2010. május 2., vasárnap

Ileana átka

Helyszín: Mear,Szervil
Dátum: 2287.01.04.-2287.02.05.

Miután Elawer elmegy, a csapat Mearba indul, ahol Tirion már várja őket.
Alestan naplójából választottak egy bejegyzést, aminek utánajárnak:

„A Tataku északi bérceiből tartottam haza, kyr romokat kerestünk, de csak goblinokat és egyéb förmedvényeket találtunk a megadott helyen…
Mearban egy Szervil nevű településen szálltunk meg a visszaúton először. Fáradtak voltunk, nyúzottak és csalódottak. A helybéliek egyszerű népek, de a legjobb borukat hozták a vacsoránkhoz.
Egy déli dombon, kicsit távolabb a házaktól egy ódon kastély áll, romos, ablakai bedeszkázva, hosszú idő óta nem lakhatja senki. Első ránézésre is látszik, hogy barbár módon ráépítettek valamilyen kyr épület maradványaira. Amikor az épületről kérdeztem az ittenieket, különös válaszokat kaptam. Úgy tűnik a jelenleg hatalmon lévő uralkodó eltiltotta a helyieket a romtól, különös halálesetekre hivatkozva. Mikor a helybéliek véleményére voltam kíváncsi, akkor pedig babonás félelembe és eszelős történetekbe ütköztem: démon a szolgáival, szörnyek amik gyerekeket esznek, vért isznak és egyéb finomságok…
Érdemes lenne egy kicsit jobban körülnézni.

Ma tovább indulunk, de éjszaka eszembe jutott egy legenda:
Egy őrült királynő, aki az örök fiatalságot hajszolta. A gyerekeit is feláldozta, de elvileg meglelte az elixír titkát.
Valahol ezen a környéken volt a kastély ahol élt. A legenda csak egy nevet említ: Ileana királynő. A helybélieknek nem mond semmit a név, biztosan nem hazudnak, azt észrevenném. Az ő kastélya lenne? Lehet, hogy fogalmuk sincs, hogy mekkora titkok lapulhatnak a penészes falak között.”


Mikor megérkeznek, azonnal szemügyre veszik a romos épületet. Az ablakok és ajtók bedeszkázva, de megtalálják a befelé vezető utat. A hely elhagyatott, nagyon régen nem járhatott itt senki. Amikor a kastély belsejébe is behatolnak, különös dolgokra lesznek figyelmesek: a hely nyüzsög a denevérektől és rovaroktól, bár az idő nem kímélte a berendezést, úgy tűnik, mintha minden úgy maradt volna ahogy a legutolsó használatkor volt. Óriási asztal megterítve ezüsttel, és kristálypoharakkal, a szekrények tömve molyrágta ruhákkal, a falakon megsárgult festmények. Ezt annyira gyanúsnak találják, hogy inkább nem is nyúlnak semmihez, hanem megszállnak Szervilben és kicsit kérdezősködnek.
A Fekete macskához címzett fogadó az egyetlen a városban, Orzo a kocsmáros mindent megtesz kalandozók kényelméért, és némi extra fizetségért a rommal kapcsolatban is mesél. A kalandozók is az Alestan által már említett babonás félelmet tapasztalják a kastéllyal kapcsolatban. A fogadós még figyelmezteti is őket, hogy nem érdemes a rom közelébe menni, már csak azért is, mert Mear jelenlegi uralkodója, Lorenzo Hiar is megtiltotta azt.
Az álmok ezen az estén kezdődnek és folytatódnak ittlétük végéig: rémálmok, szörnyű látomások és víziók szállják meg a kalandozók álmait, de aki jobban ellenáll a felkavaró képeknek, az közben egy kislány életét követheti nyomon, hogyan válik a szülei elvesztése után kamasz királynővé, majd boszorkánnyá, hogyan lesz úrrá rajta az örök fiatalság hajszolásának őrülete és hogyan végez a rendjével, melynek hatalmát és országának jólétét köszönhette…

A rémálmok rettenetesen kimerítik a csapattagokat, de ennek ellenére nem csak a romot és az alatta húzódó kazamatákat derítik fel, hanem a városban babonás félelem és gyűlölet által övezett Ferretti családdal is megismerkednek. Akik, mint később kiderül nem véletlenül próbálnak a nyomorúságukkal mit sem törődve megfeledkezni a múltjukról.
A kazamaták szívében végül megtalálják a félig-eleven Ileana Ferrettit, az egykori őrült boszorkánykirálynőt. Félelmetes és elkeseredett küzdelemben végül sikerül legyőzniük. Minek után megszabadulnak az álmaikat igába hajtó befolyástól, a Ferretti családról pedig lehull az átok, amely testüket és lelküket sorvasztotta és egyben szégyenteljes múltjuk helyszínéhez kötötte.
A csapat még időben elhagyja Szervilt, később Meart is, így elkerülik a báró haragját.

7 megjegyzés:

  1. Azon az éjszakán, amikor először bementünk a kastélyba, különös álomsorozat vette kezdetét; egy kislány életébe csöppentünk bele. Ez a kislány Ileana volt. Boldog gyermekkort láttunk, napsütést, kergetőzést, játékot a szolgákkal, pancsolást a húgával a patakban. Láttuk a szülőket is, sokat kirándultak a gyerekekkel. A következő képben Ileana már kamaszkorú, de hirtelen beborul, amikor a lány reggel felkel esik az eső, villámlik, pokoli vihar dúl. Aznapra várta haza a szüleit egy hosszabb útról, ám helyettük csak a hír jött, hogy a hintójuk kereke kitört és ők lezuhantak a szakadékba. Láttuk a temetést, a gyászoló tömeget, majd kicsivel ezután a tizenéves Ileana-t megkoronázták, palást volt rajta, jogar a kezében, amit alig bírt el és teljes testében remegett. Egyik napról a másikra kellett felnőnie és elvesztett mindent, mindenkit, akit szeretett, uralkodnia kellett.
    Következő éjjel folytatódott Ileana életútja. Az országot alapjaiban rendítette meg az uralkodó halála és a gyermek-királynő megkoronázása. A nemesek nem bíztak a fiatal lányban, marakodtak a földeken, vallási kérdéseken. Egy gyűlés után Ileana az ágyán zokogott, a dada jött a szobába és vigasztalta, megnyugtatta, ha elfogy az ereje, van kitől segítséget kérnie. Kiderült, hogy a dada az Instral lányainak boszorkánya; így Ileana is beavatást nyert és kiemelkedő tehetséget mutatott. Azonban amit tanult, azonnal használnia is kellett. Így csábított el egy nemest, akin keresztül megpróbált beleszólni a politikai életbe, minden megtett azért, hogy rendbe tegye az országot.
    A következő látomásban Ileana már elég nagy volt, valós hatalommal a kezében, már nem nemes férfiakon keresztül kellett gyakorolnia az uralkodást. Ebben az időszakban halt meg a dada, és ezzel az egyetlen kapocs Ileana és a boszorkányrend között. Így Instral lányai bejelentkeztek a királynőnél támogatást és menedéket kérve, cserébe ők is segítették a királynőt. Gyümölcsöző együttműködés kezdődött, amit az uralkodó nyíltan nem tudott elintézni, a boszorkányok praktikái megoldották. Idővel Ileana hatalma annyira megerősödött, hogy a nemeseket, akik még mindig kételkedtek benne, nyíltan kivégeztette. Sikerült Meart felvirágoztatnia.

    VálaszTörlés
  2. Másnap éjjelre ugrottunk az időben, Ileana-t már középkorú nőként láttuk, aki házas, három lánygyermeke van és egy virágzó ország királynője. Reggelente azonban a tükörbe nézve tapasztalta, hogy öregszik és ráncosodik. Minden szolgálót megvert, aki meglátta ilyen állapotban és minden tükröt összetört mérgében. Ezután változott a helyszín, Ileana már Szervilben, egyedül élt. A kastély felújításakor kyr hagyatékot találtak, többek között néhány érdekes feljegyzést, ami a királynő új szenvedélyévé vált, keresni kezdte az örök fiatalság titkát. A pincében labort rendezett be és kísérletezni kezdett. A férje, a lányai és a boszorkányok rendszeresen látogatták, de minden szabadidejét a laborban töltötte. Amikor úgy érezte erőfeszítéseit siker koronázza, egy öreg szolgálóval itatta meg az elkészült italt. A nő szörnyű kínok között halt meg. Ileana eltussolta az ügyet és folytatta a kutatásait. Eközben az ország továbbra is virágzóban volt, a házassága azonban tönkre ment. Jó néhány szolgáló halála után már rabszolgákat vásárolt a kísérleteihez. A boszorkányok nem nézték jó szemmel Ileana tevékenységét, de eleinte asszisztáltak hozzá. Azonban amikor egy hétvégén már három rabszolga esett áldozatul a megszállottságának, szembefordultak vele. Erre a királynő kilépett a rendből és Instral lányait kitagadta az országából. Nem sokkal később a boszorkányrend vezetői látogatták meg, de nem sikerült meggyőzniük, hogy hagyjon fel a kutatással. Az események odáig fajultak, hogy Ileana összecsapott egyedül a boszorkányokkal és erejét mi sem mutatta jobban, mint hogy legyőzte mindegyiküket. A főboszorkány azonban utolsó erejével szörnyű átkot szórt rá:
    LEGYÉL ÁTKOZOTT ILEANA FERRETI, AMIÉRT ELÁRULTÁL MINKET, ÉS MEGTAGADTÁL MINDENT, AMIRE EGYKOR FELESKÜDTÉL!
    MEGSZÁLLOTTSÁGOD LÁNCOLJON ÖRÖKRE EHHEZ AZ ÁTKOZOTT FÖLDHÖZ, LESZÁRMAZOTTAID SZENVEDJENEK ŐRÜLETTŐL ÉS AZ ALATTVALÓID SÍNYLŐDJENEK NYOMORBAN ÉS BETEGSÉGBEN!
    INSTRAL LÁNYAINAK VÉGZETE A TE VÉGZETED IS, ÁRULÓ!

    VálaszTörlés
  3. Ezután már csak egy álmot láttunk. Ileana már öregen, de még mindig megszállottan kutatott és egyre vadabb dolgokkal kísérletezett. Úgy gondolta az a megoldás, ha feláldozza a lányait és a vérüket használja fel az elixír elkészítéséhez. A húga megpróbálta megállítani, de Ileana őt is megölte, kivívva ezzel a sógora haragját, aki országos szinten próbálta ellehetetleníteni a királynőt, azzal, hogy alkalmatlannak nevezte az uralkodásra. Az ellenszegülőkkel Ileana kíméletlenül végzett, azonban mind külpolitikailag, mind belpolitikailag konfliktusok adódtak, és a boszorkányok átka is beteljesedett, szörnyű járvány ütötte fel a fejét az országban. Így idővel hagyta a politikai ellenségeket győzni, elveszítette a trónt. Az utolsó képben Ileana Ferreti már egyedül élt a szervili kastélyban, megszállottan tovább kutatva a lehetetlent.

    VálaszTörlés
  4. Most volt időm elgondolkozni miért is élünk, mik a céljaink és hol követtem el hibát...Seyana levele sokat segített, és igaza van, hogy más lettem mint, akit megismert. Menekülni akartam Berarból, hogy másokon segítsek...holott itt volt rám a legnagyobb szükség. Azt hiszem nem láttam a fától az erdőt és elvakított a féltékenység és a düh. De az Alborne-nal töltött idő remélem elegendő volt, hogy visszatérjek önmagamhoz s a családhoz, amelynek része vagyok...

    VálaszTörlés
  5. Alestan naplója tele van életveszélyes legendákkal. Most, hogy már a második történetnek is a végére jártunk, egyre jobban félek, hogy mi jöhet még. De ezt nem merem hangoztatni, mert látom, hogy a harcosaink nagyon szeretik az efféle kalandokat. Így csak imádkozom az istenekhez, hogy a legközelebbi utunkat is hasonló szerencse kísérje.

    VálaszTörlés
  6. Látom Seyena az Istenekehez fohászkodik épp, bölcs tett amondó vagyok. Kalandozók vagyunk, a bajt nem kell keresnünk, megtalál az magától is, hát legyünk bátrak, és menjünk elibe, az istenek az eféle virtust kedvelik igazán!

    Igyunk hát az Istenekre, Darton legyen kegyes!

    VálaszTörlés
  7. Kinéz az ablakon: ó hát már sötétedik? Következő utunk előtti találkát egy fertályórán belülre beszéltük meg, ideje összekapnom magam- s Tirion sietve távozik a fogadóból. A messzeségből különös külhoniak üdvrivalgását hozza a szél, minden bizonnyal egy párbaj lesz az, mit sietős indulásuk miatt kihagyni kényszerülnek.

    VálaszTörlés