Helyszín: Déli vadon, Zamurad, Nuir, Ehios, Rowon, Berar
Dátum: 2289.08.14 – 2289.15.16.
A démon elleni küzdelem mindannyiunkat a végletekig kimerített. Reinhart a mágikus kifáradástól, Naszír a borzalmas varázs fenntartásától, Erik és Elawer pedig a démontól kapott sebektől veszítették el minden erejüket. A hatalmas kidőlt fa árnyékában kerestünk menedéket, elláttuk a sebeket és vigyáztunk Reinhartra, hogy álma nyugodt legyen. Miközben tehetetlenül várakoztunk megvitattuk a varázsló felbukkanását, a démon érkezését, Darton segítségét és gyorsan eljutottunk a legégetőbb kérdésig, mi legyen Naszír sorsa? Hosszú vitánkat Reinhart ébredése szakította félbe, aki miután Naszírt a csontok vizsgálatára küldte, egyértelműen kijelentette, egy ilyen ember nem való Ynev népei közé. Tin vállalta a torokmetszést, én viszont ragaszkodtam hozzá, hogy elmondhassam Naszírnak, mi következik. Így indultunk el Erikkel és Tinnel, hogy végrehajtsuk az „ítéletet”. Hamar rátaláltunk a csontok között kutakodó dzsadra, aki meglepő nyugalommal fogadta a döntést és csak annyit kért, hogy még utoljára fohászkodhasson istenéhez. Hagytunk neki néhány percet, majd Tin mögé lépett és vágott, ám ekkor különös dolgok történtek egyszerre: Naszír egyetlen csepp vére sem hullott, a dzsad egyszerűen eltűnt és felizzott a nyakunkban a Kapitány szimbólumának odaégett hege. Azonnal varázslatba kezdtem, hogy felkutassam a dzsadot, ám csak a távolodását érzékeltem, majd eltűnt az anyagi síkról. Arra jutottunk, a Kapitány nyúlt érte, hogy megmentsen bennünket a halni készülő boszorkánymester átkától. Hatalmas csalódással tértünk vissza a többiekhez, de őket kevésbé érintette meg Naszír eltűnésének története. Összeszedtük magunkat és tovább indultunk a völgy belseje felé, egészen a furcsa kő építményig.
Reinhart a legnagyobb körültekintéssel járt el, mindent alaposan megvizsgált, mielőtt közel merészkedtünk volna. A négy métere kő emelvény tetején egy apró épületfélét találtunk, melynek a négy égtáj felé voltak bejáratai. Az épületben egyetlen dolog volt, egy godoni oltár, rajta számos szimbólummal, melyek közül kettőt sikerült megfejtenünk: vér és hatalom. A Krad pap úgy vélte, ez a kettő kell a menedék bejáratának megnyitásához. A nap nagy része el is ment az oltár tanulmányozásával, így a közelben tábort vertünk. Reinhart az asztrálsíkot megvizsgálva biztonságosnak ítélte a helyet, így hamar nyugovóra tért. Mi pedig újabb hosszú vitába bonyolódtunk arról, hogy mi lesz, ha hazajutunk a dzsungelből. És Elawer legnagyobb bánatára, megpróbáltuk meggyőzni őt arról, hogy az elmúlt egy év történéseinek nagyon nem kellene egy legendáskönyv lapjairól visszaköszönniük.
A másnap reggel a tettek ideje volt, a hatalmat a kék lényektől kapott kristály biztosította, a vér Erik karjából serkent. Amint az „áldozatok” elérték a rúnákat az oltáron, megindult a föld. A néhány méteres kőépítmény szédületes gyorsasággal kezdett emelkedni és néhány szívdobbanás múlva már egy hatalmas piramis tetején találtuk magunkat. A kis építmény kapuján kilépve egy komplett gránitból épült város tárult a szemünk elé, kisebb-nagyobb házak, raktárépületek, kövezett utak és tíz méter magas városfal emelkedett ki a dzsungelből. Több mint egy év után megtaláltuk a Menedéket.
A város módszeres átvizsgálása hónapokig tartott. Csak oda mehettünk be, amit Reinhart előzetesen megvizsgált és engedélyezett. Minden házat és raktárépületet átnéztünk és elképesztő kincsekre leltünk. A godoni mágiáról hallottunk már, de soha nem tapasztaltuk még meg azt a hihetetlen hatalmat, amivel ők rendelkeztek. A város több ezer év után is teljesen önellátó volt, a bútorok úgy tűntek teljesen újak, a megfelelő ajtókat kinyitva, a megfelelő edényeket használva könnyedén tudtunk élelemhez és vízhez jutni, a szekrényekben pedig mindig volt minden, amire épp szükségünk volt. Éjjel világítottak a rúnák, így mindig volt elég fény a tájékozódáshoz, a városfal hatalmas boltíves kapuja kinyílt, ha elé álltunk és amint mindenki visszatért a falakon belülre, bezárult. A lakóépületek mellett találtunk két fegyver raktárat, az egyik a normál, a másik a mágikus fegyvereket rejtette. A kincstárban elképesztő mennyiségű arany és drágakövek sokasága volt felhalmozva, a könyvtárban pedig olyan írásokra bukkantuk, amikkel hetedkori emberek szinte soha nem találkozhatnak. A városban közösségi épület is készült, színházszerű elrendezéssel, találtunk egy zeneszobát, ahonnan soha nem látott hangszerek kerültek elő. Még egy alkimista labort is találtunk, bár az összes üvegcse üres volt. Egyetlen dolog hiányzott látványosan: a vallás. Semmilyen templomot, oltárt vagy bármilyen istenekre utaló tárgyat sem találtunk. Az utolsó szoba, amit átvizsgáltunk egy rúnákkal védett terem volt, amit azért pecsételtek le, hogy onnan ki ne jöhessen semmi. Odabent számos olyan tárgyra bukkantunk, amiknek Reinhart szerint saját akarata van, nyaklánc, kard, szobor, páncél, lándzsa és még jó néhány különös holmi, amik komoly veszélyt jelenthettek birtoklójukra. A közel négy hónapig tartó városnézésünk alatt egyetlen helyre nem sikerült bejutnunk, a piramisba, melynek tetején a bejárati oltár volt.
Amikor Reinhart teljesítettnek ítélte az expedíciónkat és a korábbi megegyezés szerint elosztottuk a talált kincseket, a Krad pap egy este nyomatékosan megkért bennünket, hogy ne terjesszük ezt a kalandot, az ő nevét soha ne hozzuk összefüggésbe a mi életünkkel és soha ne próbáljuk meg a jövőben felvenni vele a kapcsolatot. Másnap reggel hatalmas térkapu nyílt és Krad paplovagjai özönlötték el a vidéket, óriási ládáikkal. Megkezdődött a kincsek módszeres berakodása és este maga Reinhart kísért bennünket a hazavezető kapuhoz. „Emlékezetes kaland volt. Krad legyen veletek!” – így búcsúzott. Néhány szívdobbanással később pedig már a Pyarron melletti pusztán találtuk magunkat. Láttuk Akirt, aki minden erejével hatalmas távolságot átívelő térkapu fenntartásán fáradozott. A Krad táborban szállást és élelmet kaptunk, ám alighogy elfoglaltuk a számunkra rendelt sátrat egy paplovag érkezett az üzenettel, hogy valaki keres bennünket. A főnöki sátorban Ardo várt ránk.
Megtudtuk, hogy az eltelt több mint egy év ellenére még mindig nem térhetünk vissza a kalandozók városába, Akir eljuttat bennünket oda, ahová kérjük. A Falka vezetője a tanács háta mögött felvette a kapcsolatot az egyik godorai mágussal, aki a birodalmi ítélőszék elé juttatta az ügyet és a bűnösök ellen a birodalom veszélyeztetése miatt eljárás indult. Az érintett családok túlélőit a tanács próbálja felkutatni. Norian Dalenből hős lett, szobrot emeltek a tiszteletére abban a parkban, ahol a nemest leszúrta. Az is kiderült, hogy a godorai mágus segítsége nem volt ingyen, Ardo tartozik neki egy szívességgel, amit mi fogunk teljesíteni, ha eljön az ideje. Ardo a legtöbb dolgot a tanács tudta nélkül intézte, mivel elég nagy a felbolydulás a Falka vezetésében. Azok, akik Ardo halálában bízva a Falka vezető posztjára pályáztak egyre türelmetlenebbek és keselyűkként lesik a lehetőséget, ahol lecsaphatnak. Így természetesen a Reinhart féle küldetés is titok számukra, a farkaskölykök küldetéseit vezető táblán csak annyi szerepel Krad küldetés. Miután Ardo mindenről beszámolt, elé tártuk a kincseket, amiket a küldetés alatt szereztünk. A személyes tárgyakat, fegyvereket, vérteket, könyveket megtarthattuk, a többi pedig a Kacsába kerül.
Másnap reggel a Falka térmágusától megtudtuk, hogy Berarba nem tud eljuttatni bennünket a hatalmas távolság miatt, de a Tik-tik hágó környékén kiléphetünk a térkapuból. Jobb lehetőségünk nem lévén, átléptük a kaput, de nem várt dolgok sora kezdődött ezzel. Ekkora távolságra még soha nem utaztunk, elménk nehezen tudott küzdeni a megpróbáltatásokkal, többen el is ájultunk, és ami még rosszabb, elvesztettük egymást. A hágó közeli erdőségben zuhantunk ki az utazásból. Erik Elawerrel ért földet, Tin Tirionnal, én pedig egyedül. És ha a rosszullét és egymás elvesztése még nem lett volna elég, szinte azonnal jöttek a gorkok. A harcosok könnyedén elbántak Orwella teremtményeivel, ám én mágiám nélkül kiszolgáltatottá váltam. Hatalmas szerencsémre Tirion és Tin időben rám talált és röviddel később Erik és Elawer is megkerült. Az ismerős északi vidék nem túl szívmelengető köszöntője után nyakunkba vettük az erdőt és még estére elértük Zamuradot. Öt kirendelt Darton lovag vigyázta a falu nyugalmát, ahol friss vízzel és meleg ággyal köszöntöttek bennünket. Ám a pihenő nem tarthatott soká, egy felderítő hozta a hírt, hatalmas több száz fős gork sereg tart a falu ellen. Tirion azonnal elkezdte szervezni a védelmet, a falusiak pincéikbe menekültek és az óriási vérontás megelőzendőleg Erik vállalta, hogy párbajra hívja a gorkok bajnokát. Amikor a gork horda már szinte a fal alatt volt Elawerrel együtt mentek ki közéjük, aki ork tudásával próbálta megértetni szándékaikat. Nem is hiába, szinte azonnal megjelent egy hatalmas számtalan festéssel és tollal díszített gork, Elawer pedig belekezdett a bátorító nótába. A párbaj nem indult kedvezően, a gork egy elsöprő rohammal indított, de Erik állta a sarat. Többször lefegyverezte ellenfelét, ezzel megszégyenítve őt a társai előtt, majd a megfelelő pillanatban a jó helyre döfve végezte ki gork bajnokot. A vesztes horda elkotródott, Eriket pedig hősként ünnepeltük.
Két nappal később a Darton lovagoktól kapott lovakon indultunk újra útnak és a hágó felé vettük az irányt. Hét nappal később pedig már Nuir határában lovagoltunk. A város kapujánál az Ellana főpapnő várt ránk, így első utunk a templomba vezetett, ahol királyi bánásmódban volt részünk. Fürdőt vehettünk, tiszta ruhákat kaptunk és Ellana papnők lesték minden kívánságunkat. Claudia ebédet rendezett a tiszteletünkre és este részt vehettünk a minden évben megrendezésre kerülő bálon is. A Nuirban töltött napok alatt újra visszaszoktunk a civilizációhoz, meglátogattuk Derst, Elawer koncertet adott, minden olyan volt, mintha soha nem hagytuk volna el ezt a vidéket.
Nuir után Ehios felé vettük az irányt, meglátogattuk Tirion családját. Néhány napot eltöltöttünk a jó borok társaságában, aztán útjaink kettéváltak. Tirion Tinnel Rowon felé vette az irányt, ahol a dartonita komoly megtiszteltetésben részesült, újabb fokot lépett előre a hierarchiában.
Erik, Elawer és én Berarba indultunk. Több mint két éve nem láttuk az otthonunkat így izgalommal vártuk a hazatérést. Meglepetésekben nem volt hiány. Már a városba érve azonnal látható volt, hogy Berar szépen fejlődik és terjeszkedik, nem különben mint a fogadónk, amelynek új épülete és megnagyobbított istállója fogadott bennünket. A Kalapácsban már tudtak az érkezésünkről és a tiszteletünkre rendezett ünnepséggel vártak, ráadásul a hátsó teremben a Vitti család üldögélt. Órákig meséltük mi történt velünk és ők elmondták mi volt Berarban a távozásunk óta. Ám a meglepetések még mindig folytatódtak. Kiderült, hogy Róza nem várt Erikre, egy kereskedővel együtt hagyta el a várost, de itt hagyott valamit, illetve valakit. Egy kislányt, Erik kislányát Gaiat. A gyermeket Helia vette magához és nevelte sajátjaként. Az első találkozás apa és lánya között megmutatta, hogy Erik sebhelyes arca hatalmas szívet rejt. Ám mindenki hamar belátta, hogy Erik jelenleg nem tudna ellátni egy csecsemőt, így Helia legnagyobb örömére a kislány nála maradhatott.
A hatalmas utazások és hatalmas meglepetések után fáradtan rogytunk ágyainkba a mi Menedékünkben.
Dátum: 2289.08.14 – 2289.15.16.
A démon elleni küzdelem mindannyiunkat a végletekig kimerített. Reinhart a mágikus kifáradástól, Naszír a borzalmas varázs fenntartásától, Erik és Elawer pedig a démontól kapott sebektől veszítették el minden erejüket. A hatalmas kidőlt fa árnyékában kerestünk menedéket, elláttuk a sebeket és vigyáztunk Reinhartra, hogy álma nyugodt legyen. Miközben tehetetlenül várakoztunk megvitattuk a varázsló felbukkanását, a démon érkezését, Darton segítségét és gyorsan eljutottunk a legégetőbb kérdésig, mi legyen Naszír sorsa? Hosszú vitánkat Reinhart ébredése szakította félbe, aki miután Naszírt a csontok vizsgálatára küldte, egyértelműen kijelentette, egy ilyen ember nem való Ynev népei közé. Tin vállalta a torokmetszést, én viszont ragaszkodtam hozzá, hogy elmondhassam Naszírnak, mi következik. Így indultunk el Erikkel és Tinnel, hogy végrehajtsuk az „ítéletet”. Hamar rátaláltunk a csontok között kutakodó dzsadra, aki meglepő nyugalommal fogadta a döntést és csak annyit kért, hogy még utoljára fohászkodhasson istenéhez. Hagytunk neki néhány percet, majd Tin mögé lépett és vágott, ám ekkor különös dolgok történtek egyszerre: Naszír egyetlen csepp vére sem hullott, a dzsad egyszerűen eltűnt és felizzott a nyakunkban a Kapitány szimbólumának odaégett hege. Azonnal varázslatba kezdtem, hogy felkutassam a dzsadot, ám csak a távolodását érzékeltem, majd eltűnt az anyagi síkról. Arra jutottunk, a Kapitány nyúlt érte, hogy megmentsen bennünket a halni készülő boszorkánymester átkától. Hatalmas csalódással tértünk vissza a többiekhez, de őket kevésbé érintette meg Naszír eltűnésének története. Összeszedtük magunkat és tovább indultunk a völgy belseje felé, egészen a furcsa kő építményig.
Reinhart a legnagyobb körültekintéssel járt el, mindent alaposan megvizsgált, mielőtt közel merészkedtünk volna. A négy métere kő emelvény tetején egy apró épületfélét találtunk, melynek a négy égtáj felé voltak bejáratai. Az épületben egyetlen dolog volt, egy godoni oltár, rajta számos szimbólummal, melyek közül kettőt sikerült megfejtenünk: vér és hatalom. A Krad pap úgy vélte, ez a kettő kell a menedék bejáratának megnyitásához. A nap nagy része el is ment az oltár tanulmányozásával, így a közelben tábort vertünk. Reinhart az asztrálsíkot megvizsgálva biztonságosnak ítélte a helyet, így hamar nyugovóra tért. Mi pedig újabb hosszú vitába bonyolódtunk arról, hogy mi lesz, ha hazajutunk a dzsungelből. És Elawer legnagyobb bánatára, megpróbáltuk meggyőzni őt arról, hogy az elmúlt egy év történéseinek nagyon nem kellene egy legendáskönyv lapjairól visszaköszönniük.
A másnap reggel a tettek ideje volt, a hatalmat a kék lényektől kapott kristály biztosította, a vér Erik karjából serkent. Amint az „áldozatok” elérték a rúnákat az oltáron, megindult a föld. A néhány méteres kőépítmény szédületes gyorsasággal kezdett emelkedni és néhány szívdobbanás múlva már egy hatalmas piramis tetején találtuk magunkat. A kis építmény kapuján kilépve egy komplett gránitból épült város tárult a szemünk elé, kisebb-nagyobb házak, raktárépületek, kövezett utak és tíz méter magas városfal emelkedett ki a dzsungelből. Több mint egy év után megtaláltuk a Menedéket.
A város módszeres átvizsgálása hónapokig tartott. Csak oda mehettünk be, amit Reinhart előzetesen megvizsgált és engedélyezett. Minden házat és raktárépületet átnéztünk és elképesztő kincsekre leltünk. A godoni mágiáról hallottunk már, de soha nem tapasztaltuk még meg azt a hihetetlen hatalmat, amivel ők rendelkeztek. A város több ezer év után is teljesen önellátó volt, a bútorok úgy tűntek teljesen újak, a megfelelő ajtókat kinyitva, a megfelelő edényeket használva könnyedén tudtunk élelemhez és vízhez jutni, a szekrényekben pedig mindig volt minden, amire épp szükségünk volt. Éjjel világítottak a rúnák, így mindig volt elég fény a tájékozódáshoz, a városfal hatalmas boltíves kapuja kinyílt, ha elé álltunk és amint mindenki visszatért a falakon belülre, bezárult. A lakóépületek mellett találtunk két fegyver raktárat, az egyik a normál, a másik a mágikus fegyvereket rejtette. A kincstárban elképesztő mennyiségű arany és drágakövek sokasága volt felhalmozva, a könyvtárban pedig olyan írásokra bukkantuk, amikkel hetedkori emberek szinte soha nem találkozhatnak. A városban közösségi épület is készült, színházszerű elrendezéssel, találtunk egy zeneszobát, ahonnan soha nem látott hangszerek kerültek elő. Még egy alkimista labort is találtunk, bár az összes üvegcse üres volt. Egyetlen dolog hiányzott látványosan: a vallás. Semmilyen templomot, oltárt vagy bármilyen istenekre utaló tárgyat sem találtunk. Az utolsó szoba, amit átvizsgáltunk egy rúnákkal védett terem volt, amit azért pecsételtek le, hogy onnan ki ne jöhessen semmi. Odabent számos olyan tárgyra bukkantunk, amiknek Reinhart szerint saját akarata van, nyaklánc, kard, szobor, páncél, lándzsa és még jó néhány különös holmi, amik komoly veszélyt jelenthettek birtoklójukra. A közel négy hónapig tartó városnézésünk alatt egyetlen helyre nem sikerült bejutnunk, a piramisba, melynek tetején a bejárati oltár volt.
Amikor Reinhart teljesítettnek ítélte az expedíciónkat és a korábbi megegyezés szerint elosztottuk a talált kincseket, a Krad pap egy este nyomatékosan megkért bennünket, hogy ne terjesszük ezt a kalandot, az ő nevét soha ne hozzuk összefüggésbe a mi életünkkel és soha ne próbáljuk meg a jövőben felvenni vele a kapcsolatot. Másnap reggel hatalmas térkapu nyílt és Krad paplovagjai özönlötték el a vidéket, óriási ládáikkal. Megkezdődött a kincsek módszeres berakodása és este maga Reinhart kísért bennünket a hazavezető kapuhoz. „Emlékezetes kaland volt. Krad legyen veletek!” – így búcsúzott. Néhány szívdobbanással később pedig már a Pyarron melletti pusztán találtuk magunkat. Láttuk Akirt, aki minden erejével hatalmas távolságot átívelő térkapu fenntartásán fáradozott. A Krad táborban szállást és élelmet kaptunk, ám alighogy elfoglaltuk a számunkra rendelt sátrat egy paplovag érkezett az üzenettel, hogy valaki keres bennünket. A főnöki sátorban Ardo várt ránk.
Megtudtuk, hogy az eltelt több mint egy év ellenére még mindig nem térhetünk vissza a kalandozók városába, Akir eljuttat bennünket oda, ahová kérjük. A Falka vezetője a tanács háta mögött felvette a kapcsolatot az egyik godorai mágussal, aki a birodalmi ítélőszék elé juttatta az ügyet és a bűnösök ellen a birodalom veszélyeztetése miatt eljárás indult. Az érintett családok túlélőit a tanács próbálja felkutatni. Norian Dalenből hős lett, szobrot emeltek a tiszteletére abban a parkban, ahol a nemest leszúrta. Az is kiderült, hogy a godorai mágus segítsége nem volt ingyen, Ardo tartozik neki egy szívességgel, amit mi fogunk teljesíteni, ha eljön az ideje. Ardo a legtöbb dolgot a tanács tudta nélkül intézte, mivel elég nagy a felbolydulás a Falka vezetésében. Azok, akik Ardo halálában bízva a Falka vezető posztjára pályáztak egyre türelmetlenebbek és keselyűkként lesik a lehetőséget, ahol lecsaphatnak. Így természetesen a Reinhart féle küldetés is titok számukra, a farkaskölykök küldetéseit vezető táblán csak annyi szerepel Krad küldetés. Miután Ardo mindenről beszámolt, elé tártuk a kincseket, amiket a küldetés alatt szereztünk. A személyes tárgyakat, fegyvereket, vérteket, könyveket megtarthattuk, a többi pedig a Kacsába kerül.
Másnap reggel a Falka térmágusától megtudtuk, hogy Berarba nem tud eljuttatni bennünket a hatalmas távolság miatt, de a Tik-tik hágó környékén kiléphetünk a térkapuból. Jobb lehetőségünk nem lévén, átléptük a kaput, de nem várt dolgok sora kezdődött ezzel. Ekkora távolságra még soha nem utaztunk, elménk nehezen tudott küzdeni a megpróbáltatásokkal, többen el is ájultunk, és ami még rosszabb, elvesztettük egymást. A hágó közeli erdőségben zuhantunk ki az utazásból. Erik Elawerrel ért földet, Tin Tirionnal, én pedig egyedül. És ha a rosszullét és egymás elvesztése még nem lett volna elég, szinte azonnal jöttek a gorkok. A harcosok könnyedén elbántak Orwella teremtményeivel, ám én mágiám nélkül kiszolgáltatottá váltam. Hatalmas szerencsémre Tirion és Tin időben rám talált és röviddel később Erik és Elawer is megkerült. Az ismerős északi vidék nem túl szívmelengető köszöntője után nyakunkba vettük az erdőt és még estére elértük Zamuradot. Öt kirendelt Darton lovag vigyázta a falu nyugalmát, ahol friss vízzel és meleg ággyal köszöntöttek bennünket. Ám a pihenő nem tarthatott soká, egy felderítő hozta a hírt, hatalmas több száz fős gork sereg tart a falu ellen. Tirion azonnal elkezdte szervezni a védelmet, a falusiak pincéikbe menekültek és az óriási vérontás megelőzendőleg Erik vállalta, hogy párbajra hívja a gorkok bajnokát. Amikor a gork horda már szinte a fal alatt volt Elawerrel együtt mentek ki közéjük, aki ork tudásával próbálta megértetni szándékaikat. Nem is hiába, szinte azonnal megjelent egy hatalmas számtalan festéssel és tollal díszített gork, Elawer pedig belekezdett a bátorító nótába. A párbaj nem indult kedvezően, a gork egy elsöprő rohammal indított, de Erik állta a sarat. Többször lefegyverezte ellenfelét, ezzel megszégyenítve őt a társai előtt, majd a megfelelő pillanatban a jó helyre döfve végezte ki gork bajnokot. A vesztes horda elkotródott, Eriket pedig hősként ünnepeltük.
Két nappal később a Darton lovagoktól kapott lovakon indultunk újra útnak és a hágó felé vettük az irányt. Hét nappal később pedig már Nuir határában lovagoltunk. A város kapujánál az Ellana főpapnő várt ránk, így első utunk a templomba vezetett, ahol királyi bánásmódban volt részünk. Fürdőt vehettünk, tiszta ruhákat kaptunk és Ellana papnők lesték minden kívánságunkat. Claudia ebédet rendezett a tiszteletünkre és este részt vehettünk a minden évben megrendezésre kerülő bálon is. A Nuirban töltött napok alatt újra visszaszoktunk a civilizációhoz, meglátogattuk Derst, Elawer koncertet adott, minden olyan volt, mintha soha nem hagytuk volna el ezt a vidéket.
Nuir után Ehios felé vettük az irányt, meglátogattuk Tirion családját. Néhány napot eltöltöttünk a jó borok társaságában, aztán útjaink kettéváltak. Tirion Tinnel Rowon felé vette az irányt, ahol a dartonita komoly megtiszteltetésben részesült, újabb fokot lépett előre a hierarchiában.
Erik, Elawer és én Berarba indultunk. Több mint két éve nem láttuk az otthonunkat így izgalommal vártuk a hazatérést. Meglepetésekben nem volt hiány. Már a városba érve azonnal látható volt, hogy Berar szépen fejlődik és terjeszkedik, nem különben mint a fogadónk, amelynek új épülete és megnagyobbított istállója fogadott bennünket. A Kalapácsban már tudtak az érkezésünkről és a tiszteletünkre rendezett ünnepséggel vártak, ráadásul a hátsó teremben a Vitti család üldögélt. Órákig meséltük mi történt velünk és ők elmondták mi volt Berarban a távozásunk óta. Ám a meglepetések még mindig folytatódtak. Kiderült, hogy Róza nem várt Erikre, egy kereskedővel együtt hagyta el a várost, de itt hagyott valamit, illetve valakit. Egy kislányt, Erik kislányát Gaiat. A gyermeket Helia vette magához és nevelte sajátjaként. Az első találkozás apa és lánya között megmutatta, hogy Erik sebhelyes arca hatalmas szívet rejt. Ám mindenki hamar belátta, hogy Erik jelenleg nem tudna ellátni egy csecsemőt, így Helia legnagyobb örömére a kislány nála maradhatott.
A hatalmas utazások és hatalmas meglepetések után fáradtan rogytunk ágyainkba a mi Menedékünkben.
*Seyana*
Túl sokat képzeltem magamról, először azt hittem van életem, de csak mások maradékán éltem, szolgaként, akár egy kutya. Ezután azt képzeltem, hogy van hatalmam, de csak illúió volt az egész, eszköz voltam mások kezében, akik úgy használtak, ahogy kényük-kedvük tartotta. Később azt gondoltam van esélyem, van esélyem megúszni megúszni ezt a egészet, bosszút állni azokon, akik kihasználtak. Aztán azt hittem vannak barátaim, de ismét csalódnom kell, ismét egy eszköz voltam, amire ha más nincs szükség eldobható... Végül azt gondoltam van még reményem, ehhez képest itt térdeplek, a halál szele legyez körülöttem...
VálaszTörlésIgen a barátaim, vagyis azok akiket azoknak gondoltam... úgy tűnik képtelen voltam megtanulni, hogy ne bízzak senkiben. Egyértelműen Seyana volt az, akire úgy éreztem, hogy valóban számíthatok, hiába hagyott fel a fekete mágia gyakorlásával, a hatalom iránti vágy azóta csak erősebb lett benne, ezt többször láttam a szemében, amikor a Kapitánynak dolgoztunk. A többiek? A bárdra még számítottam, de annyira ingatag, és bizonytalan, hogy legjobb lenne, ha inkább szélkakasként keresni a kenyerét élete hátralévő részében. Szintén számítottam még valamire Eriktől, hiába bátor és kiváló harcos, olyan mintha még keresné a helyét a világban, van mintha elvesztett volna valami, és túl sokszor hallgat mások véleményére. Akitől pontosan azt kaptam amire számítottam, az Darton madárijesztője, aki annyira elvakultan igyekszik szolgálni Istenét, hogy majdnemhogy több kárt okoz, mint amennyi haszna van... mondjuk az is igaz, hogy mindig szükség lesz bábokra, akik feláldozhatóak, ha a szükség úgy kívánja, ebben talán nagyon is hasonlítunk egymásra. Ulojára maradt Tin, akinek legnagyobb erénye, hogy bármikor képes lenne hátbaszúrni akár a legjobb barátját is, nem is értem miért viszik magukkal a többiek, sok hasznát nem veszik az biztos, de cserébe számítani sem lehet rá, biztos vagyok benne, hogy közvetve, vagy közvetlenül, de előbb-utóbb valaki halálát fogja okozni... persze csak utánam. .
Talán azonban mégis van egy esélyem, nincs más hátra mint, ...
Ostobák voltatok, hogy nem osztottátok meg a démonnal kapcsolatos információkat Reinhardttal már a legelején. Ostoba voltam, hogy nem erőltettem a dolgot, és rátok hagytam. Meg is kaptuk a méltó büntetést, csak Dartonnak köszönhetjük, hogy még élünk. Démoni mágiát alkalmaztok a fegyverekre, mikor el akarunk rejtőzni egy démon elől? Úgy vélem Naszír ludas volt az egészben mindvégig. Most legalább megkapta az esélyt, hogy újrakezdje, egy új testben, vagy egy új világon, gonosz praktikák nélkül.
VálaszTörlés-A Menedék viszont fantasztikus volt. Ilyen csodákat ritkán látnak még a kalandozók is, nemhogy holmi halandók. Alig várom, hogy beszámoljak Klaudiának minderről, igencsak hálás hallgatóság tud lenni-kacsintott Tirion, majd pacsizott Erikkel.
Gorkok, hát újra találkoztunk velük. Úgy tűnik, akármennyit is irtunk ki belőlük, csak idő kérdése, hogy újra rátámadjanak a közeli településekre. Rangidősként természetes, hogy parancsnokságom alá vettem az ifjú dartonitákat, bár azért e téren még sokat kell fejlődnöm. Érdekes lett volna egy ostrom során megvédeni a falut, de Erik hősiessége magában megnyerte a csatát. Meg kell jegyeznem, elég szépen bánt el a gorkok vezérével, igazi alázós párbaj volt. És egy ostrom során a civilek is veszélyben lettek volna. Büszke vagyok rád Erik, szép munka volt!
VálaszTörlésTirion elmélkedett, míg a tanács döntésére várt. Beszámolt kalandjairól, s reménykedett, hogy hite kiállta a próbát az utóbbi években is. Aztán megjött a hírnök. Másnap vége az életének. Azt, hogy Darton kegyes lesz-e, soha nem lehet előre tudni. A legígéretesebbek és a leghitványabbak közül is maradtak a Kárpiton túl a beavatás során. Tollat fogo fogott, és írni kezdett.
VálaszTörlés"Kedves barátaim, igaz társaim! Az utóbbi években szinte minden pillanatot veletek töltöttem, s a segítségetekkel lettem az aki most vagyok. Életem pedig a végéhez ért. Holnap Darton oltárán az életemet adom a hitemért. Ha a Sötét Úr is úgy gondolja, akkor visszatérhetek, hogy ezen a világon szolgáljam őt. Ha mégsem így alakulna, kérlek ne búsuljatok, tudjátok, hogy én mindig is máshogyan álltam hozzá a halálhoz. Ha nem térnék vissza, akkor búcsúzom mindannyiótoktól. Seyana, te légy néha spontánabb, az élet túl rövid, és néha a legegyszerűbb dolgok a legnagyszerűbbek. Elawer maradj mindig vidám, ne hagyd, hogy az élet kegyetlenségei rányomják a bélyegüket a lelkedre. Legytek boldogok egymás mellett hosszú közös utatokon. Erik többször bizonyítottad, hogy nagyszerű vivó vagy, maradj a becsületesség útján, és még évszázadok múlva is regéket fognak zengeni hősies tetteidről. Klóin, remélem hamarosan újra csatlakozol a többiekhez, ismét szükségük lesz egy erős kézre is, ha én már nem leszek. Nélküled amúgy sem volt az igazi kalandozni. Tin amilyen rejtélyes voltál amikor először találkoztunk, annyira megkedveltelek. Szilárd erkölcsi tartásod van, hited megingatathatatlan, olyan ember vagy, akiben bármikor megbízhatok.
Kérlek vigyétek híremet a családomnak, mondjátok azt, hogy boldogan haltam meg.
Darton legyen veletek, hiányozni fogtok.
Tirion"
Másnap a beavatás után különös érzésekkel ért vissza Tirion a szállására. Az első dolog amit megpillantott, a felbontatlan levél volt az asztalán. Megfogta, odalépett a gyertyatartóhoz, s mosolyogva a lángoknak adta írását, miközben egy könnycsepp gördült le arcán.
Csalódtam. Kétszer.
VálaszTörlésElőször az istenek szolgáiban. Tudom, hogy amit Naszír tett, az hatalmas bűn. De amikor esélyt kaphatna, hogy változtasson az életén és jóvátegye bűneit, halálra ítélni, az kegyetlenség. Különösen annak fényében, hogy pontosan tudják, én is tudnék sötét praktikákat űzni mégsem teszem, ez csak elhatározás kérdése és hiszem, hogy Naszír is képes lett volna rá.
Másodszor a dzsadban csalódtam. Az első pillanattól az utolsóig védtem a többiekkel szemben, mert pontosan tudtam, hogy milyen nehéz lehet neki és mennyi előítélettel és ellenségeskedéssel kell szembenéznie. Ezek után nem hittem volna, hogy ártana nekem.
A menedékben csodálatos dolgokat láttunk, elképesztő könyvek, fegyverek és használati tárgyak tömkelege és temérdek kincs várt ott ránk. Mégis, a legnagyobb ajándék, amit ott kaptam, az a felismerés volt. Végre megértettem anyám örökségét. Nem az a sok áttanult év, nem is a mágikus praktikák, hanem a tudás utáni vágy. Nem azért, hogy felhasználjam, hanem egyszerűen értsem, mi hogyan működik. A godoniak csodás mágiája döbbentett rá, hogy mennyire áhítom a tudást, kimondhatatlanul szeretném megérteni, hogy voltak képesek a menedéket úgy felépíteni, hogy számos emberöltő után még mindig hibátlanul működik. És még mennyi olyan dolog van a világban, amit szeretnék megérteni és megtanulni…
VálaszTörlésAmíg a dzsungelben és a másik világban kalandoztunk, végig az hajtott előre, hogy Haza kell jutnunk, amikor álomra hajtottam a fejem, csak arra gondoltam, hogy menjünk haza. És amikor beléptünk a Kalapácsba, rögtön kiderült, hogy van hova hazamenni. Két év telt el, mióta utoljára Berarban jártunk, mégis úgy fogadtak, mintha két hét sem telt volna el. Azt hiszem Tirion az egyetlen közöttünk, akinek volt igazi otthona régen. Mi többiek először éljük ezt meg és azt mondom, mindenkinek kell legyen egy hely, amit az otthonának nevezhet és bármikor őszintén kimondhatja: HAZAMEGYEK.
VálaszTörlésHihetetlen dolgokat láttunk és tapasztaltunk az elmúlt egy évben, hazatérve most mégis egyetlen dolog lebeg a szemem előtt és ez a félelem. Félelem attól, mi lesz, ha ez kitudódik? Bele se merek gondolni, mi történne, ha rossz kezekbe kerülne az a rengeteg emlék és információ, amit hazahoztunk. Vajon hányan járják Ynevet, akik mindent megtennének, hogy megismerjék a Menedék helyét vagy eljussanak a kapuhoz, ami a másik síkra vezet? Hányan lennének, akik ölnének a Kapitány vagy a sárkány történetért? Szokták mondani, az információ hatalom. De szerintem óriási felelősség. Mostantól mi felelünk azért, hogy ezek a dolgok soha ne kerülhessenek rossz kezekbe.
VálaszTörlésOtthon, érdekes kérdés. Persze, mindig szívesen látott vendég vagyok a családom házában, csakúgy mint ti, de az nem az otthonom. Nem születtem örökösnek, és neveltetésem nagy része is egy rendházban történt. Az én igazi otthonom a hitem, s azt a szívemben hordom.
VálaszTörlésCsalódásodat megértem, de nem az indokaid igaza alapján, hanem a hit kérdésében való járatlanságod miatt. Reainhardt pontosan tudta, amit én is, Naszír számára a halál nem büntetés, hanem az EGYETLEN mód arra, hogy lelke megtisztuljon. Megbánhatod a bűneid, de a gonosz otthagyja nyomát a lelkeden, és az istenek segítsége nélkül senki sem képes azt levetkezni. Tudom, nem a vallás az amiben a választ keresed kérdéseidre, de meglepődnél, hogy az istenek mennyire bőkezűek, a tudás kérdésében is, hű alattvalóik felé.
Nagynéni lettem.
VálaszTörlésNevezhettek érzelgősnek, de életem legmeghatóbb pillanata volt, amikor Erik a kezébe vette Gaiat.
Nő vagyok, de eddig soha nem gondolkoztam el azon, mi lesz, ha bármelyikünknek gyereke születik. Kalandozók vagyunk, az életvitelünk egyszerűen alkalmatlan arra, hogy jó szülők legyünk. Örülök, hogy Gaia Heliánál lesz, nála jó kezekben lesz és Eriknek marad esélye, hogy láthassa a lányát amikor csak akarja.
Nem lettem apa.
VálaszTörlésNevezhettek érzelgősnek, de életem legmeghatóbb pillanata volt, amikor Claudia a mellein kivül semmit sem adott a kezembe.
Férfi vagyok, ezért eddig sosem gondolkodtam el azon, mi lesz, ha bármelyikünknek gyereke születik. Kalandozók vagyunk, az életvitelünk alkalmatlan arra, hogy akármilyen szülők legyünk. Örülök, hogy a magom Claudiában lesz, és marad esélyem, hogy ne hagyjak hátra szülők nélkül felnővő pulyákat.
Felkészültem a halálra. Tudtam, hogy eljő egyszer, de hogy ilyen hamar.. sosem gondoltam volna. Nem szomorú voltam, hanem izgatott. Amikor a Kapitány botja minden ereje belém szállt, ott voltam Vele. Emlékeim homályosak, de hallottam a nevetését. Éreztem minden porcikámban a jelenlétét, megkaptam mindazt amire társaim egész életükben várnak, mégis kevesüknek adatik meg. A bolondságom vagy az eltökéltségem miatt? Ki tudja, talán mindkettő. Aztán kaptam egy új esélyt. Egy esélyt amit megragadtam. Visszahoztam a tudásom a mestereimnek, s odaadtam nekik mindenem. Cserébe ott állhattam, egy olyan szertartás közepén, amihez csak a paplovaggá avatásom volt fogható egész életemben. Még a Tanács is képviseltette magát. Egyszer csak megnyílt a valóság síkja, és kapu nyílt a Kárpiton túlra. Két alak lépett ki, egyikük régi ismerősöm, az angyal, kinek szabadságát Darton kegyéből én adhattam vissza. Fennkölt volt, hatalmas, erős és métolságteljes. Darton kinyújtott keze volt ebben a világban, boldoggá tett jelenléte. A másik alak a Halál arcát viselte. A kisemberek már puszta látványától is menekülni kezdenének, én azonban tudtam ki ő, és miért jött. Ő volt a gyilkosom. A bírám. A szülőanyám, aki újra a világra hozott. Döntnök volt, és a döntése az volt, hogy Yneven folytathatom Uram szolgálatát. Az újjászületés fájdalmas volt, de a fájdalom erősebbé tesz. Tyrion Aurelius Foncettiként haltam meg, Feketeszárny Tirionként születtem újjá. Nemesből szolga lettem. A többség épp a fordítottján igyekszik, a sok balga. Idejüket és gondolataikat fecsérlik, ahelyett, hogy alávetnék magukat a hatalmasabb elméknek. Majd megtörve, megkeseredetten adják fel életüket. Időm és gondolataim mostantól csak a Sötét Urat szolgálják. Sokat kell tanulnom, hogy méltó legyek mindarra, ami történt velem, de eltökélt vagyok. Kegyetlenül pusztítom el hitem ellenségeit, és szorgosan építem Uram birodalmát, míg a halál el nem ragad. És utána is.
VálaszTörlésÉrdekes paradoxon...Elvesztünk a halál öleléséből tértünk vissza nem egyszer. Reménytelenek voltunk de talán ez az utazás kellett ahhoz, hogy újra rátaláljunk önmagunkra, hogy tudjuk vagy megerősödjünk abban amerre életünk folyamát tereljük.
VálaszTörlésTirion sziklaszilárd hite tanúbizonyságot tett. Nem egyszer éreztette velünk Darton (talán fura leírni) de óvó tekintetét.Különleges neki ez a fekete lovag és én büszke vagyok hogy a barátomnak mondhatom.
Tin megnyílt. Elmesélte élete rejtélyes történetét és különleges származását. Bízik bennünk és a mi otthonunk immár az övé is. Remekül fejlődött csendes fiúból vezető egyéniséggé. Remélem megtalálj a boldogságát.
Erik a csapodár Kalóz. Az aquvírölő a rettegett kapitány. Bátorsága százakéval vetekszik, vakmerősége miatt az élete sokszor hajszálon függött. Persze mindig megmentette a csapatot így köszönet illeti. Most egy apró gyermeket tart a kezében, akiért felelősséggel tartozik. Tudom hogy jó apa lesz és talán gyermekből most válik igazi férfivá.
Seyana.Sajnálom ami Naszírral történt. Talán életében is kaphatott volna másik esélyt, de igaza van a lovagnak. Úgy hiszem egy jótettel fejezte be itteni életét és az istenek kegyesek lesznek hozzá. Kérlek ne hasonlítsd magad hozzá,te hozzánk tartozol és szeretünk. Az életem árán is megvédenélek.
Ami engem illett. Tudom már hogy alakítsam az életem. Boldogabb vagyok és ezt a boldogságot a családomnak az átélt élményeknek és Albornnak köszönhetem. Úgy érzem egy új Elawer van születőben
[Nem semmi év áll mögöttünk, annyi, hogy amit mesélhetnék, az is sok órába telne. Telt is, és ha így utólag jól gondolom, bizony a kevés elég volt-e? A Kertész kíváncsisága elméletben határtalan, mégis elégedetten küldött utamra. Vagy ami számít, azt elmondtam?
VálaszTörlésNéha én magam is így gondolom. Ami számít, azt annyi idő alatt el lehet mondani, amíg Tirion lehajt egy kupa bort.]
Mivel jutottunk előrébb? Leszámítva a Hallgatag Úr kegyelmét és csodáit... no igen, itt lehet el kellene időzni. De meghagyom az elmélkedést magamnak, nektek elég annyit tudnotok, hogy a Tirionnal bemutatott áldozat során olyan közel kerültem Hozzá, mint soha semmilyen égi hatalmassághoz.
VálaszTörlésDe az elmúlt időben - évnek nem nevezném, mert napokként folyik össze a sok történés, amit Odaát töltöttünk, a "romok" közötti bújócskázást szintén nem említeném... - mivel lettünk többek?
Nem sokban. A szánk még mindég százszor többet jár, mint amit kéne. Esküdnék rá, hogy ha Naszír sorsáról is hamarább dönteni tudunk, akkor nem cselez ki minket. Ha valóban a Kapitány vitte el, és valóban a mi védelmünkben... haha! akkor még inkább azt mondom: ha időben cselekszünk, nincs ideje a Démonidézőnek mocskos átkokat szőni.
Harcban nem lettünk jobbak. A kézitusa nekem még mindig pénzfeldobáshoz hasonlít, de Elawer sem sokat erősödött ebben. Mióta Kloin nincs velünk, egyre másra kerülünk véres cafatként a földre.
Összehangoltság se nagyon van közöttünk, mindenki csak megy a feje után. Bár nagy előrelépés, hogy Elawer is felfedte, hogy erőt, kitartást és bátorságot tud belénkönteni csengő dalaival.
Úgy érzem sokszor, hogy Seyana az utolsó utáni pillanatra tartogatja erejét, sokszor akkorra, amikor már késő - és hogy nem lett mégsem késő, arra csak az isteni gondviselés lehet a válasz.
Tirion meg... és ezt csak hallkan mondom... azok láttán, hogy mi négyünket sem tud jó helyre irányítani, a rowoniak helyében nem bíznék rá ezredeket - pedig a rangja megvan hozzá.
És amikor nem erővel kellene nyernünk? Parttalan vitákba és bizalmatlanságba veszünk. Meg is lett az eredménye - a kék szörnyetegek csaknem agyon is vertek a tárgyalások során.
Kissé sértve is éreztem magam - most már elmondhatom, mert éppen nem fenyeget az örök elkárhozás, mint azon az istentelen és áldottnak semmiképpen nem mondható helyen -, amikor nem hagytátok a legjobb tárgyalót szóhoz jutni. Mert valóban keveset tudtatok, tudtok rólam, kivéve a motivációmat. Mert ez utóbbi mindig is tiszta volt, és előttetek soha sem rejtettem véka alá. Előbbi kapcsán pedig hagy ne tartsam felelősnek magam, hiszen az nem az én hibám, hogy rajtam kívül minden más dolgot fontosabbnak találtatok Tiagon ostroma óta.
Annyit elismerhetek, hogy a hosszú évek alatt megszoktam az árnyékban álldogálást. No meg továbbra is kissé értetlen vagyok, hogy is maradhattam meg mellettetek.
Bár erre magyarázat van egy. Legalább is erre felé mutat az a dzsungel mélyi tanácskozás, amikor is a Démonimádó naplója fölött először jutott döntésre Seyana a csapat helyett Naszír sorsa felett.
És még később is, amikor ez szóba került, akkor is vérforraló párhuzamokat állítottatok fel.
Jó lenne egyszer tiszta elmével és tiszta szívvel beszélgetnünk, mert a pár fontos dologban Mi, azaz Ti, ott vagytok.
És higyjétek el, ha tisztán látnánk magunkat, ismernénk egymást, nem részeg napszámosként tántorognánk csorba kaszákkal a végtelen búzatáblán, hanem rettenetes kahre-i gépszörny képében tarolnánk le városnyi méretű területeket...
Nem mondom, hogy hasztalan volt ez a legutóbbi küldetés - mi több! -, ahol most állunk, az még csak az út eleje. Végre már rajta állunk, a cipőnkról leverhetjük a sarat, nadrágszárunkról lepöckölhetjük a bogáncsokat.
Túl sokszor az Égieknek sem ildomos hálálkodni, hát még saját barátainknak! Mégis megszólítom Tiriont, aki különös lehetőségben részesített.
VálaszTörlésKöpenye árnyékában bejuthattam ismét a rowoni rendházba. Nem tudom, hogy mit szólt az érdekemben, de senki nem állta utamat, bármit megtehettem, bármit kérdezhettem, és ott lehettem a beavatási szertartáson.
Az az érzésem, hogy kevesen vannak, akik nem beavatottként jelen voltak már ilyen szent eseményen, és nem is tudom, hogy mesélhetek-e róla.
Kevés élő ember van, aki egy Döntnök előtt állhat, még ha csak az utolsó sorban is. És nem is miattunk, hanem a beavatás miatt érkezett.
De a fekete humorú testvérek között is kevés lehet, aki már másodszor csodálhatja meg Darton egy félelmetes angyalát.
A sok csoda és kegy nem lehet véletlen, mint ahogy az sem, hogy a rend vezetői végig megtűrtek egy egyszerű hívőt. Hálát tudom kinek kell adnom, de borral még csak Tirionnak tudok fizetni.
Teljes mértékben igazad van a parancsnoklásommal kapcsolatban Tin, és egy cseppet sincs igazad. Barátoknak az ember nem parancsol, hanem kér, és megvan a szabad döntés hatalma és átka. A gorkok támadása azért lett volna érdekes, mert láttad volna milyen az, amikor rangban alattam lévők követik az utasításaim, pontosan az utasításaim. Ezt tőletek nem várom, nem várhatom el, hiszen egyenrangú társak vagyunk. Még akkor sem, ha ezzel a hatékonyságunk szenved csorbát.
VálaszTörlésA döntéseinkkel kapcsolatban pedig: mivel általában a többség szava dönt, és Seyana szinte mindig maga mellett tudja testvérét és szerelmét, ezért a hosszas viták elkerülése végett sokszor én is ráhagyom a döntést. Még úgy is, hogy sokszor rosszul döntünk emiatt. És ez valószínűleg így lesz a jövőben is, egyetlen dolgot kivéve: a Darton számára nem kedves dolgokat nem fogom tűrni. Nem lesz újabb Naszír, hasonló esetben azonnal a fejét veszem az eretneknek, és annak is, aki az utamba áll.
Ami pedig a Rowonban történteket illeti, töretlen hitednek légy hálás, én csak az igazat adtam tovább testvéreimnek rólad. Örülök, hogy ott lehettél abban a nagyon fontos és különleges helyzetben, és remélem ez is csak megerősített abban, hogy mennyire is jó az út, amin jársz.
VálaszTörlésReinhart úgy gondolta, ítélkezhet egy kalandozó sorsáról, de szerencsére a Kapitány megmentette Naszírt a kötelességtudattól elvakult csapattól. A sors fintora(?), hogy a tudás istenének papja ilyen sokszor képes tévedni.
VálaszTörlésErik nem szeretné még egy rosszéletu gyermekkel gazdagítani Ynevet, így hát örömmel nyugtázta hogy szereto kezekbe került. Nem kell hogy tudja ki az apja, de egy "képzett vívómester" meglátogatja majd rendszeresen, hogy leckéket adjon neki...
VálaszTörlésSzabad szájú aszisz kölyök.
VálaszTörlésTöbbeknek csak ádáz köcsög.
Tény az tény marad, Erik itt van, és éppen arat.
Mint a bolond-veszett kutya, mindenkibe beleharap.
Szemében látszik a harag, egész Ynev nem nagy falat.
Ledönt minden falat, halad, csak azt teszi mit nem szabad.