Helyszín: ismeretlen sík
Dátum: ???
A Kapitány utolsó kérése világos volt: a kék lények legnagyobb városának templomában található kristályt kérte a csapat hazajutásáért cserébe.
Az információgyűjtés és hosszas tanakodás után arra jutott a társaság, hogy csak végső esetben próbálják meg erőszakkal megszerezni a kívánt kristályt, a kék lények civilizáltságára és Zyraxa megölésének tényére alapozva próbálják békés úton megszerezni.
A terv jó volt, a világ őslakosai gyanakodva, de alapvetően barátságosan fogadták a csapatot. A tárgyalás jól alakult, olyannyira, hogy amikor szóba került a kapu akkor a kék lények még azt is felajánlották, hogy hazajuttatják a kalandozókat. A kínálkozó lehetőség ellenére a csapat a Kapitány haragjától tartva nem fogadta el az ajánlatot. Mikor a kristály szóba került, és a kék lények megtudták a látogatás okát, akkor a hangulat lényegesen megváltozott. Amikor pedig Tirion kijelentette, hogy a Kapitány így vagy úgy de mindenképpen meg fogja szerezni a legnagyobb energiaforrásukat, akkor a vezető a hatalmát a csapat ellen fordította és megpróbálta elküldeni őket. A Kapitány által adott medálok – Erikét kivéve – kitartottak, így nem sikerült a varázslat, de a kalandozók érezték, hogy nincs maradásuk, ezért távoztak. Erik elvesztette az eszméletét az elméjét védő amulett tönkremenetelekor, de állapota stabilnak tűnt. A városuktól nem messze telepedtek le, és tanakodtak, hogy mitévők legyenek.
A harcosabb beállítottságúak a behatolást tervezték, de Seyana és Naszír úgy döntöttek, hogy tesznek még egy próbát a kék lények vezetőjével és megpróbálják megértetni a helyzetük kilátástalanságát. A többiek kétkedve fogadták a tervet, de Seyana és Naszír, bízva abba hogy az idegenek megkímélik az életüket újra a vezető elé járultak. Elmondták a távoli világra jutásuk történetét és a Kapitánnyal kötött megállapodásokat.
Némi tanakodás után a kék lények vezetője a Kapitányhoz hasonlóan meglátta a lehetőséget az eltévedt kalandozókban. Úgy döntöttek, hogy a Kapitány megkaphatja a kristályukat, ha a csapat segít megszerezni a második legnagyobb kristályt. A csapat megkönnyebbülten vállalta a feladatot. A kék lényeg rangidőse és két legjobb harcosa Ardo, Bajusz és Maximus alakját magukra öltve indultak útnak a csapattal, hogy behatoljanak a leghatalmasabb sárkányúr erődjébe és megszerezzék a kristályát.
Az erőd a világban dúló ádáz harcok ellenére sem maradt őrizetlen, a föld és a tűz elemi síkjának félelmetes teremtményeik őrzik a bejáratokat és egy nagyobb csapat sárkánylénnyel is meg kellett birkózniuk a lehető legkevesebb feltűnés mellett. A behatolás többé kevésbé a terveknek megfelelően alakul, amikor elérnek az idegenek igazi célpontjához.
Az őslakók közül egy, a sárkányok érkezésekor elárulta a saját népét, és kiadta a kék lények összes titkát a világra törő gonosznak. A vezető csak az „Áruló” néven nevezi a bosszújuk célpontját. A csapat feladata a terem biztosítása, amíg az idegenek leszámolnak népük árulójával. A harc vad és fordultos volt, az őslakosok kemény küzdelemben felülkerekedtek az Árulón, a csapatnak pedig sikerült életben maradnia a megidézett tűzlények kereszttüzében.
Az Áruló eleste az egyik idegen harcos életébe került, de a másik is súlyosan megsérült. Végül saját akaratából úgy dönt, hogy felszerelésének és a saját erejét is feláldozza azért, hogy esélyt adjon a sárkányút legyőzéséhez. A vezető vonakodva, de elfogadja az áldozatot. A csapat tagjait is felgyógyítva indulnak a trónterem felé. Megtalálják a keresett kristályt, de a vezető megidézi a trónterembe idézi a sárkányurat, kezdetét veszi a végső harc.
A sárkányúr hatalma legyűrte volna a csapatot és a kék lények vezetőjét külön-külön, de együtt sikerült túlélni az elkeseredett küzdelmet.
A sárkányút legyőzése után a vezető a biztonságba teleportálja a csapatot. Mikor visszaérnek már Erik is magához tért és teljesen rendbe jött.
A regenerálódás és az elesettek meggyászolása után kezdetét veszi az ünneplés. A kék lényeg befogadják a számukra idegen kalandozókat. A vezető pedig az egyezségnek megfelelően átadja a kristályukat. És egy ajándékot is ad, egy nagyon hasonló csak méretében sokkal kisebb kristályt melyről azt mondja, hogy nyugodtan magukkal vihetik Ynevre, nem fog bajt okozni de hasznukra lehet még. A csapat megkönnyebbülve, ugyanakkor izgatottan indul vissza a lebegő piramisba.
Mikor visszaérnek Tirion megkéri Seyanát, hogy botjának teljes hatalmát felhasználva változtassa Darton angyalává. Seyana eleget tesz a kérésnek, Tirion átváltozik és közben kifakul a valóságból. Nyomtalanul tűnik el, a kapcsolatot nem tudják felvenni vele, csak a medálja marad utána. A Kapitány is csak annyit tud mondani, hogy már nincs ezen a síkon.
A kristály átadása után a Kapitány megtartja a szavát, és hazajuttatja Ynevre a csapatot. Mielőtt azonban megnyitná a kaput, figyelmezteti a kalandozókat – úgy hogy Reinhart ne szerezzen tudomást róla -, hogy megérkezésük óta egy gonosz lény lesi minden mozdulatukat. Még a piramisba is megpróbált behatolni, de nem járt sikerrel. A Kapitánytól kapott amulettek és fegyverek pedig sugároztak annyi hatalmat, hogy ne próbáljon meg a csapatra támadni.
A csapat a kapu másik oldalán, - a legnagyobb megkönnyebbülésükre – végre Yneven tér magához.
A harmadik próbatétel következik. A csapat fáradtan kétségektől gyötörve telepedik le a lebegő piramis már- már oly megszokott szobájában. Körülöttük a világ felbolydult. Dúlnak a harcok mióta a sárkánykirályt elemésztette Taroin pusztító haragja a fekete angyal képében. A lovagot azóta is büszkeség és tiltott vágyódás tölti el, hogy újra magára önthesse e magasztos álruhát. Ő gondolkodás nélkül követi a Kapitány minden utasítását, meg van győződve, hogy ez az egyetlen út, hogy haza jussunk.
Látták a feladatot. Szinte már rutinszerűen nézték, ahogy a Kapitány beavatja őket a próba részleteibe. A világ felbolydult. A sárkányurak a koncon marakodnak. Hatalmas a zűrzavar, szinte semmi sem biztonságos odakinn. Most mégis az őslakosok ellen kell fordulniuk. A szétszórt kolóniák egyikéből kell elhozni a legnagyobb kristályt. A kolónia egy búra alatti külön világ. Növényekkel, állatokkal, épületekkel… élettel, akárcsak otthon. A lakók a draeneiok, akik valaha az egész világot uralták. Ma már szinte csak öregek és gyerekek élnek a kolóniákon és a sárkányok szemében jelentéktelenségüknek köszönhetik életüket. A feladat egyszerű, de az ellenfél most nem lelketlen hódítók, hanem az életükért és kultúrájukért küzdő őslakosok. Fejlettebbek erősebbek, mint az emberek. Csak a sárkánykirály volt képes leigázni őket. Elméjük hatalma ésszel fel nem fogható és testi erejük is jóval meghaladja a csapat képességeit. De mégsem ez az, ami elgondolkoztatja az utazókat, hanem a lelkiismeret és együttérzés. A fejükben motoszkáló otthon kitalált törvény: Az ellenségem ellensége a barátom?!Megfogalmazódik a Miért? Mily szép is az emberei szabad akarat. A lehetőség, hogy eldönthetjük, mit tegyünk. Tudatosan rosszat vagy szabadon a jót. Mily csodálatos az élet…
-Haza!- Mormolja Alewar s bámul a külvilágba. Kinn cikázó villámok, tűzdémonok és megannyi ésszel fel nem fogható teremtmény. –Nem tudom eldönteni, hogy ez a kaland áldás, vagy átok. Olyan hatalommal bírunk mely otthon szinte felfoghatatlan.
-Otthon?- vág közbe Tan. Fogalmunk sincs, hogy mi van otthon és egyáltalán, hogy jutunk haza! Ha választani kell átok ez. Megtesszük, amit a kapitány kér, és végre elhagyjuk ezt az istentelen földet.- Az asztalra csap és tüzes tekintettel néz Rainildra.
-Menjetek. Én nem tudok veletek tartani.- egyenesedik fel a pap és halkan elvonul a teremből.
-Sürget az idő-szól fennhangon Tan- Meg kell terveznünk, hogyan szerezzük meg a kristályt. Nincs vesztegetni való időnk.
-Biztos, hogy helyes, amit teszünk?- Kérdi Seylea halkan. Ki a Kapitány? Mit akar tőlünk? Nem jelent ez veszélyt ránk vagy a mi világunra? Lehet Rainild haza tud vinni minket és nem kell elvégeznünk a 3. feladatot!
-Lehet! Ez a kulcsszó-vág közbe Taroin. el kell végeznünk, amit mond és hazajutunk. Eddig is megtartotta a szavát ezután is meg fogja. Nincs más esélyünk. Vagy elfelejtetted, hogy ha ő nincs, mint itt pusztultunk volna! A feladatot meghallgattuk és elfogadtunk. A kristályt elhozzuk, ez biztos.
-Csatlakozom!-helyesel Alewar. Ez nem a mi világunk Itt nincs jó és rossz. Csak az a cél, hogy hazajussunk! Hogy ezt hogyan érjük el, nem számít. Nem fogok morális válságba sodródni azért, amit ebben a világban teszek!
- Elhozzuk! De nincs megadva, hogy hogyan- emelkedik fel az asztaltól Nisszar. Talán odaadják…
-Én is erre gondoltam- fordul felé Taroin. Menjünk oda és beszéljünk velük. Rám biztosan emlékeznek, hiszen segítettem nekik… még a barlangban.- s a bajsza alatt büszkén mosolyog
A csapat tagjai egyetértően pillantanak egymásra. Nem akarnak a draeneiok ellen harcolni,ha van rá mód, hogy békés úton szerezzék meg a kristályt.
-És mi a B terv? Ha a kristály az energiaforrásuk és a nélkül halálra vannak ítélve-kérdi Seylea.
-A kapitány szerint nélküle is képesek túlélni. Az elméjük hatalmát segít ugyan visszanyerni, de az nélküle is megy. Maximum nem olyan gyorsan.-válaszol Tan
-Lehet tudunk adni valamit cserébe. Mondjuk másik kristályt. Egy kisebbet. Tényleg Seylea, van ebben a világban még ilyen kristály?-kérdi Nisszar
-Gyűjtsük össze a kérédseinket! Ha már eleget akarunk tudni, megkérdezem a varázsbotot.-válaszol Seylea.
-Mondjuk ha egyszerűen odamegyünk, lemondunk a meglepetés erejéről, ha mégis harcolnunk kell.-kezdi meg a beszédét Taroin. De ennek ellenére ezt bevállalom és a békés utat választom. Ha nem jön össze, majd kitaláljuk mit teszünk. Mondjuk el mi kell nekünk, és hallgassuk meg ők mit szeretnének cserébe.
A csapat hosszasan gondolkozott még a megoldáson. Felmérte a draeneiok képességeit. Megtudták, hogy sok kristály van még, de az a legnagyobb, amit el kell hozniuk. Egyetértettek, hogy a békés utat próbálják meg és bármi máshogy történik, visszatérnek a piramisba és új tervvel állnak majd elő. Azt feltételezik, hogy szót érthetnek az őslakókkal. Így reményekkel, de kérdésekkel tele útnak indultak. Saylea képessé tette őket a repülésre és arra, hogy értsék az idegenek beszédét. A kis csapat össze-vissza cikázott a szürke égen. Szinte csak a lila villámok fényénél pillantották meg egymást. Repültek! Fantasztikus érzés. Féltek, de ugyanakkor szabadnak érezték magukat, mint a madár. Talán mindannyiuk fejében átvillant egy gondolat, hogy álmodnak. És nem csak ezt a repülést, hanem mindent. És mindez csak egy játék, amit végig kell játszani…s ha nyernek hazajutnak.
Seylea mikor már elég közel voltak üzent az őslakóknak, mintegy bejelentve a furcsa idegenek érkezését s így megteremtve a lehetőséget a tárgyalásra. Nem messze a burától értek földet majd lassan a kékesen derengő gömb felé vették az irányt. Kisebb tanácstalanság után egy kapu nyílt nem messze mellettük, amin egy küldöttség lépett elő.
7 draenei lépett ki a búrából. 4 nőstény 2 fiatal és egy idősebb hím. Testüket csodaszép idegen anyagból kovácsolt páncél borította. Kék füleik hosszúak tekintetük mint egy prédáját pásztázó nagymacskáé. Alakjuk, mint az embereké de lábuk patákban végződik. Tiszteletet parancsoló harcias népnek tűnnek. Szemmel láthatóan a nőstények agresszívabbak a hímek nagyobbak de megfontoltak. Az egyik fiatal hím karja a másiknak a lába átlátszó kékesen dereng. Mintha szellemkar lenne mely csupán illúzió. Ám e kar képes tartani egy döbbenetes csatabárd szerű fegyvert melynek darabjai szinte össze sem érnek, hanem valami láthatatlan energia tartja egyben őket. Kinek a lába átlátszó az szintúgy egyenesen jár és biztosan támaszkodik e lábra roppant testével. Az öreg méltóságteljes. Kezében egy bot melynek csúcsán egy darabka kristály ragyog. Pont olyan, mint amilyet a csapat el akar vinni… csak jóval kisebb annál, szinte egy szilánk.
A delegáció kisebb megdöbbenést kelt. Készültek rájuk de élőben találkozni egy ilyen lénnyel teljesen más. A tanácstalanság érződik a levegőben s bár alig telik el pár másodperc az idő mintha ólomlábakon cammogna. Talán mindkét oldalon jelen van ez a tanácstalanság, de mivel egyikük sem ismeri a másik kultúráját talán ez fel sem fedezhető.
-Üdvözlet nektek!- töri át a csendet az öreg dreanei.A hangja teljesen hátborzongató és nem emberi, de mégis mindenki érti , hogy mit mond.
-Üdvözlet nektek. Békével jöttünk!-válaszol szinte azonnal Taroin.
-Ti öltétek meg a sárkányt?-kérdezi kíváncsian az öreg.
-Igen, mi szabadítottuk meg a világotokat a bestiától.
-Hümm. A lebegő piramis ura segített nektek?
-Igen, tőle kaptuk a fegyvert, ami át tudta szúrni a sárkány bőrét.- Majd Taroin elmesélte a fegyver történetét.
-És valóban elpusztult?
-Igen, biztosak vagyunk benne.
Az öreg a csapatot méregeti, míg a többi draenei elismerő sugdolózásba kezd.
-Gyertek be, legyetek a vendégeink. –Int az öreg és egy újabb kaput nyit a botjával a burán.
A csapat sorban belép a kis kolóniába és szemük elé tárul egy másik világ teljes valójában:
Furcsa épületek, s még furcsább állatok és növények. Zöld minden és tele élettel. Teljesen más, mint a külső kopár parázsló kőtenger. Gyermekek kacagása hallik, kik megbújva, de egyre bátrabban közelednek az idegenek felé. Kevés a hely, de mégis ismerős a kíváncsiság a játékok a szeretet mely körülveszi őket. Sosem jártak itt, de ahogy befele haladnak , a lakók úgy terelik őket, hogy az irány egyértelmű. Hirtelen feltűnik a már ismert delegáció, akik egy másik irányból ugyanoda tartanak, ahova a tömeg tereli a kis csapatot.
Egy tágas kis liget, melynek tetejét vékony oszlopok tartják. Középen párnák, körbe rendezve. Az öreg a párnák felé int, s ez a gesztus egyértelmű. A csapat helyet foglal s melléjük telepszik a két fiatalabb hím és az öreg. Érdekes illatú és színű frissítővel kínálják a vendégeket. Aki belekóstol meglepően felfrissül, mint testileg mind szellemileg. Az emberek kíváncsian kémlelnek körbe. Evrik a nőstényeket méregeti, Nisszar a kristály lehetséges helyét kutatja, a tobbiek ámulva nézik ezt az idegen világot és közben mindannyiukban felerősödik a honvágy.
Egy rövid udvarias párbeszéd után az Taroin elmondja miért is jöttek a daeneiok közé
-Szükségünk van a legnagyobb kristályotokra. És bármit megteszünk cserébe, hogy megkaphassuk.
Erre azonban már a 4 nőstény kivont fegyverrel rohan a földön ülők felé és a két hím is felpattan. Egyedül az öreg erélyes rendre utasítása menti meg a helyzetet és a csapat életét. Majd miután fújtatva és dühösen a nőstények a helyükre ballagtak az öreg csupán ennyit mondott:
-soha nem kaphatjátok meg.
Erre a válaszra senki sem számított. A tanácstalanság kissé úrrá lett a csapaton. De az öreg folytatja
-Nektek kell a kristályunk vagy a legebő vár urának?
-Nekünk-válaszolta Taroin . Cserébe a kapitány hazajuttat minket a mi világunkba.
-Tudjuk honnan jöttetek. A kapun keresztül. Jártatok már nálunk. Mi is haza tudunk juttatni titeket.
Erre a mondatra mindenki szemében a megdöbbenés látható s záporoztak a gondolatok: Csak nem az emberi menedék? Ők is hazajuttathatnak? Mit tesz majd a kapitány? Mi lesz Rainilddal?
-Beszélhetnénk egymás közt?-kérdezi Seylea kissé félve.
Az öreg int és a dreaneiok elhagyják a termet. Egyedül maradtak s olyan döntést kell meghozniuk, ami tényleg a sorsukat fogja befolyásolni és az életükbe is kerülhet.
-Most mit teszünk?-Néz körbe Seylea kérdőn
-Mit tesz a kapitány, ha elfogadjuk az ajánlatukat? Kérdi Tan
-Mindenképp el kell vinnünk a kristályt. Nem futamodhatunk meg. Nem beszélve arról, hogy a kapitánynál van Rainild is-érvelt Alewar.
-Tényleg a pap! Vajon mi lenne, ha elfogadnánk az ajánlatot-játszott el a gondolattal Taroin
Egyszer csak Seylea mély révületbe esik és hosszasan bámult maga elé. Majd a többiek ébresztgetésére hirtelen felriad majd elmondja mi történt vele.
-Megkérdeztem a botot, mi lenne, ha elfogadnánk a draeneiok ajánlatát. Először is elmennénk egy kapun keresztül az oszlopokhoz ahol a 3 daenei elkezdené megnyitni az átjárót. Ekkor megjelenne a Kapitány Rainilddal és mi mindannyian azt éreznénk a legfontosabbnak, hogy végezzünk a draeneiokkal. a harcban Alewar és Nisszar életét vesztené. Mi többiek visszamennénk a faluba, hogy megszerezzük a kristályt. Legyilkolnánk mindenkit, de a túlerő minket is felmorzsolna. Végül megjelenne, a kapitány elvinné a kristályt és a fegyvereinket s mind itt ragadnánk ezen a förtelmes helyen. A kapitány tudja mit teszünk és ne enged el minket
-Akkor nincs sok választásunk. Teljesítenünk kell az egyességet, amit a kapitánnyal kötöttünk. Tehát szükségünk van a kristályra-állpítja meg Nisszar
-Meg kell próbálnunk felajánlani valamit és békés úton megszerezni a kristályt.-zárta le a beszélgetést Tan.
A draeneiok visszatértek és folytatódott a beszélgetés, mely során kiderült, hogy ez az ezen a világon fellelhető legnagyobb kristály. A nagyokat a sárkány használta fel, de nem lehet tudni, hogy mire. Megtudták, hogy mindezt, amit a kupola alatt látnak, közvetve a kristálynak köszönhetik és hajdanán az egész világuk ilyen volt. A sárkány pusztulása megteremtette a lehetőséget, hogy újra visszaszerezzék a világukat. Erre azonban még van idejük és kivárnak, míg a sárkányurak gyengítik egymást. A nagy kristályok most a sárkányuraknál vannak, akik hadban állnak egymással a hatalomért. Kis puhatolózás után Taroin újból a draeneioknak szegezte a kérdést:
-Nekünk szükségünk van a kristályotokra és jobban jártok, ha velünk tárgyaltok ezügyben nem pedig a lebegő vár urával. Így van esélyetek kapni valamit cserébe.
Talán a megfogalmazás vagy maga a kristály szóba kerülése okozta, de a vendéglátók ismét ingerülten reagáltak Taroin kijelentésére. Utólag belegondolva magam a mondtat valóban szerencsétlenül került tálalásra.
A 2 fiatal hím azonnal felpattan és dühös morgásuk egyáltalán nem megnyugtató. Most az öreg sem lép rögtön közbe csak feszült másodpercek után mordulja el magát.
-Nem adjuk a kristályt!
-A lebegő vár ura megszerzi a kristályt. Ha odaadjátok, tudunk segíteni nektek!-győzködi Tarion
-A lebegő vár ura egyszer már megpróbálta elvenni a kristályt! Akkor sem sikerült neki és később sem fog!- Förmed rájuk az öreg majd a botjával a csapat felé sújt.
Mindenki nyakában a kristály felragyog és aranyszínű aura veszi körül őket. De Evrik kristálya elpattan és rögtön ájultan eseik össze.
-Mit tettetek vele?- kiáltott rájuk Alewar
-Menjetek amíg még megtehetitek!- válaszolt az öreg, de szemmel láthatóan látszott rajta, hogy nem így tervezte a rendreutasítást.
A csapat Evriket támogatva elhagyja a kolóniát majd attól 200 méterre telepedik le, hogy megbeszélje a történteket. Mindenki érzi, hogy a tárgyalás nem épp úgy sikerült, mint ahogy tervezték. És ha vissza akarnak ide térni, akkor a fegyvereiket is használniuk kell majd.
-Ez bárhogy is nézzük patthelyzet!-rúgott a porba Nisszar
-Ők nem adják a kristályt, nekünk az a kristály kell. Szép szóval :nem sikerült! így el kell vennünk erővel-állapította meg Alewar.
- Én nem vagyok hajlandó harcolni ellenük!-jelentette ki Seylea
-Mi lenne, ha elvennénk a sárkányuraktól kettőt és felajánlanánk a nagy kristályért cserébe?-tette fel a kérdést Nisszar
-Semmi sem biztosítja, hogy elcserélnék a kristályt!-vágta rá Tan
-Én is szívesebben harcolnék a sárkányok ellen de nem hiszem, hogy egy több ezres sárkányseregtől egyszerűbb elvenni a kristályt mint egy csapat nőtől és gyerektől-válaszolt Taroin
- Ha a kapitánynak nem sikerült nekünk sem sikerülhet-förmedt rá Seylea
A csapat egy hosszú veszekedésbe kezdett, aminek eredményeként 2 részre szakadtak. Taroin,Alewar és Tan a dreaneiok elleni támadásban látta az egyetlen ésszerű lehetőséget. Ha a sárkányok ellen vonulunk és szereznek kristályt az sem garancia, hogy a dreabeiok ellen nem kell majd harcolniuk. Másrész nem lehet tudni mennyi idő telik el otthon, amíg itt körülményesen járnak el. Felmerült az is, hogy egy sárkányúr seregét uszítják a kolóniára és a zűrzavarban megszerzik a kristályt. De ez mid-mind időigényes és veszélyes. S a csapatnak ideje van a legkevesebb.
Válaszul Seylea megmutatta, hogy a kapitány hogyan próbálta megszerezni a kristályt:
Ő először felajánlotta, hogy megszabadítja a világot a sárkánytól a kristályért cserébe. De a dreaneiok nem mentek bele ezért mágikus párharcba kezdett velük. Elég sok dreanei eszméletét vesztette, de végül a kapitány megfutamodott a túlerővel szemben.
Míg a látottak Seyleat és Nisszart egy lehetséges békés megoldás keresésére ösztönözték, addig a többieket megerősítették az elképzelésükben:
A kapitány nem árt senkinek. Ő nem ont ki életet legyen az bármilyen! Az úgymond piszkos munkát mással végezteti, akinek nem ütközik morális gátba mások megölése.- Ekkor mindenki kissé elszégyellte magát, de folytatták az okfejtést.- A dreaneiok a kapitány „támadása” által csak elájultak. Seylea víziójában nem a kapitány büntetné meg a csapatot, hanem úgy intézné a dolgot, hogy mások büntessék meg a kalandozókat az árulásért. Hármójuk következtetése: A kapitány azt akarja, hogy harcoljunk és vegyük el erővel a kristályt, mert ő ezt nem teheti meg. Nem azért mert nem tudná, hanem mert nem teheti. Persze ártatlanok lemészárolása nem megoldás de ha ez az egyetlen és gyors lehetőség ezt kell választanunk.
-Visszamegyek és beszélek velük!- némította el a kibontakozott vitát Seylea.
- Nem mehetünk vissza! A békés tárgyalás lehetősége elúszott!-vágta rá Tan - Azonnal megtámadnak és megölnek. Nélküled pedig mi is védtelenek leszünk
-Nem akarnak tárgyalni, azzal pedig, hogy te mennél a lehető legnagyobb kockázatot vállalod-győzködte Seyleat Alewar.
-Akkor majd megyek én- állt közéjük Nisszar
-Megyünk mindketten-állt mellé Seylea.
-És mégis mit akarnál mondani még nekik?-kérdezte cinikusan Alewar
- Nem tudom…Talán az igazat- válaszolta Seylea őszintén kissé elcsukló hangon
-Persze! A világuk romlásban, kultúrájuk a pusztulás szélén. Valami idegen lénynek pedig kell az utolsó valami való energiaforrásuk és mindezt odaadják a két szép szemünkért!-ez minden ötletetek?-folytatta Alewar
-Nem tudom, de a harc sem megoldás! Csak hadd próbáljam meg!-könyörgött Seylea és úgy nézett, mint aki tudja, hogy mit csinál.
-Nem akarom azt mondani majd , hogy én megmondtam!De csinálj, amit szeretnél, úgysem tudlak megakadályozni, ha egyszer valamit a fejedbe vettél-mondta Alewar aggódva majd leült az eszméletlen Evrik mellé és ápolni kezdte.
Seylea és Nisszar elindultak a kupola felé. Seylea üzent, hogy újra tárgyalni szeretnének. Erre egy hatalmas arc képe nyomódott felülről a kupolába és az üzenetet a kupolába továbbította harsogó hangon. Ez kissé meglepett mindenkit, de a két bátor önjelölt követ tovább közeledett a kolónia felé. Pár tétlen perc után ismét rés nyílt a kupolán és az ismerős delegáció állt meg a bejáratnál, de nem lépett ki. Erre Seylea belekezdett.
Elmondta az expedíciót. Azt, hogy mit kerestek, hogy csupán véletlenül kerültek ide és nem akartak erre a világra jönni. Azt, hogy egyetlen reményük a lebegő piramis volt melynek ura megmentette az életüket és ők cserébe megtették azt, amit kért. Nem tudták miért kellett megtenniük, de cserébe a kapitány is megtartotta a szavát. Adott vizet és ételt majd meggyógyította a barátjukat. Most pedig azt ígérte hazajuttatja őket a kristályért cserébe. Nem akarnak rosszat és ártani, ők csak haza akarnak jutni.
A dreaneiok meghallgatták Seylea meséjét és az öreg így szólt:
-Segítünk nektek!-Majd intett, hogy térjenek vissza a kupolába
A jelre a többiek is összeszedték magukat és Evriket és visszasétáltak a kolóniába. Minden szempár őket figyelte s bár nem olyan barátságosan, mint az elején, de nyoma sem volt támadó szándéknak. Egy kis épületben kaptak menedéket ahol arra vártak, hogy milyen megoldást találnak ki a deaneiok. Közben Evriket ápolni kezdték Alewar pedig emberi muzsikával mulattatta a kicsiket.
Kisvártatva jött az öreg.
-Hamarosan a legnagyobb sárkányúr hadba indul 2 másik ellen. A várában, ami hajdan a mi fővárosunk volt van egy kristály, ami majdnem akkora mint a miénk. Ha a csata elkezdődik, a várat nem őrzik annyira. Be tudunk menni, hiszen jól ismerjük a titkos bejáratokat és elhozzuk a kristályt. Ha sikerrel járunk, megkaphatjátok a miénket.
A csapatból senki sem kérdezett. Örültek, hogy a dreaneiok ellen nem kell küzdeniük. Hogy ők most mégis miért segítenek, az mindenkit érdekelt, de senki sem mert kérdezni. Valahogy egy nagy kő esett le a szívükről és úgy érezték, hogy bármit is takarjon ez a segítségnyújtás, valószínűleg ezzel járnak a legjobban.
-Hamarosan indulunk - folytatta az öreg- A barátotoknak itt gondját viselik-mutatott Evrikre.
A csapat nem is beszélte meg a történteket. Tudták, hogy ez az egyetlen módja, hogy majd hazajussanak. A lovag megigazította a páncélját. Seylea és a többiek feltöltötték a botot energiával és készültek a nagy ütközetre.
Egy fertály óra múlva jött az öreg a két fiatal hímmel. Az öreg varázsolt és mindhárman emberi alakot öltöttek, ezzel is még jobban megteremtve a bizalmat a jövevényekkel.
-Mi veletek tartunk! Mindig kövessetek minket- Kezdte az öreg és máris egy átjárót nyitott a botjával melybe azonnal eltűntek. A kalandozók is szép sorjában beléptek a tükörszerű kapuba, mely egy kietlen szürke helyre vezetett… vissza a kénköves forró, idegen világba.
Egy nagy hely lábánál találták magukat melyet tüzetesebben szemügyre véve átjárók távoli hidak kőépületek tarkítottak. Ez egy város. Egy rég elfeledett város melyet a szürke por a kénköves füst és az idő tépázott meg… de tekintélye így is kiterjed az egész vidékre. Egy barlang szájánál az öreg megérintette a földet és felvázolta a barlangban leselkedő veszélyt. A bejutást egy sárgólem fogja nehezíteni. A draeneiok elbánnak vele az embereknek pedig minden más támadást meg kell akadályozniuk. Óvatosan indul a csapat, de lassan térdig gázolnak a sárban és iszapban és förtelmes bűz terjeng az egész járatban. Később a járat építetté vált s annak két oldalán haladnak tovább. Seylea,Tan és Tarion az egyiken míg Seylea és Alewar a másikon
-Készüljezek, Jön valami-figyelmeztette őket az öreg miközben a kezét a falra tapasztotta.
A draeneiok leugrottak avízbe mely már derékig ért és védekező alakzatba álltak. Egyszer csak egy óriási hullám terítette be a fél járatot melynek nyomában egy szinte az egész járatot kitöltő lény folyt szembe a betolakodókkal. Egy óriási sár gólem sodródott. A draeneiok azonnal harcba kezdtek, de a párkányon készenlétbe állók is hamarosan belekapcsolódtak a harcba. Kinyúló csápok száguldottak feléjük melyek rohamját első ízben sikeresen visszaverték. Seylea egy lég elementállal űzte vissza őket míg Alewar és Nisszar sikeresen lelőtte a csápokat. Tan látva, hogy Seylea és Tarion jobban boldogul átugrott a másik párkányra, hogy a Alewaréknak segítsen ám az ugrás során a vízbe esett. A vízben azonban kellemetlen meglepetés érte. Valmi megmagyarázhatatlan lény melyet nem látott csak a körülötte kidudorodó vizet, támadt rá. Majd egy ugyanilyen lény emelkedett ki Tarionék oldalán is melyre a lovag azonnal rávetette magát. Nisszar Tan segítségére sietett, de ezzel magára hagyta Alewar aki képtelen volt egyedül ellenállni minden csáp támadásának. Az egyik teljesen telibe találta és mellkasig ellepte úgy, hogy mozdulni sem tudott. A fura vízi szörnyek elleni harcban Tan és Tarion is úgy látszott vesztésre állt és mindkettő a vízbe merült. Seylea egy varázslattal emelte ki Tan a vízből és a párkányra dobta. Majd a lovag segítségére sietett. Alewar időközben nem bírta tovább a szorítást és elvesztette az eszméletét és testét lassan bekebelezte a massza. Miután Tarion is talpra állt sikeresen harcba szállt lénnyel. A másik lény pedig Nisszar és Seylea intézte el miután egy lég elementállal visszaszorították a sár gólem csápjait. Ezzel Alewar is megszabadult a fogságból, de ugyanúgy eszméletlenül feküdt a párkányon. A lovag bődületes erővel csapta szét a vízi szörnyet és együttes erővel a másikat is sikerült elpusztítatni. Időközben az elementálok a draeneiok sikeresen elpusztították a gólemet, ami egy hatalmas robbanással semmisült meg beterítve mindent és mindenkit.
A nehéz harc után a sebesülteket ellátják és mágiával lehelnek beléjük új életet. Majd a csapat tovább indul és a kanyargó járatokban jut előre, míg hosszú gyaloglás után végre egy meredek emelkedőhöz érnek melyen a csatorna lé csordogál. A csapat elindult felfelé a csúszós köveken, de közben hárman is visszacsúsznak és sebződnek a járat alján. Már- már úgy tűnik, ez az akadály kifog a csapaton, de a draeneiok segítségével sikerül áthidalni és az emelkedő vége előtt egy kicsivel stabilan megpihenni. Az öreg ismét felvázolja az ellenállást a következő teremben: 5 csoprotban sárkányok állnak őrt. A lényeg, hogy a lehető legrövidebb idő alatt egyszerre üssenek rajtuk, hogy ne tudjanak értesíteni senkit. A 3 draeneia bevállal 3 csoportot, a másik kettőt pedig a kalandozók osztják el egymás között. A lovag angyali alakot ölt Seylea varázslatával és elintéz az egyik csoportot, míg a többiek a lehető leggyorsabban elintézik a legnagyobb csoportot.
A draeneiok a vezényszóra várnak, míg Seylea sötét angyallá varázsolja a lovagot. Teste megnő, fekete szárnyai kitárulnak haja ébenfekete lesz és arcvonásai is kissé megváltoznak. De még mielőtt a többiek feleszmélhetnének az angyal egy óriási szárnycsapással a terembe löki magát és ráront a neki kijelölt csoportra. Az öreg haragra gerjed a meggondolatlanság miatt és rögvest elteleportál a két harcossal. A többiek pedig azonnal támadásba lendülnek. Seylea láthatatlanná teszi Tant, aki azonnal a kijelölt cél felé rohan. Alewar és Nisszar pedig 2 varázsló sárkányt vesznek célba és lőnek.
Tarion reptéből zúzza semmivé a neki kijelölt csoport varázslóját olyan erővel, hogy a 4 másik sárkány szinte hanyatt esik a lendületétől. Alewar a második lövésével leteríti a varázslót majd új célpontot keres. Tan meglepetésként éri el az egyik harcos sárkányt és harcba bocsátkozik vele. Hamarosan a másik varázsló is fűbe harap és Tan ellenfele is jobb létre szenderül. A lovag pedig nagyobbnál nagyobb ütéseket mér az őt körbe álló sárkányokra. Egy harcos a nyílvesszők irányába rohan kivont fegyverrel, de szerencsétlenségére azonnal egy nyílvessző találja telibe és lendületével a járatba esik és a lejtő alján ér földet. Alewar a járat tetejéről kivégzi a sárkány harcost. Seylea segít Tannak , hogy legyűrje az ő ellenfelét majd együttes erővel mindeni a lovagot körben álló erősen megtépázott sárkányokat pusztítja el. Mire a csapat végez a draeneiok is elvégzik a rájuk bízott feladatot. A testeket eltüntetik és egy varázslat segítségével a vér is eltűnik a kövekről. A csapat visszavonul és felgyógyítja a szerzett sérüléseket, majd újult erővel ismét tovább indul.
A csapat tovább halad az útvesztőben teremről teremre jutnak míg az öreg ismét megálljt parancsol.
- Ami előttünk áll az a kapu őrzője. Egy hatalmas magmagólem és 2 kutyája. A ti feladatotok, hogy a kutyákat lefoglaljátok, amíg mi megküzdünk a gólemmel. Nincs sok időnk! Ha készen álltok támadjatok, a következő teremben vannak!-szólt az öreg majd a draeneiokat maga mellé gyűjtötte
Seylea varázslataival védelmet biztosított a kis csapatnak majd a terembe rontottak. A varázslónő azonnal 2 jégfarkast teremtett melyeket a két közeledő kutyára uszított. Alewar és Nisszar azonnal lőni kezdtek és Tarion felreppent a terembe, hogy onnan sújtson alá. A vesszők és az energianyaláb találtak és Tarion is óriásit sújtott a kutyára. A farkasok nekik estek és óriási gőzfelhőbe borította összecsapásuk a termet. Közben a Gólemre támadtak a draeneiok és hatalmas harc kezdődött. Villództak a fények és hatalmas dördülések hallatszottak. Tarion az egyik kutyát pusztította el, míg a másik lávát zúdított Seyleara és a többiekre. De szerencsére még időben el teleportáltak onnan. Végül Tarion a másik kutyát is halálra súlytotta.
A nagy magma szörny és a daeneiok ádáz küzdelmet folytatnak. A csapat épp segíteni akar, ám az elpusztított kutyák folyékony lávává válva lassan a egy pontba kezdenek gyűlni. S az összegyűlt lávából egy lény kezd kiemelkedni. A csapat azonnal támadásba lendül, de a lény csak nő és nő. Seylea egy víz elementállal teríti be, ám ez csak hatalmas párát és ködöt eredményez. A ködön Tarion süvít át és tör le egy darabot az összeállni készülő magma gólemből. Ám az fura kezeivel egy hatalmasat üt a fekete angyalra, mely bődületes erővel csapódik a sziklába. Seylea ismét egy vízelementállal próbálkozik, ami már hatásosabbnak bizonyul. Süvítés és gőz közepette gyengül gólem, s végül Tarion által végzi be, aki magához térve bődületes erővel súlyt le rá. Amint a gőz eloszlik, szabad az út a nagy gólem is megsemmisült s int az öreg, hogy tovább.
A folyosón mintha a falba nyitna a draenei egy átjárót, majd sietve betessékel mindenkit. Egy sötét kockában találják magukat, de rövidesen kékes derengő fény lengi be a termet. A kék lények a kristály köré gyűlnek. A kalandozók is próbálnak a képességeikhez mérten felkészülni a következő akadályra.
-Most jön az áruló , de sajnos már tud rólunk – Kezdi az öreg . A hangjában bizonytalanság és félelem hallatszott.
A kalandozók e mondat hallatán rájöttek miért segítenek nekik a kék lények. Bosszút akartak állni egy árulón. Komoran néznek maguk elé és megpróbálnak felkészülni az ismeretlenre.
-Az áruló a miénk, ne avatkozzatok bele a harcba csak állítsatok meg mindent, ami ránk támad a teremben! Tüzes lesz!- mormolja maga elé az öreg és kilép a falból.
A következő terem téglalap alakú melynek közepén egy lávató áll s abban egy kis sziget. A szigeten oszlopok és valamiféle oltár. A teremben elszórva láva tavacskák vannak. A hőmérséklet iszonyatosan magas. Semmi pára és a levegő szinte éget.
A szigeten ott áll az áruló draenei s amint a csapat belép a 3 lény egy hatalmas ugrással a sziget felé veszi az irányt. A két fiatalabb hímet egy csapással a lávába üti az áruló, de az öreg sikeresen megveti a lábát és harcba száll. Később mint a villám vágódik ki a 2 fiatal hím is a lávából és becsatlakozik a harcba.
A csapatnak nincs sok ideje nézelődni. Az egyik láva tavacskából 2 szalamandra szerű lény figyeli őket. Alewar és Nisszar azonnal lőnek. Tarion, aki pedig a terembe repült nagy sebességgel támad az egyik szalamandrára. Hirtelen az plafon felől egy tűzgömb csapódik a kalandozók közé és az embereket a robbanás szétdobja. Seylea és Tan majdnem a lávába zuhan de a párkányon sikerül megkapaszkodniuk. Seylea azonnal tűz ellen védő aurát varázsol maguk köré, ami hasznosnak bizonyul, mert azonnal 2 tűzgolyó száguld a csapat felé. Majd a lávából hirtelen 2 tűzsárkány emelkedik, akik és azonnal tüzet fú a csapatra. A védő aura egy szempillantás alatt megsemmisül és mindenki súlyos égési sérüléseket szenved. Időközben az együttes támadások sikeresek és az egyik szalamandrát sikerül megölniük. Tarion, aki szintúgy csúnya sebeket szerzett a másikra veti magát, Tan pedig a segítségére siet. Nisszar és Alewar pedig együttesen semmisítik meg az egyik sárkányt. A másik tüze pedig Seylea védőauráján veszíti erejét. A következő pillanatban újabb tűzgolyó csapódik a Nisszarék közé s ezzel a védőaura végzetesen meggyengül. Végre sikerül legyőzni a másik sárkányt is, de a szalamandra a lávában kereket old. Így van idő szétnézni a teremben és az emberek végre elindulnak a bejárattól annak közepe felé, jobbról kerülve a tavat. A draeneiok harca nem éppen bíztató, minden szövetségesük a földön és az áruló az oltáron állva egy varázslat közepén tart. Aleawar fittyet hányva az öreg utasítására, azonnal egy aranyló nyílvesszővel kínálja meg. S ez olyan hatásos, hogy a kék lény leesik az oltárról. Ez azonban végtelen haragra gerjeszti és egy fekete tűz féle anyagot zúdít az emberekre. Ő nemcsak, hogy megégnek de semmisé válik minden varázslat, amit Seylea alkotott. A lovag a földre zuhan és teljesen összetöri magát. A többiek összeégve alig lélegezve térnek magukhoz a hirtelen sokk után. De ez az idő elég volt arra, hogy a 2 szövetséges talpra álljon, és újult erővel szálljon harcba.
Tan láthatatlanná válik mivel észreveszi a szalamandrát, ahogy kinéz az egyik lávatavacskából, és felé rohan. Egy közeli tóból azonban 3 tűz elementál emelkedik és lőni kezdik a csapatot. Seylea erre mindenkit Tan kivételével a bejárathoz teleportál megmentve életüket. Ott újra angyali alakot ad Tarionnak, miközben a többiek az elementálokat lövik. Amit Tarion felrepült egy újabb tűz ellen óvó aurát alkot Seylea utolsó erejéből majd támadásba lendülnek. Tan közben meglepi a szalamandrát, de az ismét sikeresen alábukik a lávába. A többiek ádáz küzdelemben legyőzik az elementálokat, de összeégnek és legyengülnek a harc végére mikor is a szalamandra újból feltűnik. Tarion ráveti magát és mindenki utolsó erejéből támadásba lendül. A szárnyas lovag végül kiemelve a bestiát a lávából a levegőben zúzza szét a dögöt. Amint földet ér ő és mindenki más is fejében hallja az öreg draeneia keserves kérését:
-Segítsetek!
Amint odapillantanak a 2 megmaradt draenei kezükkel lefogva tartják sakkban az árulót, szemmel láthatóan utolsó erejükkel. A csapat mindent egy lapra tesz fel! Bár nehéz célozni Alewar mégis azonnal lő, és talál. Nisszar is lő és ő is talál. Tarion pedig óriási lendülettel lecsapja az áruló fejét a helyéről mintha csak egy labdát ütne arrébb. Az azonnal a lávába repül és a fejetlen test rángatózva ernyed el a draeneiok szorításában.
Az öreg eltünteti a halott draenei testét majd tovább indul a csapat. A terem végében leülnek megpihenni, de szemmel láthatóan mindenki ereje végére ért. Érdekes jelenet játszódik le a draeneiok között. A fiatal hím a az öreg botja elé térdel, kezét ráteszi s hamarosan lába elhalványul s lassan az élet is elszáll belőle majd a teste szintúgy eltűnik az öreg kristálya pedig kihúny.
A kalandozók fejében ismét záporoznak a gondolatok. Végül is őmiattuk áldozták fel magukat? Micsoda fegyelem és önzetlenség! Vajon az emberek is képesek így viselkedni?
-Indulunk!-szól az öreg komoran és előre megy.
A csapat követi, de mindenki tudja bármi lesz a következő teremben nem sok eséllyel néznek szembe vele. A következő egy óriási terem alig 3 méteres belmagassággal, de nagysága nyomasztó. A teremben csupán egy trón áll azon a nagy kristállyal, ami valóban szinte ugyanakkora, mint amit a kapitány akar. Az öreg a kristályhoz megy és varázsol, melynek hatására hirtelen mindenki meggyógyul és testileg szellemileg felfrissül. Majd az öreg újra a kristály felé fordul.
-készüljetek! Hamarosan itt lesz a sárkány úr!
Most már tudja mindenki, hogy nem a kristályért jöttek. Olyan feladat előtt állnak, amiből lehet, nem kerülnek ki élve. Ha itt veszítik életüket lelkük elvész az ismeretlenben. De mégsincs választásuk, harcolniuk kell és minden áron túlélni. Az idő lassan kopog a rideg kőfalakon. A csendbe távoli lánccsörgés és sikítások teszik még iszonyatosabbá. Lassan helyezkednek el a hatalmas teremben és a jelre várnak. Amit lehet erejükből Seylea varázsbotjába töltenek. Az öreg befejezi a kántálást és mintha a tér repedne meg a sárkányúr akarata ellenére itt találja magát és rögtön kezdetét veszi a mindent eldöntő összecsapás.
Amint a hatalmas bestia megjelenik Alewar és Nisszar azonnal lőni kezdenek a Seylea által létrehozott biztonságosnak vélt tűztől védő aurából. Sajnos ez nem volt olyan biztonságos, mint hitték, mert a sárkány fekete lángja elsöpri az aurát és súlyos sérüléseket okoz mindhármuknak. A draenei és Tarion rögtön közelharcba bocsátkozik a sárkányúrral míg Tan keresve a lehetőséget takarásból támad. Hatalmas csapások záporoznak és látható , hogy az öreg blokkolja az istentelen nyelven elhangzó valamennyi varázslatot, de ezzel teljesen kimeríti magát. A sárkány bőre pedig bírja a hatalmas csapásokat. Seylea egy földből kivágódó tüskével próbálja átszúrni a bestiát, ami érezhetően megzavarja és sebezhetőbbé teszi. Viszont a kívánt hatást nem éri el. A sárkánynak sikerül egy hatalmas csapással az öreg draenait messze repítenie majd egy varázslattal mozgásképtelenné tennie. A kőből kivágódó fekete massza tartja fogva immár az öreget. A sárkány pedig tűzzel és csapásaival teljesen legyengíti Tariont. Alewar a trón mögé bújva s onnan újra és újra lőve próbálja gyengíteni míg Nisszar energiagömbjeivel próbálja sebezni. Seylea újjabb tüskével próbálja sakkban tartani még erősebb varázslattal, de sajnos ez sem volt hatásos és nem üti át a sárkánypikkelyt, de lehetőséget teremt, hogy Tarion támadásba lendüljön és Tan is megtalálja a réseket. Közben Seylea az öregnek segít, aki végre kiszabadul és egy nagy támadásra készül.
Hirtelen a sárkányúr egy farok csapásával a falnak csapja Tant, aki azonnal eszméletét veszti. Seylea a segítségére siet, de már nincs hatalom a botban, amivel segíteni tudna. Miközben azonban Seylea Alewar mellet rohan el ő saját életerejéből tölt a botba, hogy megmentse bajtársát, majd fedező tüzet biztosít. Tan a gyors segítségtől megmenekül, de képtelen tovább harcolni, Nisszar minden energiáját felemésztette, Seylea varázsereje elfogyott Tarion pedig már csak védekezik. Ekkor az öreg támadásba lendül, és hatalmas csapással sújt le a sárkányra, akit teljesen megrendíti a támadás, de nem pusztul el. Visszatámad és sorozatos csapásokkal a végletekig kimeríti az öreget . Tarion még próbálkozik, de egy óvatlan pillanatban egy ütéstől végleg földre kerül.
Alewar látja, hogy nincs sok hátra a csapatnak, de valószínűleg a sárkánynak sem így merész lépésre szánja rá magát. Seyleához rohan és maradék életerejét a botba töltve így szól:
-Gyorsíts fel és erősítsd meg a támadásaimat!
Seylea elkeseredett pillantással megérinti az íjászt, a bot felvillan és Alewar számára szinte megáll az idő. Felhúzza az íjat és lő, egyenesen a fenevad jobb szemébe, majd újra lő, újra a bal szembe. ekkor fordul csak szembe vele a bestia, de az íjász újból támad. Mintha lelassult volna a világ, mindent jobban lát és hall. Most a jobb szemében landol az aranyszín nyílvessző majd újratölt és az előzőt követi egy következő. Ordítás hallik és a bestia levegőt vesz, hogy pusztító tüzével döntsön romlásba mindent és mindenkit. De egy nyílvessző újra talál és a sárkányúr elvesztve egyensúlyát elterül a véres kövön és a szájából fekete tűz irányíthatatlanul ömlik szerte a teremben.
Alewart elérik a lángok de Seylea időben rántja le az ifjút a földre ak,i eszméletlenül és megégve koppan a szürke kövön. Az öreg draenei pedig egy végső csapással bevégzi a leghatalmasabb sárkányúr sorsát.
Szólni senki sem tud, csupán az öreg draenei inti őket a kristály felé. Egy villanás és máris a kolónián találják magukat a kristállyal együtt.
Dátum: ???
A Kapitány utolsó kérése világos volt: a kék lények legnagyobb városának templomában található kristályt kérte a csapat hazajutásáért cserébe.
Az információgyűjtés és hosszas tanakodás után arra jutott a társaság, hogy csak végső esetben próbálják meg erőszakkal megszerezni a kívánt kristályt, a kék lények civilizáltságára és Zyraxa megölésének tényére alapozva próbálják békés úton megszerezni.
A terv jó volt, a világ őslakosai gyanakodva, de alapvetően barátságosan fogadták a csapatot. A tárgyalás jól alakult, olyannyira, hogy amikor szóba került a kapu akkor a kék lények még azt is felajánlották, hogy hazajuttatják a kalandozókat. A kínálkozó lehetőség ellenére a csapat a Kapitány haragjától tartva nem fogadta el az ajánlatot. Mikor a kristály szóba került, és a kék lények megtudták a látogatás okát, akkor a hangulat lényegesen megváltozott. Amikor pedig Tirion kijelentette, hogy a Kapitány így vagy úgy de mindenképpen meg fogja szerezni a legnagyobb energiaforrásukat, akkor a vezető a hatalmát a csapat ellen fordította és megpróbálta elküldeni őket. A Kapitány által adott medálok – Erikét kivéve – kitartottak, így nem sikerült a varázslat, de a kalandozók érezték, hogy nincs maradásuk, ezért távoztak. Erik elvesztette az eszméletét az elméjét védő amulett tönkremenetelekor, de állapota stabilnak tűnt. A városuktól nem messze telepedtek le, és tanakodtak, hogy mitévők legyenek.
A harcosabb beállítottságúak a behatolást tervezték, de Seyana és Naszír úgy döntöttek, hogy tesznek még egy próbát a kék lények vezetőjével és megpróbálják megértetni a helyzetük kilátástalanságát. A többiek kétkedve fogadták a tervet, de Seyana és Naszír, bízva abba hogy az idegenek megkímélik az életüket újra a vezető elé járultak. Elmondták a távoli világra jutásuk történetét és a Kapitánnyal kötött megállapodásokat.
Némi tanakodás után a kék lények vezetője a Kapitányhoz hasonlóan meglátta a lehetőséget az eltévedt kalandozókban. Úgy döntöttek, hogy a Kapitány megkaphatja a kristályukat, ha a csapat segít megszerezni a második legnagyobb kristályt. A csapat megkönnyebbülten vállalta a feladatot. A kék lényeg rangidőse és két legjobb harcosa Ardo, Bajusz és Maximus alakját magukra öltve indultak útnak a csapattal, hogy behatoljanak a leghatalmasabb sárkányúr erődjébe és megszerezzék a kristályát.
Az erőd a világban dúló ádáz harcok ellenére sem maradt őrizetlen, a föld és a tűz elemi síkjának félelmetes teremtményeik őrzik a bejáratokat és egy nagyobb csapat sárkánylénnyel is meg kellett birkózniuk a lehető legkevesebb feltűnés mellett. A behatolás többé kevésbé a terveknek megfelelően alakul, amikor elérnek az idegenek igazi célpontjához.
Az őslakók közül egy, a sárkányok érkezésekor elárulta a saját népét, és kiadta a kék lények összes titkát a világra törő gonosznak. A vezető csak az „Áruló” néven nevezi a bosszújuk célpontját. A csapat feladata a terem biztosítása, amíg az idegenek leszámolnak népük árulójával. A harc vad és fordultos volt, az őslakosok kemény küzdelemben felülkerekedtek az Árulón, a csapatnak pedig sikerült életben maradnia a megidézett tűzlények kereszttüzében.
Az Áruló eleste az egyik idegen harcos életébe került, de a másik is súlyosan megsérült. Végül saját akaratából úgy dönt, hogy felszerelésének és a saját erejét is feláldozza azért, hogy esélyt adjon a sárkányút legyőzéséhez. A vezető vonakodva, de elfogadja az áldozatot. A csapat tagjait is felgyógyítva indulnak a trónterem felé. Megtalálják a keresett kristályt, de a vezető megidézi a trónterembe idézi a sárkányurat, kezdetét veszi a végső harc.
A sárkányúr hatalma legyűrte volna a csapatot és a kék lények vezetőjét külön-külön, de együtt sikerült túlélni az elkeseredett küzdelmet.
A sárkányút legyőzése után a vezető a biztonságba teleportálja a csapatot. Mikor visszaérnek már Erik is magához tért és teljesen rendbe jött.
A regenerálódás és az elesettek meggyászolása után kezdetét veszi az ünneplés. A kék lényeg befogadják a számukra idegen kalandozókat. A vezető pedig az egyezségnek megfelelően átadja a kristályukat. És egy ajándékot is ad, egy nagyon hasonló csak méretében sokkal kisebb kristályt melyről azt mondja, hogy nyugodtan magukkal vihetik Ynevre, nem fog bajt okozni de hasznukra lehet még. A csapat megkönnyebbülve, ugyanakkor izgatottan indul vissza a lebegő piramisba.
Mikor visszaérnek Tirion megkéri Seyanát, hogy botjának teljes hatalmát felhasználva változtassa Darton angyalává. Seyana eleget tesz a kérésnek, Tirion átváltozik és közben kifakul a valóságból. Nyomtalanul tűnik el, a kapcsolatot nem tudják felvenni vele, csak a medálja marad utána. A Kapitány is csak annyit tud mondani, hogy már nincs ezen a síkon.
A kristály átadása után a Kapitány megtartja a szavát, és hazajuttatja Ynevre a csapatot. Mielőtt azonban megnyitná a kaput, figyelmezteti a kalandozókat – úgy hogy Reinhart ne szerezzen tudomást róla -, hogy megérkezésük óta egy gonosz lény lesi minden mozdulatukat. Még a piramisba is megpróbált behatolni, de nem járt sikerrel. A Kapitánytól kapott amulettek és fegyverek pedig sugároztak annyi hatalmat, hogy ne próbáljon meg a csapatra támadni.
A csapat a kapu másik oldalán, - a legnagyobb megkönnyebbülésükre – végre Yneven tér magához.
Részlet Elawer Darin Utazás az ismeretlenbe c. regényéből:
Harmadik fejezet:
A harmadik próbatétel következik. A csapat fáradtan kétségektől gyötörve telepedik le a lebegő piramis már- már oly megszokott szobájában. Körülöttük a világ felbolydult. Dúlnak a harcok mióta a sárkánykirályt elemésztette Taroin pusztító haragja a fekete angyal képében. A lovagot azóta is büszkeség és tiltott vágyódás tölti el, hogy újra magára önthesse e magasztos álruhát. Ő gondolkodás nélkül követi a Kapitány minden utasítását, meg van győződve, hogy ez az egyetlen út, hogy haza jussunk.
Látták a feladatot. Szinte már rutinszerűen nézték, ahogy a Kapitány beavatja őket a próba részleteibe. A világ felbolydult. A sárkányurak a koncon marakodnak. Hatalmas a zűrzavar, szinte semmi sem biztonságos odakinn. Most mégis az őslakosok ellen kell fordulniuk. A szétszórt kolóniák egyikéből kell elhozni a legnagyobb kristályt. A kolónia egy búra alatti külön világ. Növényekkel, állatokkal, épületekkel… élettel, akárcsak otthon. A lakók a draeneiok, akik valaha az egész világot uralták. Ma már szinte csak öregek és gyerekek élnek a kolóniákon és a sárkányok szemében jelentéktelenségüknek köszönhetik életüket. A feladat egyszerű, de az ellenfél most nem lelketlen hódítók, hanem az életükért és kultúrájukért küzdő őslakosok. Fejlettebbek erősebbek, mint az emberek. Csak a sárkánykirály volt képes leigázni őket. Elméjük hatalma ésszel fel nem fogható és testi erejük is jóval meghaladja a csapat képességeit. De mégsem ez az, ami elgondolkoztatja az utazókat, hanem a lelkiismeret és együttérzés. A fejükben motoszkáló otthon kitalált törvény: Az ellenségem ellensége a barátom?!Megfogalmazódik a Miért? Mily szép is az emberei szabad akarat. A lehetőség, hogy eldönthetjük, mit tegyünk. Tudatosan rosszat vagy szabadon a jót. Mily csodálatos az élet…
-Haza!- Mormolja Alewar s bámul a külvilágba. Kinn cikázó villámok, tűzdémonok és megannyi ésszel fel nem fogható teremtmény. –Nem tudom eldönteni, hogy ez a kaland áldás, vagy átok. Olyan hatalommal bírunk mely otthon szinte felfoghatatlan.
-Otthon?- vág közbe Tan. Fogalmunk sincs, hogy mi van otthon és egyáltalán, hogy jutunk haza! Ha választani kell átok ez. Megtesszük, amit a kapitány kér, és végre elhagyjuk ezt az istentelen földet.- Az asztalra csap és tüzes tekintettel néz Rainildra.
-Menjetek. Én nem tudok veletek tartani.- egyenesedik fel a pap és halkan elvonul a teremből.
-Sürget az idő-szól fennhangon Tan- Meg kell terveznünk, hogyan szerezzük meg a kristályt. Nincs vesztegetni való időnk.
-Biztos, hogy helyes, amit teszünk?- Kérdi Seylea halkan. Ki a Kapitány? Mit akar tőlünk? Nem jelent ez veszélyt ránk vagy a mi világunra? Lehet Rainild haza tud vinni minket és nem kell elvégeznünk a 3. feladatot!
-Lehet! Ez a kulcsszó-vág közbe Taroin. el kell végeznünk, amit mond és hazajutunk. Eddig is megtartotta a szavát ezután is meg fogja. Nincs más esélyünk. Vagy elfelejtetted, hogy ha ő nincs, mint itt pusztultunk volna! A feladatot meghallgattuk és elfogadtunk. A kristályt elhozzuk, ez biztos.
-Csatlakozom!-helyesel Alewar. Ez nem a mi világunk Itt nincs jó és rossz. Csak az a cél, hogy hazajussunk! Hogy ezt hogyan érjük el, nem számít. Nem fogok morális válságba sodródni azért, amit ebben a világban teszek!
- Elhozzuk! De nincs megadva, hogy hogyan- emelkedik fel az asztaltól Nisszar. Talán odaadják…
-Én is erre gondoltam- fordul felé Taroin. Menjünk oda és beszéljünk velük. Rám biztosan emlékeznek, hiszen segítettem nekik… még a barlangban.- s a bajsza alatt büszkén mosolyog
A csapat tagjai egyetértően pillantanak egymásra. Nem akarnak a draeneiok ellen harcolni,ha van rá mód, hogy békés úton szerezzék meg a kristályt.
-És mi a B terv? Ha a kristály az energiaforrásuk és a nélkül halálra vannak ítélve-kérdi Seylea.
-A kapitány szerint nélküle is képesek túlélni. Az elméjük hatalmát segít ugyan visszanyerni, de az nélküle is megy. Maximum nem olyan gyorsan.-válaszol Tan
-Lehet tudunk adni valamit cserébe. Mondjuk másik kristályt. Egy kisebbet. Tényleg Seylea, van ebben a világban még ilyen kristály?-kérdi Nisszar
-Gyűjtsük össze a kérédseinket! Ha már eleget akarunk tudni, megkérdezem a varázsbotot.-válaszol Seylea.
-Mondjuk ha egyszerűen odamegyünk, lemondunk a meglepetés erejéről, ha mégis harcolnunk kell.-kezdi meg a beszédét Taroin. De ennek ellenére ezt bevállalom és a békés utat választom. Ha nem jön össze, majd kitaláljuk mit teszünk. Mondjuk el mi kell nekünk, és hallgassuk meg ők mit szeretnének cserébe.
A csapat hosszasan gondolkozott még a megoldáson. Felmérte a draeneiok képességeit. Megtudták, hogy sok kristály van még, de az a legnagyobb, amit el kell hozniuk. Egyetértettek, hogy a békés utat próbálják meg és bármi máshogy történik, visszatérnek a piramisba és új tervvel állnak majd elő. Azt feltételezik, hogy szót érthetnek az őslakókkal. Így reményekkel, de kérdésekkel tele útnak indultak. Saylea képessé tette őket a repülésre és arra, hogy értsék az idegenek beszédét. A kis csapat össze-vissza cikázott a szürke égen. Szinte csak a lila villámok fényénél pillantották meg egymást. Repültek! Fantasztikus érzés. Féltek, de ugyanakkor szabadnak érezték magukat, mint a madár. Talán mindannyiuk fejében átvillant egy gondolat, hogy álmodnak. És nem csak ezt a repülést, hanem mindent. És mindez csak egy játék, amit végig kell játszani…s ha nyernek hazajutnak.
Seylea mikor már elég közel voltak üzent az őslakóknak, mintegy bejelentve a furcsa idegenek érkezését s így megteremtve a lehetőséget a tárgyalásra. Nem messze a burától értek földet majd lassan a kékesen derengő gömb felé vették az irányt. Kisebb tanácstalanság után egy kapu nyílt nem messze mellettük, amin egy küldöttség lépett elő.
7 draenei lépett ki a búrából. 4 nőstény 2 fiatal és egy idősebb hím. Testüket csodaszép idegen anyagból kovácsolt páncél borította. Kék füleik hosszúak tekintetük mint egy prédáját pásztázó nagymacskáé. Alakjuk, mint az embereké de lábuk patákban végződik. Tiszteletet parancsoló harcias népnek tűnnek. Szemmel láthatóan a nőstények agresszívabbak a hímek nagyobbak de megfontoltak. Az egyik fiatal hím karja a másiknak a lába átlátszó kékesen dereng. Mintha szellemkar lenne mely csupán illúzió. Ám e kar képes tartani egy döbbenetes csatabárd szerű fegyvert melynek darabjai szinte össze sem érnek, hanem valami láthatatlan energia tartja egyben őket. Kinek a lába átlátszó az szintúgy egyenesen jár és biztosan támaszkodik e lábra roppant testével. Az öreg méltóságteljes. Kezében egy bot melynek csúcsán egy darabka kristály ragyog. Pont olyan, mint amilyet a csapat el akar vinni… csak jóval kisebb annál, szinte egy szilánk.
A delegáció kisebb megdöbbenést kelt. Készültek rájuk de élőben találkozni egy ilyen lénnyel teljesen más. A tanácstalanság érződik a levegőben s bár alig telik el pár másodperc az idő mintha ólomlábakon cammogna. Talán mindkét oldalon jelen van ez a tanácstalanság, de mivel egyikük sem ismeri a másik kultúráját talán ez fel sem fedezhető.
-Üdvözlet nektek!- töri át a csendet az öreg dreanei.A hangja teljesen hátborzongató és nem emberi, de mégis mindenki érti , hogy mit mond.
-Üdvözlet nektek. Békével jöttünk!-válaszol szinte azonnal Taroin.
-Ti öltétek meg a sárkányt?-kérdezi kíváncsian az öreg.
-Igen, mi szabadítottuk meg a világotokat a bestiától.
-Hümm. A lebegő piramis ura segített nektek?
-Igen, tőle kaptuk a fegyvert, ami át tudta szúrni a sárkány bőrét.- Majd Taroin elmesélte a fegyver történetét.
-És valóban elpusztult?
-Igen, biztosak vagyunk benne.
Az öreg a csapatot méregeti, míg a többi draenei elismerő sugdolózásba kezd.
-Gyertek be, legyetek a vendégeink. –Int az öreg és egy újabb kaput nyit a botjával a burán.
A csapat sorban belép a kis kolóniába és szemük elé tárul egy másik világ teljes valójában:
Furcsa épületek, s még furcsább állatok és növények. Zöld minden és tele élettel. Teljesen más, mint a külső kopár parázsló kőtenger. Gyermekek kacagása hallik, kik megbújva, de egyre bátrabban közelednek az idegenek felé. Kevés a hely, de mégis ismerős a kíváncsiság a játékok a szeretet mely körülveszi őket. Sosem jártak itt, de ahogy befele haladnak , a lakók úgy terelik őket, hogy az irány egyértelmű. Hirtelen feltűnik a már ismert delegáció, akik egy másik irányból ugyanoda tartanak, ahova a tömeg tereli a kis csapatot.
Egy tágas kis liget, melynek tetejét vékony oszlopok tartják. Középen párnák, körbe rendezve. Az öreg a párnák felé int, s ez a gesztus egyértelmű. A csapat helyet foglal s melléjük telepszik a két fiatalabb hím és az öreg. Érdekes illatú és színű frissítővel kínálják a vendégeket. Aki belekóstol meglepően felfrissül, mint testileg mind szellemileg. Az emberek kíváncsian kémlelnek körbe. Evrik a nőstényeket méregeti, Nisszar a kristály lehetséges helyét kutatja, a tobbiek ámulva nézik ezt az idegen világot és közben mindannyiukban felerősödik a honvágy.
Egy rövid udvarias párbeszéd után az Taroin elmondja miért is jöttek a daeneiok közé
-Szükségünk van a legnagyobb kristályotokra. És bármit megteszünk cserébe, hogy megkaphassuk.
Erre azonban már a 4 nőstény kivont fegyverrel rohan a földön ülők felé és a két hím is felpattan. Egyedül az öreg erélyes rendre utasítása menti meg a helyzetet és a csapat életét. Majd miután fújtatva és dühösen a nőstények a helyükre ballagtak az öreg csupán ennyit mondott:
-soha nem kaphatjátok meg.
Erre a válaszra senki sem számított. A tanácstalanság kissé úrrá lett a csapaton. De az öreg folytatja
-Nektek kell a kristályunk vagy a legebő vár urának?
-Nekünk-válaszolta Taroin . Cserébe a kapitány hazajuttat minket a mi világunkba.
-Tudjuk honnan jöttetek. A kapun keresztül. Jártatok már nálunk. Mi is haza tudunk juttatni titeket.
Erre a mondatra mindenki szemében a megdöbbenés látható s záporoztak a gondolatok: Csak nem az emberi menedék? Ők is hazajuttathatnak? Mit tesz majd a kapitány? Mi lesz Rainilddal?
-Beszélhetnénk egymás közt?-kérdezi Seylea kissé félve.
Az öreg int és a dreaneiok elhagyják a termet. Egyedül maradtak s olyan döntést kell meghozniuk, ami tényleg a sorsukat fogja befolyásolni és az életükbe is kerülhet.
-Most mit teszünk?-Néz körbe Seylea kérdőn
-Mit tesz a kapitány, ha elfogadjuk az ajánlatukat? Kérdi Tan
-Mindenképp el kell vinnünk a kristályt. Nem futamodhatunk meg. Nem beszélve arról, hogy a kapitánynál van Rainild is-érvelt Alewar.
-Tényleg a pap! Vajon mi lenne, ha elfogadnánk az ajánlatot-játszott el a gondolattal Taroin
Egyszer csak Seylea mély révületbe esik és hosszasan bámult maga elé. Majd a többiek ébresztgetésére hirtelen felriad majd elmondja mi történt vele.
-Megkérdeztem a botot, mi lenne, ha elfogadnánk a draeneiok ajánlatát. Először is elmennénk egy kapun keresztül az oszlopokhoz ahol a 3 daenei elkezdené megnyitni az átjárót. Ekkor megjelenne a Kapitány Rainilddal és mi mindannyian azt éreznénk a legfontosabbnak, hogy végezzünk a draeneiokkal. a harcban Alewar és Nisszar életét vesztené. Mi többiek visszamennénk a faluba, hogy megszerezzük a kristályt. Legyilkolnánk mindenkit, de a túlerő minket is felmorzsolna. Végül megjelenne, a kapitány elvinné a kristályt és a fegyvereinket s mind itt ragadnánk ezen a förtelmes helyen. A kapitány tudja mit teszünk és ne enged el minket
-Akkor nincs sok választásunk. Teljesítenünk kell az egyességet, amit a kapitánnyal kötöttünk. Tehát szükségünk van a kristályra-állpítja meg Nisszar
-Meg kell próbálnunk felajánlani valamit és békés úton megszerezni a kristályt.-zárta le a beszélgetést Tan.
A draeneiok visszatértek és folytatódott a beszélgetés, mely során kiderült, hogy ez az ezen a világon fellelhető legnagyobb kristály. A nagyokat a sárkány használta fel, de nem lehet tudni, hogy mire. Megtudták, hogy mindezt, amit a kupola alatt látnak, közvetve a kristálynak köszönhetik és hajdanán az egész világuk ilyen volt. A sárkány pusztulása megteremtette a lehetőséget, hogy újra visszaszerezzék a világukat. Erre azonban még van idejük és kivárnak, míg a sárkányurak gyengítik egymást. A nagy kristályok most a sárkányuraknál vannak, akik hadban állnak egymással a hatalomért. Kis puhatolózás után Taroin újból a draeneioknak szegezte a kérdést:
-Nekünk szükségünk van a kristályotokra és jobban jártok, ha velünk tárgyaltok ezügyben nem pedig a lebegő vár urával. Így van esélyetek kapni valamit cserébe.
Talán a megfogalmazás vagy maga a kristály szóba kerülése okozta, de a vendéglátók ismét ingerülten reagáltak Taroin kijelentésére. Utólag belegondolva magam a mondtat valóban szerencsétlenül került tálalásra.
A 2 fiatal hím azonnal felpattan és dühös morgásuk egyáltalán nem megnyugtató. Most az öreg sem lép rögtön közbe csak feszült másodpercek után mordulja el magát.
-Nem adjuk a kristályt!
-A lebegő vár ura megszerzi a kristályt. Ha odaadjátok, tudunk segíteni nektek!-győzködi Tarion
-A lebegő vár ura egyszer már megpróbálta elvenni a kristályt! Akkor sem sikerült neki és később sem fog!- Förmed rájuk az öreg majd a botjával a csapat felé sújt.
Mindenki nyakában a kristály felragyog és aranyszínű aura veszi körül őket. De Evrik kristálya elpattan és rögtön ájultan eseik össze.
-Mit tettetek vele?- kiáltott rájuk Alewar
-Menjetek amíg még megtehetitek!- válaszolt az öreg, de szemmel láthatóan látszott rajta, hogy nem így tervezte a rendreutasítást.
A csapat Evriket támogatva elhagyja a kolóniát majd attól 200 méterre telepedik le, hogy megbeszélje a történteket. Mindenki érzi, hogy a tárgyalás nem épp úgy sikerült, mint ahogy tervezték. És ha vissza akarnak ide térni, akkor a fegyvereiket is használniuk kell majd.
-Ez bárhogy is nézzük patthelyzet!-rúgott a porba Nisszar
-Ők nem adják a kristályt, nekünk az a kristály kell. Szép szóval :nem sikerült! így el kell vennünk erővel-állapította meg Alewar.
- Én nem vagyok hajlandó harcolni ellenük!-jelentette ki Seylea
-Mi lenne, ha elvennénk a sárkányuraktól kettőt és felajánlanánk a nagy kristályért cserébe?-tette fel a kérdést Nisszar
-Semmi sem biztosítja, hogy elcserélnék a kristályt!-vágta rá Tan
-Én is szívesebben harcolnék a sárkányok ellen de nem hiszem, hogy egy több ezres sárkányseregtől egyszerűbb elvenni a kristályt mint egy csapat nőtől és gyerektől-válaszolt Taroin
- Ha a kapitánynak nem sikerült nekünk sem sikerülhet-förmedt rá Seylea
A csapat egy hosszú veszekedésbe kezdett, aminek eredményeként 2 részre szakadtak. Taroin,Alewar és Tan a dreaneiok elleni támadásban látta az egyetlen ésszerű lehetőséget. Ha a sárkányok ellen vonulunk és szereznek kristályt az sem garancia, hogy a dreabeiok ellen nem kell majd harcolniuk. Másrész nem lehet tudni mennyi idő telik el otthon, amíg itt körülményesen járnak el. Felmerült az is, hogy egy sárkányúr seregét uszítják a kolóniára és a zűrzavarban megszerzik a kristályt. De ez mid-mind időigényes és veszélyes. S a csapatnak ideje van a legkevesebb.
Válaszul Seylea megmutatta, hogy a kapitány hogyan próbálta megszerezni a kristályt:
Ő először felajánlotta, hogy megszabadítja a világot a sárkánytól a kristályért cserébe. De a dreaneiok nem mentek bele ezért mágikus párharcba kezdett velük. Elég sok dreanei eszméletét vesztette, de végül a kapitány megfutamodott a túlerővel szemben.
Míg a látottak Seyleat és Nisszart egy lehetséges békés megoldás keresésére ösztönözték, addig a többieket megerősítették az elképzelésükben:
A kapitány nem árt senkinek. Ő nem ont ki életet legyen az bármilyen! Az úgymond piszkos munkát mással végezteti, akinek nem ütközik morális gátba mások megölése.- Ekkor mindenki kissé elszégyellte magát, de folytatták az okfejtést.- A dreaneiok a kapitány „támadása” által csak elájultak. Seylea víziójában nem a kapitány büntetné meg a csapatot, hanem úgy intézné a dolgot, hogy mások büntessék meg a kalandozókat az árulásért. Hármójuk következtetése: A kapitány azt akarja, hogy harcoljunk és vegyük el erővel a kristályt, mert ő ezt nem teheti meg. Nem azért mert nem tudná, hanem mert nem teheti. Persze ártatlanok lemészárolása nem megoldás de ha ez az egyetlen és gyors lehetőség ezt kell választanunk.
-Visszamegyek és beszélek velük!- némította el a kibontakozott vitát Seylea.
- Nem mehetünk vissza! A békés tárgyalás lehetősége elúszott!-vágta rá Tan - Azonnal megtámadnak és megölnek. Nélküled pedig mi is védtelenek leszünk
-Nem akarnak tárgyalni, azzal pedig, hogy te mennél a lehető legnagyobb kockázatot vállalod-győzködte Seyleat Alewar.
-Akkor majd megyek én- állt közéjük Nisszar
-Megyünk mindketten-állt mellé Seylea.
-És mégis mit akarnál mondani még nekik?-kérdezte cinikusan Alewar
- Nem tudom…Talán az igazat- válaszolta Seylea őszintén kissé elcsukló hangon
-Persze! A világuk romlásban, kultúrájuk a pusztulás szélén. Valami idegen lénynek pedig kell az utolsó valami való energiaforrásuk és mindezt odaadják a két szép szemünkért!-ez minden ötletetek?-folytatta Alewar
-Nem tudom, de a harc sem megoldás! Csak hadd próbáljam meg!-könyörgött Seylea és úgy nézett, mint aki tudja, hogy mit csinál.
-Nem akarom azt mondani majd , hogy én megmondtam!De csinálj, amit szeretnél, úgysem tudlak megakadályozni, ha egyszer valamit a fejedbe vettél-mondta Alewar aggódva majd leült az eszméletlen Evrik mellé és ápolni kezdte.
Seylea és Nisszar elindultak a kupola felé. Seylea üzent, hogy újra tárgyalni szeretnének. Erre egy hatalmas arc képe nyomódott felülről a kupolába és az üzenetet a kupolába továbbította harsogó hangon. Ez kissé meglepett mindenkit, de a két bátor önjelölt követ tovább közeledett a kolónia felé. Pár tétlen perc után ismét rés nyílt a kupolán és az ismerős delegáció állt meg a bejáratnál, de nem lépett ki. Erre Seylea belekezdett.
Elmondta az expedíciót. Azt, hogy mit kerestek, hogy csupán véletlenül kerültek ide és nem akartak erre a világra jönni. Azt, hogy egyetlen reményük a lebegő piramis volt melynek ura megmentette az életüket és ők cserébe megtették azt, amit kért. Nem tudták miért kellett megtenniük, de cserébe a kapitány is megtartotta a szavát. Adott vizet és ételt majd meggyógyította a barátjukat. Most pedig azt ígérte hazajuttatja őket a kristályért cserébe. Nem akarnak rosszat és ártani, ők csak haza akarnak jutni.
A dreaneiok meghallgatták Seylea meséjét és az öreg így szólt:
-Segítünk nektek!-Majd intett, hogy térjenek vissza a kupolába
A jelre a többiek is összeszedték magukat és Evriket és visszasétáltak a kolóniába. Minden szempár őket figyelte s bár nem olyan barátságosan, mint az elején, de nyoma sem volt támadó szándéknak. Egy kis épületben kaptak menedéket ahol arra vártak, hogy milyen megoldást találnak ki a deaneiok. Közben Evriket ápolni kezdték Alewar pedig emberi muzsikával mulattatta a kicsiket.
Kisvártatva jött az öreg.
-Hamarosan a legnagyobb sárkányúr hadba indul 2 másik ellen. A várában, ami hajdan a mi fővárosunk volt van egy kristály, ami majdnem akkora mint a miénk. Ha a csata elkezdődik, a várat nem őrzik annyira. Be tudunk menni, hiszen jól ismerjük a titkos bejáratokat és elhozzuk a kristályt. Ha sikerrel járunk, megkaphatjátok a miénket.
A csapatból senki sem kérdezett. Örültek, hogy a dreaneiok ellen nem kell küzdeniük. Hogy ők most mégis miért segítenek, az mindenkit érdekelt, de senki sem mert kérdezni. Valahogy egy nagy kő esett le a szívükről és úgy érezték, hogy bármit is takarjon ez a segítségnyújtás, valószínűleg ezzel járnak a legjobban.
-Hamarosan indulunk - folytatta az öreg- A barátotoknak itt gondját viselik-mutatott Evrikre.
A csapat nem is beszélte meg a történteket. Tudták, hogy ez az egyetlen módja, hogy majd hazajussanak. A lovag megigazította a páncélját. Seylea és a többiek feltöltötték a botot energiával és készültek a nagy ütközetre.
Egy fertály óra múlva jött az öreg a két fiatal hímmel. Az öreg varázsolt és mindhárman emberi alakot öltöttek, ezzel is még jobban megteremtve a bizalmat a jövevényekkel.
-Mi veletek tartunk! Mindig kövessetek minket- Kezdte az öreg és máris egy átjárót nyitott a botjával melybe azonnal eltűntek. A kalandozók is szép sorjában beléptek a tükörszerű kapuba, mely egy kietlen szürke helyre vezetett… vissza a kénköves forró, idegen világba.
Egy nagy hely lábánál találták magukat melyet tüzetesebben szemügyre véve átjárók távoli hidak kőépületek tarkítottak. Ez egy város. Egy rég elfeledett város melyet a szürke por a kénköves füst és az idő tépázott meg… de tekintélye így is kiterjed az egész vidékre. Egy barlang szájánál az öreg megérintette a földet és felvázolta a barlangban leselkedő veszélyt. A bejutást egy sárgólem fogja nehezíteni. A draeneiok elbánnak vele az embereknek pedig minden más támadást meg kell akadályozniuk. Óvatosan indul a csapat, de lassan térdig gázolnak a sárban és iszapban és förtelmes bűz terjeng az egész járatban. Később a járat építetté vált s annak két oldalán haladnak tovább. Seylea,Tan és Tarion az egyiken míg Seylea és Alewar a másikon
-Készüljezek, Jön valami-figyelmeztette őket az öreg miközben a kezét a falra tapasztotta.
A draeneiok leugrottak avízbe mely már derékig ért és védekező alakzatba álltak. Egyszer csak egy óriási hullám terítette be a fél járatot melynek nyomában egy szinte az egész járatot kitöltő lény folyt szembe a betolakodókkal. Egy óriási sár gólem sodródott. A draeneiok azonnal harcba kezdtek, de a párkányon készenlétbe állók is hamarosan belekapcsolódtak a harcba. Kinyúló csápok száguldottak feléjük melyek rohamját első ízben sikeresen visszaverték. Seylea egy lég elementállal űzte vissza őket míg Alewar és Nisszar sikeresen lelőtte a csápokat. Tan látva, hogy Seylea és Tarion jobban boldogul átugrott a másik párkányra, hogy a Alewaréknak segítsen ám az ugrás során a vízbe esett. A vízben azonban kellemetlen meglepetés érte. Valmi megmagyarázhatatlan lény melyet nem látott csak a körülötte kidudorodó vizet, támadt rá. Majd egy ugyanilyen lény emelkedett ki Tarionék oldalán is melyre a lovag azonnal rávetette magát. Nisszar Tan segítségére sietett, de ezzel magára hagyta Alewar aki képtelen volt egyedül ellenállni minden csáp támadásának. Az egyik teljesen telibe találta és mellkasig ellepte úgy, hogy mozdulni sem tudott. A fura vízi szörnyek elleni harcban Tan és Tarion is úgy látszott vesztésre állt és mindkettő a vízbe merült. Seylea egy varázslattal emelte ki Tan a vízből és a párkányra dobta. Majd a lovag segítségére sietett. Alewar időközben nem bírta tovább a szorítást és elvesztette az eszméletét és testét lassan bekebelezte a massza. Miután Tarion is talpra állt sikeresen harcba szállt lénnyel. A másik lény pedig Nisszar és Seylea intézte el miután egy lég elementállal visszaszorították a sár gólem csápjait. Ezzel Alewar is megszabadult a fogságból, de ugyanúgy eszméletlenül feküdt a párkányon. A lovag bődületes erővel csapta szét a vízi szörnyet és együttes erővel a másikat is sikerült elpusztítatni. Időközben az elementálok a draeneiok sikeresen elpusztították a gólemet, ami egy hatalmas robbanással semmisült meg beterítve mindent és mindenkit.
A nehéz harc után a sebesülteket ellátják és mágiával lehelnek beléjük új életet. Majd a csapat tovább indul és a kanyargó járatokban jut előre, míg hosszú gyaloglás után végre egy meredek emelkedőhöz érnek melyen a csatorna lé csordogál. A csapat elindult felfelé a csúszós köveken, de közben hárman is visszacsúsznak és sebződnek a járat alján. Már- már úgy tűnik, ez az akadály kifog a csapaton, de a draeneiok segítségével sikerül áthidalni és az emelkedő vége előtt egy kicsivel stabilan megpihenni. Az öreg ismét felvázolja az ellenállást a következő teremben: 5 csoprotban sárkányok állnak őrt. A lényeg, hogy a lehető legrövidebb idő alatt egyszerre üssenek rajtuk, hogy ne tudjanak értesíteni senkit. A 3 draeneia bevállal 3 csoportot, a másik kettőt pedig a kalandozók osztják el egymás között. A lovag angyali alakot ölt Seylea varázslatával és elintéz az egyik csoportot, míg a többiek a lehető leggyorsabban elintézik a legnagyobb csoportot.
A draeneiok a vezényszóra várnak, míg Seylea sötét angyallá varázsolja a lovagot. Teste megnő, fekete szárnyai kitárulnak haja ébenfekete lesz és arcvonásai is kissé megváltoznak. De még mielőtt a többiek feleszmélhetnének az angyal egy óriási szárnycsapással a terembe löki magát és ráront a neki kijelölt csoportra. Az öreg haragra gerjed a meggondolatlanság miatt és rögvest elteleportál a két harcossal. A többiek pedig azonnal támadásba lendülnek. Seylea láthatatlanná teszi Tant, aki azonnal a kijelölt cél felé rohan. Alewar és Nisszar pedig 2 varázsló sárkányt vesznek célba és lőnek.
Tarion reptéből zúzza semmivé a neki kijelölt csoport varázslóját olyan erővel, hogy a 4 másik sárkány szinte hanyatt esik a lendületétől. Alewar a második lövésével leteríti a varázslót majd új célpontot keres. Tan meglepetésként éri el az egyik harcos sárkányt és harcba bocsátkozik vele. Hamarosan a másik varázsló is fűbe harap és Tan ellenfele is jobb létre szenderül. A lovag pedig nagyobbnál nagyobb ütéseket mér az őt körbe álló sárkányokra. Egy harcos a nyílvesszők irányába rohan kivont fegyverrel, de szerencsétlenségére azonnal egy nyílvessző találja telibe és lendületével a járatba esik és a lejtő alján ér földet. Alewar a járat tetejéről kivégzi a sárkány harcost. Seylea segít Tannak , hogy legyűrje az ő ellenfelét majd együttes erővel mindeni a lovagot körben álló erősen megtépázott sárkányokat pusztítja el. Mire a csapat végez a draeneiok is elvégzik a rájuk bízott feladatot. A testeket eltüntetik és egy varázslat segítségével a vér is eltűnik a kövekről. A csapat visszavonul és felgyógyítja a szerzett sérüléseket, majd újult erővel ismét tovább indul.
A csapat tovább halad az útvesztőben teremről teremre jutnak míg az öreg ismét megálljt parancsol.
- Ami előttünk áll az a kapu őrzője. Egy hatalmas magmagólem és 2 kutyája. A ti feladatotok, hogy a kutyákat lefoglaljátok, amíg mi megküzdünk a gólemmel. Nincs sok időnk! Ha készen álltok támadjatok, a következő teremben vannak!-szólt az öreg majd a draeneiokat maga mellé gyűjtötte
Seylea varázslataival védelmet biztosított a kis csapatnak majd a terembe rontottak. A varázslónő azonnal 2 jégfarkast teremtett melyeket a két közeledő kutyára uszított. Alewar és Nisszar azonnal lőni kezdtek és Tarion felreppent a terembe, hogy onnan sújtson alá. A vesszők és az energianyaláb találtak és Tarion is óriásit sújtott a kutyára. A farkasok nekik estek és óriási gőzfelhőbe borította összecsapásuk a termet. Közben a Gólemre támadtak a draeneiok és hatalmas harc kezdődött. Villództak a fények és hatalmas dördülések hallatszottak. Tarion az egyik kutyát pusztította el, míg a másik lávát zúdított Seyleara és a többiekre. De szerencsére még időben el teleportáltak onnan. Végül Tarion a másik kutyát is halálra súlytotta.
A nagy magma szörny és a daeneiok ádáz küzdelmet folytatnak. A csapat épp segíteni akar, ám az elpusztított kutyák folyékony lávává válva lassan a egy pontba kezdenek gyűlni. S az összegyűlt lávából egy lény kezd kiemelkedni. A csapat azonnal támadásba lendül, de a lény csak nő és nő. Seylea egy víz elementállal teríti be, ám ez csak hatalmas párát és ködöt eredményez. A ködön Tarion süvít át és tör le egy darabot az összeállni készülő magma gólemből. Ám az fura kezeivel egy hatalmasat üt a fekete angyalra, mely bődületes erővel csapódik a sziklába. Seylea ismét egy vízelementállal próbálkozik, ami már hatásosabbnak bizonyul. Süvítés és gőz közepette gyengül gólem, s végül Tarion által végzi be, aki magához térve bődületes erővel súlyt le rá. Amint a gőz eloszlik, szabad az út a nagy gólem is megsemmisült s int az öreg, hogy tovább.
A folyosón mintha a falba nyitna a draenei egy átjárót, majd sietve betessékel mindenkit. Egy sötét kockában találják magukat, de rövidesen kékes derengő fény lengi be a termet. A kék lények a kristály köré gyűlnek. A kalandozók is próbálnak a képességeikhez mérten felkészülni a következő akadályra.
-Most jön az áruló , de sajnos már tud rólunk – Kezdi az öreg . A hangjában bizonytalanság és félelem hallatszott.
A kalandozók e mondat hallatán rájöttek miért segítenek nekik a kék lények. Bosszút akartak állni egy árulón. Komoran néznek maguk elé és megpróbálnak felkészülni az ismeretlenre.
-Az áruló a miénk, ne avatkozzatok bele a harcba csak állítsatok meg mindent, ami ránk támad a teremben! Tüzes lesz!- mormolja maga elé az öreg és kilép a falból.
A következő terem téglalap alakú melynek közepén egy lávató áll s abban egy kis sziget. A szigeten oszlopok és valamiféle oltár. A teremben elszórva láva tavacskák vannak. A hőmérséklet iszonyatosan magas. Semmi pára és a levegő szinte éget.
A szigeten ott áll az áruló draenei s amint a csapat belép a 3 lény egy hatalmas ugrással a sziget felé veszi az irányt. A két fiatalabb hímet egy csapással a lávába üti az áruló, de az öreg sikeresen megveti a lábát és harcba száll. Később mint a villám vágódik ki a 2 fiatal hím is a lávából és becsatlakozik a harcba.
A csapatnak nincs sok ideje nézelődni. Az egyik láva tavacskából 2 szalamandra szerű lény figyeli őket. Alewar és Nisszar azonnal lőnek. Tarion, aki pedig a terembe repült nagy sebességgel támad az egyik szalamandrára. Hirtelen az plafon felől egy tűzgömb csapódik a kalandozók közé és az embereket a robbanás szétdobja. Seylea és Tan majdnem a lávába zuhan de a párkányon sikerül megkapaszkodniuk. Seylea azonnal tűz ellen védő aurát varázsol maguk köré, ami hasznosnak bizonyul, mert azonnal 2 tűzgolyó száguld a csapat felé. Majd a lávából hirtelen 2 tűzsárkány emelkedik, akik és azonnal tüzet fú a csapatra. A védő aura egy szempillantás alatt megsemmisül és mindenki súlyos égési sérüléseket szenved. Időközben az együttes támadások sikeresek és az egyik szalamandrát sikerül megölniük. Tarion, aki szintúgy csúnya sebeket szerzett a másikra veti magát, Tan pedig a segítségére siet. Nisszar és Alewar pedig együttesen semmisítik meg az egyik sárkányt. A másik tüze pedig Seylea védőauráján veszíti erejét. A következő pillanatban újabb tűzgolyó csapódik a Nisszarék közé s ezzel a védőaura végzetesen meggyengül. Végre sikerül legyőzni a másik sárkányt is, de a szalamandra a lávában kereket old. Így van idő szétnézni a teremben és az emberek végre elindulnak a bejárattól annak közepe felé, jobbról kerülve a tavat. A draeneiok harca nem éppen bíztató, minden szövetségesük a földön és az áruló az oltáron állva egy varázslat közepén tart. Aleawar fittyet hányva az öreg utasítására, azonnal egy aranyló nyílvesszővel kínálja meg. S ez olyan hatásos, hogy a kék lény leesik az oltárról. Ez azonban végtelen haragra gerjeszti és egy fekete tűz féle anyagot zúdít az emberekre. Ő nemcsak, hogy megégnek de semmisé válik minden varázslat, amit Seylea alkotott. A lovag a földre zuhan és teljesen összetöri magát. A többiek összeégve alig lélegezve térnek magukhoz a hirtelen sokk után. De ez az idő elég volt arra, hogy a 2 szövetséges talpra álljon, és újult erővel szálljon harcba.
Tan láthatatlanná válik mivel észreveszi a szalamandrát, ahogy kinéz az egyik lávatavacskából, és felé rohan. Egy közeli tóból azonban 3 tűz elementál emelkedik és lőni kezdik a csapatot. Seylea erre mindenkit Tan kivételével a bejárathoz teleportál megmentve életüket. Ott újra angyali alakot ad Tarionnak, miközben a többiek az elementálokat lövik. Amit Tarion felrepült egy újabb tűz ellen óvó aurát alkot Seylea utolsó erejéből majd támadásba lendülnek. Tan közben meglepi a szalamandrát, de az ismét sikeresen alábukik a lávába. A többiek ádáz küzdelemben legyőzik az elementálokat, de összeégnek és legyengülnek a harc végére mikor is a szalamandra újból feltűnik. Tarion ráveti magát és mindenki utolsó erejéből támadásba lendül. A szárnyas lovag végül kiemelve a bestiát a lávából a levegőben zúzza szét a dögöt. Amint földet ér ő és mindenki más is fejében hallja az öreg draeneia keserves kérését:
-Segítsetek!
Amint odapillantanak a 2 megmaradt draenei kezükkel lefogva tartják sakkban az árulót, szemmel láthatóan utolsó erejükkel. A csapat mindent egy lapra tesz fel! Bár nehéz célozni Alewar mégis azonnal lő, és talál. Nisszar is lő és ő is talál. Tarion pedig óriási lendülettel lecsapja az áruló fejét a helyéről mintha csak egy labdát ütne arrébb. Az azonnal a lávába repül és a fejetlen test rángatózva ernyed el a draeneiok szorításában.
Az öreg eltünteti a halott draenei testét majd tovább indul a csapat. A terem végében leülnek megpihenni, de szemmel láthatóan mindenki ereje végére ért. Érdekes jelenet játszódik le a draeneiok között. A fiatal hím a az öreg botja elé térdel, kezét ráteszi s hamarosan lába elhalványul s lassan az élet is elszáll belőle majd a teste szintúgy eltűnik az öreg kristálya pedig kihúny.
A kalandozók fejében ismét záporoznak a gondolatok. Végül is őmiattuk áldozták fel magukat? Micsoda fegyelem és önzetlenség! Vajon az emberek is képesek így viselkedni?
-Indulunk!-szól az öreg komoran és előre megy.
A csapat követi, de mindenki tudja bármi lesz a következő teremben nem sok eséllyel néznek szembe vele. A következő egy óriási terem alig 3 méteres belmagassággal, de nagysága nyomasztó. A teremben csupán egy trón áll azon a nagy kristállyal, ami valóban szinte ugyanakkora, mint amit a kapitány akar. Az öreg a kristályhoz megy és varázsol, melynek hatására hirtelen mindenki meggyógyul és testileg szellemileg felfrissül. Majd az öreg újra a kristály felé fordul.
-készüljetek! Hamarosan itt lesz a sárkány úr!
Most már tudja mindenki, hogy nem a kristályért jöttek. Olyan feladat előtt állnak, amiből lehet, nem kerülnek ki élve. Ha itt veszítik életüket lelkük elvész az ismeretlenben. De mégsincs választásuk, harcolniuk kell és minden áron túlélni. Az idő lassan kopog a rideg kőfalakon. A csendbe távoli lánccsörgés és sikítások teszik még iszonyatosabbá. Lassan helyezkednek el a hatalmas teremben és a jelre várnak. Amit lehet erejükből Seylea varázsbotjába töltenek. Az öreg befejezi a kántálást és mintha a tér repedne meg a sárkányúr akarata ellenére itt találja magát és rögtön kezdetét veszi a mindent eldöntő összecsapás.
Amint a hatalmas bestia megjelenik Alewar és Nisszar azonnal lőni kezdenek a Seylea által létrehozott biztonságosnak vélt tűztől védő aurából. Sajnos ez nem volt olyan biztonságos, mint hitték, mert a sárkány fekete lángja elsöpri az aurát és súlyos sérüléseket okoz mindhármuknak. A draenei és Tarion rögtön közelharcba bocsátkozik a sárkányúrral míg Tan keresve a lehetőséget takarásból támad. Hatalmas csapások záporoznak és látható , hogy az öreg blokkolja az istentelen nyelven elhangzó valamennyi varázslatot, de ezzel teljesen kimeríti magát. A sárkány bőre pedig bírja a hatalmas csapásokat. Seylea egy földből kivágódó tüskével próbálja átszúrni a bestiát, ami érezhetően megzavarja és sebezhetőbbé teszi. Viszont a kívánt hatást nem éri el. A sárkánynak sikerül egy hatalmas csapással az öreg draenait messze repítenie majd egy varázslattal mozgásképtelenné tennie. A kőből kivágódó fekete massza tartja fogva immár az öreget. A sárkány pedig tűzzel és csapásaival teljesen legyengíti Tariont. Alewar a trón mögé bújva s onnan újra és újra lőve próbálja gyengíteni míg Nisszar energiagömbjeivel próbálja sebezni. Seylea újjabb tüskével próbálja sakkban tartani még erősebb varázslattal, de sajnos ez sem volt hatásos és nem üti át a sárkánypikkelyt, de lehetőséget teremt, hogy Tarion támadásba lendüljön és Tan is megtalálja a réseket. Közben Seylea az öregnek segít, aki végre kiszabadul és egy nagy támadásra készül.
Hirtelen a sárkányúr egy farok csapásával a falnak csapja Tant, aki azonnal eszméletét veszti. Seylea a segítségére siet, de már nincs hatalom a botban, amivel segíteni tudna. Miközben azonban Seylea Alewar mellet rohan el ő saját életerejéből tölt a botba, hogy megmentse bajtársát, majd fedező tüzet biztosít. Tan a gyors segítségtől megmenekül, de képtelen tovább harcolni, Nisszar minden energiáját felemésztette, Seylea varázsereje elfogyott Tarion pedig már csak védekezik. Ekkor az öreg támadásba lendül, és hatalmas csapással sújt le a sárkányra, akit teljesen megrendíti a támadás, de nem pusztul el. Visszatámad és sorozatos csapásokkal a végletekig kimeríti az öreget . Tarion még próbálkozik, de egy óvatlan pillanatban egy ütéstől végleg földre kerül.
Alewar látja, hogy nincs sok hátra a csapatnak, de valószínűleg a sárkánynak sem így merész lépésre szánja rá magát. Seyleához rohan és maradék életerejét a botba töltve így szól:
-Gyorsíts fel és erősítsd meg a támadásaimat!
Seylea elkeseredett pillantással megérinti az íjászt, a bot felvillan és Alewar számára szinte megáll az idő. Felhúzza az íjat és lő, egyenesen a fenevad jobb szemébe, majd újra lő, újra a bal szembe. ekkor fordul csak szembe vele a bestia, de az íjász újból támad. Mintha lelassult volna a világ, mindent jobban lát és hall. Most a jobb szemében landol az aranyszín nyílvessző majd újratölt és az előzőt követi egy következő. Ordítás hallik és a bestia levegőt vesz, hogy pusztító tüzével döntsön romlásba mindent és mindenkit. De egy nyílvessző újra talál és a sárkányúr elvesztve egyensúlyát elterül a véres kövön és a szájából fekete tűz irányíthatatlanul ömlik szerte a teremben.
Alewart elérik a lángok de Seylea időben rántja le az ifjút a földre ak,i eszméletlenül és megégve koppan a szürke kövön. Az öreg draenei pedig egy végső csapással bevégzi a leghatalmasabb sárkányúr sorsát.
Szólni senki sem tud, csupán az öreg draenei inti őket a kristály felé. Egy villanás és máris a kolónián találják magukat a kristállyal együtt.
*Elawer*
Mialatt a Kapitány teljesítette utolsó alkunk rá eső részét és mi átléptük a kaput, sok kérdés futott át az agyamon.
VálaszTörlésMi lett volna, ha az embernép bármely tagja van a Kapitány helyzetében? Vajon betartotta volna maradéktalanul az egyezségeket vagy kihasználja a helyzetet?
Mi lett volna, ha a kékek népe a megtizedelt embernép és odaállít néhány másik síkról érkezett, hogy kell a legfőbb energiaforrásuk a hazajutáshoz? Vajon azonnal megölik, elzavarják vagy önzetlenül felajánlják a segítségüket?
Mi lett volna, ha ezek után a másvilágiak megfenyegetik őket? Azonnal megölik vagy békével elküldik?
Mi lett volna, ha a világáért harcoló szinte már kiirtott embernépnek a másik világról érkezettek őszintén elmondják a problémájukat? Vajon hatalmas önzésükben meg se hallják vagy megpróbálnak mindkét fél számára vállalható megoldást találni?
Annyi kérdés, de nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom a válaszokat...
Visszatértünk. Útvesztőből keveredtünk ki. Egy járat vezetett haza, és a sors korbáccsal hajtott végig rajta minket. De hogy valóban visszatérjünk, a Hallgatag Úr kegye is kellett hozzá. Sorsszerű-e vagy isteni akarat?
VálaszTörlésHazaértünk! De mit hagyunk hátra
VálaszTörlésVajon félistenek voltunk egy isten szolgálatában?
Többször jártuk meg a halál völgyét és nevettünk a szemébe mint eddig bármikor. Nagyobb hatalmunk volt mint ami bármikor is lesz. Nagyobb kalandot éltünk át mint talán Erion legnagyobbjai eddig bármikor.
És most hazatértünk. Kérdésekkel melyeket nem tettünk fel! Tudatlanul! Pedig oly sok mindent megtehettünk volna... Nem kapkodtunk?
Egyáltalán itthon vagyunk? Ugyanazok vagyunk mint mikor elindultunk? Mi változott meg itt és mi miben változtunk?
A Sötét Úr még odaát is velem maradt. Figyelte tetteimet. Majd amikor Seyana végre rám varázsolta a bot teljes hatalmát, nos akkor ott voltam Vele. Elmém nem volt képes feldolgozni teljesen ezt a hatalmas isteni kegyet, de egy dolgot tudok, hitem erősebb mint bármikor. Nem tudom ki volt a kapitány, de szerintem hálával tartozunk neki. Nem az életünkért, annál sokkal többet kaptunk tőle.
VálaszTörlésÉn azóta is azon gondolkozom, hogy maradnunk kellett volna még, félistenek voltunk, egyszerű problémákkal. Ehelyett most itthon vagyunk... egyszerű emberek, bonyolult problémákkal.
VálaszTörlésNagyon nem várom azt ami előttünk áll, készüljetek..., ha azt hittétek eddig milyen rossz volt nekünk, nem fogjátok szeretni azt ami ránk vár.