A bajok forrása

Helyszín: Berar, Liac, Florence és Jun Doo temploma.
Dátum: 2285.08.16-09.17.

A csapat úgy határoz, hogy Berarba megy segítséget kérni, és esetleg értékesítik a felfedezett útvonalat a hegyek alatt.

Berar a legszegényebb városállamok közé tartozik, de felismerik, hogy egy ilyen útvonal felbecsülhetetlen értékű lehet. Dario Vitti, a jelenlegi uralkodó személyes is meghallgatta a történetüket, és megjutalmazta őket. Seyanával pedig közelebbi ismeretségbe is került az éjszaka folyamán…

Luigi Ferrera Kyel szolgája, és egyben a király tanácsadója. Az utóbbi napokban egyre sötétebb felhők gyülekeznek Berar csupasz falai felett amiről, Luigi atyán kívül csak kevesen tudnak.

Ellena egyik szolgálójától megtudta, hogy jelenlegi királyuk a várakozásokkal szemben egész biztosan nem fog se lány, se fiú utódot nemzeni.

Nem sokkal később pedig egy nemes utazó érdekezik az udvarba, aki tragikus hírről számol be. Tirion Aurelius Foncetti azzal a céllal érkezik Berarba, hogy Carone Vittinek átadja bátyja, Lepito Vitti utolsó üzenetét és a családi pecsétgyűrűt.

Lepito Vittit Ifinben hatalmas tragédia éri, egy kikötőben veszteglő hajót felgyújtanak, felesége és gyermeke, a lángoló hajóval együtt száll a hullámsírba. Lepito megtalálja azt aki a családja haláláért felelős, de érzi hogy a bosszúját csak az élete árán tudja véghez vinni, ezért megkéri bajtársát, Tiriont, hogy keresse meg öccsét, adja át neki örökségét és tanácsait.

Dario Vitti egyedüli gyermeke volt apjának, és a trónon következő családtag, unokaöccse Lepito Vitti lett volna, halálával azonban az ő öccsére, Carone Vittire száll a trón. Aki így az utolsó örököse Berarnak, és Deccan déli felének. Ő viszont már néhány éve nincs Berarban, hanem a spolettoi hadi akadémián tanul.

Luigi ismerve az itteni viszonyokat, tudja, hogy ha esetleg történne valami Carone Vittivel, akkor Dario halála után, a trón egyenesen az éppen aktuális deccani uralkodó jogos követelése lehetne, semmivé téve a 150 évvel ezelőtti véres polgárháború/rabszolgalázadás/trónviszály végeredményeképpen elért függetlenséget, és szabadságot a rabszolgák ezreinek…

Ezért teljes titokban, megbízza hőseinket, hogy menjenek el a kis Vittiért az akadémiára, és hozzák haza épségben. Tiriont köti „Car” bátyjának tett ígérete, és hallva, hogy bajtársának öccse esetleg veszélyben lehet, inkább a csapattal tart, mint hogy itt várja meg a fiú megérkezését.

Együtt Liac felé veszik az irányt, útjuk eseménytelenül telik, hat nap alatt el is érik az akadémiát, ahol némi kérdezősködés után megtudják, hogy a kis Vitti lassan egy hónapja nem diákja már az iskolának. Mario Buso nevű társa megmenti az életét egy szorult helyzetben, ami elkerülhető lett volna, ha az iskola begyepesedett, kiöregedett, tohonya egyik kapitánya hallgat Carone figyelmeztetésére.

Az incidens után otthagyják az iskolát, és Car hálából meghívja a barátját Jun Doo templomába.

Természetesen követik őket a Vendra hegység felé. Miután eljutnak a hegy lábánál fekvő Florence nevű kis településre, két napos mászással, és egy hatalmas viharral a hátukban feljutnak a Jun Doo templomába.

A templom igazából, egy különös regeneráló képességekkel rendelkező forrás köré épült tiadlani stílusú, méregdrága fürdő, üzemeltetője Jun Doo a meghatározhatatlan korú harcművész.

Eddig példátlan módon gyilkosság történik, de a csapatnak sikerült tisztáznia magát. Megtudják, hogy a keresett két személy valóban itt járt, de már napokkal korábban elmentek, Mario hálóból a szülőfalujába invitálja Cart.

A kellemes pihenés és feltöltődés után Tar felé veszik az irány, továbbra is a leendő örökös nyomában…

--- o ---

Egy bérgyilkos életének könyvéből, utolsó fejezet:

Hó és csend és vér

     Lors egykedvűen rágta le az utolsó darab húst a sültről a fogadóban. A sarokban ült, szemben az ajtóval, az asztalán még akkor oltotta el ujjaival a gyertyát mikor leült. Így is volt elég fény a teremben, ő sem ült a sötétben, de mégis talán egy árnyalattal sötétebb lett a sarok, így jobb volt a lelkének. Evés közben az egyik szomszédos asztalnál ülő nőt figyelte, pontosabban inkább csak a mellét. De a figyelme egy pillanatra sem lankadt, minden belépőt alaposan megfigyelt, és az ablakokat is szemmel tartotta.
     A fatáljára dobta a száraz csontot mikor végzett, egy morzsát sem hagyott, tudta jól, hogy most egy jó darabig ez a csirke lesz az utolsó meleg dolog a gyomrában, holnap hajnalban újra dolgozni indul.
     A munkát délután kapta, a szokásos közvetítőn keresztül. Egy név, egy tartózkodási hely, személyleírás, egy erszény tele aranyakkal, és ennek az erszénynek a sokszorosa, ha sikerül elvégezni a feladatot. Zsákmány nem valószínű, de a vérdíj az eddigi legmagasabb, méltó befejezése lesz egy élet munkájának.
     Bár nem öreg még, csak körülbelül harminc telet látott, de érzi, hogy lassan abba kell hagynia, nem szabad túl sokáig kísértenie a sorsot. Egy éve történt, hogy az egyik munkáját túlságosan könnyen vette, lebukott, menekülnie kellett, egy vajákos is a nyomában volt, az életéért menekült. Csak egy hajszálon múlott, de a szerencséje nem hagyta cserben, súlyosan megsérült ugyan, de megmenekült. Három hónapig lábadozott, akkor már tudta, hogy lassan fel kell hagynia ezzel az élettel, az életével, a gyilkolással.
     Eleinte nem tett félre semmit, napról-napra élt, amikor volt pénze ő volt az olcsó kocsmák és bordélyok királya, aztán mikor elfogytak a rezek is hazament Valenbe, a poros és szeles padlásába. De ezek az idők elmúltak, tudta, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor már nem lehet tovább csinálni, úgyhogy egyre többet rakott félre. Mára már összejött annyi, hogy tudjon venni egy takaros kis házikót a tengerparton, és egy bárkát, amivel halászhat, persze nem itt, valahol máshol, valahol ahol nem kísérti a múlt. Akár már most is abbahagyhatná, de ez a munka lesz a harmincharmadik, szerencsés szám. Az anyjából nem sokra emlékszik, csak arra hogy pici korában mindig számokat mondogatott neki, számolni is csak miatta tanult meg. Egyszer találkozott egy öreg toroni matrózzal, aki mesélt neki a számmisztikáról. Csak annyit jegyezett meg, hogy a páratlan számok jók, és a párosak rosszak. Azóta betegesen kerüli a páros számokat.
     - Harminchárom, szerencsés szám. Jó lesz. És a pénzből egy nagyobb hajót is tudnék venni. Nagyobb hajót, emberekkel. Dolgoznom se kéne, csak a hajót kormányozni. A hűs tengeri szelet érezni az arcomon. – motyogta maga elé, miközben a fogát piszkálta a favillával.
     Soha nem voltak barátai, úgyhogy csak magában beszélgetett. Ha valamiben nem volt teljesen biztos, csak motyogott egy kicsit magának, elmondta egyszer, kétszer a tervet, átgondolta, meggyőzte magát, és a kételynek még szikrája sem maradt benne.
     Felhajtotta a sör maradékát és kilépett az utcára, összerezzent mikor megnyikordult valami fölötte, de csak a cégért lökte oldalba egy kis tengeri szellő, Valen Szépe.
     Összehúzta a köpenyét, és árnyként suhant a rejtekhelye felé.
     Egyből megtalálta az akadémiát, ahol a célpontja tanul. Bejutni már nehezebb volt, egy egész napja ráment a megfigyelésre, és egy másik arra, hogy ellopja és elkészítse a megfelelő öltözéket, ahhoz hogy feltűnés nélkül be tudjon jutni, és kadétnak adhassa ki magát. Bent sem lett könnyebb a dolga, nem mert közvetlenül kérdezősködni, inkább csak hallgatózott és megpróbált ráakadni valamilyen szekrényre, vagy ládára, hátha a névtáblán megtalálja a keresett nevet: Carone Vitti
     Eljutott a szállásokhoz, és névtáblákat is talált, de a leendő áldozat nem lett meg. Túl nagy kockázatott vállalt, azzal, hogy üres hálótermekben kutatott, már másodszor ment végig a neveken mikor öten léptek be, esélye sem volt elbújni. Nem ismerték, de nem arra gondoltak, hogy egy kívülálló kutat a hálótermükben, arra gondoltak, hogy egy társuk akarja meglopni őket. Menekülnie kellett, üldözői ismerték a terepet, és hatalmas lármát csaptak, nem volt más választása, egy ügyes ugrással kikerült a látóterükből, megbújt egy szekrény mellett, majd kimászott az ablakon, fel a tetőre, és ott lapult sötétedésig, majd a kerten át kilopózott.
     A kudarc alaposan feldühítette, úgy döntött, hogy agresszívabb módszert választ. Beöltözött futárnak, hamisított egy levelet, amiben minden különösebb indoklás nélkül hazahívják, nem sokat bajlódott vele, úgy okoskodott, hogy nem lesz lehetősége felbontani sem a levelet, nem hogy alaposabban megvizsgálni.
     Ebédidőben állított be újra az iskolába, a biztonság kedvéért, alaposan elmaszkírozta magát, nehogy valaki felismerje a balul elsült behatolás után.
     Az ajtónálló el sem gondolkozott azon, hogy a futárnak honnan volt az arany, amit adott neki, a Vitti fiú botrányával kapcsolatos információkért…
     Lors az út során nem sokat tudott meg úti céljáról, Jun Doo templomáról, csak hogy valamilyen nagyon magasan fekvő fürdőféle lehet, ami teljesen el van szigetleve a világtól, csak egy égbenyúló lépcsősor vezet oda. Egyre inkább bizsergett a tenyere a tőr markolatán, az utóbbi napok nem úgy alakultak ahogy várta. Ráadásul most már nem egyedül van, hanem valami Mario nevű parasztgyerekkel. De annak örült, hogy végre a templomban sarokba szoríthatja az áldozatát:
     - Jövök már Vitti, csak nehogy belefulladj a vízbe, te leszel a harmincharmadik, az utolsó. A harminchárom jó. A harminchárom jó. – motyogta újra és újra.
     Kétszer cserélt lovat az úton, sietett, nem akarta elszalasztani.
     Amikor Florencebe ért csak épp, hogy körülszaglászott, mikor meglátott készülődni két, combos helybélit, öszvérekre pakolták a csomagokat. Gyorsan magára kapkodta a drágábbik öltözetét, narvani utazónak adva ki magát, és már indult is megmászni a lépcsőket.
     Az úton összebarátkozott a két hordárral és mindent megtudott a templomról és különc tulajdonosáról, amit csak lehetett.
     A jelenlegi tulajdonost igazából nem is Jun Doo-nak hívták, és a szóbeszéd szerint már száznál is több telet látott. Sok-sok évvel ezelőtt egy tiadlani zarándok fedezte fel a helyet, családot alapított és megkezdte a hely kiépítését. Eredetileg csak a családjának szánta, de a hely egyedülálló felfrissülést biztosító forrásai igencsak jól jöttek, amikor az egyre népesedő család pénze elfogyott. Rendszeres látogatók jelentek meg, és a hely híre lassacskán elterjedt. Folyamatosan bővítették a helyet, hogy ki tudják elégíteni a vendégek igényeit. Florence-t is gyakorlatilag a család hozta létre, amikor belátták, hogy sokkal kényelmesebb így, mintha naphosszat erőlködnének az önellátással. Az évek során azonban az Istenek úgy akarták, hogy a család egyre kevesebb utódnak adott életet, a fürdőben végül már nem csak családtagok dolgoztak. Az utolsó családtag az előző tulajdonos volt, aki úgy döntött, hogy mivel nincs utóda, az egyik rendszeres vendégére bízza a helyet, egy világlátott harcművészre, aki apjaként tisztelte az utolsó Jun Doo-t. A halála után átvette a helyet, felvette a nevét, és jelenleg is ő irányítja a helyet.
     Az épületekről sajnos nem sokat tudott meg, még soha nem jutottak a külső előtérnél tovább a hordárok, de legalább tudja, hogy érdemes vigyázni a tulajjal, és hogy a sok pára még segítségére lehet.
     Lors már jó előre elrejtette tőrét, két dobótőrét, a mérgei pedig parfümnek voltak álcázva, úgyhogy csak hagyta a táskájában, az övére pedig egy díszes tőrt tűzött, nehogy esetleg gyanút fogjon valaki a magányos de fegyvertelen utazó láttán. Tartott a megérkezéstől, és Jun Doo-tól, ha ugyanis gyakorlott kezekkel valaki esetleg megmotozza, könnyen rálelhet a rejtett fegyverek egyikére.
     Bár a helybéliek azt mondták, hogy amikor megérkeznek, a tulajdonos mindig személyesen üdvözli őket, pláne ha vendéget hoznak magukkal, most azonban nem jelent meg amikor felértek a végtelennek tűnő lépcsősor tetejére. Egy gyönyörű kis vágottszemű lány kérte a türelmüket. Lors kapott az alkalmon, produkált egy kis zihálást, köhögött kicsit, mire a lány azonnal bekísérte az épületbe, és frissítővel kínálta. Ivott, kigombolta az ingét, és a tőrét piszkálta. A kísérője biztosította, hogy a mester hamarosan személyesen fogja üdvözölni a templom vendégét, de addig esetleg a fegyvereit betehetné egy szekrénybe, ugyanis itt nem lesz szükség rájuk. Lors örömmel tett eleget a kérésnek, a lány csak végignézett rajta, mikor lecsatolta a díszes tokot, még véletlenül sem akart azzal megsérteni, egy fáradt narvani utazót, hogy tüzetesebben átnézi, még csak a táskájába se nézett be. Pont ahogy tervezte.
     Lors azonban nem is sejtette, hogy eközben Mario Buso és Carone Vitti távozása marasztalja Jun Doo-t az érkező azonnali üdvözésétől. A célpontja csak néhány méterrel volt tőle, és a tapasztalt gyilkosnak még csak sejtése sem volt róla, hogy kicsusszan a kezei közül. A legfiatalabb Vitti és barátja, felfrissülve, kipihenve, kellemes élményekkel gazdagodva indulnak neki a lépcsősornak. A visszaúton a hordárok még a kedves narvani utazóról is mesélnek nekik, aki épp most érkezett…
     Úgy tűnik, hogy a szerencse végleg elhagyta a Lorst. Két napba telt neki mire teljesen felderítette a helyet és a vendégeket. És úgy gondolja, hogy megtalálta az itt pihenők között az áldozatát, ugyanis az egyik aszisz kereskedőre illik a személyleírás, ráadásul a kísérője egy nagyobb darab aszisz. Pont ennyit tudott Mariorol is. Meg sem fordul a fejében, hogy esetleg Vitti már nincs itt, hiszen sietett ahogy tudott, és a lépcsőn se találkozott vele. Itt kell lennie!
      Óvatosan kell eljárnia, ugyanis a három exkluzív vendégből egyről biztosan megtudta, hogy valamilyen papféle, és egy másik, pedig valószínűleg mágus. Kihallgatott beszélgetésekből azt is megtudja, hogy az áldozata legalább még egy hétig marad, úgyhogy nem kapkodja el a dolgot. Már tudja, hogy fog feltűnés nélkül végezni velük, de azonnal el kell tűnnie, ha itt marad veszélybe kerülhet az élete. A harmadik napot arra szánja, hogy olyan menekülési utat kerítsen, ahol elég időt nyerhet, hogy ne érjék be, ha üldözik. És Florence felé sem mehet, nyilván arra keresnék. Elköt majd egy lovat az istállóból ha leért, de nem vágtat vele el az úton, hanem inkább beveszi magát csendben az erdőbe, ott soha nem jutnak a nyomára.
     Már csak a templomból kell valahogy kijutni, ugyanis a bejárat környékét folyamatosan figyelik. Éjjel talál az északi oldalon egy helyet, ahol le lehet ereszkedni, majd lefelé át lehet mászni a lépcsőhöz, olyan 200 méterrel lejjebb a bejárattól. Annyi bőven elég lesz, a látótávolság sokkal kisebb. Nincs már idő kipróbálni, csak a kötél aljáig mászik, nehéz lesz, de meg tudja csinálni. Kötelet a raktárból lopott, már nem viszi vissza, elrejti a hó alatt, kéznél kell lennie, de holnap nem lesz ideje elmenni érte. Hamarosan felkelnek a szolgák, vissza kell menni. A következő este végre túl lesz rajta…
     Délelőtt pihen, és készül. Délután új vendégek érkeznek. Kicsit nyugtalanítja a dolog, de alaposan megnézi őket, és megállapítja, hogy nem fognak veszélyt jelenteni. Két ficsúr költözik az exkluzív részbe, és egy különös társaság a leendő áldozatok folyosójára: egy gyönyörű nő, egy csepűrágó aki a testvérének mondja magát, de biztos nem az, így báty nem néz a húgára. Mondjuk nem is csoda, ilyen feneket nem minden nap lát az ember, és az a…
     - Lors, szedd össze magad! Elkalandoznak a gondolataid, az egész életed hátralevők része szólhat a nőkről, de ma nem, koncentrálnod kell!
     És egy törpe. Fura társaság, de nem tűnnek túl veszélyesnek.
     A délutánt megfigyeléssel tölti, csak ebédre és vacsorára jelenik meg. Este visszavonul és előkészül: Tőr az övbe, két alaposan mérgezett dobótőr az alkaron. Egy szűk nadrág, és egy ing. A lépcsőn nehéz lesz cipő nélkül, de a házban túlságosan megnehezíteni a mozgást.
     A tető gerendái közt mászik hangtalanul, és teljesen észrevétlenül. Meg kell várni, amíg minden elcsendesedik. Az újonnan érkezettekkel maradnak a legtovább fent. És az öreg próbálkozik a lánynál, vén kéjenc…
     A törpe marad utoljára a vízben. Nincs jó helyen, kint nem lehet átkelni így, bent kell menni a házban, időveszteség.
     Addig vár, amíg csak lehet, de a törpe még mindig kint van, nem lehet tovább húzni, el kell indulni, különben túl késő lesz. Megölni nem lehet, túl korán felfedeznék kint, bent kell mászni. Időveszteség, de menni kell.
     Lors hangtalanul jut el áldozatához, macskaügyességgel huppan a gyékényre, csak egy sóhajnyi hangot hallani. Kivár, nincs mozgás, nem ébredt fel. Fölé hajol, rátérdel a kezeire, bal kezével befogja a száját, jobbal pedig átvágja a torkát, egész mélyen. Aztán két gyors döfés a szívbe, nincs ideje várni. Egy hangot sem hallani, a szerencsétlen épp hogy megfeszül, és már ki is lehelte a lelkét. Szinte felébredni sem volt ideje.
      Lors megint kivár, semmi mozgás. Elrakja a tőrt és már mászik is. Fel a gerendák közé, és át az északi oldalra, a törpe még mindig kint fürdik. Biztos alszik.
      A kötél pont ott, ahol hagyta, a hurok előkészítve, csak be kell akasztani és már mászik is lefelé. De mi ez? Hirtelen erős széllökés vágja a sziklához, heves hóvihar vakítja el. Honnan sújtott el ez a pokoli vihar, az udvaron szinte a szél sem mozdult. Nem ér rá gondolkodni, le kell jutni, bármi áron. A szélrohamok egyre hevesebbek. Recsegnek a csontja, amikor a falhoz vágja a szél. Egy kiálló sziklába beleakad a csuklóján a bőrdarab, az egyik mérgezett dobótőr majdnem beléfúródik. Leszakítja és a mélybe dobja. Az ujjai egyre jobban fáznak, már majdnem lent van a párkánynál, de szép időben is nehéz munka lenne megmászni, ilyen körülmények között nem tudja megcsinálni!
     Visszafordul, egyre nehezebben tud mászni, az ujjait alig tudja mozgatni, minden erejét be kell vetnie, hogy visszajusson. Amikor felér, zakatolnak a fejében a gondolatok. A kötelet ott felejti, nincs ereje a gerendák felett mászni, egyszerűen átszalad rajtuk. A szobájához ér, de eszébe jut, hogy ha itt marad, meg kell szabadulni a tőrtől. Átmászik a másik folyosóra, és kidobja a tőrt a déli oldalon, és visszamászik a szobájába. Lemossa magáról a vért, és eltünteti a nyomokat. Egy percet se tud aludni. Itt ragadt ebben a gőzölgő pokolban!
     Néhány órába telik még végre össze tudja szedni magát annyira, hogy értelmesen tudjon gondolkodni. Hajnalodik, mindjárt megtalálják a hullát. Természetesen kell viselkednie, eltüntette a gyilkos fegyvert. A szobájába nem vezetnek nyomok.
      Ha az öreg szól valakinek, és segítséget kér akkor vége. De lehet, hogy nem akar nagy felhajtást csapni, hiszen az nem tenne jót az üzletnek, akkor megúszhatja. Mindenesetre normálisan kell viselkedni, amennyire csak lehet. Semmi kockázat, csak a szerep, és közben kiutat keresni. A pénz is elfogy hamarosan. Két-három napot még maradni kell, akkor nem lesz gyanús.
     Reggel jön a várt felbolydulás, de nem lesz nagy felhajtás. A lányok a szobáikba tessékelik a bámészkodókat. Ebédnél szintén semmi, és az öreg se jelenik meg. Az öreg egyedül akarja megoldani a dolgot. Nagyon jó, úgy néz ki, hogy nem lesz baj.
      Napközben elmennek, akik tegnapelőtt érkeztek.
      - Nagyszerű, holnap én is lelépek. – gondolja Lors, és nyugovóra tér.
      Éjjel arra riad fel, hogy kicsi de erős kezek szorítják le a földre, belopóztak hozza, és nem vette észre! Két ütés gyomorba, valaki a mellkasára térdel, és Jun Doo szigorú arca, amit utoljára lát mielőtt elveszíti az eszméletét.
     Egy ablaktalan sötét helyen tér magához. A falhoz van kötözve, két mécses pislákol a szoba túloldalán. Az öreg alakja rajzolódik ki előtte. Nem szól egy szót se. Csak nézi.
     Aztán megérinti, és Lors a poklok kínjait éli át. Nem üti meg, nem vágja meg, csak épphogy hozzáér az ujjhegyével, de mégis olyan mintha minden tagját egyszerre zsigerelnék ki. Elviselhetetlen fájdalom. És az öreg nem szól semmit.
     Elveszíti az eszméletét, de magához térítik, újra és újra. Az öreg csak áll, és időnként megérinti. Elveszti az időérzékét, a hallását, a látását, már gondolatai sincsenek, semmi nem marad csak a fájdalom.
     Megtörik. Mint egy gyerek, könyörög, hogy ne nyúljon hozzá többet. Elkezd mesélni, mindent magáról, és hogy miért jött ide, az egészet. Az öreg nem szól egy szót se, csak áll egyhelyben.
     Amikor végzett csend lesz. Sírva könyörög, hogy ne legyen több fájdalom.
     Az öreg közelebb lép, és elmondja neki miért nem üdvözölte személyesen, amikor megérkezett.
     Lors hisztérikusan vihogásban tör ki, Darton sötét tréfáján nevet. Észre sem veszi, amikor az öreg megérinti a rázkódó mellkasát, utoljára.