kaput. Az utazás pillanatok alatt lezajlik, az egyik pillanatban belépünk az egyik oldalon a kőbe, a másikban pedig egy ocsmány, bűzös helyen találjuk magunkat. A többiek látszólag sokkal jobban viselik ezt a rémes bűzt, Tin szerint ez rózsaillat Erion csatornáihoz képest, nekem viszont még az élettől is elmegy a kedvem.

A törpéket követve haladunk előre, amikor hirtelen beszakad alattuk az egyik folyosó. Mielőtt még feleszmélhetnénk gusztustalan csótányok rontanak ránk, amiket csak nehezen tudunk visszatartani, ugyanis az omladozó folyosókra nagyon kell ügyelnünk, ha nem akarjuk magunkra omlasztani az egész helyet. A törpék üzennek lentről, hogy vonjunk vissza, ne húzzuk magunkkal az összes csótányt, így Kloin vezetésével a megbeszélt helyre indulunk. A találkozó helyszínén a törpéket borzasztó állapotban találjuk, Tráin eszméletlen, a lába csúnyán összetörve, Gutrek a végletekig kimerülve. Seyana stabilizálja a Tooma-papot, majd pedig egy rögtönzött hordágyra pakolva tovább indulunk. Közben megtudjuk Gutrektől, hogy ezek a férgek a törpe legendákból ismert zergek, amiket a szürketörpék szabadítottak az ősi törpékre még a régi időkben. Mondanom sem kell, hogy örültem volna ha sosem találkozok ezekkel a rusnyaságokkal.

Az estét egy oldalágban töltjük, amit jégfalakkal próbálok elzárni az ízeltlábú kísérőink elől. Szerencsére az éjszaka nyugodtan telik, így Gutrek reggel Kadal segítségét kérve meggyógyítja Tráint, majd egy kőkaput nyitva bennünket is kivág a slamasztikából.

Továbbhaladva elérünk egy hatalmas földalatti szakadékhoz, ami a törpék szerint nem más, mint a Bórogot keresztülszelő Nagy-Hasadék. A következő hetekben ennek mentén haladunk tovább, míg el nem érünk egy romos erődhöz. Az egyik este Gutrek teljesen felvillanyozva megosztja velünk, hogy egy újabb kaput talált, ami valahol alattunk lehet. Hosszas keresgélés után egy föld alatti folyóhoz érünk, amely túloldalán megtaláljuk az erődöt aminek a kaput kellene rejtenie. Erről azonban soha nem lesz alkalmunk megbizonyosodni, mert az erőd közelében újabb zergek lesnek ránk, amiktől csak heves harcok és nem kevés mana árán sikerül csak megszabadulnunk. A harc végeztével próbálunk minél messzebb jutni, mielőtt Gutrek újra kaput nyitna. A következő napok ismét erőltetett meneteléssel telnek. A negyedik nap este, amikor már épp lenne esélyem megszabadulni a páncélomtól, ami már véresre dörzsölte a kulcscsontomat, négy árny tűnik elő a semmiből. A legnagyobb meglepetésünkre ezek ős-törpe felderítők, akik miután Tráin és Gutrek örömtől könnyes szemekkel elmondja nekik kik vagyunk, magukkal visznek az egyik közeli, alig 12 óra elöltetett menetnyi sétára lévő őrhelyükre. Óriási a csodálkozás amikor egy kapun keresztül egy zsúfolt terembe jutunk, ami tele van mindenféle törpével. Gondolom nem sok embert és elfet láttak még erre felé! Mindenesetre szívesen látnak bennünket, étellel, itallal kínálnak.

Vacsora közben Erikkel furcsa dolgok történnek, mozdulatait mintha fekete körvonalak festenék meg, ezért Seyana az első meglepetésből felocsúdva egy Istenek Italát parancsol Erikbe.

Kis idő múlva előkerül Tráin, boldogan, tudván, hogy hazaértek és elmondja, nemsoká mi is találkozni fogunk a királlyal. Később ennek megfelelően egy tanácsterembe kísérnek bennünket, ahol találkozhatunk a Visszatérők Királyságának vezetőivel, a különböző Ynev-i törpék képviselőivel és választott vezetőjükkel Dul-Krig-gel. A bemutatkozás után Kloin egy érdekes játszmába kezd. Vanírul beszélve Erik füle hallatára, de tudtán kívül a törpék segítségét kéri, hogy a Sötét Útitársa és Erik újra külön utakon járhassanak. A tanács egyik tagja, Ragon, Tarin harmadik hercege látszólag belemegy a játékba.

Estefelé Ragon egy üveg Predoc-i bort küldetett a szállásunkra. Ennek hatására egészen új értelmet nyert számomra az alkohol és képes vagyok értelmezni a lőre fogalmát - gyakorlatilag minden más amit eddig ittam! Reggel kipihenten ébred mindenki, kivéve Eriket aki nincs sehol, illetve Kloint és Seyanát, akit úgy néznek ki mint akik két napja nem aludtak. Rövidesen kiderül, hogy valóban ez a helyzet és a törpék Kloin kérésének eleget téve alaposan kivizsgálták Eriket és megállapították, hogy az útitársa már elment. Nem sokkal később Erik is felébred, így aztán útra kelünk, Ragon ígéretének megfelelően, a felszínre.

A valamikor volt csillagvizsgáló már csak nyomokban hasonlít valamikor önmagára, talán egyetlen ép fala sincs, így viszont egy hóvihar társaságában tölthetjük az éjszakát, amit látszólag rajtam kívül nem igazán tud értékelni senki. Én viszont cserébe hónapok óta nem éreztem ennyire elememben magam és ami azt illeti egy egészen új összefüggésre is rájöttem a képességeimmel kapcsolatban. Az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy a jégmadarakkal nem sikerült olyan alaposan felderíteni a környéket mint számítottam rá, azonban meg fogom kérni Seyanát, hogy nézzen ki fent itt egy olyan helyet, ahová vissza tudunk jönni a törpék segítsége nélkül is. Talán még Elawer is velünk tartana, mert elég csalódottnak tűnk, hogy egyetlen csillagot sem láttunk egész este.

Részlet Helion Aeglos: Az emberi racionalitás című értekezéséből:

“Habár feljegyzéseim eredeti célja az, hogy ismereteimet összefoglaljam későbbi önmagam, esetleg egy hasonló helyzetben járó fajtársam számára, segítséget nyújtván az emberi szociális kapcsolatokban való eligazodásban, a sokszor illogikus gondolkodás és motivációk megértésében, az alábbiakban egy rövid időre el kell térjek eredeti céljaimtól és a törpékről kell szót ejtsek.

Az már az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy a törpe ráció - amely nagyban eltér mind az elfek, mind az emberek gondolkodásától - mélyen átitatódott a történelmükkel összevonódó faj-tragédiájuk nyomán kialakult bizalmatlansággal. Ennek a bizalmatlanságnak eltérő mélységei és olykor egészen meglepő dimenziói is léteznek, ezért nem meglepő az, sok esetben a törpék még egymást is kétkedéssel fogadják, a más fajok képviselőit pedig nem is említve.
A következő példák álljanak ezen állítást megerősítendő ellen-precedensként:
A törpék akikkel hónapok óta utaztunk első ránézésre már régen elfogadtak bennünket, holott számunkra nyilvánvaló volt, hogy mi csak eszköz vagyunk a kezükben céljaik elérése érdekében. Az egyik este egy fárasztó nap után, arról érdeklődtem a törpék vezetőjénél, aki nem mellesleg Tooma felszentelt papja volt, hogy mire számíthatok, ha megérkezünk célunkhoz, egy elveszett törpe közösséghez, hogyan fognak majd fogadni egy elfet. Korábbi tapasztalataimból kiindulva arra számítottam, rejtegetni kell majd kilétemet, hogy ne kerüljek a támadások középpontjába. A legnagyobb meglepetésemre azt mondta, “Ahová megyünk, ott szívesen fogadnak majd”, a tekintetét látva pedig fel sem merült bennem, hogy ez ne így lenne. Később visszagondolva felismertem, hogy ez egy igazi fordulópont volt a törpéről, mint fajról kialakított véleményem alakulásában, ez volt az a pont, amikor először vettem észre az önzetlenséget.
Egy későbbi alkalommal, amikor az előbb említett közösség vezetői járultunk, meglevődve tapasztaltam, hogy a vezetők sorai között olyan törpék képviselői ültek aki, hagyományos körülmények között szóba sem állnak egymással, itt azonban demokratikus módon, egy választott vezető irányítása alatt közösen dolgoztak a vegyes törzsük, avagy ahogy ők nevezik „A visszatérők királyságának” fennmaradásáért. Őszinte köszönetüket fejezték ki, hogy segítettünk a társaiknak, hogy hazataláljanak. Ami pedig leginkább új volt számomra az a feltétel nélküli hála, szemben az eddigi adok-kapok mentalitással. Egy újabb példa arra, hogy a vad környezet, elkeseredett helyzet vagy reménytelenség mennyire megváltoztathatja az egyén és a közösség alapvető mentalitását.

Kisebb kutatómunkába került, hogy kiderítsem, a tanács tarini (Ynev hagyományos törpe birodalma) és bórogi tagján kívül a déli és erioni diaszpórából érkező törpék egymással és a tarinival sem ülnének egy asztalhoz Yneven. A Tariniak kiszakadottakként tekintenek azokra a fajtársaikra, akik elhagyják a birodalom tárnáit, és soha többi nem engedik vissza őket, sőt a segítséget is megtagadják tőlük. Furcsa volt számomra ezzel szembesülni, mikor korábban azt hallottam és tapasztaltam, hogy a törpék bajtársiassága egyedülálló. A kutatásaim alapján a kiszakadottak motivációi egyaránt lehettek vallási és politika indíttatásúak melyek aztán odáig jutottak, hogy az önkéntes száműzetést választották. Ugyanakkor az új élőhelyükön látszólag továbbra is a korábbi hagyományaikat követik. Az egyetlen eltérés, amit meg tudtam állapítani az erioni törték esetében, hogy nem vagy csak részben húzódtak a föld alá. A törpék szövevényes (mások szerint primitív) érzelmi világa, legendás makacssága és a külvilágtól jellemzően elzárkózó magatartása nem könnyíti meg a mélyebb ismeretek megszerzését. Mindenesetre a későbbiekben érdemesnek tartom a témát komolyabb elmélyülésre.”

*Helion*

A felszínen tett fagyos látogatás után a Kalandozók visszatérnek a Mélysötét megszokott melegébe. A Visszatérők Királyságában igazán kivételes dolog vendégnek lenni, ehhez mérten kapják a megbecsülést is, s úri mód tartják őket. A napok, pontosabban az éjszakák alatt, Tin és Helion, a társaság elfvérű tagjai, ijesztő rémálmokat élnek át, amik a lelkükön ejtett sebeken túl a fizikai testükön is megnyilvánul. Egy ponton Tin elveszíti a látását, Helion pedig brutális égési sérüléseket szenved amikor felébred. Az aggasztó dolgon nem tudnak kiigazodni, hiába láttak már hasonlót, hiába van köztük egy álomjáró, eddigi tudásuk szerint ugyanis a beriqueli antiss túl veszélyes egyszerű halandóknak, így hát zsákutcába érnek.

A helyi vezetők közül Ragon került a legközelebb a csapathoz, így hát amikor a meghívásának eleget téve együtt vacsoráznak, segítséget kérnek a „gyilkos” álmok ellen. Viszont hiába a sok fohász és rituálé, Kadal papjai is legalább annyira bizonyulnak szakértőnek ez ügyben mint hőseink. Jobb ötlet hiányában, na meg amúgy sem azok az egyhelyben maradós fajták, a kalandozók a sejthető helyi szürke törpe fenyegetés irányába néznek. Ragontól megtudják, hogy a pillanatnyi előrenyomulást a szürkék egy megrontott, de még így is rendkívül nagyhatalmú mágikus fókusszal akadályozzák. A csapat habozás nélkül felajánlja szolgálatait, s amikor Ragon látja mennyire elszántak egy kis ízelítőnek szánt harcot is szervez nekik a frontvonalon, ahol megmérkőznek eddigi életük LEGkeményebb ellenfeleivel.

A szürke törpék, bizonyos rég elfeledett tartományokból származó tekercseken „duergar” néven szerepelnek, különösen híresek arról hogy más fajokat szolgasorba kényszerítenek, hogy aztán teljesen kizsákmányolhassák őket. A „legfejlettebb” módszerükkel itt szembesülhet az olvasó. Három-négy láb magas, csillogó-fekete pikkelyes, aligátor fejű, rönknyi vastag lábú, karú és farkú humanoidok, embernyi pajzzsal és hozzá való, ormótlan nehéz fegyverekkel felszerelve. A „szürkék” válasza a Visszatérők Királyságának térnyerésére. Egy ilyen szörny ellen csak Kloinnak van esélye felvenni a harcot, erre építve a társaságnak sikerül előbb egyel, majd kettővel is végezni. 
Ragon teljesen elképedve azonnal átértékeli az erőviszonyokat és a kalandozók helyeslése mellett új tervet dolgoztat ki a szürkék megtörésére.

A csapat a fókuszterem (egy különösen dús mithrill telér) megtisztítását kapja feladatul, miközben a törpék egységei a lehető legtöbb figyelmet kötnek le a frontvonalon. Egy pár szörnnyel így is végezniük kell hogy elérjenek céljukig, egy kevésbé használt tárnarendszer járatain. Azt, hogy a következőket mind túlélték, bizonyosan csak a szerencsének tudható be. 
A fókuszteremben seregnyi szürke törpe és tucatnyi démon sürgölődött a végső „fegyverük” körül, ami egy láthatóan bénult fekete őssárkány volt. A parányok a vérét használták fel, hogy valami istentelen módon, gúnyt űzve az életből, létrehozzák szörny-harczosaikat. A csapat teljesen leblokkolt. Helion és Tin végre megértették álmaikat és meglátták bennük a sárkány tudatalatti segélykérő hívását. A látványtól megvadulva rohamoztak volna a biztos halálba, de Kloin vasmarokkal satuba fogta nála sokkal gyengébb társait. Elawer és Seyana még mindig a megdöbbenés sokkjában volt, amikor Erik kapitányt elnyelte a sötétség… de csak hogy egy pillanattal később a sárkány mellett kivesse magából. Az Erik-Utazó hatalmas homályszárnyaival rögvest a hüllő homlokába állított aquir lándzsa mellett termett és egy ijesztő üvöltés kíséretében kitépte azt. A lény, elborzadva a vérét ért becstelenségen szabadjára engedte mágikus hatalmát, s az idő kerekét visszaforgatva az itt történtek nyomát is eltüntette – ahogy azt később megtudták a nyomokat vizsgálva. Majd ő is „távozott”, de még egy csepp ajándékot hátrahagyott a véréből, amit Erik egy fiolába töltött. A többiek mind elájultak az od ilyen mértékű „kisülése” okán, de később maguktól felébredtek bármiféle maradandó károsodás nélkül, bár a varázs holmik nagy része odaveszett.

A visszatérőket hősöknek kijáró módon köszöntik a törpék. A féltve őrzött Tűz Esszenciáját, a kérésükre megmunkálják s használható formát adnak neki. Valamint Ragon, a tanács nevében megbízza őket egy tarini küldemény kézbesítésével, ami dicsőséggel és anyagi javakkal egyaránt kecsegtet… S bár a sárkánytól kapott ajándéknak gyanús körülmények között lába kél (szerencsére erről csak a Loandar testvérek tudnak), a Tráintól kapott smaragddal már a dérvári tartozást is elrendezték, így végre derűsen tekinthetnek hőseink az eljövendő események felé. 
Életük kalandján vannak túl, mehetnek haza...?

*Kloin*