

Helyszín: Erion
Dátum: 2287.28.06.- 2287.28.15.
Az utolsó próbatételre a csapaton kívül Davon az erv szerencsevadász – aki sérülten és késve érkezett a toborzásra - , valamint Layana és Hianar a félelf testvérpár indul. Santiago, egy aszisz Antoh pap viszi el őket Erion dokkjaihoz, ahol hajóra szállnak és nyugat felé indulnak dagadó vitorlákkal. Egy fél napnyi hajózás után Antoh szolgája egy kicsi lakatlan szigethez kormányozza a hajót és kirakja a csapatot körülbelül tíz napra elegendő élelemmel és vízzel. Búcsúzóul csak ennyit mond: „Értetek jövök ha itt az ideje.”
Mikor átkutatják a szigetet néhány bokron és pálmafán kívül csak emberi csontokat találnak a homokban. Apálykor továbbá előkerül egy oltárszerű kőtömb, rajta ismeretlen vésetekkel.
A kis sziget a tenger koboldjainak területe, akik minden este nekitámadnak a betolakodóknak. A kalandozók veszélyes ellenfelek, de a bestiák hatalmas létszámfölénye bármikor elsöpörhetné őket, mégsem teszik. Inkább csak játszanak velük, a szárazföldi ellenfél jó próbatétel a harcosaiknak és sámánjaiknak.
A csapat bátran helytáll, sőt még barátságos viszonyt is sikerül kialakítaniuk két lénnyel. Majd rájönnek, hogy ajándékokkal megnyerhetik a tengeri koboldok jóindulatát. Ráadásul még a bajnokukat is sikerül legyőzni Kloinnak és Hianarnak együttes erővel. Ezek után a tengeri lények békében hagyják őket.
Majd Tin fohásza nyomán, amit az oltárszerű kőnél végzett – ami nem más mint a tengeri lények áldozóhelye a Tengerúrnő számára – megérkezik Santiago, aki meghallotta Antoh hívását. Így a szigeten töltött nyolc nap után mindenki épségben száll hajóra.
Mikor visszaérnek ünnepélyes köszöntés és lakoma várja a túlélőket, kik most már hivatalosan is a Falka tagjelöltjei lettek. Még Ardo Brex is jelen van.
Majd arra kérik az újoncokat, hogy mutatkozzanak be és ismertessék a képességeiket, ami alapján aztán kiválaszthatják őket a tagok későbbi küldetéseikre.
Elawernek sikerül szót váltania Magoval, akitől megtudja, hogy ő és Ardo egy időre elutaznak Erionból, de ha visszatérnek, akkor együtt beszélni fognak a láda sorsáról.
Erik megkapja az aquir trófeájából készített agyartalizmánt a dzsad varázslótól. A tagok máris a tenyerükön hordázzák a fiatal bajvívót. És Erikre ki is veti a hálóját egy shadoni nő, akivel aztán emlékezetes éjszakát töltenek el.
Tin is egészen könnyen ismerkedik aznap este.
Kezdem úgy érezni, hogy mégsem olyan rossz hely ez az Erion. A Falkában senki nem akar karóba húzni csak azért mert boszorkány vagyok és ráadásul van számtalan mágiahasználó, talán idővel találok köztük valakit, aki bevezet a mágia mélyebb rétegeibe is.
VálaszTörlésNem is tudom, hogy minek a próbája volt ez a harmadik. Mert bár veszedelmes volt, inkább csak türelemmel kellett lennünk. És még ha megfontoltabbak is vagyunk... akkor nem kalandozók lennénk.
VálaszTörlésJó érzés, hogy egy válogatott társaságba befogadást harcoltunk ki magunknak. A nagy út elején állunk, vér és verejték tesz majd minket az istenek akaratából a Falka tagjaivá.
Mégsem nagy dolog ez. Én már a Kárhozat vadonjában megtaláltam a falkámat. Vagy talán már Tiagonban.
Megmondtam, hogy a türelemről fog szólni a harmadik próba, nem is értettem az aggódásotokat. A három próba alapján egy falkatagnak erőre, furfangosságra és kitartásra van szüksége, a mi kis csapatunk bőven megfelel a követelményeknek. Kíváncsi leszek, egymás nélkül, és más tagokkal is megálljuk-e a helyünk, hisz bizonyos vagyok afelől, nem minden feladatban fog kelleni mindenki.
VálaszTörlésKifejezetten örülök, hogy Zanti Velius személyében egy dartonita társam is képviselteti magát a Falkában, sokat fogunk mi még együtt mulatni!
Boldog vagyok hogy ezen is túl vagyunk.Úgy érzem hamarosan megtudom miért áldozta életét a mesterem.
VálaszTörlésRemélem, hogy Ardo is megenyhül és tudok majd vele beszélni. A jövőben mint jelölt a lehető legjobban kell teljesítenem hogy magamra vonjam a figyelmét.
Bár most új családtagokra leltünk a hatalmas Erionban, azért a lényeg, hogy mind együtt vagyunk, Seyana,Kloin,Erik,Tirion és Tin:)
A társaság nem annyira válogatott azért...
VálaszTörlésBevesznek ide mindenkit, válogatás nélkül.
Ahogy én néztem, az egyetlen szempont, hogy ne
a rivális bandáktól jöjjön az illető.
Aztán melyik milyen. De nem megbízhatóak az biztos.
Szóval nem nagyon kéne barátkozni, nem azért jöttünk.
És errefelé is az erősebb kutya baszik, de mindig
van nagyobb hal.
Nagyon megható volt az a pillanat a szigeten, amikor Erik odapróbálta a kis lény kezét a sebhelyébe. Élete egyik legszörnyűbb élményét köszönheti nekik és mégsem tudott haragudni...
VálaszTörlés