Helyszín: Berar, Deccan
Időpont: 2297.10.18 – 2298.17.10
Mire mindenki visszatért Berarba, már javában folyt az újjáépítés. Azt is megtudtuk, hogy Dario lemondott és elhagyta a várost. Mivel a tanács javára mondott Berar államformája városállammá változott.
A Kalapácsba visszatérve egy üzenet várt bennünket Berar utolsó uralkodójától:
Sosem fogok megbocsátani, de Berar a tiétek. Én elmegyek, ti pedig rohadjatok el Orwella poklában.
Üdv, D.
A királyi család új intézője Gianluca élénken érdeklődött, hogy mivel sikerült így megharagítanunk Dariot, de természetesen nem mondhattuk el az igazat.
Gaia értelmetlen halála erősen rányomta a bélyegét Erik hangulatára, amit az ittmaradt démonok módszeres kiirtásával akart megoldani.
Kloin megszállta Deccant. Helion pedig Tin segítségével telektulajdonos lett Berarban és megkezdte a manufaktúrája kiépítését.
*Seyana*
Elawer tervei
VálaszTörlésMindig is eszakra vagyott es Berarban minden rossz emlekeket idez most.
Fo tevekenysege/hivatasa lesz a jovoben:
A Beriquelen ateltek elete legnagyobb kalandja. Ember talan nem buszkelkedhet olyan tudassal, amit megszerzett/atélt. Regenye bar kalandregeny de a hozzaertok pontosan tudjak, hogy a leirtak a valosag. Sokan legendak sorat es meseket latnak benne de a Tarini torpek es a nagytudasu emberek biztosan nem. Kamatoztatni szeretne
Tarin torpei kozott kivívott tiszteletet, melyet a Beriqvelen ateltek az elo fem es szemelyes kapcsolat (Derkiraly,Tarini tronorokos) nyujtanak. Beszel torpe nyelven vanyrul.
Eszakon (Eren, Erogow, Doran, Hannowell) szerzett kapcsolatai,hostettei (ERION Hercegnoje), Legendak tornyanak ajandekozott elo festmeny, regenyei es hirneve es torpekkel valo jo kapcsolata, Deli Allamszovetsegi kapcsolatai megnyitjak szamara a legfelsobb koroket.
Tarin es az Eszaki szovetseg viszonyanak javitasan munkalkodik mely jo diplomatava es elismert emberre teszi mind a torpek mind a pyaroni allamok koreben. Raadasul pyaroni pap es Alborne es Darton is tamogatta a szurketorpek/Tyranno elleni harcot, szoval vallasi szempontbol is kulcs lehet a Torpe hitvilag es a pyaroni hitvilag teologiai kerdeseiben.
Ezen munkalkodik az eltelt idoben. Persze nem hanyagolja el Seyanat sem, szakit idot vers irasra, Imadkozasra.
Helion 'új kezdete':
VálaszTörlésA katarzist követő első időszakot arra használja, hogy átgondolja az elkövetkezendő lépéseit. Amint az érzelmek hevessége csillapodni látszik megkéri Tint, hogy segítsen neki földhöz jutni Berar határában. Elhatározta ugyanis, hogy úgy tud legjobban hozzájárulni a régió újjáépítéséhez, ha alapít egy szabó manufaktúrát, amely hosszú távon élénkíti a kereskedelmet. A manufaktúra számára olyan területet keresnek, amelynek természetes kapcsolata van a Berar körül húzódó barlangrendszerrel, így a tervek szerint a manufaktúra mögött kialakítható lesz egy védett rész, amelyet Helion személyes céljaira használ. Az építkezés beindítása után hozzálátnak a manufaktúra megszervezéséhez. A város határában kibérelnek két üresen álló raktárépületet, beszerzik az induláshoz szükséges eszközöket és alapanyagokat, illetve elkezdik toborozni az embereket. A manufaktúra, kiteljesedése után, körülbelül 60 embernek ad munkát a következő felépítésben: a szervezet élén egy intéző áll, alatta három mester, alattuk 3-3 segéd, alattuk 5-5 inas, ezen kívül kisegítő személyzet. Az üzlet fellendítéséhez Tin segítségén kívül Elawer támogatását is kéri, egyrészt egyes ruhadarabok stílusának finomításához (ötvözni a Dél-Quironea stílusjegyeit elf motívumokkal), másrészt egy-egy elkészült mintadarab megfelelő körökbe való ajánlásával. A manufaktúra épületébe való beköltözés után Helion nekilát a rejtett részének otthonossá varázslásához. A természetes járatokat és csarnokokat úgy egészíti ki jégfalakkal és oszlopokkal, mintha csak egy épület belsejében lennénk. Ezen kívül gondja van a szükségesnek nem ítélt járatok lezárására és egy-két menekülési útvonal kialakítására is.
Az eddig említettek mellett gondozza szellemi örökségét, feszegeti képességei határait. A pihenésre szánt idejének nagy részét vagy transzban vagy jégálomban tölti. Sokáig nem is gondol rá, de előbb-utóbb szöget üt fejébe a gondolat, hogy talán ideje lenne, ha a törpéktől vásárolt zafír elfoglalná méltó helyét a Megtartó markolatában, ehhez azonban ismét segítségre lesz szüksége.
Tin cselekedetei:
VálaszTörlésSorsának saját kézbe vételéhez hátországot kezd építeni magának. Vagyonát Erionban, Ifinben, Nuirban, Berarban, Valthagorban és legfőképpen Deccanban fekteti be. Kloin tanácsaira hallgat leginkább, annak vállalkozásában pedig próbál megfelelő partner lenni: Deccanban mozgatni az alvilágot, kémhálózatot építeni és fenntartani, a papi tanácsot vezetni és Nuir felé képviselni az államot.
Ellátogat Ifinbe, egykori mesteréhez, Conrado atyához, hogy az segítsen papokat keríteni az általa felügyelt szentélyekbe: Berar Királyi temetőjébe és a deccani rendházba. Utóbbiból egy orthodox iskolát kíván alapítani Nuir megelégedésére.
Védett menedékházakat hoz létre - amit maga vagy a csapat, szükség esetén a deccani és berari kémek vagy végszükség esetén a nuiri kémhálózat használhat - Ifinben, Tiagonban, Valenben, Uttarban, Anaffiban, Valthagorban és Hesterdanban. Ehhez olykor régi helyismeretét is le kell porolnia.
Amikor csak nincs szükség rá a királyságban, Erionban, a Falkánál múlatja az időt. Olykor a többiekkel együtt, olykor magában, de mindig ügyelve arra, hogy az éppen folyamatban levő hatalmi harcokba ne keveredjen bele a csapat. Próbál minél többet tanulni a Falka mestereitől és magukról a mesterekről.
Hasznos varázstárgyakat és tűzfegyvereket is hoz magával Erionból. Utóbbiak kapcsán megkísérli Kloin királyt rábeszélni, hogy állítson fel egy tűzfegyveres testőrséget.
A rengeteg teendő mellett próbál időt szakítani barátaira is, bár tudja, hogy mindegyik elfoglalt a gyászával, a haragjával, az elmélkedéseivel vagy az építkezéseivel.
Seyana gondolatai
VálaszTörlésAz új család, az új otthon, az új kalandok feledtették a régi célokat. 12 év telt el azóta, mégis vissza tudom idézni a pillanatot, amikor úgy döntöttem elindulok. Tudtam, hogy nagyon messze a cél, de tudtam mit akarok elérni. Nem volt senkim, a bosszú hajtott előre. Minden reggel, amikor felébredtem eszembe jutott, hogy miért indultam el. Ez egy ideje már nincs így. Annyi minden történik folyamatosan, hogy külön emlékeztetnem kell magam, hogy emlékezzek. Nem teltek hiábavalóan az elmúlt évek. Az istenek akaratából rátaláltam Erikre és nem csak egy testvért kaptam vissza, hanem egy egész családra leltem. De nem szabad elfelednem a régit sem, rá kell jönnöm, hogyan teljesíthetem be első küldetésemet végre.
De még mindig nem rohanhatok fejjel a falnak. Amikor elindultam, még azt hittem, hogy egy csapat mágus az ellenségem, most már tudom, hogy ők csupán bábok voltak egy nagy játékos kezében. De még mindig nem tudom, ki mozgatja a szálakat. A kormányzó talán fellebbenthet néhány fátylat a múltról. Biztos vagyok abban is, hogy anyám sokkal többet tudott, mint amennyit elárult. És remélem, hogy a dolgai között választ kaphatok a kérdéseimre. Újra északra kell mennem.
De addig is, amíg útnak indulhatok, van teendő bőven. Az otthonunkat újjá kell építeni. Nekem kell, hogy legyen egy hely, amire úgy gondolhatok, hogy „hazamegyek”. Sokáig nélkülöztem az otthon szó jelentését, és bármennyire sok rossz kötődik is Berarhoz, akkor is ez az otthon, illetve szeretném, ha újra az lenne. És azokról sem feledkezhetek el, akik segítettek abban, hogy előrejussak.
Rendeznem kell a soraimat, mielőtt belevágok, mert ha az első követ megpöccintem, a lavina magával fog sodorni.
Kloin folytatása:
VálaszTörlésDeccanban csinálnak olyan rendet, ami neki tetszik, annyira függetlenül, amennyire még lehetséges. Szándékosan kirekeszti a külhoni nagytőkét és az erős egyházat. Ez alatt nem hagyja el a környéket.
A területen földet kap minden leszerelt katona és zsoldos. Elkezdi az új törvények, szokások kialakíttatását, az új állam megalapításával kapcsolatos történelemhamisítást és mítikus ködösítést. Legyen az új népnek öntudata, jövőképe, tartása.
Kloinnak segítek a történelemhamisításban nemzeti öntudat kialakítäsäban:
TörlésDeccan történelme:
A Crantai birodalom idején a Quiron tenger közepen található szigetvilág népei az Arses szövetségbe tömörültek Kitartóan helytálltak a birodalom hóditásainak. Kiváló hajos es kereskedő nemzetté váltak és idővel Cranta fontos kereskedőpartnere lettek. A kyr térhoditas csak késve éri el a szigeteket, flottája derekasan helytáll az új betolakodók ellen is. A szövetség a kyr időkben is megtartja szuverenitasat,viragzik de egy vulkánkitörés (amit legendák szerint Kyr hatalmasok vagy Orwella maga idézett elő...) a kozponti szigeteket elpusztitja.. . Pár évszázaddal később a Quiron tenger vízszint emelkedése elönti a meg lakott szigeteket. A túlélők a tenger déli partvidékére menekülnek es megalapitják Dez-Khan városát, jelentése új remény. Az évszázadok alatt a tengerpart nepei keverednek es az asziszok létszámban teret hódítanak, Dez-khan városára lassan ráragad a Deccan név (assziszos kiejtés) . A régi Arsesi szövetség polgárainek leszármazottai csakúgy mint őseik nem tűrik az elnyomókat, szabadságra függetlenségre vágynak. Gazdak kereskedohazakat hoznak létre de az egyre melyülő ellentét a szegényebb betelepülők és a kereskedők, polgárok között végülis szétszakítja Deccant, észak és dél Deccanra...a sztorit innen mar ismerjük☺
Pont innen kell úgy mesélni, hogy jó és legitimnek (de minimum indokoltnak) tűnő legyen, attól akár függetlenül, hogy hogy ismerjük.
TörlésEgyenesen a nuiri vizsgálóbiztos kezébe!
VálaszTörlésAlább olvasható jelentés az Ostor néven elhíresült inkvizítori ügynök Valonquar-i felbukkanásáról. A helyi kurtizán, Maev elmondását maradéktalanul és változtatás nélkül rögzítettem.
"Az Idegen egy ködös hajnalon érkezett. Elsőre azt hittem valamelyik kereskedő kíséretéhez tartozik, de gondolom ez lehetett a célja. Soha nem láttam még hozzá foghatót, páncélban járt mint egy harcos, de a mozgása egy igazi ragadozóhoz volt hasonló. Körbejárta a város utcáit, úgy komótosan. Láttam ahogy több helybélivel is szót váltott, majd amikor a kis térhez ért a fogadó előtt, jobban is szemügyre tudtam venni.
Egy öregember volt. Viszont a szeme, úgy csillogott mint egy ifjú kalandoré. Hát nálam nem járt kalandozni, de Klementinánál eltöltött pár órát. Bár a lány állítja hogy csak beszélgettek...
Azt biztos hallották hogy a gyilkosságok úgy egy hónapja kezdődtek, és merthogy az erődből azóta nem kaptunk hírt, hogy visszatértek a nuiri frontról, nyugodt álmainkkal együtt, hírt küldünk Valthagorba: ötven ezüst jutalmat ígértünk annak aki megszabadít minket a gyilkostól.
Mielőtt elszabadult a pokol, én az erkélyen nézelődtem, a nap lemenőben volt. Nagyon is jól láttam amint az Idegen mozdulatlanul állt az erődhöz vezető felvonóhíd előtt, mintegy kihívásként egy vékony pengével a kezében. Ahogy néztem, éppen azon tanakodtam hogy kire emlékeztet az öreg, majd hirtelen OTT VOLT az erőd ifjú ura. Semmi más nem mozdult, csak úgy megjelent. Szép páncélja csupa vér volt, de egyébként semmi oka nem volt hogy ne egy bemutatkozással kezdődjön ez az ismerkedés.
A következő pillanatban az Idegen a másik kezével elővett valamit és egy pillanatra megint déli verőfény volt, ezzel egyidőben egy lavina indulásához hasonló robajt hallottam, azt hittem az ég is ránk szakad. Aztán ennyi is volt, a kis lordság ott feküdt, körülöttük sűrű füst gomolygott. Nem tudom miféle mágia volt ez, de bizonyosan nagyon hatalmas.
Rögtön utána viszont valami még pokolibb történt, a holttest helyén egy hatalmas, feketén csillogó szörny kelt életre, borzalmas üvöltésére még most is emlékszem, nézd kirázott a hideg is. Ahogy akkor ott álltam, ledermedve, fel sem fogtam mekkora bajban vagyunk.
Aztán már nem láttam őket sehol, csak azt ahogy lángba borul a környék, de nem tettem semmit, nem tudtam...
Végül Klementina rángatott el onnan, azt hiszem. Innentől csak a tűzre, füstre és sikolyokra emlékszem...
Bár sokan túléltük, a várost és az erődöt is majdnem teljesen újjá kell építeni. De ha az Idegen nem lép közbe, mára mind halottak lennénk, azt hiszem."
A jelentés Jotaro kapitány parancsára készült az Égi Fény 2297. évében, Nuir városában.
Erik paradigmaváltása:
VálaszTörlésA történtek után Erik megszállott módon keresi a hátramaradt démonokat, persze csak hogy saját kezűleg végezhessen minél többel, keserű lelkére megnyugvást remélve ezzel.
A csapat tagjait elhanyagolja, nem tudja véka alá rejteni csalódottságát, hogy ezt a háborút ő érezte egyedül a sajátjának, a nővérével és Kloinnal tartja csak a kapcsolatot.
Mire a végéhez ér (?), már egy másik emberré válik. Az életet habzsoló kis mitugrász helyén egy komor, megtört férfi áll.
Az önsanyargatás csak akkor ér véget, amikor teljesen valószerűtlen módon beleszeret Claudiába, s ez viszonzásra is talál. A rázós, közös múlt dacára igazi inspirációra lel ebben a kapcsolatban, s innentől egyetlen valódi célja, hogy egy minél nagyobb ütőkártyává váljon a hatalmasok játszmájában. Aranyat nem kímélve, felkeresi a legjobb kardforgató mestereket, illetve az Inkvizíciót és a Falkát is pofátlanul kihasználja, hogy minél tökéletesebb gyilkossá váljon.
Közben paranoid hajlamai alakulnak ki, egy próféciára hivatkozva mindig valami háborúra készül... folyamatos edzésben és harckészültségben él. A környéket csak akkor hagyja el, amikor a terveihez utaznia kell.