Előre a múltba

Helyszín: Celvalkis, Silverton
Dátum: 2289.24.11 – ??? – 2289.27.05.

A Berarba való hazatérés után újra napirendre került Tirion problémája. Lelkiismeret furdalásunk volt és nagyon szerettünk volna segíteni barátunkon. Végül Elawer állt elő egy használható ötlettel, amit Alestan naplója adott. A naplóbejegyzés megemlít rejtélyes gyógyulásokat, megtörtént eseteket, ahol valaki a világtól eldugott helyen járt és megfiatalodva tért vissza, még egy olyanról is beszámol, ahol az illető, aki elvesztette a karját korábban, ismét ép karral tér vissza. A közös az esetekben, hogy mind eldugott, nehezen megközelíthető helyen történt és hogy később soha nem tudtak oda visszatalálni. Említett még a bejegyzés kis zöld lényeket, akik szintén ezekhez a rejtélyes gyógyulásokhoz köthetők. A naplóban ezzel párhuzamosan egy konkrét helyről számolt be Alestan, egy ezüstbányáról Silvertonban. A Cevalkis területén fekvő hegyekben korábban ezüstre bukkantak és a bányászata felvirágoztatta a környéket, egy egész város épült köré. Itt a helyiek számoltak be különös eseményekről, eltűnésekről és soha nem látott szörnyetegekről melyek nyom nélkül tűnnek el. A felvirágzás nem tartott túl sokáig, majd a bánya egyik napról a másikra kiürült. Ez a városkát is hamarosan nyomorba taszította. És amin megakadt Alestan figyelme az kis zöld lények felbukkanása a kiürült bányában. 
 Nem nagyon tudtuk hová tenni az olvasottakat, de annak reményében, hogy talán segíteni tudunk Tirionon, nekiindultunk. Erik Anaffiban elhagyott bennünket, meglátogatva „ismerősét” új információt remélve, így Kloinnal, Elawer és Vierivel vágtunk neki a hosszú útnak. Menet közben összeállt a fedőtörténet is: A Moser von Roth által alapított kovani akadémia megbízásából vagyunk itt, hogy a híres herbalista hölgy és kísérete felleljék az itt honos ritka növényeket. A kereskedelmi útról letérve a bánya irányába az eső falukban megkezdtük az óvatos kérdezősködést. Megtudtuk, hogy a helyiek szerint valóban elátkozott a hely, bár újra működik a bánya. Ismét van ezüst a telérekben, így a falusiak között is többen akadtak olyanok, akik ott keresik a boldogulást. Azt is sikerült kideríteni, hogy a bánya jelenlegi tulajdonosa egy dél-rowoni nemes. A hegyi út utolsó falujában több napig időztünk, megismerkedtünk a helyiekkel, többek között a javasasszonnyal, akiről kiderült, hogy a gyógyításban inkább csak alapfokon jártas, de a gyúgynövényekből likőrkészítés annál nagyobb mestere. Kloin azonnal meglátta az üzleti lehetőséget, így az öregasszonyt leitatva sikerült néhány üveggel szereznünk tőle és megtudni az összetevőket, ami többek között a kocsmáros által főzött borzasztó pálinka, így hát abból is betáraztunk. Ahogy teltek a napok, egyszer különös vendég érkezett a kocsmába. Jó minőségű ruhákba öltözött katona kinézetű férfi, aki mint kiderült nagyon kíváncsi volt a kilétünkre, leginkább az izgatta, hogy érdeklődtünk-e a bánya iránt. A gyógynövény gyűjtések közben megállapítottuk, hogy rendszeresen jár jól megrakott szekér az úton, viszont napközben ilyet nem láttunk. Így minden este megfigyeltük az utat. A különös utazó érkezésének estéjén a megfigyelést végre siker koronázta, Vieri kiszúrta a letakart társzekeret és az éj leple alatt követve be is nézett annak hátuljába. Legnagyobb meglepetésére dzsad munkásokra bukkant odabent, de szerencsére nem lett belőle nagyobb konfliktus. 
Másnap elhagytuk a falut, az elterelés végett még véletlenül sem a bánya irányába. Visszamentünk egészen az előző faluig, majd azt is elhagyva betértünk az erdőbe és hatalmas kitérővel indultunk fel a hegyre. Útközben elástuk egy biztosnak tűnő helyen a megszerzett italokat, úgy gondoltuk, ha végeztünk a bányával, majd visszatérünk érte. Több napos út után találtunk egy magaslatot, ahonnan remek kilátás nyílt a bányára és meglepve láttuk, hogy rengeteg az ember, lázasan folyik a munka, épülnek az új épületek és nagyszámú katonai őrség tartozik a területhez. Hosszan tartó felderítő munkával kiderítettük, hogy a rengeteg kitermelt ezüstöt térmágiával viszik el a helyszínről és az átkozott bánya legenda sem alaptalan, az újranyitás óta történtek halálesetek és arra is volt példa, hogy néhány bányász évtizedeket öregedett egy lent töltött nap alatt és egyéb különös eltűnések történtek. Kloin felderítésének hála, találtunk egy bejáratot a hegy gyomrába, így megkezdhettük a felderítést.

Kiderült, hogy nem sokkal az aktív telérek szintje alatt egy goblin kolónia is lakja a hegyet. Sikerült foglyot ejtenünk, de csak annyit tudtunk meg, hogy köztük lakik valamiféle istenség. Azt gyanítottuk, hogy a mélyebben fekvő részeken van olyan hatalom, amit ők istenként tisztelnek, így az elfogott goblinnal együtt egyre lejjebb ereszkedtünk a járatokban. Hogy kifelé ne legyen gond, minden kereszteződést megjelöltünk. Útközben összeakadtunk egy sötét bestiával, de szerencsésen elbántunk vele. A tetemet hátrahagyva még lejjebb hatoltunk, mígnem egy különös folyosószakaszra érkeztünk. Furcsa világító gombák nőttek a falon és a padlón és mindent beborított a pókháló. Nem volt kedvünk megpiszkálni, így visszatértünk az utolsó kereszteződésig. Innen egy másik járaton folytattuk az utat, de alig haladtunk előre, mikor mozgolódás támadt és valami elindult felénk. A hangja alapján gurult és hatalmas lehetett. Nem szívesen vártuk volna meg, mit rejthet a hang, így visszatértünk a gombás folyosóra. Először egy kavicsot dobtunk tisztes távolból a gombák közé, aminek hatására furcsa füst szállt fel. De mivel más egyéb nem történt Kloin nemes egyszerűséggel felrúgta az egyiket. Nem volt épp a legjobb ötlet, hisz percekre ledermedt tőle, bár ennek ő egyáltalán nem volt tudatában. Arra jutottunk, hogy az lenne a legbiztosabb, ha a gombákat felégetnénk, várnánk valamennyit, hogy kitisztuljon a levegő és akkor próbálkoznánk az áthaladás. Ekkorra már a készleteink is fogyóban voltak, így elindultunk a felszínre, de előtte útjára indítottam a futótüzet. Nem vártuk meg az eredményt, sietve távoztunk.

Ám nem sokkal fentebb kellemetlen meglepetés ért bennünket: eltűntek a kereszteződésben hátrahagyott jeleink. Elawer mágiáját használva visszanéztük mi történt a sötét folyosókon korábban, de semmit nem láttunk. Bármennyit tekertünk vissza az időben nem láttuk magunkat, amint lefelé haladunk. Szerencsére emlékeztünk az útvonalra és a fentebbi részeken már megvoltak a jelek, így baj nélkül feljutottunk.

A készletek feltöltése után újra nekiindultunk a járatoknak, lefelé menet újfajta jeleket alkalmaztunk minden elágazásnál. Többször le-fel járkáltunk, de az újonnan rajzolt jelek nem tűntek el. Nem nagyon értettük mi történik körülöttünk, de biztosak voltunk benne, hogy a gombás-pókhálós folyosó vezet a megoldáshoz, így visszatértünk oda. Nem kis meglepetésünkre azonban a gombák újra ott voltak, ugyanakkor láttuk a megpörkölődött falrészeket. Nem volt mit tenni, beljebb merészkedtünk. A folyosó egy kanyar után hatalmas terembe torkollott, ahol még több és nagyobb gomba és pókháló szőtte be a termet. Több másik járatot is találtunk. Bejárva a termet sajnos az egyik nagyméretű járatból egy közel ház méretű pók jelent meg a színen, így a legszűkebb járatba menekültünk. Ez is pókhálós volt és sajnos a gazdáik sem várattak sokáig magukra. Három jól megtermett, kutya nagyságú pók közeledett. Nem akartunk összetűzést a szűk járatban, így menekülőre fogtuk. Az óriás pók elől sikerült bemenekülni az induló járatba, viszont a három kisebb oda is befért, és gyorsan kiderült, hogy ezek a pókok nem épp vendégszeretőek. Azonnal ránk támadtak, Kloin hadakozott az egyikkel, a többiek pedig a másik kettőt akarták feltartóztatni. Én próbáltam felégetni őket, de sajnos túl gyorsak voltak és az egyik a falon közlekedve engem vett célba. Tudtam, hogy ha rám ugrik, esélyem sincs, már a nyelvemen volt a varázsszó…

Kimondta és eltűnt. Ismervén a varázslat kiszámíthatatlanságát Seyana tudta, hogy bárhol megjelenhet, így azonnal újra varázsolt, eltűnvén a kíváncsi szemek elől. Csak ezután vette szemügyre hová is érkezett. A vidék ismeretlen volt, a növények furcsák, az ég más színű, tudta, hogy ez nem lehet más, mint egy másik sík, valószínűleg a kis zöld lények síkja. 

Ezalatt a többiek legyőzték a kutyaméretű pókokat és visszavonultak a biztonságosabb járatokba, hogy összeszedjék magukat és megpróbáljanak rájönni, hol lehet Seyana. Ismerték a boszorkány varázslatát, tudták, hogy néhány mérfölddel odébb jelenik meg ilyenkor, így bíztak benne, hogy hamarosan visszatalál hozzájuk. De közben azt is felfedezték, hogy a másodikként rajzolt jelek is eltűntek egy szakaszon. Nagyon furcsa volt az egész, újabb jeleket rajzoltak és megpróbálták összerakni a mozaikdarabkákat, hogy melyik mikor és miért tűnt el. 

Seyana sejtette a megoldást. Mivel Elawer varázslatával a múltban nem látták magukat, ez csak akkor lehetséges, ha sosem jártak ott. Valószínűnek tartotta, hogy a mágia valamilyen módon hat az idő folyására. Nem kevés agyalás után arra jutott, hogy minél nagyobb a mágia, annál nagyobb az időre gyakorolt hatása is. Közben megpróbálta felfedezni hová is került. Talált egy az ynevihez hasonló hegyet számos járattal. És ahogy közelebb ért, már a zöld lényeket is felfedezte. Vigyázva, hogy azok ne vegyék észre, megközelítette a hegyet és egy járaton be is ment. Odabent egy hatalmas városszerű hely fogadta, járatok minden irányba, néhol nagyobb termek és zöld lények mindenhol. Tudta, hogy csak a hegy gyomrába visszatérve van esélye arra, hogy megtalálja a hazavezető utat, így megpróbált lejjebb jutni. Útközben látott lebegő lényeket is és olyanokat, akik épp visszatértek valahonnan súlyos sebekkel a testükön.

Közben Yneven is zajlottak az események. Elawer csendvarázsával sikerült átjutniuk a nagy pókos termen az egyetlen pókmentesnek tűnő járat felé. Ez a folyosó még mélyebbi szintekre vezetett számos elágazással és beomlásokkal. Egy helyen Kloin talált néhány értékesnek tűnő ásványt, ezeket gyorsan magához vette. Az egyik beomlás sikerült annyira megtisztítani, hogy át lehessen látni a túloldalra, ahol egy hatalmas termet láttak tele óriás gombákkal. Mielőtt bementek volna egy kavicsot dobtak be, hogy kiderüljön van-e bent valami. Volt. Egy furcsa, nagy, fekete lény tűnt elő, leginkább egy bikához hasonlított, bár nehéz volt megállapítani, mivel a teste nem is fekete volt, inkább maga a sötétség. Nem kívántak közelebbi barátságot kötni vele, elindultak másik járat után nézni. Messzire nem jutottak visszafelé, amikor a lény egyszerűen kiugrott a falból és azonnal támadott. De nem számolt a törpe kalapácsával. Kloin gyorsan fölé kerekedett a lény pedig menekülőre fogta, úgy ahogy jött, a falon át. Ám a törpe még egy utolsót sújtott rá, amitől az kimúlt úgy, hogy félig a falban volt már. Miután a lényt sikerült legyőzni, újra megpróbálkoztak a beomlott résszel. A kavics bedobása nem riasztott senkit és semmit, így átásták magukat. A furcsa terem beláthatatlanul hosszú volt, ám a túlsó végén különös falra bukkantak. Hasonló volt, mint a térkapuk esetében, látni lehetett a túloldali tájat, ezen azonban nem tudtak áthatolni. Több ilyen falszakaszt is felfedeztek, de nem találták a megoldást.

Seyanának sikerült lejutnia a legmélyebbi szintre és jobb ötlete nem lévén újra megpróbálta az eltűnés varázslatot, bízva abban, hogy otthon találja magát, nem pedig egy harmadik síkon. Szerencséjére sikerült visszajutnia a barlangba. Próbálta végiggondolni, hogy az általa aktivált mágiák milyen hatással lehettek az idő folyására. A járatokbeli rajzokból arra következtetett, hogy a harc, aminek során elhagyta a síkot, még meg sem történt. Ráadásul attól tartott, hogy a sík és idő ugrás egyszerre azt eredményezheti, hogy két Seyana van most környéken. Úgy érezte nem lenne bölcs dolog összetalálkoznia önmagával, így arra próbált tervet kieszelni, hogy hogyan érje el, hogy az egyik Seyana ne hagyja el a síkot a pókokkal vívott csatában. Mindezt úgy, hogy ne tűnjön fel a külső beavatkozás. Tudta, hogy a jelenlegi önmaga a semmibe vész, ha megakadályozza a másik Seyana varázslatát, de sikerült úrrá lennie az e fölött érzett zavarán és amikor a terv elkészült, nem volt más teendője, mint bevárni a barátait és önmagát, úgy, hogy azok ne vegyék észre. Szerencsére az időugrások kiszámításánál nem tévedett nagyot és a csapat valóban megjelent a járatokban. A guruló valamis folyosóba húzódva kivárta, amíg elhaladnak mellette és a megfelelő pillanatban elméje erejével lökte arrébb a Seyanára támadó pókot.

… de mielőtt kimondtam volna, mintha egy láthatatlan kéz odébb taszította volna azt az undorító pókot, így lélegzetvételnyi szünethez jutottam és a segítség sem váratott magára. Közös erővel sikerült legyűrni a pókokat, majd rengeteg tűzzel az óriás pók is elpusztult. Miután kipucoltuk a termet, könnyedén át tudtunk menni rajta az egyetlen olyan járat felé, amiből nem jött elő egyetlen pók sem. Természetesen itt is folyosók és útelágazások sora várt bennünket. Egy helyen Kloin talált néhány értékesnek tűnő ásványt, ezeket gyorsan magához vette. Az egyik beomlás sikerült annyira megtisztítani, hogy át lehessen látni a túloldalra, ahol egy hatalmas termet láttak tele óriás gombákkal. Mielőtt bementek volna egy kavicsot dobtak be, hogy kiderüljön van-e bent valami. Volt. Egy furcsa, nagy, fekete lény tűnt elő, leginkább egy bikához hasonlított, bár nehéz volt megállapítani, mivel a teste nem is fekete volt, inkább maga a sötétség. Nem kívántunk közelebbi barátságot kötni vele, elindultunk másik járat után nézni. Messzire nem jutottunk visszafelé, amikor a lény egyszerűen kiugrott a falból és azonnal támadott. De nem számolt a törpe kalapácsával. Kloin gyorsan fölé kerekedett és sikerült legyőzni. Több meglepetéssel már szerencsére nem kellett számolnunk, így átverekedtük magunkat a beomláson és a gombákat gondosan kikerülve szemrevételeztük a helyet.

A furcsa terem beláthatatlanul hosszú volt, ám a túlsó végén különös falra bukkantunk. Hasonló volt, mint a térkapuk esetében, látni lehetett a túloldali tájat, ezen azonban nem tudtunk áthatolni. Több ilyen falszakaszt is felfedeztünk, de elképzelésünk se volt, hogy juthatnánk át, sőt, hogy egyáltalán át kellene-e menni. Miközben ezen tanakodtunk, aktív jelenet bontakozott ki a túloldalon. Zöld lények harcolt olyan sötétség bikával. Szerettünk volna segíteni, hisz a Tiriont megmentő valamit tőlük vártuk. Mivel átjutni nem tudtunk, mágiával próbálkoztunk. Szerencsénkre a varázslat gond nélkül áthatolt és a tűz kellően megzavarta a fekete lényeket. Egyikük meg is jelent a mi oldalunkon, de sikerült legyőzni. Közben a túloldalon is jól alakultak az események, a zöld emberkék kerültek ki győztesen a csatából.

Éppen a hogyantovábbon tanakodtunk, amikor a zöldek átsétáltak a mi oldalunkra. Minden általunk ismert nyelven és az elme erejével is megpróbáltunk kommunikációba lépni velük, sikertelenül. De úgy tűnt, nem akarnak bántani bennünket, sőt még ajándékot is kaptunk. Három drágakövet, bár fogalmunk sem volt mi az. Miután átadták, visszasétáltak saját világukba. Próbálgatva a köveket arra jutott, hogy annak segítségével át lehet jutni a furcsa falon, de egy kő csak egy embert volt képes átjuttatni, mi pedig többen voltunk, így elvetettük azt a lehetőséget, hogy megpróbáljunk átmenni. Elindultunk inkább fel a felszínre.
Felérve megpróbáltuk megemészteni a történteket. Arra jutottunk, hogy a küldetésünk sikertelen volt, semmilyen gyógyító dolog nincs. A legendákban írtak olyanokról szólnak, akik jókor voltak jó helyen és a zöld lények által használt mágia okozta időugrás hatósugarába estek és visszaugrottak a múltba. Azt is megállapítottuk, hogy ez egy igen veszélyes hely, így megegyeztünk, hogy erről soha senkinek nem beszélünk. Visszafelé úton kiszámoltuk, hogy a sok mágia hatására valószínűleg annyit ment vissza az idő, hogy még el sem indultunk fel a hegyre. Ennek megfelelően nem találtuk az elásott pálinkát és az útba ejtett falvakban nem emlékeztek ránk. Miután újra feltöltöttük a készletet a javasasszony italából, visszatértünk a kereskedelmi útra, ahol egy kereskedőtől megtudtuk, hogy a zöld lényektől kapott drágakő különleges mágikus töltéssel rendelkező füstkvarc, a Kloin által talált pedig cirkon. Ezután már csak két vágyunk volt, egy forró fürdő és egy puha ágy.

*Seyana*