2009. szeptember 3., csütörtök

Egy szem, egy alagút

Helyszín: Berar
Dátum: 2285.24.14-25.04.

Deccan meghívja újdonsült partnerét a szokásos évenkénti ünnepségsorozatára. Berart Elawer képviseli, ugyanis Car és Dario fontosabb ügyekkel van elfoglalva, és különben sem bíznak a kékvérű északi szomszédjaikban.

Az alagút megtisztítása és alaposabb átvizsgálása után egyértelmű válik, hogy egy elkerülő kereskedelmi út kialakítása jóval több pénzt igényel, mint amennyit Berar évek alatt egyedül össze tudna szedni. Úgyhogy Vittiék úgy döntenek, befektetőket keresnek.
A legjobb ajánlatot egy sinemosi bankház teszi, ők az egyedüliek, akik más beruházó nélkül képesek finanszírozni az építkezést. Az ajánlatuk visszautasíthatatlan, Berarnak csak az itteni oldalon kell kiépítenie egy fogadó telepet a kijáratnál. A Rao felőli részt a Twindle bankház vállalja, az átjárót pedig egy általuk fogadott gnóm mester és csapata készíti el, kevesebb mint egy év alatt. A bankház emberei megérkeznek, és azonnal elkezdődnek a tárgyalások, a terepen pedig már hozzá is látnak a munkálatokhoz.
A Dél-Deccani oldalon azonban két nap alatt, három kőomlás zavarja meg a munkát, amiben 13 ember hal meg, ráadásul a tetemeik sem kerülnek elő.
A csapat azonnal munkához lát, kivizsgálják a gyanús esetet. A hegyen Kloin nyomokat talál, ami arra utal, hogy az omlásokat szándékosan idézték elő, később pedig egy ösvényre bukkannak vérnyomokkal, majd egy lábszár vezeti őket a támadó nyomára, ami nem más mint egy vándorló küklopsz.
Nem mernek megkockáztatni egy nyílt harcot az óriás ellen, úgyhogy álmában altatják el, majd feldarabolják a küklopszot.

A nagy üzlet miatt maga Rex Twindle, a bankház tulajdonosa is Berarba látogat a szerződés aláírására. Vele érkezik a bankház intézője is, aki kőkemény üzletembernek bizonyul, ugyanis a végleges megállapodás részleteinek megbeszélésekor kiderül, hogy Berar részesedése az alagút használatának díjából, mindössze 10% lenne.
Carnak sikerül elérnie, hogy a Berariak ingyen használhassák, a berari székhelyű üzletek pedig fél áron és hogy az alagút őrzését, egy erre kiképzett berari csapat biztosítsa, a bankház emberei helyett. A részesedést a díjakból azonban nem sikerül feljebb tornászni.
Ezért megkéri a csapatot, hogy próbáljanak meg magára a tulajdonosra hatni, hogy engedjen valamennyit a városállam javára, aki egyáltalán nem vesz részt a tárgyalásokon.

Seyana végül kideríti, hogy Rex Twindle gyakorlatilag semmit nem tud az átjáróról és Berar reménytelen helyzetéről Deccannal szemben. De miután felvilágosítja a viszonyokról, és az alagút felfedezésének körülményeiről, a tulajdonos is úgy gondolja, hogy nagyobb rész járna Berarnak, ezért utasítja az intézőt, hogy a végleges megállapodásban a városállam részesedését módosítsák 10-ről 40%-ra.

Közben a csapat kitalálja, hogy a Berartól kapott házat kibővítik, és egy fogadót nyitnak. Megkezdődnek az építkezések, a tervezésből, pedig mindenki lelkesen kiveszi a részét.
Tirion pedig a csapat pénzét az épülő kereskedelmi útba szeretné fektetni, de a bankház erre nem ad lehetőséget, úgyhogy Carral abban állapodnak meg, hogy a berari részbe invesztálnak.

4 megjegyzés:

  1. Deccan 2285.24.20
    Elawer végre élvezhette a fényűzést....Tele az erszény semmi bántó gondolt (talán az elmenekült vájákos és szegény Temes...de ők csak néha jutnak eszébe)
    Most az idő is szép, szereti ezt az évszakot.Meleg fürdő, masszázs, kultúrált környezet...máris jól érzi magát.
    Őszintén szólva a diplomáciához nem sokat konyít, de türelmesen végighallgatott mindent és a következőket válaszolta széles mosollyal (Luigi tanította): "Ez ügyben még egyeztetnünk kell"
    Amugy minden ment mint a karikacsapás.(legalábbis így érzi)
    Kivételesen nem futott a nők után sem, most valahogy nem érdekelték...Igazából a csapat sem járt a fejében (Seyanát leszámítva, na meg persze Kloint...hogy ezt hogy útálná:))
    Csak pihent és hosszasan gondolkozott a jövőről...

    VálaszTörlés
  2. Most, hogy Berar ügyei lassan rendeződnek és van idő kicsit a saját dolgaimon is eltöprengeni, rá kell jönnöm, hogy szeretem ezt a helyet. Időnként kicsit zűrös ugyan, de mégis... itt szeretnek minket. És most, hogy kaptunk egy házat! Azt hiszem jó ötlet volt fogadót csinálni belőle, mert ezután mindig csordogálni fognak az ezüstök, mégis a legjobb az, hogy a miénk és most már van hová hazajönni, és ilyet már nagyon régóta nem éreztem...

    VálaszTörlés
  3. Fentről egyértelműen látszott, hogy Tirion a szendergést imitáló óriást (mert igen ravasz jószág volt) egyetlen szívtájéki szúrással semlegesítette, attól szenvedett ki a beste.

    VálaszTörlés
  4. Kényelem, nyugalom, gazdagság.. régen volt részem ezekben, de pont ezek elől menekültem el otthonról. De ha a rendemet akarom erősíteni, nem csak a testemet és szellememet kell edzenem, de gazdaságilag is szilárd lábon kell állnom. Nagy jövőt látok Berarban, Uram egyik szilárd bástyája lehet ez a cseppnyi állam, ha Darton is úgy akarja. -elmélkedett Tirion. Ekkor érkezett egy hírnök az eltűnésekkel kapcsolatos hírekkel.

    Később, mikor Tirion meglátta az óriást, lelke mélyén valami elkezdett forrongani.
    -Darton álma szálljon rád, gonosz bestia!- szavalta, majd nyakában lógó amulettje felizzott. A törpe segítségével leereszkedett, és pallosát mélyen a szörny szemébe szúrta, a sebből buzogni kezdett a vér. Egyfajta különös hév fogta el, s kaszabolni kezdett, s hosszú percekkel később különös vigyorral az arcán állt a bokáig érő vérben. Ekkor vette csak észre, hogy a többiek megdöbbenve figyelik a fenti sziklapárkányról. Megszólította hát őket: -Szerintem meghalt :) -valahogy mégsem látta a feltétlen örömöt azok szemében.

    VálaszTörlés