Íme, ez lesz a krónikája az mi kis életútjátékunknak.
Elsősorban az most a célom, hogy az események összefüggő láncolata a rendelkezésetekre álljon, ha úgy alakul, hogy emlékezni kell valamire, vagy valakire. Igyekszem pontos dátumokkal dolgozni, és minden helyet és embert megemlíteni.
Nem írok le minden részletet, vagy legalábbis nem mindig fogok teljes részletességgel leírni mindent, úgyhogy nyugodtan kommenteljetek a karaktereitek nevében. Akkor is ha ki akarjátok egészíteni valamivel, vagy akkor is ha csak a véleményeteket akarjátok leírni, vagyis a karakterek véleményét. És erre most szeretném újra felhívni a figyelmeteket, hogy ha írtok, akkor valahogy válasszuk el valahogy a karakterek és játékosok mondanivalóját.
Egy bejegyzés egy játék alkalom lesz, az általatok választott címmel, a dátum pedig a játék időpontja lesz.
Később, majd ha már ismeritek egymást eléggé, akkor az előtörténetek is felkerülnek, rövid karakterleírásokkal. És ha majd le lesznek rajzolva a karakterek, akkor azokat is felrakjuk valahogy.
Amit leírok, az egy általános nézőpont lesz, előfordulhat, hogy olyan dolgok is kiderülnek, amire a karakterek nem jöttek rá. A későbbiekben elvárom, hogy ennek megfelelően játszatok a karakterekkel. Nagyjából időrendbe fogok haladni, azért kell ez a rendszer, mert én sem tudok minden fejben tartani. 8-)
[eredeti poszt by szeraph]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése