Dátum: 2286.27.20.- 2287.01.03.
A fejvadászok újabb támadása után Dario és Car radikálisabb változtatásokra is hajlandó, az ügyben pedig kikérik a csapat véleményét is, akik jobbnál jobb ötletekkel szolgálnak Berar védelmével kapcsolatban. Az egyik ötlet a már meglévő katonák továbbképzése, és ezzel összhangban egy elit zsoldos csapat felfogadása a Berari Őrségbe.
Tirion már korábban is kacérkodott a gondolattal, hogy Berar megfelelő hely lenne egy dartonita rendház alapítására. Sajnos a megvalósítást kicsit nehezíti, hogy mióta a pyarroniták irányítják a városállam életét az ilyen irányú kezdeményezések sokkal körülményesebbek, mint amikor még csak Dariót kellett meggyőzni az ötlet helyességéről egy jó kupa bor mellett. Tirion szerencséjére, a csapat tagjai legalább olyan lelkesen támogatják az ötletet, mint Dario és Car. Miután a csapat összeszedte az eddig felhalmozott vagyonát, Dario pedig a saját földjeinek jelentős részét áldozta a terv megvalósítására, a papok is áldásukat adták az építkezések megkezdésére.
Eközben Kloin és Erik legnagyobb örömére megszerzik a várostól az immár elhagyatott kocsmát, így a Hordóval teljesen új profillal bővült a csapat berari érdekeltsége és persze a város éjszakai élete.
A történteken kívül is volt ok a mulatozásra, ugyanis Seyana születésnapja is a napokban került megünneplésre.
A csapat tudomására jut, hogy Liacban érmevásár lesz, amire a Quironea minden részéből érkeznek majd a vásárlók. Ez egy jó alkalomnak látszik a kyr ezüstök és aranyak eladására ezért útnak indulnak. Útközben összefutnak a bankház egyik emberével, aki a Berarból nem sokkal a csapat előtt Sinemosba távozó Vierit keresi egy fontos üzenettel. A csapat felajánlja, hogy azonnal eljuttatja az üzenetet Vierinek, így megtudják, hogy Rex tudomására jutott, hogy a berari támadások hátterében nagy valószínűséggel Anaffi régense áll, aki a térség talán egyik legbefolyásosabb Kobra vezetője.
Értesítik Vierit, majd Liacban találkoznak. Vierinek kérnie sem kell a csapatot, hogy segítsenek a régens kiiktatásában, mindenki azonnal a vérét akarja. Vieri tanácsára a feltűnést kerülve, külön indulnak Anaffiba. Alaposan felmérik a környéket és a lehetőségeiket, végül arra jutnak, hogy nem érdemes próbálkozniuk nyílt vagy közvetlen támadással.
Seyana összeismerkedik Bozon Welverdével, egy tekintélyes helyi nemessel, akiről hamarosan kiderül bejárása van a régens udvarába. Sőt mi több, meghívja Seyanát egy vacsorára a palotába, ahol személyesen is találkozhat a régenssel, így a nemes érdeklődése hamar viszonzást nyer a boszorkány részéről. Eközben Erik és Kloin az alvilág megközelítésével próbálkozik, de nem sikerül kiismerniük magukat a helyi viszonyok között, úgyhogy inkább felhagynak vele mielőtt magukra vonnák a Kobrák figyelmét.
Seyanának sikerül belsőséges viszonyt kiépíteni Bozonnal aminek Elawer örül a legkevésbé. Adja is magát a lehetőség, amikor Bozon meghívja az évfordulós utcabál utáni ünnepségre, ami a régens palotájában kerül megrendezésre.
Közben a csapat egyre inkább úgy érzi, hogy a feladat meghaladja a képességeiket és nem utolsó sorban féltik Seyanát és a saját életüket. Rájönnek, hogy ha az információ igaz Nilthak régensről, akkor ez a Szürkecsuklyásoknak egész biztosan értékes lehet. Már csak egy ember kéne, aki közéjük tartozik, vagy legalábbis kapcsolatban van velük. Kloin kapcsolatba is lép Renzóval, a Noir pappal akiről hogy-hogy nem kiderül, napi kapcsolatban áll a szervezettel. Gondolkodás nélkül vállalja a közvetítő szerepét, mikor megtudja miről van szó. Nem kell sok hozzá, és már jönnek is az instrukciók a Szürkecsuklyásoktól: Vierinek nincs más dolga, mint megölni a régens az évfordulós utcabálon. A terv képtelenségnek hangzik, és ha a várt segítség nem érkezik meg, az legalább Vieri életébe fog kerülni, de nincs más választása mint bízni az adott szóban. Erik és Kloin biztosításával az utcabálon Vieri kivárja a legmegfelelőbb alkalmat és támad. Egy szúrással végez a régenssel, az őrök és a mágiahasználók mozdulni sem tudnak, úgy látszik a Szürkecsuklyások anélkül, hogy felfedték volna magukat semlegesíteni tudták az összes lehetséges veszélyforrást.
Elawer is befut az utolsó pillanatban, de szerencsére már nincs szükség komolyabb segítségre, a menekülés is simán megy. Liacban találkoznak újra.
A bárdot nagyon megviselték az utóbbi idők történései, és úgy dönt hogy időre van szüksége ahhoz, hogy rendbe tegye magában a dolgokat. Már épp elhagyni készül a fogadót ahol megszálltak, mikor levelet kap Seyanától:
Elawer!
Kérlek olvasd el ezt a levelet és csak utána dönts!
Az utóbbi hónapokban számtalanszor tetted fel a kérdést, hogy miért csináljuk, miért próbáljuk megmenteni/megvédeni Berart. A legegyszerűbb válaszom erre, hogy azért amiért eddig is. Azért amiért mindent megtettünk, hogy elkerüljük a katasztrófát, amikor Deccan százfős sereggel táborozott le a kapuban. Azért amiért mindent bevetettünk, hogy kicsikarjunk egy jobb ajánlatot a Twindle bankháztól. Azért amiért minden követ megmozgattunk, hogy a Kobrák ne tehessék rá a kezüket a városra. Azért amiért az életünk kockáztatásával bementünk az alagút közepére, hogy megakadályozzuk a szabotázs akciót. Azért amiért számodra lelkiismereti kérdés, hogy meglakoljanak az összeesküvők, akik megölték Temest. Azért amiért bosszút esküdtünk az ismeretlen Forlanok haláláért. Azért amiért a gorkok nyomába eredtünk, hogy megvédjük a környező falvakat. Azért amiért az Olwerek cslád segítségére siettünk a sötét együttállás éjszakáján. Azért amiért feltett szándékunk elégtételt venni Árkus haláláért, aki a lelkét is elveszítette. Azért mert ilyenek vagyunk, ilyennek teremtettek az istenek, vagy mi magunk talán. Azt is kérdezted, hogy ér-e ennyit nekünk Berar. Abban teljesen igazad van, hogy nem az az otthon ahol a holmiaink vannak, hanem az ahol együtt vagyunk. Berar viszont sokkal többet jelent egy „raktárnál”. Nekem 19 éve nem adatott meg a lehetőség, hogy egy helyet az otthonomnak tekintsek. Berarban viszont szeretnek bennünket, mi is szeretjük a királyi családot és a maga nemében valamennyi polgárt. Ez az a hely ahová mindig visszatérhetünk és mindig szívesen látnak. Ahol van egy szobám, ha egyedül akarok lenni. Ahol van egy hely elmélyülni a tudományaimban. Ahol van egy fogadónk, aminek a falán emléket állíthatunk a tetteinknek. Ahol vannak falak, amire kitehetem a tőled és Eriktől kapott képeket. Ahol olyan emberek laknak akiket érdekel, hogy mi van velünk és ahol mindig számít a véleményünk. Ahol bármikor láthatjuk a kis Lepitot, aki arra emlékeztet bennünket, hogy jó emberek vagyunk és a jóért cselekszünk.
Feltetted azt a kérdést is, hogy mi a célom az életben. Engedd meg hogy kérdésedre kérdéssel feleljek. Nem elég cél-e, amit az elmúlt sorokban leírtam? Nem elég cél-e, hogy a szerelmemmel, a testvéremmel és a barátaimmal járom a világot és ahol tudom jobbá teszem kicsit? Nem elég cél-e, hogy felderítsem a múltam és közben rájöjjek, hogy mire rendeltettek az istenek? Nem elég cél-e, hogy boldog legyek?
Amikor úgy döntöttél, hogy elmész azt írtad, úgy érzed elveszítettél. Ez nem igaz. Eltoltál magadtól. Elvesztetted azokat a dolgokat, amik miatt egymásba szerettünk. Elfelejtetted azt a sok nagyszerű dolgot amit együtt átéltünk. Megtartottad viszont azt a sok rosszat amit láttunk, hallottunk, végigcsináltunk. Elfelejtetted, hogy emberek vagyunk, ennek minden jó és rossz oldalával. Nem tudunk mindent befolyásolni, amit viszont tudunk, tegyük szívvel-lélekkel a legjobb tudásunk szerint.
És végül még annyi, hogy tudnod kell, férfi soha annyit nem jelentett még nekem, mint Te. Ne dobd ezt el.

Szeretlek
Seyana
Én az üzenetet átadtam a helyi "alvilágnak".
VálaszTörlésLehetőségük hetekig volt rá, hogy válaszoljanak.
Ha nem jöttek, hát nem baj, valószínűleg úgysem
lennének alkalmasak arra, amire szántuk őket.
A Hordó újra megnyitott hálás közönsége előtt.
Hiánypótló jellegű italmérés Berarban, kár lenne
szomjazni hagyni a szegényebb utazót.
Sok bába közt elvész a gyerek
Ne rontsunk ajtóstul a házba, de azért a
kontinenst se kerüljük meg
A hordókészítést bízd a kádárra
Ha nem kérdezel, egy pillanatig okosnak tűnhetsz,
de kockáztatod, hogy ostoba maradsz
A végére még kettő:
Aki bottal köszön, annak doronggal felelnek
Aki doronggal, az meg ne csodálkozzon
(aki rájön melyik kedvenc mondásom analógiájára
ment az előző, az már elég jól ismer)
Ezek az alvilági intrikák messze állnak tőlem. Nem hiába, a nemesi vért nehéz leplezni. Jobban is járok, ha a jövőben nem folyok bele ilyen dolgokba, sokkal inkább vonz a hadviselés és a politika. Lassan nő a befolyásom is, örvendetes a Dartonita rend Berarba való bejutása. Remélem megfelelő vezetőt is sikerül majd találni a rendház élére, de addig is akad néhány megfejtetlen rejtély Alestan naplójában...
VálaszTörlésMegviseltek a közelmúlt eseményei.Halálosan féltékeny voltam, de tehetetlen... Akarok hinni Seyanának és tudok is. Nekem sincs rajta és a csapaton kívül senkim, és nagyon sokat jelentenek nekem. Az életemet adnám érte és lehet, hogy a túlzott rajongás a baj...Kicsit észhez kell térnem, vissza kell kapnom a régi önbecsülésem, hogy ismét olyan lehessek mint amikor megismert. ehhez egy kis időre van szükségem. Megérintett a levele és megértettem, de akkor is el kell, hogy váljunk most egy időre.
VálaszTörlésKrad vezesse őket útjukon és Alborn csillagai vigyázzanak rájuk.
Remélem hamarosan újra együtt leszünk
Remélem Rexnek igaza van, és a régens megölésével tényleg megszabadulhatunk a kobráktól. Hihetetlen milyen emberek élnek a világban és miben lelik élvezetüket. El sem tudom képzelni mi lett volna velem, ha el kellett volna mennem a régens újévi "magánbáljára".
VálaszTörlésDe ha az istenek is úgy akarják lezárhatjuk ezt a kobra ügyet és egy kicsit foglalkozhatunk magunkkal. Most először érzem úgy, hogy igazán ránk fér, hogy kinyissuk Alestan naplóját, és elmenjünk felejteni és feltöltődni.
Kocsmabeszéd valahol a Quiron tenger déli partján:
VálaszTörlés"...igen, volt szerencsém Bozon Welverde úrhoz, s elmondhatom, igen, remek vívó. Egy alkalommal össze is mértük tudásunk, de a hazai pályára való tekintettel, természetesen hagytam győzni..."